‘Pártok’ kategória archívum
2015. július 13. hétfő
Fidesz.hu

Felelősségre vonják-e az MSZP-ben Gőgös Zoltánt? – tette fel a kérdést hétfői sajtótájékoztatóján Németh Szilárd.
A Napi Gazdaság hétfői cikkében arról ír, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyújtott be vádindítványt pótmagánvádlóként a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Gőgös Zoltán nevével összefüggésbe hozott Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület ügyében.
(tovább…)
Beküldve a(z) Közpénzek, Pártok kategóriába | 11 hozzászólás »
2015. július 6. hétfő
Csepel.info

13:29-kor SMS-ben kaptuk a hírt, hogy Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő javaslatát elfogadva ismét a csepelieké lett a Munkásotthon.
A Csepeli Munkásotthon a munkások közadakozásából épült, a szocialista időszakban pedig – egészen a rendszerváltásig – állami tulajdonban, vagyis köztulajdonban működött. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva a csepeli MSZP érdekkörébe került az intézmény. A Csepeli Munkásotthon 25 év után most ismét köztulajdonba, méghozzá az alapító atyák akaratának megfelelően csepeli köztulajdonba került.
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Országgyűlés, Pártok kategóriába | 50 hozzászólás »
2015. július 6. hétfő
Csepel.info

A csepeliek támogatása teljesen egyértelmű
Több mint négyötödös a támogatottsága annak, hogy a Csepeli Munkásotthon kerüljön vissza csepeli köztulajdonba – értesült a Csepel.info. Az intézmény sorsáról már ma döntést hozhat az Országgyűlés.
A Csepeli Munkásotthon a munkások közadakozásából épült, a szocialista időszakban pedig – egészen a rendszerváltásig – állami tulajdonban, vagyis köztulajdonban működött. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva a csepeli MSZP érdekkörébe került az intézmény. A kerület több tízmillió forinttal támogatta volna működését, ha cserében biztosították volna az üvegzsebet. Mint ismert, a támogatást az MSZP-hez kötődő vezetés visszautasította – legutóbb harminc millió forintra mondtak nemet. A patthelyzetet Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő olyan törvénymódosítással oldaná meg, amely a megszűnt vagy eltűnt tulajdonosú alapítványokat a helyi önkormányzatokhoz vonná. Ezzel a Csepeli Munkásotthon 25 év után ismét köztulajdonba, méghozzá az alapító atyák akaratának megfelelően csepeli köztulajdonba kerülne. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Közpénzek, Közvéleménykutatás, Országgyűlés, Pártok kategóriába | 8 hozzászólás »
2015. július 2. csütörtök
Szabó Szabolcs felháborodott a demokrácián
Csepel.info

Telefonon is megkérdezi az önkormányzat a csepeli lakosságot arról, hogy szeretnék-e, ha csepeli köztulajdonba kerülne az itt élők közadakozásából épült Munkásotthon. A magukat demokratikus ellenzéknek nevező pártok és közös képviselőjük, Szabó Szabolcs mélységesen felháborodtak a demokratikus lépésen – értesült a Csepel.info.
Már Németh Szilárd polgármestersége idején lehetőséget adott a kerület önkormányzata arra, hogy a Csepelt érintő fontosabb kérdésekben az itt élők dönthessenek. Így szavaztak a csepeliek az uszodáról, az útfejlesztésekről, az új csepeli címerről, de még a közterületek rendjéről és a hajléktalanok ellátásáról is. Most a Csepeli Munkásotthonról indított telefonos szavazást az önkormányzat. Információink szerint a telefonos szöveg így hangzik: (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Választás, Vélemény kategóriába | 59 hozzászólás »
2015. július 2. csütörtök
Csepel.info

Fáklyás felvonulással tiltakoztak szerdán a balliberális pártok az ellen, hogy a Csepeli Munkásotthon ismét csepeli köztulajdonba kerüljön. A körülbelül hatvan résztvevő többsége az egykori KISZ, az MSZMP, a Munkásőrség, a pártállami szakszervezet és a kommunista titkosszolgálat tagjai közül került ki. Volt néhány unoka is, őket gyaníthatóan a tüzeskedés élményével lehetett a Munkásotthonhoz és a “posztkommunista panoptikumhoz” csalogatni.
A Csepeli Munkásotthon a munkások közadakozásából épült, a szocialista időszakban pedig – egészen a rendszerváltásig – állami tulajdonban, vagyis köztulajdonban működött. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva a csepeli MSZP érdekkörébe került az intézmény. A kerület több tízmillió forinttal támogatta volna működését, ha cserében biztosították volna az üvegzsebet. Mint ismert, a támogatást az MSZP-hez kötődő vezetés visszautasította – legutóbb harminc millió forintra mondtak nemet. A patthelyzetet Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő olyan törvénymódosítással oldaná meg, amely a megszűnt vagy eltűnt tulajdonosú alapítványokat a helyi önkormányzatokhoz vonná. Ezzel a Csepeli Munkásotthon 25 év után ismét köztulajdonba, méghozzá az alapító atyák akaratának megfelelően csepeli köztulajdonba kerülne. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Pártok, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 47 hozzászólás »
2015. július 1. szerda
Napi Gazdaság

Az MSZP-s és PM-es politikusok körében teljes a zavar a budapesti olimpia megítélése ügyében. Legalábbis ezt tükrözik az ellenzéki pártok utóbbi időben tett nyilatkozatai. Korábban Kunhalmi Ágnes fővárosi MSZP-elnök, Horváth Csaba volt főpolgármester-jelölt és Botka László szegedi polgármester is támogatta a rendezést, az MSZP-frakció most azonban visszavonulót fújt, a szocialisták olimpiaellenes érveik közt újra elővették a „lélegeztetőgép-kártyát”. A PM-es Karácsony Gergely úgy szavazta meg az olimpiáról szóló előterjesztést a közgyűlésben, hogy az általa vezetett párt elutasítja azt. A 33. olimpiai-, és 17. paralimpiai játékok 2024-es budapesti megrendezéséről szóló pályázati szándék támogatásáról július 6-án szavazhatnak majd a parlamentben.
Hétfőn az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja úgy határozott: a szocialisták a korábbi aláírt nyilatkozataikkal ellentétben mégsem támogatják a budapesti olimpia rendezésének tervét. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Pártok, Sport kategóriába | 9 hozzászólás »
2015. június 30. kedd
MTI/Csepel.hu

A rezsicsökkentés nyomán az EU 28 tagállama közül mára vásárlóerő paritáson Magyarországon a második legalacsonyabb a gáz ára – jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatón Budapesten (a Csepeli Piacon).
Ez azt jelenti, hogy miközben 2010 előtt az uniós tagállamok közül Magyarországon kellett a legtöbbet fizetni a kisfogyasztóknak a gázért, mára, vásárlóerő paritáson, csak Romániában olcsóbb a szolgáltatás – közölte a politikus. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Gazdaság, Kormány, Pártok kategóriába | 22 hozzászólás »
2015. június 29. hétfő
Origo

Csepel főszerepet kapna
A kormánypártok országgyűlési határozatban rögzítenék, hogy a parlament támogatja a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezését. A két legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP és a Jobbik korábban adott már ki olyan nyilatkozatot, amelyben az olimpiai rendezés pályázására szólítottak fel. Kunhalmi Ágnes a napokban arról beszélt, hogy az ötkarikás játékok megrendezése nem jobb-, vagy baloldaliság kérdése.
„A sport össze kell, hogy kösse az embereket” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke. Ha rajta múlna, inkább az oktatásra költene a sporttal szemben, mert szerinte az oktatásra költött forintok nagyobb befektetések. „A kettő együtt viszont olyan erőt adhat Magyarországnak, amely páratlan sikerek elé állíthatja az országunkat” – fogalmazott a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért sorozat budapesti állomásán. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Pártok kategóriába | 5 hozzászólás »
2015. június 28. vasárnap
Vélemény – Hanczár János

Fotó: Népszava
Megyek, mennék haza az egyik polgári negyedbe Csepelen a Munkásotthon melletti aszfaltúton. Látom ám, hogy kisebb csoportok gyülekeznek a majd száz évvel ezelőtt épült ház mellett. Naná, hogy bekanyarodok, és kissé messzebb leállok, majd visszasétálok. Hirtelen csattanás hallatszik, mintha puskalövés lenne. Két autó ment egymásba, az egyik a másikba hátulról. Le is vitte a rendszámot. Egy rendőrhölgy udvariasan utánuk viszi, de nincs szükség egyéb beavatkozásra.
A ház előtt sorban támlával a fal felé székek, és feliratokat tartó a hatvanas-hetvenes évekből ismert arcok indián derűvel, néhol elvtársazás. – Szervusz Szabados elvtárs, úgyis, mint Béla bátyám, gyere csak közelebb és ülj le! Mindjárt kezdjük is állítani az élőláncot a mi munkásotthonunk körül! (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Humor, Kultúra, Pártok kategóriába | 4 hozzászólás »
2015. június 25. csütörtök
Csepel.info

Fotó: Népszava
Élőláncnak hirdetett tüntetésen tiltakoztak szerdán a balliberálisok az ellen, hogy a Csepeli Munkásotthon ismét csepeli köztulajdonba kerüljön. Információink szerint a közel kétszáz résztvevő egy részét – a KISZ, az MSZMP és a Munkásőrség egykori tagjait – egy órán keresztül szállították a helyszínre a pártaktívák. Így mindenki jelen lehetett, aki a Kádár-diktatúra idején fontos embernek számított. Bár a sok idős miatt az élőlánc néhol ülőlánccá szelídült, a hangulat néhány pillanatra azért felidézte a “régi szép időket” – értesült a Csepel.info.
A rendezvényen Nagy József korábbi MSZP-s képviselő, a Csepeli Munkásotthon kuratóriumának vezetője próbálta harci lázba hozni a résztvevőket. Felszólalt még Takács Mónika MSZP-s képviselő asszony, a Csepeli Munkásotthon igazgatóhelyettese és az idős Drucker Tibor, akit Rákosiék neveztek ki 1956-ban az intézmény élére. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Pártok, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 23 hozzászólás »