‘Pártok’ kategória archívum

Gyászában támadják hazugságokkal a csepeli polgármestert

2015. augusztus 13. csütörtök

Csepel.info

Horváth Gyula (jobboldalon) a DK aktivistájaként – 2014-ben ő volt a baloldal közös polgármester-jelöltje, csúfos bukását pedig nem tudja kiheverni

A Demokratikus Koalícióhoz kötődő “Nyugati Fény” című blogoldalon támadták meg az édesapját gyászoló Borbély Lénárdot. A polgármestert azzal vádolják, hogy közpénzből tartotta múlt héten pénteken az augusztus 2-án elhunyt édesapja halotti torát. A legdurvább az, hogy akik a cikkhez az információkat nagy valószínűséggel eljuttatták, tudták, hogy állításaik hazugságok. Ábel Attila alpolgármester hozzászólt a cikkhez és cáfolta a vádakat, mire a hozzászólását kitörölték. A blog Facebook-oldalán szintén törölték az alpolgármester hozzászólását, miután leírta az igazat. 

– Azt gyanítjuk, hogy Horváth Gyula korábbi balliberális polgármester-jelölt áll a hazugságok mögött. Ő és Kál Károly korábbi SZDSZ-elnök, volt pártállami titkosszolga kérdezgették a halotti torról a Csepeli Városgazdánál dolgozókat – mondta el lapunk érdeklődésére Ábel Attila alpolgármester. (tovább…)

Most az MSZP-s politikus autóit foglalta le a végrehajtó

2015. augusztus 12. szerda

Emberére akadt a csepeli mesemondó

Csepel.info

Takács Krisztián leragasztás

Most már biztosan megvan a politikusi Darwin díj idei nyertese a csepeli Takács Krisztián személyében, akinek a Thomson típusú televíziója után két autóját is lefoglalta a végrehajtó – értesült a Csepel.info.

Az MSZP-s politikusnak eredetileg becsületsértés miatt kellett volna tízezer forintot fizetnie, ám ő minden  alkalommal meséket adott elő arról, hogy miért nem tesz eleget kötelességének. A végrehajtónak nem jött be a mellébeszélés, és láthatóan be akarja vasalni az időközben többszörösére nőtt tartozást. Mivel továbbra sincs arról tudomásunk, hogy Takács Krisztián fizetett volna, a történet még folytatódhat, a tartozás pedig százezresre dagadhat. (tovább…)

Lefoglalták az MSZP-s politikus televízióját

2015. augusztus 10. hétfő

Takács szerint megint más volt a hibás

Csepel.info

Szenteczky_Takács_Mesterházy_blog

Takács Krisztián és párttársai nagy mesélők, de a bíróságot és a végrehajtót ez nem hatotta meg

Lefoglalták Takács Krisztián csepeli MSZP-s képviselő Thomson típusú televízióját, miután a politikus még mindig “nem tudta” kinek és hol kellene befizetnie a bíróság által becsületsértés miatt megállapított bűnügyi költséget – értesült a Csepel.info.

Mióta Takács Krisztiánt a bíróság magánokirat-hamisítás miatt egyszer már 1 év próbára bocsátotta, majd sikkasztás vádjával indult ellene büntetőper, az MSZP-s politikus egyre nagyobb mesélővé érett. Abban a becsületsértés miatt indult büntetőperben, amelyet a csepeli bíróságon április 8-án vesztett el, például azt állította, hogy semmi köze nincs a saját internetes blogján a saját fényképével közzé tett véleménycikkéhez. (tovább…)

Jobbikos vezető az egyik elfogott pénzhamisító

2015. augusztus 2. vasárnap

Napi Gazdaság

Jobbikos vezető az egyik elfogott pénzhamisító

A Jobbik helyi elnöke az a férfi, akit egy társával együtt pénzhamisítás miatt vett őrizetbe a rendőrség – tudta meg a Napi Gazdaság. A nyomozás során kiderült, több mint százmillió forint értékű dollárt akart egy bűnbanda Ukrajnában piacra dobni, a megbízó személye azonban még  ismeretlen.

Az egykori nyomdatulajdonos Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi alapszervezetének elnökét és társát gyanúsítja a rendőrség több mint 123 millió forint értékű hamis dollár előállításával – értesült a Napi Gazdaság. Nem ő az első jobbikos, aki “törvénytisztelő polgárként” tör az ország ellen. Nem sokkal korábban  az Új Magyar Gárda korábbi kapitányát, Kiss Róbertet és társát kapta el a Terrorelhárítási Központ Röszkénél embercsempészet közben. Az alábbiakban a Napi Gazdaság cikkét olvashatják. (tovább…)

Világháborús bunkert találtak egy csepeli óvoda udvarán

2015. július 30. csütörtök

Csepel.info

bunker01

A felújítás során a gyermekjátékok mellett fokról fokra egy háborús bunker vasbeton háta emelkedett ki (fotógalériánk itt nézhető meg)

Miközben a legtöbben a nyári szabadságukat töltik, gőzerővel folyik a csepeli nevelési intézmények, óvodák felújítása. A közel 400 millió forintos fejlesztés azonban igazi meglepetést is tartogatott. A Bóbita Óvoda felújítása közben egy II. Világháború idején épült betonbunkert találtak – értesült a Csepel.info.

Ki ne álmodozott volna gyermekkorában arról, hogy az udvaron vagy a homokozóban “régészkedve” valami különleges, elfeledett tárgyat vagy éppen katonai bunkert talál?  A csepeli Bóbita Óvoda játszóudvarán pont ez történt. (tovább…)

Kiss nagy ötlete

2015. július 25. szombat

Vélemény – Csákó Attila

kiss_robert_vona_gabor

Kiss és Vona

Illegális bevándorlók utazásának szervezésével gyanúsítja a rendőrség – a Jobbikhoz közel álló – az egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ fogott el Röszkénél. A rendőrség jogellenes tartózkodás segítésének elkövetésével gyanúsította meg a két személyt. A TEK helyszíni felvételein több ezer euró tűnik fel…

A volt gárdakapitány a Facebookon most azt írja, csak le akarta buktatni a hálózatot, euró is csak azért volt nála, mert ezekben a körökben már nem lehet forinttal fizetni, és csak így tudta kifizetni a tolmácsokat és az informátorokat. Ha jól értem, akkor ez már a Jobbik által megálmodott csendőrség, netalántán az első magyar magán-FBI-akció volt. Ezek fényében már csak az a kérdés, mindez Kiss Róbert nagy ötleteként a Legszebb magyar népmeséket bemutató kiadványba kerül, vagy lesz vádemelés és ítélet, s az egykori gárdakapitány rács mögé kerül. (tovább…)

Orbán: Nemcsak a medve nem játék, a választás sem

2015. július 25. szombat
HírTv
Névtelen

Az újkori népvándorlás felerősödése a politika következménye – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői eladásában szombat délelőtt. A kormányfő értékelése szerint az igazán komoly fenyegetés nem a háborús övezetekből érkezik, hanem Afrika mélységeiből. Tusnádfürdőn tartott előadásában a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a menekülthullám miatt a tét ma már Európa, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése. Orbán Viktor kijelentette: azt szeretnék, ha Európa az európaiaké maradna.

Beszédében a miniszterelnök bírálta a baloldal hozzáállását a menekültkérdéshez. Szerinte az európai baloldal a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát. „Képzeljék el, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy mivé lenne Magyarország, ha 2014-ben a baloldal alakíthatott volna kormányt. Riasztó gondolat, mégis egy pillanatig képzeljük el. Egy-két év, és nem ismernénk rá a saját hazánkra, nem ismernénk rá Magyarországra. Olyanok lennénk, mint egy nagy menekülttábor, afféle közép-európai Marseille. Tisztelt hölgyeim és uraim, látható: nemcsak a medve nem játék, a parlamenti választás sem az” – fogalmazott a kormányfő.

Kinn felejtett kampányplakát

2015. július 24. péntek

Járókelő.hu, Csepel.info

A Járókelő.hu fotózta a fenti képet, melyen jól látható, hogy a 2014-es önkormányzati választást követően kinn maradt Pákozdi József egyik kampányplakátja.

A Csepel.info hírblog levélben fordult Pákozdi József Közrendvédelmi és Közbiztonsági Bizottság elnökéhez, hogy mihamarabb távolítsa el a plakátot a II. Rákóczi Ferenc út – Erdősor utca kereszteződésében álló oszlopról.

jarokelo.hu

Végrehajtás indult az MSZP-s képviselő ellen

2015. július 14. kedd

Azt várja, hogy csekket kapjon – állítja

Csepel.hu, Origo

Szenteczky_Takács_Mesterházy_blog

A bíróság nem hitte el, hogy Takácsnak semmi köze saját blogjához

Végrehajtási eljárást kezdeményeztek Takács Krisztián, a csepeli MSZP önkormányzati képviselője ellen, miután nem hajtotta végre a Csepeli Járásbíróság április 8-án született jogerős ítéletét. Takács Krisztiánt a bíróság becsületsértés miatt találta bűnösnek, és kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.

Az MSZP-s képviselőnek a jogerős ítéletet követően 15 napon belül kellett volna megfizetnie a bűnügyi költséget, erre azonban nem volt hajlandó. A fizetés határideje április végén járt le. Mivel a becsületsértésért elmarasztalt szocialista képviselő nem tett eleget a jogerős ítéletnek, információink szerint végrehajtást kezdeményeztek ellene.    (tovább…)

Szerdán hivatalosan is az önkormányzathoz kerülhet a Munkásotthon

2015. július 14. kedd

Csepel.info

Munkasotthonszavazas

Teljesül-e a csepeliek akarata?

Szerdán hivatalosan is véget érhet a Csepeli Munkásotthon 25 éves hányattatása: ismét köztulajdonba, méghozzá az alapítók akaratának megfelelően csepeli köztulajdonba kerülhet az intézmény. Az önkormányzat rendkívüli ülésen dönt a Munkásotthon befogadásáról – értesült a Csepel.info.

A Csepeli Munkásotthon a munkások közadakozásából épült, a szocialista időszakban pedig – egészen a rendszerváltásig – állami tulajdonban, vagyis köztulajdonban működött. Utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva a csepeli MSZP érdekkörébe került az intézmény. Az intézmény befogadását Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő július 6-án elfogadott törvényjavaslata teszi lehetővé. (tovább…)