Világháborús bunkert találtak egy csepeli óvoda udvarán

Csepel.info

bunker01

A felújítás során a gyermekjátékok mellett fokról fokra egy háborús bunker vasbeton háta emelkedett ki (fotógalériánk itt nézhető meg)

Miközben a legtöbben a nyári szabadságukat töltik, gőzerővel folyik a csepeli nevelési intézmények, óvodák felújítása. A közel 400 millió forintos fejlesztés azonban igazi meglepetést is tartogatott. A Bóbita Óvoda felújítása közben egy II. Világháború idején épült betonbunkert találtak – értesült a Csepel.info.

Ki ne álmodozott volna gyermekkorában arról, hogy az udvaron vagy a homokozóban “régészkedve” valami különleges, elfeledett tárgyat vagy éppen katonai bunkert talál?  A csepeli Bóbita Óvoda játszóudvarán pont ez történt.

ovibunker-0037

Folyik a felújítás az épületben és az udvaron (fotógalériánk itt nézhető meg)

ovibunker-0011

Ez meg micsoda? (fotógalériánk itt nézhető meg)

A Kiss János altábornagy utcában felépült óvodát a hetvenes években adták át. Az akkoriban még modernnek számító intézmény udvarán azonban egy betonbunker állt, amivel nem tudtak mit kezdeni. Ezért aztán inkább betemették, és ez lett az óvodai dombocska, ahol a gyerekek szaladgálhattak, szánkózhattak, játszhattak.

Óvodaszentelés a “vörös Csepelen”

Egy, az óvodában kezdetektől dolgozó forrásunk szerint a bunker 1942-ben épült, az utcában pedig 1956-ban még családi házak álltak. Ők úgy tudták, hogy a forradalom idején egy szovjet gránát csapódott be az egyik épületbe, ami elpusztult. Így amikor a helyszínen betemették a kiürített bunkert és felépült az óvoda, még a fiatal óvónénik közül is sokan úgy érezték, hogy a háborús múlt lezárásra vár. Ezért olyat tettek, ami akkor és ott, a szocializmus fellegvárában, a “vörös Csepelen” teljesen elképzelhetetlen volt: papot hívtak és titokban felszenteltették az épületet.

Az évek során lassan megfeledkeztek a bunkerről

Az óvoda felszentelése után viszont megnyugodtak a kedélyek és senki sem foglalkozott a múlttal. A gyerekek, az óvónénik, de még a generációk is jöttek-mentek, és megfeledkeztek a világháborús betonbunkerről. Attól sem kellett tartani, hogy egy komolyabb felújítás során ismét rábukkannak, hiszen ilyen 2010-ig nem történt a csepeli óvodákban. A rendszerváltás utáni szocialista vezetésnek fontosabb volt a bölcsődék, óvodák és iskolák mielőbbi bezárása és eladása, a költségvetésből ugyanis soha sem tudtak kijönni. Bár az évek során a Bóbita Óvoda állapota is leromlott, a lakóparkká alakulást szerencsésen elkerülte.

Közel 400 millió forintos fejlesztés indult

2010-től azonban alaposan megváltozott a helyzet. A Németh Szilárd által vezetett, megújult csepeli önkormányzat leszámolt az emberéleteket is követelő szocialista mutyivilággal, és évi kétmilliárd forintot sikerült a korrupció megfékezésével megtakarítania. A kerület így nem csak, hogy visszafizette az összes adósságát és megszüntette a közel négymilliárdos költségvetési hiányt, de gyors és nagyarányú fejlesztésekbe is kezdhetett. Új utak épültek, megújultak a csepeli közterületek, 52 kilométer csatorna került a földbe, uszodasátor épült a strandon, és az oktatási és egészségügyi intézmények sem maradtak ki a fejlesztésekből.

Németh Szilárd munkáját Borbély Lénárd polgármester folytatja 2014 októberétől, ami egyben a fejlesztések folytatását is jelentette. Csepel számos óvodájában végeztek kisebb-nagyobb felújításokat 2014-ben, de idén már közel 400 millió jut a gyermekek nevelési intézményeinek szépítésére, modernizálására. A munkák nagyobbik része az épületek energiatakarékosságát szolgálja, de a játszóudvarokra, a zöldfelületek karbantartására, automata öntözőrendszerek kiépítésére is jut pénz. Ilyen felújítás kezdődött a Bóbita Óvodában is, ahol több tízmillió forint értékben folynak a munkálatok. Érdekesség, hogy miután a csepeli baloldal nem támogatta az óvodai fejlesztéseket, megfeledkeztek azokról: éppen a napokban tartottak arról sajtótájékoztatót az RTL Klubnak, hogy Csepelen minden fejlesztés leállt vagy megszűnt a választások után.

A most megtalált betonbunkert az önkormányzat valószínűleg végleg felszámolja, hogy a háborús múlt soha többé ne kísértse az óvoda dolgozóit és kis lakóit.

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek

Bunkervilág Csepelen

Megnyílhat a szupertitkos csepeli bunker

Vasbetonba dobozolt háborús hangulat Budapesten

 

102 hozzászólás “Világháborús bunkert találtak egy csepeli óvoda udvarán” bejegyzésre

  1. Speirs szerint:

    Nem igaz ,hogy még ebbe a cikkbe is beletudjátok tolni a Fideszes seggnyalást…gratulálok.
    Ehhez már tényleg tehetség kell!!!

  2. Lovas szerint:

    Biztos nem vagy csepeli, különben tudnád, hogy a csepeli komcsik valóban mindent lerohasztottak és elloptak, sőt még gyilkoltak is.

  3. Rózsa szerint:

    Nagymamámék háza ennek az ovinak a helyén volt valamikor a 1935-1950 évek körül, mikor meséltek a múltról említették, de nem hittem hiba volt …

  4. ebihal szerint:

    De! Ezek a patkányok még az óvoda udvarát is arra használják!

  5. felix szerint:

    Lovas.
    Mesélj kik építették azt az óvodát amit felújítanak.
    Egyáltalán mit épített Csepel a fidesz hat év alatt?
    Van hely elég, jöhet a lista. 🙂

  6. Bugi szerint:

    Felix: a szocializmust ne dicsérd. Bármi is épült, közben egyre csak gyorsult a leszakadásunk a nyugati államoktól. Csak az olyan kommunista pártaparatcsikoknak ment jól, mint amilyen te is voltál. Loptatok, csaltatok, hazudtatok, most meg nektek a legnagyobb a szátok.

    Amúgy a 16 csepeli MSZP-s évig csak lefelé csúszott a kerület, fejlődés, felújítások 2010 óta vannak.

  7. Bercsik Károly szerint:

    Amikor évtizedekig nincsenek komoly fejlesztések gy kerületben, akkor elfordulnak ilyesmik. 2010-et követően viszont más világ van.

    Kedves felix!
    “Egyáltalán mit épített Csepel a fidesz hat év alatt?” – írja Ön.

    Ha nem tudja, hogy 2010 októbere óta hány egész év telt el, akkor javaslom a számítógép számológép funkcióját. 🙂

    Baráti üdvözlettel:
    Bercsik Károly

  8. felix szerint:

    Bercsik Károly.
    Hú de pontosak vagyunk.
    Legyen őt és egy kicsi.
    Jöhet a módosított lista.

  9. Grün Izidor szerint:

    Speirs!
    Azért alakul!
    A kettős gyilkosság és a Szenteczky-Takács duó már kimaradt!
    A bunkert pedig meg kell hagyni, ki tudja……?! 😀 😛

  10. felix szerint:

    Bugi!
    Igazad van.
    A mostani felzárkózási ütemtől szédülök, de lehet, hogy csak a front.
    És közben az adósság is nő, azaz kétséges a fenntarthatóság.
    Lehet, hogy megint szocializmus van?

  11. ebihal szerint:

    Bugi!
    A szocializmusnak nevezett időszak alatt felépült néhány százezer lakás /ezért jutott
    Németh Szilárdéknak is/, pár ezer gyár, üzem, iskola egészségügyi intézmény. Ha ez
    neked leszakadás, akkor csak sajnálni lehet!
    Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy a földgázszolgáltatás kiépítése a szocik
    alatt valósult meg, s legalább annyi utca kapott szilárd burkolatot mint a Fidesz éra
    alatt!

  12. G szerint:

    Azért az adósság visszafizetésében biztos nem volt hátrány, hogy az állam a kerület adósságából 645 milliót kifizetett. De tény, ha nem Fideszes polgármester lett volna, akkor biztos kevesebb pénzt kapott volna a Fideszes kormánytól.

  13. felix szerint:

    Ha lefikázzuk a mihez képest, akkor sokkal nagyobbak az eredmények.
    És meglehet élni belőle. 🙂

  14. ebihal szerint:

    Bercsik Károly!
    Ha volna kedves ecsetelhetné ezt a más világot! Csak előre szólok, hogy a gerincutat
    és csatornázást hanyagolhatja, mert ott a Fidesznek csak statiszta szerepe volt!
    És ha már itt tartunk, mit tud arról, hogy az újonnan aszfaltozott utcáknál, több helyen
    a csapadék vizet a szennyvízcsatornába vezették? Nagy valószínűséggel ez miatt van
    visszatorlódás a Tiborcz utcai vezetéke, s ezért úszik szaros vízben a Tiborcz és
    Túróci utca nagy esők idején. És természetesen a kutyát nem érdekelte, hogy van-e
    fertőzés veszély!

  15. Bercsik Károly szerint:

    Kedves felix!

    “Legyen őt és egy kicsi.” – írja Ön.

    Erre már tényleg nem mondok semmit. 🙂

  16. felix szerint:

    Ok.
    Velem lehet alkudni.
    Jöjjön a lista.
    Arra azért illik valamit mondani.

  17. Bercsik Károly szerint:

    Kedves Ebihal!

    Bár ismerjük egymást itt ismét a nicknevén szólítom meg (nem először beszélgetünk csepeli ügyekről).
    A javaslatait még nem küldte el az e-mail címemre, de ennek ellenére vázlatosan válaszolok a mostani felvetéseire (politikusként és nem műszaki szakemberként).

    1. Pont az újonnan épített csapadékvíz hálózatnál kell osztott rendszert építeni. Szinte mindenhol megépült (a szokásos tervezési és kivitelezési döccenőkkel) a szennyvízcsatorna-hálózat. Ha a csapadékvizet – ahogy Ön állítja – rendszerszinten bele lehetne vezetni az új szennyvízhálózatba, akkor sokkal közelebb lennénk a problémák megoldásához, mert a még földes utcákban nem kellene külön a csapadékvíz-elvezetését szolgáló hálózatot is kiépítenünk (nem kevés pénzért). De ki kell építenünk, mert az újonnan épülő rendszer osztott lesz (hogy mi hogy volt 20 évvel ezelőtt az ebből a szempontból nem releváns – lehet, hogy Ön még “azt tudja”).

    Ettől függetlenül olyan előfordul(hat), hogy nagy eső esetén az utcán felnyitja valaki a szennyvízcsatorna fedlapját és beleengedi a vizet, mely a rendszer telítettségét idézi elő a rendszer egy másik pontján.

    2. Ha fertőzésveszélyt észlel, akkor kérem mindig jelezze a Városgazda ügyeleti számán, vagy akár nekem. Szokásom szerint közbenjárok majd az érdekükben.

    3. “csatornázást hanyagolhatja, mert ott a Fidesznek csak statiszta szerepe volt!” Nem akarnám a saját szerepemet a kelleténél jobban kiemelni, de ha ez a szerep “statiszta” szerep volt, akkor nem tudom, hogy miért jártam folyamatosan a beruházással érintett és mintegy 1000 háztartást érintő (a korábbi körzethatárokat figyelembe véve) területeimet. Egy kerékpárom és egy fényképezőgépem ráment a folyamatos intenzív igénybevételre. Nem nagy ügy, pótoltam őket, csak arra kérem, hogy azt ne támadja, aki talán a legtöbb lakossági kérést továbbította az emberek érdekében – többek között a csatornaépítés miatt. Az érintett utcákban nem kis feladat volt megszervezni az építkezést.

    Egy ilyen irdatlan volumenű folyamatos építkezést megszervezni és lebonyolítani nem “statiszta” munka. Kérem, hogy az érintett szakemberek és a területeket járó képviselőket ne minősítse. Már csak azért sem, mert Önt például nem nagyon láttam kimenni egy-egy problémához, mikor arra szükség volt. Másokat viszont láttam… esőben, szélben, kánikulában… Ők a munkájukat végezték… Nem statiszta szerepkörben. Köszönet illeti őket, nem utólagos gyalázkodás. Ha Ön valóban műszaki ember, akkor tudja, hogy egy ilyen nagyberuházás napi szinten mekkora munkával jár (ha lelkiismeretesen végzik el a feladatokat).

    A fentiek okán túlzónak, igaztalannak, és politikai-ideológiai indíttatásúnak érzem észrevételeit. A műszaki rendszert figyelembe véve pedig (az új építéseknél állítólag a szennyvízhálózatba bevezetett csapadékvíz) egész egyszerűen téves dolgokat állít.

    A fejlesztés fenti része lezárult, ideje lenne továbblépni, nem újra és újra előszedve a témát hetet-havat (ráadásul műszakilag blőd dolgokat) összehordani arról, hogy állítólag ki és mihez “statisztált”. A “gerincút” neve Teller Ede út, kérem ezt figyelembe venni. Haladjunk a “korral” és örüljünk annak, hogy Csepel ilyen látványosan fejlődik.

  18. Bercsik Károly szerint:

    Kedves Felix!

    “Jöjjön a lista.
    Arra azért illik valamit mondani.”

    Nem vagyok az elkészült felújítások és fejlesztések több évre visszamenőleges komplett és hiánytalan (mindenre kiterjedő) listájának őre, javaslom a Google használatát. Esetleg Szeles Gábor jegyző úrtól is kérhet tájékoztatást (augusztus 10-ig igazgatási szünet van – 2015. augusztus 10-ig).

    De akár az is sokat segíthet, ha rendszeresen követi a sajtóhíreket.

    A matek meg matek marad.

  19. Grün Izidor szerint:

    Bercsik Károly!
    Mit kóstál most a legújabban elfogadott közérdekű adatszolgáltatási törvény szerint a zönkoritól igényelhető információk ára?!
    Eurót elfogadnak vagy csak forintot?!
    Esetleg SZÉP kártyát vagy Erzsébet utalványt?! 😀 😛

  20. kútfúró szerint:

    Üdv Rózsa
    Mit mondtak a nagymamádék? kik és mire építették ezt a földalatti folyosót? és kb mikor?
    1973 körűl gyerekként sokad magammal játszottunk az elejében, azt láttuk, hogy valami nagy pince, de televolt szeméttel.El is zavartak minket és be temették, akkoriban épült ott valami. ( vagy a munkásszálló, vagy éppen pont az ovi)
    Érdekes, hogy Csepelen nincsenek dokumentálva az ilyen helyek. A Tamariska domb alatti bunkerról sem tudni szinte semmit.

  21. ebihal szerint:

    Bercsik Károly!
    A végén kezdve: Igen, ideje lenne tovább lépni, csak az a gond, hogy ez mindaddig nem
    fog menni, amíg “emút 8 vagy 16 éveznek”. Az, hogy műszakilag mi blőd, valószínűleg
    Ön az utolsó, aki elmagyarázhatja nekem, ez nem sértés csak tény megállapítás.
    Visszatérve az elejéhez:
    1. Elolvasva az első mondatot, egy dolog látszik, szakmailag nem ismeri a témát.
    2.A minap beszéltem a Városgazda illetékesével, annyit tudtam meg, hogy szilárd
    burkolatú út fertőtlenítéséhez van külsős cég, de földúthoz nincs.
    3. Ha emlékeim nem csalnak, a beruházás elindítója még a szoci vezetés volt, ők
    pályáztak a pénzre. A fideszes önkormányzat elég sokáig nem mozdult rá az ügyre.
    Egy kivitelezés során, ha jó a terv és a kivitelező, a műszaki ellenőr pedig a helyén van,
    nem kell másnak szaladgálni. Esetleg felvilágosíthatna, hogy mint magánember, miért
    is kellett volna az építési területet járnom!
    Végezetül, mint korábban már írtam, nem kívánom más munkáját elvenni.

  22. bobe baba szerint:

    Gyermekkoromat en is abban az utcaban toltottem. A Szulo Otthon utani 2. Vagy 3. Telken volt egy haz aminek megerositett pinceje volt. Az egyik legiriado kezdetekor
    az utca szinte minden lakosa odavonult le. Sajnos akkora talalatot kapott a haz, hogy a pinceig osszedolt, mindenki meghalt. A nagymamamek a 3 gyerekkel /KOZTUK AZ APUKAMMAL/ a pince lepcsojerol fordultak vissza, egy rossz megerzes miatt.Inkabb a sajat kis ocska pincejukbe mentek le. Igy menekultek meg.A csepeli fejlesztesekkel kapcsolatban: en ugy tudom, hogy az EU “penzeket “kellett mar felhasznalni, mar szoritott a hatarido. ” Szinte minden ebbol a penzbol keszult.

  23. felix szerint:

    T. Bercsik Károly Úr.
    A matek nagyapónak szólt, de mivel ön vetődött rá, hagyom magamra égni.
    Azt viszont jól mutatja, hogy miként lehet a “kisebb” ellenállás irányába kitérni két alkalommal is ráharapva az adott lehetőségre.
    Annyit illik egymásról feltételezni, hogy legalább tízig megy a matek.
    Sajnos a felsorolás /nem teljes/ még harmadjára sem sikerült önnek.
    Ezeken az oldalakon mutatta be, azóta eltűnt “Írásjelnek” nevetett társunk az MSZP által végrehajtott tevékenységeket éves bontásban. Ha jól tudom nem volt képviselő, illetve közös képviselő volt. Neki ment a dolog jegyző nélkül is.
    Szerintem az összevetésben az MSZP.-nek semmi szégyellni valója nem lenne. Nem kéne fikázni azt aminek folytatására annyira büszkék, hogy meg az elődök érdemeit is letagadják benne. /Ami nem inge azt ne vegye magára, mert nem minden önnek szól. Ami a lényeg. Iszonyatos pofátlanságok mennek a jelenlegi vezetés részéről.

  24. yoda szerint:

    Kedves Hozzászólok! Az előttem szóló 22 kommentből 3 szól a témáról, a többi nem. Faszák vagytok 😀

  25. Orsós Rodrígó szerint:

    Yoda!
    Ha nem vetted volna észre, maga a cikk is csak részben szól a témáról, vagyis a bunkerről, nagyrészt visszamutogatás, fröcsögés és melldöngetés, öndicsőítés.

  26. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Megint össze-vissza írogat mindent. Az 1890-es években is sok minden épült (l. Wikipédia), majd a Horthy korszakban annyi, hogy Budapest és Bécs egy szinten volt (l. Wikipédia). Azután jöttek a nagy szocialista építések, Diósgyőr, Sztálinváros, Blamazújváros, stb. Meg a Népstadion, majdnem; az M7 majdnem (csak az aligai pártüdülőig); az M0 majdnem; a Duna-Tisza csatorna majdnem; gátak majdnem. De maradjunk Csepelen a szoci 12 évben megépült a Gerincút majdnem; a teljes csatornázás majdnem; utak aszfaltozása majdnem; a csepeli pálya korszerűsítése majdnem; kerékpárutak majdnem. Ellenben eltapsoltak (finoman írtam) 12 MFt-ot, az É-i terület árát (ezért nem lehet ott olimpia), majd hagytak 4MFt-os költségvetési hiányt.
    Közelebbit kérdezzen idióta grüntől, aki akkoriban bennfentes volt.
    1/2eszű1/2x! A 12+4 milliárdból sokat lehetett volna építeni!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. felix szerint:

    szemétláda!
    Kimaradt két világháború.
    Meg a megmaradt 4 milliárd.

  28. demiapu szerint:

    Csak annyit a mostani vitához, hogy a feltárást a Csepeli Városgazda közhasznú Nonprofit Zrt. dolgozói végezték ezért senki nemmond egy szóz sem, de még anegyven éve ott dolgozó óvonéni is azt “állította”, hogy nem volt tudomása a dunderról. Megjegyzem a felíratok amik a belső falon mint dokumentumok jelzik, hogy 1960 és 1998-ban falazták be ismételten a nevezet dunkert. ha valaki jobb bizonyítékokat és dokumentumokat tud az legyenszives jelentkezzen az önkormányzatnál. Köszönjük az el ismerést a lehetőségeink feletti munkánk iránt!

  29. királyerdei szerint:

    Böbe Baba cikkéhez:
    Az említett ház telitalálatot kapott a mocskos kommunisták szovjet elvtársai által.
    24 halott volt.

  30. Orsós Rodrígó szerint:

    Királyerdei!
    Ha olyan mocskosak a kommunisták, mi a fenéért pártolod őket?
    Mindenhol utálják, szidják a korrupció irdatlan nagysága miatt őket, de valahogy csak meglett a kétharmaduk, most meg a szovjeteket vissza is hívják atomerőművet építeni. Ez kellett nektek?

  31. királyerdei szerint:

    Ti is halottak vagytok komcsik!
    Csak nem tudjátok?

  32. Orsós Rodrigó szerint:

    Ne sèrtegesd az elvtársaid, mert kizárnak a pártból. 🙂

  33. felix szerint:

    királyerdei!
    Akkora kockázata lenne a paksi bővítésnek?

  34. Rázsó szerint:

    Hát például fejlesztették a strandot. Legalább is azt hittem. Annak idején vitatkoztam egy-két emberrel, akik azt mondták, hogy uszodát ígértek, és közben csak egy “sapkát” tettek az úszó medencére. Gondoltam ezek csak a szokásos fanyalgók, én viszont kitudok járni télen is, és ez milyen jó. Ezúton szeretném megkövetni a volt vitapartnereket, nekik volt igazuk, mert azt mondták, hogy ez így nagyon zsúfolt lesz. Igazuk lett. Ez a jelenlegi úszómedence ugyan is úgy működik, hogy kb de. fél 10-10 körül lezárják a medence felét, mert edzés van, így aki úszni akar az menjen máshová. Ugye így marad 25 méter, az is sáv elválasztók nélkül, szóval teljes a káosz. Megjegyzem eddig az ideig is csak három sávot lehet használni, mert a többiben úszás oktatás, gyakorlás folyik. Én értem, hogy a gyerekeknek kell a gyakorlás, az üzemeltetőnek meg a bevétel, de azért ez még is csak furcsa, hogy a 18-19. kerületekből itt tartják az edzéseket, és ezért nem lehet használni az úszó medencét. Ha jól tudom mindkét kerületnek van uszodája, csak gondolom ott a helyi lakosok igényeit is figyelembe veszik. Nem mindenki csak a termál és élmény medencét akarja használni. Szóval ha valakinek úszni támad kedve, az menjen a Vitukira vagy az erzsébeti uszodába. (Esetleg a 18-19. kerületbe) Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 6 – 7:30-ig állítólag itt a strandon is jól lehet használni az úszó medencét, csak hát nekem ez sajnos túl korai. Gondolom én nem vagyok kellőképpen rugalmas.

  35. nagyapó szerint:

    Rázsó! A csepeliek úgy döntöttek, hogy az 1 milliárd Ft-ot útépítésre fordítsák és ne uszodára. Ezért lett “sapka” – a rosszindulatú ellenzék szerint – az uszoda felett.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. fghfjhgkjhk szerint:

    Bercsik kapitány milyen élettapasztalattal rendelkezik a “kommunizmus” korszakából! 🙂
    Micsoda elmés írás egy II. VH-s bunker feltárása és az előző vezetés közti párhuzam.
    Az a legszörnyűbb, hogy van olyan neokomcsi, aki erre fogékony. 😛

  37. Rázsó szerint:

    nagyapó. Nekem semmi problémám nincs a “sapkával”. Az a gond, hogy az úszó medencét nem lehet úszásra használni, csak 6-7.30-ig. Milyen dolog már, hogy az ember megveszi a belépőt, aztán épp úszni nem lehet, mert állandóan edzéseket tartanak a medencében. Ráadásul mint írtam nem csak a kerületi iskolások, hanem a 18-19. kerületi sport egyesületek. Talán a helyiek érdekeit is nézni kellene, nem csak a bevételt.

  38. Grün Izidor szerint:

    fghfjhgkjhk!
    Mesélte neki a zapja, hogy: Nagyon szar volt akkor! Sokat kellett dolgozni és keveset fizettek. úgy el voltunk nyomva, hogy csak na!
    Azt szavazták meg akit a komcsik akartak és szavazáskor alkohol tilalom is volt.
    Most ez nincs, most demokrácia van, és annyit ihat mindenki amennyit akar!
    Ha részegen sem azt választják meg akit a volt komcsik (jelenleg fityeszesek) akarnak, akkor olyan választási törvényt csinálnak, hogy abból csak győzelem jöhet ki! 😀 😀

  39. GONDOLKODÓ! szerint:

    Miután az apja mesélte, valóban sok tapasztalata lehet. Milyen jogon kéri számon másokon, amikor semmi tapasztalata az egészről. Élni kellett, háború, és forradalom után, óriási élelmiszerhiány amely kb. 1980-ig tartott. Különben a “sok munka, a lötyögés” rovására ment a hatékonyság, amely sokszor a fejetlenségből következett. Főként azután, amikor a komcsik azt hazudták maguknak és a tömegeknek, hogy majd ők vezetik a munkásosztályt, parasztságot és az értelmiséget is. Hova?!

  40. felix szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Mondtam, hogy maradj a slágerszövegek másolgatásánál. Akkor nem írnál ekkora baromságot. “Különben a “sok munka, a lötyögés” rovására ment a hatékonyság, amely sokszor a fejetlenségből következett.”
    Gratulálok. Egy mondatban ennyi csak neked sikerülhetett.

  41. Grün Izidor szerint:

    felix!
    “Elkészült az uniós mélyelemzés – így látják Magyarország teljesítményét ”
    .
    Ők még a bunkernál is mélyebbre ástak?! 😀
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/elkeszult_az_unios_melyelemzes_igy_latjak_magyarorszag_teljesitmenyet.600806.html

  42. Rázsó szerint:

    GONDOLKODÓ. Óriási élelmiszerhiány 1980-ig? Azért a 60-as 70-es éveket ne keverjük már az 50-essel.

  43. felix szerint:

    Az egészségügy jobban teljesít. Rövidült a várólista.

    Saját magát műtötte meg férfi, Nagyatádon, kioperált magából egy vérrögöt. Azért szánta rá magát erre, mert óriási fájdalmai voltak, de csak szeptemberben foglalkoztak volna vele. A hétvégére már annyira kínlódott, hogy úgy döntött, saját maga szedi ki a vérrögöt a combjából, hogy helyreálljon a keringés a lábában.
    /remélem így átmegy/

  44. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Türelmetlen ember!
    Előbb a stadionok, majd az olimpia, annak a nyereségéből rendbe tett egésségügy!
    Addig megtörténik a közmunkaprogramban kiképzett érsebészek, ortopéd és onkológus szakorvosok munkába állítása, havi 47 000 plusz a hálapénz!
    Ja, és a resztlit cafatériában hazavihetik! 😛 😀
    .
    Pistike :
    Nem kereshet rosszul apukám!
    A szerény kórboncnoki fizetéséből minden nap több kilónyi friss belsőséget hoz haza!

  45. Orsós Rodrígó szerint:

    Nem bántuk volna, ha Vezírünk nem focimániás, hanem egészségmániás, de hát így jártunk. Akinek nem tetszik vehet egy szöget, meg egy kötelet…

  46. felix szerint:

    🙂 🙂 🙂

  47. ebihal szerint:

    Élelmiszer hiány? Most olvastam a Lokál című fércműben, hogy Németh Szilárd gyerek-
    ként a kacsazsíros kenyeret szerette, sőt vett magának kagylót és kaviárt is! Szegény
    a 9 négyzetméteren nem tudta mire költsön! Felhívnám a figyelmet, nem érdemes arról
    az időszakról hazudozni, melynek vannak még tanúi!

  48. Grün Izidor szerint:

    ebihal!
    Mit gondolsz miért ódzkodik a fityesz az ügynökök elszámoltatásától?!
    Mert még nagyon sokan vagyunk, akik emlékszünk erre-arra!

  49. joságos szerint:

    Gondolkodó! Nem gondolkodott még el azon, hogy utána nézzen annak amiről véleményt alkot, vagy amit leír?

  50. felix szerint:

    Nehéz eligazodni a sláger szövegek között. 🙂

  51. nagyapó szerint:

    Eetásak! Néha írhatnának valami értelmeset is. Kár egymást hülyíteniük!
    Néha ki lehet menni a friss levegőre, nem kell reggeltől estig a gép előtt ülni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  52. Orsós Rodrigó szerint:

    Na ne ossza itt az èszt, maga csak akkor megy ki a friss levegőre ha kidobják a kocsmából, mert mindenkit lekomcsiz a 10. nagyfröccs után, beleèrtbe a söntèst is.

  53. GONDOLKODÓ! szerint:

    Én még határozottan emlékszem, hogy a hetvenes években a pult alól protekcióval lehetett húsféleségekből kapni vásárolni. Szerencsére a Tanácsház-téri ABC-ben az egyik vezetőhelyettes a rokonom volt, míg a Karácsony Sándor úti ABC-ben az anyósom dolgozott. Tehát ha megtudtam fizetni a karajt a májat stb. akkor mindenkor kaphattam. Egyéb iránt a VII. ker. Kis Royal Közértben, és a mellette lévő húsboltban is, de még a pékségnél is! (a Madách Színház mellett) is így működtek a dolgok. A pult alól a szombati munkából hazamenve. Az akkor szülő kismamák tudják, mint ahogyan én is, hogy hétvégeken és ünnepnapokra nem tudtak elegendő adag tejet adni, helyette tejporokat kaptunk. Lehet, hogy ti emlékszetek rosszul? Nem gondoljátok? Bizony mondom néktek még a hetvenes években is volt élelmiszerhiány, hiába akarjátok az ellenkezőjét bemesélni. Legfeljebb az ovisoknak!
    T. Rázsó, hány éves vagy Te? A többiekkel meg már nem folytatok e tekintetben polémiát. Minek, a tények, tények maradnak.

  54. ebihal szerint:

    Ő okoskája kimondta a végszót.

  55. felix szerint:

    A déligyümölcsök kivételével nem volt hiány semmilyen élelmiszerből a hetvenes években.
    Az előfordult, hogy változó volt a választék, de azt összekeverni az élelmiszer hiánnyal csak a mi bődületesen nagy GONDOLKODÓNK képes.
    Lehet, hogy erre nincs slágerszöveg?

  56. GONDOLKODÓ! szerint:

    A vén idióta bunkó, és tudatlan, már ennyire feledékeny is?

  57. felix szerint:

    GONDOLKODÓ.
    Élelmiszer hiány, fogalmát meg kéne nézned.
    Az általában azt jelenti, hogy nincs mit enni, mert amit megehetnél az az élelmiszer ugye.
    Nem jön kaja hiába várom.
    Minden reményem elhagyott……………
    Talán így meérted

  58. felix szerint:

    megérted

  59. felix szerint:

    Egyébként minden rendben megy arrafelé.
    Néhol ugyan már kikapcsolták a gázt és a gyermekeknek nem tudnak főtételt adni, de ház…….
    Akár 1,5 milliárdos is lehet a KLIK gáztartozása

  60. Rázsó szerint:

    GONDOLKODÓ. Ha ilyen udvariasan kérdezi, 50 éves vagyok. A 60-as évektől kezdve semmi gond nem volt az ellátással. ( Legalább is pesten) Persze papaya és mango, vagy banán valóban nem volt. Ezen valahogy túltettük magunkat. De , hogy éheztek volna az emberek, az egy hülyeség!

  61. fghfjhgkjhk szerint:

    Gondolkodó!
    Nem tudom melyik sarki boltban volt élelmíszerhiány, én nem emlékszem rá, hogy éheztem volna. Annyi munka volt, mint a dög és még a túlórát is kifizették. 🙂
    nagyapó! Ön is akkor vitte valamire. Mind munkásságában, mind politikai alapon. Vannak még, akik ismerik Önt! 😉

  62. Tarjányi László szerint:

    Felix nem járt húst venni a piacra az átkosban! Tényleg nehéz volt valami rendes húst kapni ismeretség nélkül. Hús persze volt, csak nem az amit az ember szívesen megvett volna! A piacon az asszonyok udvaroltak a hentesnek hogy valami szép húst adjon! Ma fordítva van, a hentes támasztja a pultot a nap nagyrészében, vevő sehol, árú meg van. Most a hentes mond szépeket még a hetven éveseknek is, hátha nála vásárolnak.

  63. Rázsó szerint:

    Tarjányi László. Akkor most min van? Ön szerint mi jobb egy embernek?

  64. felix szerint:

    Tarjányi László !
    Ugye még mindig a hetvenes évekről és élelmiszer hiányról beszélünk?
    Nem emlékszem olyan évre amikor hiányzott volna a hús például.
    Ha netán elfogyott a húsú, akkor ugye kellett lennie?

  65. yoda szerint:

    Szeretnék gratulálni amúgy az illetékeseknek a következő ügyben:
    A héten hétfőn-kedden-szerdán ragyogó napsütés; munkások sehol. Csütörtök reggel esőzés, mi történik? Azonnal megjelenik az aprítógép, dolgoznak, nyírbálnak. Esőben!!! Pénteken szintén, szombat reggel kellemes időjárás és a BAROMJA 7.00-kor kezdi!!! Nooormááálissak vagytok mondjátok?? Év elején felvesznek 3 havert más kerületből a Városgazdához (vélhetően mérnöki végzettség nélkül); pedig vannak csepelen munkanélküli építőmérnökök…Nem lenne a kerületben ennyi kib…ott ág, ha egész évben foglalkoztak volna a fákkal!!! Kész a főút, bkk, hurrá; a főút melletti zöld pollerek bedőlve, festés nélkül, hogy néz ki??? Nem érdemelt volna egy kis felújítást helyi pénzből? ……..

  66. joságos szerint:

    Nem kívánok vitatkozni senkivel. Főleg nem a mindent tudó és mindenhez ragyogóan értő Gondolkodóval! Mégis azt kell mondanom, nincs igaza. 1965.-öl a 80-as évtized végéig az élelmiszer iparban dolgoztam. Ezért valamivel nagyobb rá látással rendelkezek a témában! Kezdjük a tejiparral. 1967.-1970. közt hazánkat minden idők egyik legnagyobb SZÁJ ÉS KÖRÖMVÁJÁS járványa sújtotta! Ennek ellenére tejből/szabad és jegyes/ nem volt semmi féle hiány. A szükségletek kielégítését Dániából, Franciaországból és Svájcból importált tejporból készült tejjel biztosították. A szóban forgó időben mennyiségi problémák a tejtermékeknél fordultak elő! Mivel a fenti ok folytán nem volt elég alapanyag így az igényeknek 50%-70% tudta az ipar biztosítani. Ugyan ezen okból kifolyólag volt jóval kevesebb marha hús is. A sertéshús tekintetében igaza van annyiban, hogy a húsboltokat főleg fagyasztott hússal látták el. Ami viszont egyértelműen hiány cikk volt azok a különböző belsőségek voltak! Nagyon nehezen lehetett akkor a kurrens árunak tartott füstölt árukhoz hozzá jutni! Azonban az alapvető élelmiszerekből a szobaforgó időpontban hiány nem volt. Igen abban az időben mindenkinek volt egy vagy több olyan boltja ahol törzs vevő volt így olyant is megtudott venni amit máshol nem. Azonban általános áruhiányról szó sem volt! Az azonban szintén igaz, hogy az importból származó déligyümölcsök csak szezonálisan és igen korlátozottan kerültek forgalomba. Őszeségében elmondható; élelmiszer hiány nem volt, viszont voltak ellátási nehézségek és forgalmazási korlátozások.

  67. ebihal szerint:

    Hiába beszéltek annak, aki a kirakatban álló, árengedményes árut is a pult alól vette!
    Ilyen a lelkivilága. És egy valamit kurvára elfelejt, áruhiány nem csak akkor lép fel, ha
    nincs termelés, hanem az is okozhatja, ha jóval többen tudják megvenni. Ez az, ami
    manapság nem fenyeget.

  68. nagyapó szerint:

    fghfjhgkjhk! Örülök, hogy sokan ismernek. A kádári tunyaság alatt viszonylag jól éltem, aminek az is volt az ára, hogy mindig legalább két állásom volt. Nem tudom politikai alapon mire vittem, mivel egyetlen kitüntetést sem kaptam (még a kiváló dolgozót sem).
    Akkor voltam gondban, amikor elmentem Berchtesgadenbe és a mindig részeg kempingtulajdonos életszínvonala kb. ötszöröse volt ez enyémnek. Pont.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  69. GONDOLKODÓ! szerint:

    Én az akkori tényeket írtam le, hiába bizonygatjátok az ellenkezőjét. 72 és 75-ben született gyerekeimnél lévő folyamatokról írtam részben, de ti valóban rosszul emlékeztek. Továbbá arról, hogy minden nap én vásároltam, (boltban, piacon) tehát jól emlékszem, akik ismernek személyesen azok tudják. Tehát tapasztalati képletem alapján, írom és mondom, s nem csak a rosszul emlékezőkre alapozva. Az még, hogy valaki az iparban dolgozott, nem jelentheti azt, ami a teljesség ismeretének a birtokosa.
    Egyéb rosszindulatú infantilis véleményekkel teljesen felesleges polémiára törekedni.
    A valóságos tényeket a deviancia hivatott ferdíteni.

  70. felix szerint:

    Nagy okos!
    Az élelmiszer hiányt nem kéne összecserélni a hiányzó élelmiszerrel.
    Csupán ennyi az eltévelyedésed oka.
    Hiába a fogalmak nem egyszerű dolgok.
    Slágerszöveg hiányában ez a probléma neked megoldhatatlan.

  71. ebihal szerint:

    Ő egyedül emlékszik jól, mindenki más hülye. Ez a szerencsétlen beképzelt hólyag
    még most is azzal kérkedik, hogy neki jutott, ha másképp nem is, de a pult alól volt!

  72. GONDOLKODÓ! szerint:

    Na gyülekeznek az idióták, kiegészülve a kétdiplomás agytudorral. Így is maroknyikokká lettek már, és még mindig nem veszik észre magukat. Miközben annyira imádják őket Csepelen. Te fő szárnysegéd, én átéltem, megéltem a korodnál fogva talán te is. A különbség, hogy én emlékszem, ti meg nem, v. nem akartok. Védeni akarjátok ismételten az igaztalanotokat. Mi már ehhez hozzászoktunk, ezért szeret benneteket annyira egész Csepel lakossága.
    Társadalmat deformáló deviáns infantilisek.

  73. joságos szerint:

    Azt nem tudom, hogy Gondolkodó mire emlékszik én csak a száraz tényeket ismertem! Nem volt krónikus árú hiány. Volt viszont az élelmiszeriparban termékbővítés, és új termékeknek a piacra dobása. A vitatott időpontban jelent meg Magyarországon a bébi étel/vagy 5 fajta/. A 60-as évtized elején vált általánossá az otthonokban a kávéfőzés. Lehetne még a sort folytatni de nem érdemes. Gondolkodó más igazságot mint amit Ő mond vagy gondol nem ismer!

  74. ebihal szerint:

    Gondolkodó!
    Zárjuk rövidre! Egy szar ügyeskedő patkány voltál, és az is maradtál. Annyit számítasz,
    mint vitorlán a motorfék, születésed egy genetikai tévút.

  75. felix szerint:

    Sajnálatos, hogy egy ember ennyire képes leépülni, mint GONDOLKODÓ.
    Tudod te kis oktondi.
    Ha valamit csak a harmadik helyen tudsz beszerezni, az is azt jelenti, hogy van.
    Na azért ne örülj előre, mert az ész az nem ilyen fajta.
    Ne is próbálkozz, mert azt sehol sem kapsz.
    Az a tisztességeddel együtt a placentáddal került kidobásra.

  76. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Miért bántjátok szegény GONDOLKODÓ-t?!
    Minden rendszerben kell egy viszonyítási pont, egy origó (nullapont) amihez a többi fellelhető érték viszonyítható!
    Adjunk hálát a felettünk valónak, hogy Ő felvállalta önként ezt a szerepet mint önkéntes mérvadó!
    Ilyenek teszik naggyá az olyan senkiket mint amik mi vagyunk! 😀 😛

  77. felix szerint:

    🙂 🙂 🙂 🙂

  78. GONDOLKODÓ! szerint:

    Aljasságban veletek képtelen ember felvenni azt, amire ti képesek vagytok.

  79. ebihal szerint:

    Azt kapod, amit kiharcolsz magadnak!

  80. felix szerint:

    Szegény GONDOLKODÓ.
    Legalább azt vedd észre amiben nyertél.

  81. felix szerint:

    De még mennyire.
    Magy a metszett farkúzás, a lebuzizás, a lekurvázás.
    Még mindig vannak ilyen szemetek köztünk.

  82. GONDOLKODÓ! szerint:

    Szemetek, súlyos betegek is.

  83. felix szerint:

    Azt nem tudtam, hogy beteg vagy.
    Gyógyulj meg.

  84. GONDOLKODÓ! szerint:

    Látod, mennyire nincsen önkontrollod? Még saját magad sem ismered. Akkor most ki a beteg elme?

  85. felix szerint:

    Olvasd vissza magad és megtudod.
    Vagy már nem emlékszel a szemétkedéseidre?
    Ennyire jellemtelen nem lehet egy ember.
    Akát etikus akár GONDOLKODÓ alakodban voltál, megtetted.
    A tudathasadásod mellé még amnéziás is van?
    Reménytelen esetnek számítottál még az OPNI,-ban is.

  86. Tarjányi László szerint:

    Nem ismeri sajátmagát! Nem tudja mitől zsidó, hiszen nem mózeshitű, nem izraeli lakos, nem fajzsidó, mert az ókori zsidók genetikai leszármazói a mai palesztínok. Egyszerűen csak komcsi!

    Két férfi hugyozik a nyilvános vécében. Az egyik félrenéz és megkérdezi – Ön is körbe van metélve? – Nem kérem, ez természetes kopás!

  87. felix szerint:

    Szerencsétlen.
    Játszod itt a tájékozottat aztán nem tudsz semmit.
    A mai palesztinoknak semmi közük sincs a egykori palesztinokhoz.
    Nézz utána a levitáknak és akkor megtudod, hogy mennyi közöm van Mózeshez.
    Tudod te egyáltalán, hogy a valamikor valaki által felvett neveden kívül, hogy ki vagy?

  88. Tarjányi László szerint:

    Valóban, a mai palesztínoknak tényleg semmi közük az ókori palesztínokhoz, mert a maiak az ókori zsidók közben muszlim hitre áttért utódai. A mai zsidók meg kétezer év alatt mindenféle zacskóból összeállt keverék, amit a vallásuk köt össze, kivéve a komcsikat, mert azoknak még az sincs!

  89. felix szerint:

    Nem nyert.
    A zacskók a népvándorlás alatt keveredtek.
    A mai palesztinok meg több arab törzsből verődtek össze és felvettét a palesztin nevet.
    Tudod a hét vezér meg a köznép magyarság sem azonos genetikailag.
    Szóval ki is vagy te?
    Magyar vagy, ki a fene tudja.
    Ez van picinyem-

  90. felix szerint:

    Ha az a forrás neked nem hiteles, akkor itt van egy másik.
    Bocs Admin.
    http://www.nyest.hu/hirek/palesztinok

  91. Tarjányi László szerint:

    A kis, elhatárolt csoportokban élő népesség genetikailag leromlik, ennek jele a csámpás láb, nyakon levő fül, elefántláb, különféle kizárólag rájuk jellemző génhibák okozta betegségek.
    A én népem a magyar, szép, arányos testű, kerekfejű eurázsiai kevert nép. Őseink a Kárpát-medencétől Koreáig terjedő eurázsiai sztyeppe népeiből keveredtek, a magyar nemes, büszke, szabadságszerető nép.

  92. felix szerint:

    Te farok az egyiknél előny a másiknál gúnyolandó hátrány?
    Ej ej. Nem érzed, hogy mekkora ….. vagy?
    Na, rólad ennyit.

  93. GONDOLKODÓ! szerint:

    Hagyd a szemetet, jobb helyeken kisöprik, kukába teszik, mert fertőzi a környezetet.

  94. felix szerint:

    Igazad van hagyom.

  95. GONDOLKODÓ! szerint:

    Te önkontroll hiányos, születési rendellenesség, ugye feltudod mérni, hogy a 9:04-es kinek szólt?

  96. felix szerint:

    Nem lenne jobb, ha te tanulnád meg végre kifejezni magad?
    Se önállóan sem idézetekkel nem megy neked.
    Gyakorold a korrekt fogalmazást.
    Kezdetnek megfelelni a slágerszöveg elemzés.

  97. felix szerint:

    Hoppá hoppá.
    Eltűnt egy cikk.
    Gyerekek mától az öngól nem érvényes?

  98. Grün Izidor szerint:

    felix!

    Már régen látható, hogy időnként néhány cikk eltűnik, majd felbukkan, hetekig a címlapon szerepel!
    Csak mindig a birkák etetésének megfelelve!
    Csak Palik Lacit tudnám idézni, a “Hová lett Daimon Hill?!” mintájára:
    De hová lett Szenteczky?! 😀 😛

  99. felix szerint:

    A kérdésed jogos.

Itt lehet hozzászólni !