Telefonos szavazás a Munkásotthonról

Szabó Szabolcs felháborodott a demokrácián

Csepel.info

Telefonon is megkérdezi az önkormányzat a csepeli lakosságot arról, hogy szeretnék-e, ha csepeli köztulajdonba kerülne az itt élők közadakozásából épült Munkásotthon. A magukat demokratikus ellenzéknek nevező pártok és közös képviselőjük, Szabó Szabolcs mélységesen felháborodtak a demokratikus lépésen – értesült a Csepel.info.

Már Németh Szilárd polgármestersége idején lehetőséget adott a kerület önkormányzata arra, hogy a Csepelt érintő fontosabb kérdésekben az itt élők dönthessenek. Így szavaztak a csepeliek az uszodáról, az útfejlesztésekről, az új csepeli címerről, de még a közterületek rendjéről és a hajléktalanok ellátásáról is. Most a Csepeli Munkásotthonról indított telefonos szavazást az önkormányzat. Információink szerint a telefonos szöveg így hangzik:

“A Csepeli Önkormányzat megbízásából készítünk felmérést. A Csepeli Munkásotthon az itt élők közadakozásából épült. Egyetért-e Ön azzal, hogy a Csepeli Munkásotthon visszakerüljön csepeli köztulajdonba, a kerület önkormányzatának kezelésébe?”

A kérdésre igennel vagy nemmel lehet szavazni. Mint ismert, a Csepeli Munkásotthon a munkások közadakozásából épült, a szocialista időszakban pedig – egészen a rendszerváltásig – állami tulajdonban, vagyis köztulajdonban működött. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva a csepeli MSZP érdekkörébe került az intézmény. A kerület több tízmillió forinttal támogatta volna működését, ha cserében biztosították volna az üvegzsebet. A támogatást az MSZP-hez kötődő vezetés visszautasította – legutóbb harminc millió forintra mondtak nemet. A patthelyzetet Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő olyan törvénymódosítással oldaná meg, amely a megszűnt vagy eltűnt tulajdonosú alapítványokat a helyi önkormányzatokhoz vonná. Ezzel a Csepeli Munkásotthon 25 év után ismét köztulajdonba, méghozzá az alapító atyák akaratának megfelelően csepeli köztulajdonba kerülne.

Szabocsepeliszav

A Csepel.info úgy tudja, hogy az itt élők véleményének megkérdezése teljesen felháborította a magát demokratikus ellenzéknek nevező pártokat, és közös jelölésű országgyűlési képviselőjüket, Szabó Szabolcsot. Szabó egy képet is kitett a Facebook-oldalára, amin egy eldeformálódott arcú embert ábrázolt – ő nyilván ilyennek látja a csepelieket. A képaláírásban a politikus arra utal, hogy kidobásnak tartja azt a pénzt, amit a közvélemény megkérdezésére, a demokratikus döntések alátámasztására költ az önkormányzat.

Csepel.info

59 hozzászólás “Telefonos szavazás a Munkásotthonról” bejegyzésre

  1. Orsós Rodrígó szerint:

    Jellemző a fideszre, ha kérdez akkor is hazudik! Ez a baj!
    A Munkásotthon a fennállásának 95 éve alatt sosem volt csepeli köztulajdonban.

  2. Orsós Rodrígó szerint:

    Lehet, hogy Szabót a hazugság akasztotta ki és nem a demokrácia?? Igen!

  3. ebihal szerint:

    A baj nem a telefonos közvélemény kutatásban rejlik, hanem a feltett kérdés sunyisá-
    gában! Szemét módon átveritek az embereket.

  4. Orsós Rodrígó szerint:

    Ez hihetőbb lett volna a szátokból:
    N. Sz. miután megbukott Csepelen, bosszúját és hatalmi vágyait a Munkásotthon felé irányozta. Ön egyetért e azzal, hogy ezen az intézményen töltse ki a haragját és kifüstölje onnét a jogutódot megkaparintván azt elbitorolja, törvényt kreálva az ügyre?

  5. Grün Izidor szerint:

    Még a Vezírünk sem veszi azt a bátorságot magának, hogy a menekültügyben indított inzultációját szavazásnak minősítse!
    .
    Csepelen pedig egyből telefonos szavazást indítanak?! Mé nem mingyá ügydöntő népszavazást, a hivatalos eljárások mellőzésével?!
    A hombárfejű rezsigladiátorunk akkor mit görcsöl a parlamentben holmi törvény beterjesztéssel, ha ezt ilyen egyszerűen is el lehet intézni?! 😛 😀

  6. csapajev szerint:

    Nem lehet megbízható a telefonos válaszok összessége, mert ki regisztrálja és mit hoz nyilvánosságra?!

  7. Lovas szerint:

    Hajrá, hamarosan ismét a csepelieké lesz a Munkásotthon! 😀

  8. Orsós Rodrígó szerint:

    Lovas! Te buta vagy.

  9. Orsós Rodrígó szerint:

    Csapajev! Igazad van. Mitől lenne hiteles egy ilyen “szavazás”? Azt mondanak amit akarnak és persze azt mondják majd, hogy a csepeliek “vissza akarják kapni”.
    Hazug, manipulatív kérdésre torz eredmény születhet csak.

  10. Bugi szerint:

    Mindenki tisztességes ember igennel szavaz. Ez nem is lehet kérdés, hiszen ez minden csepeli érdeke.

  11. felix szerint:

    Bugi!
    Miért adnák a csepeliek állami tulajdonba a Munkásotthont ?

  12. helyi szerint:

    Mennyibe kerül a telefonos szavaztatás, és ki rendelte meg??

  13. Tóth Kati szerint:

    A komcsik megvették a Munkásotthont?Nem.Akkor miért ez a kesztyűs kéz velük?Einstand vissza tőlük és kész.Ezek a liberális buzik félnek megkérdezni az embereket,mert még elmondják lesújtó véleményüket erről a kontraszelektált lumpen proli bandáról.Félnek a demokráciától,mint a vámpír a napfénytől.A komcsi úgy általában sem szereti a világosságot,a sötétség az a jó terep neki.
    Egyébként a Munkásotthon egy ócska lepukkant épület,illik hozzájuk!

  14. felix szerint:

    Süket duma a komcsizás, most amikor a fél ország már a komcsiké és ivadékaié.

  15. Virágos szerint:

    Engem ne hívjanak fel ezek a görények. Teremtsék meg a lehetőséget, hogy elmondhassa a véleményét, aki akarja. De ne merészeljenek betolakodni az otthonomba a “demokrácia” ürügyén. Gátlástalan, szemtelen barmok. A szilárd akkora már, mint egy orángután, de csak törtet előre. A polgi pedig töltsön egy-két felest magának (literben gondoltam(.

  16. Bányász szerint:

    Ezek a görények ne merjenek engem felhívni. Teremtsék meg a lehetőséget, hogy elmondhassa a véleményét, aki akarja. De ne tolakodjanak be pofátlanul az otthonomba. Amúgy is hazudnak, nem számít, mit is mondanak az emberek. Ez a szilárd már akkora, mint egy mamut, de csak nyomul és törtet. A polgi pedig jobb ha tölt magának egy-két felest (literben gondoltam).

  17. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Attila! Köszönettel vettem, hogy közöltétek a posztot. Tényleg. Természetesen a telefonos kampány során feltett kérdésetek most is irányított, így nem lesz értékelhető az eredmény. Másrészt mennyiért rendeltétek meg a felmérést? Harmadrészt az általam választott kép a csepel.info-ról származik, szóval ezt benézted. 😉 Üdvözlettel, Szabó Szabolcs

  18. Szabó Szabolcs szerint:

    Jut eszembe, az óvodai szavazással mi is történt? Mintha az ott dolgozók 75 százaléka az egyik jelöltre szavazott volna, majd kineveztetek egy másikat. Ilyen a fideszes demokrácia. 😀

  19. Tarjányi László szerint:

    A Munkásotthon a munkások támogatásával épült! Az értelmiségnek, polgárságnak is volt, amelyet lebombáztak az amerikaiak! Annak megtérítését kellene kérni az Egyesült Államoktól, s abból újra felépíteni! A Munkásotthon meg maradjon a munkásoké, persze nem a jelenlegi tőkés gyártulajdonosoké, mert az csak a kommunisták államosításával került a gyárhoz kapcsolt tulajdonba! A jelenlegi tulajdonosoknak át kellene adni a tulajdont egy közhasznú alapítványnak, amelynek semmi köze sem lenne az önkormányzathoz, s amelyet bárki támogathatna az adója 1%-ával, esetleg pártolói tagsággal adományokkal is lehetne segíteni, hogy senkihez, semmilyen potentáthoz ne kelljen alkalmazkodni, csak a nagyérdemű tisztelt közönséghez és azokhoz akik igénybe kívánják venni az intézmény egyéb szolgáltatásait, művelődési köreit.

    Az meg szégyen hogy a Csepp-Csepelt és a Kiscsepelt az önkormányzat saját hatáskörébe vonta az ÁMKB-ba történt áthelyezéssel!

    Tisztelt országgyűlési képviselők, Polgármester úr, helyi képviselő urak! Inkább azon törjék magukat, hogy az óvodában önkéntesen, az általános iskolákban tizennégyéves korig kötelező legyen a magyar népzene, népdal, néptánc tanulása! Majd tizennégy év felett aki akar, tanulhat ír sztepptáncot vagy balkáni kólót!

    Nagy Józsefet meg ne köpködjék, mert ő becsületes ember, bár Önök lennének annyira azok!
    Csókoltatom a 2000. november 7-én a Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződést megszavazókat, aláírókat, meg akik felügyelőbizottságban vagy a Csepel-Észak Kft-ben szerepet vállaltak! Egyébként meg ne tépjék annyira egymást a látszatporondon, mert együtt árultak a szindikátusi szerződés gyékényén!

  20. Orsós Rodrigó szerint:

    Szabolcs! A fidesznèl a demokrácia csak addig èrvènyesülhet, amìg nem sèrt pártèrdeket.

  21. felix szerint:

    A takarékszövetkezetek kapcsán megtapasztaltuk, hogy mit jelent a fidesznek a közös……

  22. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Kérdezném Borbély Lénárdot, hogy az önkormányzat rendelte meg a kutatást? Ha igen, akkor mennyi pénzbe került ez a csepelieknek?”
    -Kérdezném mennyi pénzbe kerül a csepelieknek az Ön képviselői passzivitása? /hónap? A befizetett adó forintjainkból?
    -Kérdezném mit tesz Ön a “népvándorlásból” adódó feladatok sokaságában, mert e tekintetben a mai napig én nem hallottam, nem olvastam, “ilyen gyorsan,” de lassan sem a cselekvő tevékenységének, megoldott feladatairól, koncepciójáról?
    -Kérdezném mint országgyűlési képviselőt, mikor számolt be, avagy tájékoztatta, kérte ki azok véleményét, akik szavazataival, “a kiváltságot élvező pozícióba repítették?”
    -Kérdezném, mint országgyűlési képviselőt, miért nem az országos ügyekben serénykedik jobban?
    -Kérdezném, a “vélemény nyilvánításos kérdésével” valóban országos horderejű témákat feszeget, esetleg járul hozzá annak megoldásához?
    Kérdezném, miért nem hagyja, (akikre tartozik) a helyi testületre, a kérdés megoldását? Nem ők lennének az illetékesek?
    -Kérdezném, miért olyan nagy baj, ha megkérdezik az embereket a demokrácia talaján, a döntés előkészítés folyamatában? (ezt még a puha diktatúrában, a Kádár éra is megtette, olykor-olykor.)
    -Kérdezném mióta kezdünk “Ha”-val a magyar nyelvben mondatot?
    Üdvözlettel, fent nevezett.

    -Volna még, de már nem folytatom.

  23. kispajtás szerint:

    Az önkormányzat kezelésébe vagy tulajdonába kerülne át a Munkásotthon?
    Mert a telefonos kérdés szerint a kezelését venné át az önkori, de akkor ki a tulajdonos???
    Zűrös, zűrösebb, legzűrösebb…
    Beszéljen már valaki világosan, mert ahogy N:Sz. mondta, hogy akkor minden csepeli lakos ellenőrzési jogot kap a Munkásotthon működtetése kapcsán – hát, ez is egy jó nagy baromság

  24. ebihal szerint:

    Gondolkodó!
    A normális ember a hülye kérdéseit inkább elhallgatja, a tisztességes pedig előbb a saját
    háza tájékán söpör!

  25. GONDOLKODÓ! szerint:

    No ezt várnám el a két diplomásoktól leginkább! Egyébként meg nem csalódtam, akár Orsós Rodrigóban.

  26. Ábel Attila szerint:

    Kedves Szabolcs!

    Neked minden kérdés irányított, amit nem te teszel fel. A kérdés egyébként teljesen rövid és korrekt, mindenben megfelel a valóságnak, senkit nem vezet félre és nem befolyásol.

    A ti bajotok az, hogy a Munkásotthon ügye teljesen egyértelmű és logikus minden olyan embernek, akinek a gondolkozását nem a pártpolitika, hanem a józan ész irányítja. Nyilvánvaló, hogy az intézmény tulajdonjoga és irányítása az önkormányzat kezében lesz a legjobb helyen. Ennyi.

    Így elkerülhető, hogy pártházként működtessék, elkerülhető, hogy balliberális pénzmosoda és pártfinanszírozó hely legyen, hogy pártemberek foglalkoztatását oldják meg benne. Nem lesz sem a Nagy Józsefé, sem Németh Szilárdé, sem a Borbély Lénárdé, sem más magánembereké: szimplán a csepelieké lesz, és a mindenkor demokratikusan megválasztott csepeli vezetés fog róla dönteni, fogja azt működtetni. A legjobb megoldás, ami létezik.

    Elismerem, hogy a Munkásotthon közben egy szimbolikus hely is. Az MSZMP-MSZP-s lenyúlás utolsó csepeli fellegvára. Csak jelzem, hogy nektek is jobb lesz, ha nem lesz már MSZP-s pártintézmény, hiszen az olyan törpepártokat, mint az Együtt, ez a döntés éppenséggel erősíteni fogja.

    Képviselőként egyébként kötelességed lenne a csepeliek érdekeit képviselned, vagyis jelen esetben a legjobb megoldást, a Munkásotthon önkormányzathoz kerülését támogatnod. Kétségem sincs arról, hogy nem így teszel, hiszen eddig is csak szűk pártérdekeket és magánérdekeket képviseltél, egy percig sem érdekelt, hogy mi a csepeli emberek érdeke. Ha rajtad múlott volna, a devizahitelesek is elveszítették volna mindenüket. Ennyit a nagy baloldaliságodról.

  27. Grün Izidor szerint:

    Ábel Attila!
    ” balliberális pénzmosoda és pártfinanszírozó hely legyen, hogy pártemberek foglalkoztatását oldják meg benne.”
    Ha már ilyen megdönthetetlen tények birtokába jutottál hosszas fantáziálás után mint notórius feljelentő tedd meg a szükséges dísz és futólépéseket a felszámolásuk irányába!
    Csak nehogy ez a nyavajgásod is a Vörös Csepel gyűjteményed sorsára jusson!
    Kár lenne ezt a szép múltú intézményt a csepeli emberek tulajdonából a rablóbandátok kezére adni! 😀 😛

  28. Orsós Rodrígó szerint:

    Ábel Attila szerint : “Képviselőként egyébként kötelességed lenne a csepeliek érdekeit képviselned…Kétségem sincs arról, hogy nem így teszel…”

    Az igazság az, hogy Szabó a múltkor a parlamenti felszólalásában a csepeli gerincút folytatásáról faggatta a kormányt (akik persze hárítottak, ködösítettek), ezután a nagy csepeli (bár bukott) Szilàrd kapott szót, aki csak rágalmazott szokása szerint, épp Simonozott akkor.
    Csak a kontraszt miatt írtam le és a hazugságok ellen.

  29. Ábel Attila szerint:

    Orsós Grün és a többiek: a Vörös Csepelt is csak akkor lehetett megírni, amikor átláthatóvá vált az önkormányzat működése. Kedden kezdődik a csepeli lakásmutyi pere, szeptemberben pedig több büntetőeljárás is véget ér. A Vörös Csepel egyetlen egy állítását sem cáfolta dokumentumokkal senki, a Munkásotthonra vonatkozó állításokat is beleértve. Egy pert indítottak a könyv állításai ellen, aki indította, az belebukott: bebizonyítottuk, hogy igaz, ami a könyvben van. Így a pert indító fizette az ügyvédi költségeket – nagyon helyesen.

    A Csepeli Munkásotthon az önkormányzat tulajdona lesz, nem a Fideszé. Kár hülyíteni a népet, és szerintem a többség nem olyan, hogy ezt a pártdumát bevegye. A balliberálisok minden megszólalása a Munkásotthon ügyében őket magukat gyengíti. Én örülök is annak, hogy mindenféle tiltakozó megmozdulás volt, meg ennyien felszólaltak: csak így tovább! 😀

  30. felix szerint:

    Akkor lenne hülyítés ha a kerület ügyeibe bevonnátok a választott ogy. képviselőt.
    Ti bebizonyítottátok, hogy minden a fideszé. Ami nem arra meg törvényt hoztok.
    Ennyit a hülyítésről.

  31. Grün Izidor szerint:

    Ábel Attila!
    Kíváncsian várom a jogerős ítéleteket! 😛 😀

  32. Ábel Attila szerint:

    Csak jelzem, hogy a Munkásotthon ügyében Németh Szilárd és Szabó Szabolcs egyaránt be lett vonva, Borbély Lénárd polgármester külön is levelet írt Szabó Szabolcsnak. Szabó azonban sajnos az önző pártérdekeket nézi a csepeli emberek érdekei helyett.

    A jogerős ítéleteket én is kíváncsian várom. A magyar igazságszolgáltatás a korrupciós ügyekben olyan szinten harmatgyenge, hogy jó lenne már pár elmarasztalás. Amíg a tolvajok megúszhatják vagy hét-nyolc év telik el egy elmarasztaló, de felfüggesztett ítéletig, addig Magyarországon nem fog enyhülni a korrupció. Ez szerintem egyértelmű.

    Szabó Szabolcs, Hudák János meg ott flangálnak karöltve a korrupcióban megbukott szocialistákkal, védik a védhetetlen “mutyiotthont”, támadják, hogy a csepeliek gazdagodjanak a kulturális intézménnyel. Ez szégyen: erre nincs más szó.

  33. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Attila!

    A kérdéssel nem az volt az általam megfogalmazott probléma, hogy Ti tettétek fel, hanem hogy egy társadalomkutató szemével nézve nem jól van megfogalmazva. A társadalomkutatás egy külön szakma. Politikai kommunikációs szempontból persze lehet feltenni ilyen kérdéseket, de akkor az nem közvéleménykutatás, hanem politikai kampány (megjegyezem szavazásnak semmiképp nem lehet hívni). Egyébként én magam az eredeti posztban is mindössze annyit kérdeztem meg, hogy ki rendelte meg, illetve mennyibe kerül? El nem ítéltem, ellene nem hadakoztam stb. Azt csak Te költötted mellé.

    Az Együtt Munkásotthonnal kapcsolatos álláspontja mindig is egyértelmű és világos volt. Az országgyűlési választásokat megelőzően kiadott programunkban is szerepelt, hogy legalább részben szeretnénk birtokon belülre kerülni, de ezt tárgyalásos úton kell megvalósítani. Egy normális országban ugyanis ilyen ügyekben le szoktak ülni a felek tárgyalni, és megkeresik a kompromisszumos megoldásokat. Az nem megoldás, hogy az egyik fél fenyeget, perel, ultimátumokat küldözget, csak éppen nem tárgyal. Egy normális politikus olyat se mond, hogy aki vele nem ért egyet az mind kommunista. Na is ezt volt képes csak érvként előhözni Németh Szilárd. Olyat se szokás hazudni, hogy ha valaki köztudomásúan Csepelen él 12 éve, akkor az nem is csepeli. Persze folytathatnám még tovább, de meggyőzni vélhetően nem foglak, ezért inkább nem folytatom.

    További szép napot!

    Szabó Szabolcs

    ui: Gondolkozó nevű kollégának üzenem, hogy az elmúlt év végén több részes beszámolóban leírtam pontosan, hogy mennyi a fizetésem, mennyit és mire használtam fel a képviselői keretemből, mennyi hozzászólásom volt. Az aktivitáson meg lehet vitatkozni, de nekem inkább azt szokták mondani a csepeliek, hogy gyakran látnak a televízióban. Persze ez szubjektív dolog.

  34. Grün Izidor szerint:

    Ábel Attila!
    “A jogerős ítéleteket én is kíváncsian várom. A magyar igazságszolgáltatás a korrupciós ügyekben olyan szinten harmatgyenge, hogy jó lenne már pár elmarasztalás. Amíg a tolvajok megúszhatják vagy hét-nyolc év telik el egy elmarasztaló, de felfüggesztett ítéletig, addig Magyarországon nem fog enyhülni a korrupció. Ez szerintem egyértelmű.”
    .
    Ezt tekinthetem az általatok kézi vezérelt bíróságok és ügyészségek kritikájának is?!
    A korrupció ellenes harc csak néphülyítő program a birkáknak?! 😛 😀

  35. ebihal szerint:

    Gondolkodó! /kétlem/
    Örülök, hogy nem okoztam csalódást, és remélem a továbbiakban előbb a saját házad/
    házatok tájékán söprögetsz, mielőtt más szemében a szálkáért kotorászol!

  36. Grün Izidor szerint:

    felix!
    A közmunka a semmittevésnek lázas munkatevékenységnek álcázása! 😀 😛

  37. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Attila!

    Most látom csak, hogy én szerinted be lettem vonva. Jelentem nem lettem bevonva. Egy nyílt levelet fogalmaztatok meg (ugye a nyílt levél egy kommunikációs technika, nem tekinthető hagyományos értelemben vett levélnek), hogy szavazzam meg, oszt jó napot. Én meg erre szintén azt válaszoltam nyílt levélben, hogy üljünk le hárman (Munkásotthon Alapítvány képviselője, Borbély Lénárd és én), és találjunk megoldást. Magyarul kértem, hogy vonjatok be, de nem tartottatok rá igényt. Hogy ebben hol érvényesült a sajátos pártérdek, azt meg valószínűleg csak Te magad érted (ha érted egyáltalán). Elég fura logika azt mondani, hogy egy nyílt levélben megfogalmazott felszólítás bevonást jelent. Tudom ti ezt már tárgyalásnak tartjátok, de ez ultimátum. Ezt csináljátok mindenkivel. Ezért tart itt a csepeli közélet.

    További szép napot!

    Szabó Szabolcs

  38. nagyapó szerint:

    Az Országgyűlés jövő heti ülésén Szabó képviselő kifejtheti véleményét, mind a “nem létező” tulajdonosú alapítványok, mind a DC pártfinanszírozása ügyében.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  39. felix szerint:

    Vén pöcs.
    Amennyiben egyszer egy szép napon megértesz valamit, az a nap nemzeti ünnep lesz.

  40. Rázsó szerint:

    Jó tudni, hogy a Fidesz ennyire a munkások mellett van, hiába, megnyugtató dolog ez. Már csak azt nem értem, hogy a szimpatizánsai, legalább is egy részük, miért prolizza le Őket? Ja, meg, hogy a MTK-t miért mindig a munkavállalók hátrányára írják át?

  41. mandaf szerint:

    Látom a betyárkörte szüretelésbe és a labanctallér válogatásba Szabó Szabolcs is beállt.

  42. KA szerint:

    Szabó Szabolcs nem ér rá most, mert válogatja a szoknyáit a nagy eseményre, a prájdra😀

    https://m.facebook.com/szelbernadett/photos/a.575419835904296.1073741917.160102384102712/779175352195409/?type=1&source=48

  43. GONDOLKODÓ! szerint:

    Hát ezt nem hittem volna.

  44. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Kiválasztotta már öltözékét a holnapi melegfesztiválra??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  45. felix szerint:

    Szemétláds.
    Nem értem rá, mert neked vittem vazelint.

  46. hitetlen szerint:

    Engem a mobilomon is és a vezetékes telefonomon is megkérdeztek, és kérték, hogy nyomjam meg az 1-es vagy a 2-es gombot. Mit gondoltok, hány szavazatot jelent majd. Van még máaik két mobilszámom is, várom, hogy azon is felhívjanak, és akkor már lehet hogy 4 szavazatnak számítják be ????
    Csak csendben kérdezem,pupákok. Főleg a trottyost, a fő kolompost.

  47. kispajtás szerint:

    Tisztelt Csepel Info!
    Este csőtörés volt Csillagtelepen az Orion u. 11. sz. ház előtt. Ebben a rekkenő hőségben a házban lakók víz nélkül maradtak, ki tudja, mikorra javítják ki a Vízmű szakemberei a hibát? Nagy segítség lenne, ha az Önkormányzat intézkedni tudna, hogy legalább egy lajtoskocsi, vagy netán zacskós víz mihamarabb eljutna a lakókhoz, akik között sok az idős ember. Vasárnap lévén, az üzletek is zárva vannak és a környék kisboltjaiból már fölvásárolták az ásványvizet.
    Tisztelettel kérjük a segítségüket!

  48. Doki szerint:

    ,,… át kellene adni a tulajdont egy közhasznú alapítványnak, amelynek semmi köze sem lenne az önkormányzathoz…” – írja Tarjányi László.
    Egy csepeli művelődési ház a Csepeli Önkormányzathoz tartozzon ne pedig alapítványhoz, mert tudjuk jól, hogy az alapítványok hogy csalnak az adóval.
    Egy volt MIÉP-es bizottságitól ennél azért többet vártam, már elnézést!

  49. dfk szerint:

    Szabó elvtárs még mindig vesz fel támogatást a csepeli albérletére?

  50. Grün Izidor szerint:

    dfk!
    “Ami jár az jár!” mondta Sitt Paja a volt “álamelnök” és a “Nemzet Sportolólya”, amikor a meglévő három lakása mellé a negyedikre is igényt formált! 😀

  51. felix szerint:

    A kis élhetetlen. Felvehetne négyszer annyi utazási költségtérítést is.

  52. GONDOLKODÓ! szerint:

    Pártja elhatárolódik a melegellenes DK-stól

  53. Grün Izidor szerint:

    felix!
    “Így polgármesteri hivatali autójába 2013 márciusa és 2014 augusztusa között milliókért tankolt a város pénzén, mindeközben a parlamenttől ugyanebben az időszakban 8,7 millió forint költségtérítési támogatást vett fel, egyebek között az utazásai finanszírozására.”
    .
    Ezt nehéz egy becsületes képviselőnek megtanulni! 😛
    .
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/horvath-istvannak-nyugodt-a-lelkiismerete-2375161

  54. felix szerint:

    Grün Izidor
    Így kell ezt. Nem koszos ötvenezer.

Itt lehet hozzászólni !