Faktor
Az LMP társelnöke szerint a német kormány politikája alamuszi.
Csepel.hu
Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. Hagyomány, hogy a csepeli Fidesz-KDNP azóta minden évben lerója kegyeletét és tiszteletét az áldozatok emléke előtt.
Németh Szilárd, a Fidesz alelnökének kezdeményezésére a csepeli Fidesz-KDNP 2016. április 16-án mécseseket és kavicsokat helyezett el a Nefelejcs utcai izraelita temető falánál, majd néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra. (tovább…)
Csepel.info
A hűtlen kezelés miatt elítélt Szenteczky “lopásgátló” aláírásokat is gyűjt
Törvénytelenül gyűjt aláírásokat az MSZP, miután az Országgyűlés kedden már megszüntette a vasárnapi pihenőnapot – állítja Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Szenteczky János, a csepeli MSZP több bűncselekmény miatt elítélt elnöke azonban közleményben jelentette be: folytatják a törvénytelen adatgyűjtést, és minden tisztességes ember érdekét ők képviselik.
Nem tisztességes az MSZP aláírásgyűjtése a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörléséért – mondta az Origónak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Szerinte az MSZP nem folytathatja az aláírásgyűjtést. (tovább…)
Magyar Idők, Origo
A társadalom többsége nem fogadja el, hogy a kereskedelmi dolgozóknak is legyen pihenőnapjuk
A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást – jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn, a kormányülés szünetében.
A tárcavezető sajtótájékoztatóján a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben. (tovább…)
Vélemény – Szabó Szabolcs, Székely Éva
Szabó Szabolcs (középen) a hűtlen kezelésért és rágalmazásért elítélt Szenteczky Jánossal (balra) és Horváth Gyulával (jobbra)
Nem dolgozhat többet felelős beosztásban olyan ember, akit évtizedekkel azelőtt bűncselekményben találtak bűnösnek – fejtette ki Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa egy bejegyzésében. A politikus Kiss László ügyében szólalt meg, aki szerinte “tényleg különleges kvalitású edző, de emberileg sajnos megbukott”. Szabó szerint megbukott a magyar úszótársadalom és mindenki más is, aki mentegetni próbálta-próbálja a mesteredzőt. Így Székely Éva olimpiai bajnok úszónő, a Nemzet Sportolója is, aki viszont arról nyilatkozott, hogy Kiss megbűnhődött, utána viszont kimagasló munkát végzett, hiszen sok olimpiai siker kovácsa volt.
Szabad-e egy bűncselekmény elkövetése és annak büntetése után tiszta és teljes életet élni, kimagasló teljesítményt nyújtani? Lehet-e egy bűncselekmény után 55 évvel újra büntetni akkor is, ha a vétkes végig példás, tiszta életet élt, és kimagasló sikereket ért el az országnak? Ez a kérdés foglalkoztatja a magyar társadalmat Kiss László mesteredző ügyében, akiről kiderült: 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. (tovább…)
Vélemény – Ábel Attila
Ezek a fotók és a videó olyanok, mintha Csernobilban készültek volna. Pedig csak az egykori csepeli Napközis Tábor elhagyatott épületei néznek ki így, a megújuló Kis-Duna part közepén. Ez a hely a mementója annak, hogyan tud egy önző, kapzsi városvezetés évi kétmilliárd forintot lenyúlni, minden eladhatót eladni, és közben még négymilliárd forintos adósságot is hátrahagyni.
Az itt látható ingatlant 2006-ban az Ibiza-Építő Kft. és az Elephant Holding szerezte meg. Először a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. adta el a Csepeli Strandfürdő egy elkerített részét. Az üzletről a csepeli önkormányzat akkori, MSZP-s vezetői – állításuk szerint – nem tudtak. Ez hihetetlenül hangzott. A főváros vezetése ugyanis szintén MSZP-SZDSZ-es volt, Horváth Gyula személyében pedig fővárosi képviselője volt a pártnak. Mindezen felül a pályázati felhívás a Népszabadságban jelent meg. Népszabadságból tucatnyi járt akkor az önkormányzatba. A polgármester, az alpolgármesterek, az osztályvezetők minden nap megkapták. De állításuk szerint egyikük sem olvasta a közpénzből megrendelt lapot. (tovább…)
Csepel.hu
Botrányos jelenetekkel tarkított, fordulatos bírósági tárgyalás zajlott a csepeli lakásmutyi per március 31-i fordulóján. Az egyik tanút 100 ezer forintos rendbírsággal sújtotta a bíró, miután folyamatosan zavaros válaszokat adott, illetve megtagadta a vallomástételt. A szocialista önkormányzathoz köthető „csepeli lakásmutyi” ügyében az ügyészség Szenteczky János mellett még négy személy ellen emelt vádat. Valamennyien Szenteczkynek, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatójának üzlettársai vagy beosztottjai voltak.
A vádirat szerint Szenteczky János, a Csevak akkori vezérigazgatója rászorulók helyett jómódú, kivételezett személyeknek játszott át szociális bérlakásokat. Minden ilyen ügyletet titokban tartottak, miközben szociális lakáspályázat alig volt. A lakásokat a bérlők beköltözése előtt, több millió forint közpénzből teljesen felújították, majd a piaci ár töredékéért eladták a bérlőknek. Külön része a pernek, hogy a felújításokat magasan a piaci áron felül, sok esetben fiktív számlákkal igazolták. (tovább…)