Köpönyeget fordított az MSZP olimpia-ügyben

Napi Gazdaság

magyar olimpia

Az MSZP-s és PM-es politikusok körében teljes a zavar a budapesti olimpia megítélése ügyében. Legalábbis ezt tükrözik az ellenzéki pártok utóbbi időben tett nyilatkozatai. Korábban Kunhalmi Ágnes fővárosi MSZP-elnök, Horváth Csaba volt főpolgármester-jelölt és Botka László szegedi polgármester is támogatta a rendezést, az MSZP-frakció most azonban visszavonulót fújt, a szocialisták olimpiaellenes érveik közt újra elővették a „lélegeztetőgép-kártyát”. A PM-es Karácsony Gergely úgy szavazta meg az olimpiáról szóló előterjesztést a közgyűlésben, hogy az általa vezetett párt elutasítja azt. A 33. olimpiai-, és 17. paralimpiai játékok 2024-es budapesti megrendezéséről szóló pályázati szándék támogatásáról július 6-án szavazhatnak majd a parlamentben.

Hétfőn az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja úgy határozott: a szocia­listák a korábbi aláírt nyilatkozataikkal ellentétben mégsem támogatják a budapesti olimpia rendezésének tervét.

„A törvényalkotási bizottság ülésén bejelentettem, hogy nem támogatjuk az olimpia megrendezését előkészítő ogy-határozatot. Nem nyitunk a Fidesznek újabb lopási felületet, továbbá a 4 millió szegénynek , az éhező gyerekeknek, a hónapokig műtétre váró betegeknek nem tudnánk ezt az értelmetlem pénzszórást megmagyarazni. Szép estét mindenkinek” – jelentette be hétfő este Facebook-oldalán Gőgös Zoltán, amit változtatás nélkül idézünk. Ez a nyilatkozat azért is furcsa, mert korábban az MSZP teljes mellszélességgel állt az olimpia megrendezésének terve mellett. Nem véletlen, hogy az eset kapcsán azonnal elkezdődött a magyarázkodás. Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselőcsoportjának vezetője kedden már úgy nyilatkozott: valójában az MSZP-ben kétféle vélemény létezik; mást képvisel az országos vezetés és a frakció, és mást a budapestiek. Szerinte Budapestnek elemi érdeke az olimpia. A politikus úgy véli, védhető az országos vezetés álláspontja is, mivel egy olimpiai beruházásnál különösen kell tartani a korrupció felerősödésétől.

Korábban az MSZP még támogató nyilatkozatban is jelezte, hogy egyetért a pályázati szándék gondolatával. A párt a februári közleményében azt írta, az olimpia megrendezése legalább „egy évtizedes nemzetgazdasági és társadalompolitikai program.”

Ennél is konkrétabban nyilatkozott Kunhalmi Ágnes és Horváth Csaba. „Már a tervezés megkezdése is új keretet adhat mindannak, ahogy társadalomról, gazdaságfejlesztésről, szegénységről, sportról és politikáról gondolkodunk Magyarországon, mert a tervezés maga a változás: esélyt teremt, hogy civil közösségek, öntevékeny csoportok, egyetemi tudásközpontok, szakszervezetek, gazdasági közösségek, közéleti szervezetek és politikai pártok más hangon, toposzaikat megkerülve beszéljenek egymással az ország és Közép-Európa jövőjéről” – olvasható Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának alelnöke, az MSZP budapesti elnöke, valamint Horváth Csaba által aláírt nyilatkozatban.

Június elején a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért nevű szakmai konferenciasorozat miskolci állomásán hasonlóan beszélt Varga László, Miskolc MSZP-s országgyűlési képviselője is. Kijelentette: „A miskolciaknak is fontos lenne az olimpia, emellett lényeges, hogy Magyarország sikere lehessen akár már a pályázás is, amely munkafolyamatban a vidéki városoknak is meg kell találni a szerepét.” A konferenciasorozat csütörtöki, szegedi állomásán Botka László, a Tisza-parti nagyváros szocialista polgármestere is hitet tett az olimpia mellet. Üzenetében kifejtette: nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért.
A szocialista párt Fővárosi Közgyűlésben ülő képviselői múlt héten még szintén az előterjesztés mellé álltak, amiben Budapest támogatja a Magyar Olim­piai Bizottság pályázatát a 2024-es olim­piai kandidálás kapcsán. Igennel szavazott a szocialista Gajda Péter, Horváth Csaba, Szabados Ákos, Tóth József, Szaniszló Sándor és Trippon Norbert.

Az Országgyűlés Házbizottságának hétfői ülésén – a Fidesz–KDNP, az LMP, a Jobbik és az MSZP támogatása mellett – megszavazták a házszabálytól való eltérés lehetőségét, mert valamennyi, parlamenti frakcióval rendelkező párt egyetértett abban, hogy az olimpiarendezés kérdésével rendkívüli sürgősséggel kell foglalkozni.

A javaslat keddi országgyűlési vitájában az olimpiai pályázat mellett kiállt a Fidesz–KDNP és a Jobbik frakciója. Bánki Erik fideszes képviselő szerint az olimpia ügyében óriási társadalmi összefogás van, ritka az ilyen, és ezt ki kell használni. Szerinte ha a vizes világbajnokságot is megrendezhetjük, akkor olimpiát is rendezhetünk. A képviselő utalt a számításokra, amelyek szerint 326 milliárd forintnyi többletbevételt jelent az ötkarikás játékok megrendezése az országnak. Az olimpia megrendezését az LMP – eddigi álláspontját fenntartva – konzekvensen ellenezte.

Az MSZP azonban kétkulacsos politikába kezdett, és fordítva egyet a köpönyegén, most éppen nem támogatta a játékok megrendezését. A szocialista Gőgös Zoltán a tegnapi vitában elővette még a „lélegeztetőgép-kártyát” is. Szerinte az olimpia miatt az egészségügyben 2024-ig nem lesz megoldva semmi, a négymillió mélyszegény nem olim­piát akar, hanem olcsó ételt, olcsó oktatást, és várólista nélküli egészségügyet.

Az MSZP-hez hasonló fejetlenség uralkodhat a Párbeszéd Magyarországért Pártnál is, akik határozottan elutasítják a budapesti olimpia megrendezését. Mint közölték, tele vagyunk pazarló, kihasználatlan, pénzügyileg fenntarthatatlan, pusztulásra ítélt sportlétesítményekkel. Magyarország közlekedési infrastruktúrája nem bírna el egy olimpiát. Eközben a párt egyik vezető politikusa, Zugló polgármestere, Karácsony Gergely megszavazta az erről szóló előterjesztést.

Mint ismert, a 33. olimpiai, és 17. paralimpiai játékok 2024-es budapesti megrendezéséről szóló pályázati szándék támogatásáról jövő hétfőn szavaznak a képviselők. A határozati javaslatban az áll, hogy az Országgyűlés támogatja a Fővárosi Közgyűlés, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) arra vonatkozó szándékát, hogy megpályázza a 2024-es ötkarikás esemény rendezését.

A javaslat tartalmaz egy 12 pontból álló intézkedési tervet is, amelyben többek között szó van egy olimpiai pályázati bizottság létrehozásáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által múlt decemberben elfogadott Agenda 2020 reformprogramhoz – a gazdaságos, olcsó és megtérülő olimpiához – illeszkedő pályázatról, kormánytámogatásról és a kormányzati feladatok, valamint az egyes miniszterek pályázatot támogató feladatainak meghatározásáról. A javaslat tartalmazza azt, hogy az olimpiából származó költségvetési többletbevételeket döntően az egészségügyre kell fordítani, illetve azt, hogy az Állami Számvevőszék az átláthatóság érdekében – rendezés esetén – készítsen ellenőrzési tervet.

Forrás: Napi Gazdaság

9 hozzászólás “Köpönyeget fordított az MSZP olimpia-ügyben” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A szocik ellenzik az olimpia megrendezését, a közvélemény mellette van. MSZP, irány a 6%!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    Elfognak tűnni, mint az MDF, aztán a DK. s a többi megélhetési párt, melyeket mi finanszírozunk, hogy mutyizhassanak.

  3. felix szerint:

    A fidesz azóta önfinanszírozó mióta kétharmada van.
    De biztosan nem a közösből, mert az már az övé.

  4. felix szerint:

    Olimpia meg Paks együtt maga a pénzügyi siker.

  5. ebihal szerint:

    Megélhetési párt? Kapj magadhoz! Előbb nézz körül a Fidesz házatáján te szerencsétlen,
    na ott kell igazán a sok senkiházit finanszírozni!

  6. ebihal szerint:

    vén barom!
    Miért is kellene ahhoz tapsolnom, hogy újra lenyúlnak?

  7. joságos szerint:

    Az elvakult teljesen agy mosott fidesznyikeket kérdem: Tényleg azt hiszik, hogy Magyarország megkapja az 2024-es olimpia rendezési jogát? Vegyék már észre kik a vetélytársaink!

  8. GONDOLKODÓ! szerint:

    A “megszerzett” két diplomád tükröződik az írásaidban is.

  9. ebihal szerint:

    Mi ez a beteges irigység?

Itt lehet hozzászólni !