Brutális: ez lett a csepeli gyerekek napközis táborából

Vélemény – Ábel Attila

DSC_0171

Ezek a fotók és a videó olyanok, mintha Csernobilban készültek volna. Pedig csak az egykori csepeli Napközis Tábor elhagyatott épületei néznek ki így, a megújuló Kis-Duna part közepén. Ez a hely a mementója annak, hogyan tud egy önző, kapzsi városvezetés évi kétmilliárd forintot lenyúlni, minden eladhatót eladni, és közben még négymilliárd forintos adósságot is hátrahagyni.

Az itt látható ingatlant 2006-ban az Ibiza-Építő Kft. és az Elephant Holding szerezte meg. Először a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. adta el a Csepeli Strandfürdő egy elkerített részét. Az üzletről a csepeli önkormányzat akkori, MSZP-s vezetői – állításuk szerint – nem tudtak. Ez hihetetlenül hangzott. A főváros vezetése ugyanis szintén MSZP-SZDSZ-es volt, Horváth Gyula személyében pedig fővárosi képviselője volt a pártnak. Mindezen felül a pályázati felhívás a Népszabadságban jelent meg. Népszabadságból tucatnyi járt akkor az önkormányzatba. A polgármester, az alpolgármesterek, az osztályvezetők minden nap megkapták. De állításuk szerint egyikük sem olvasta a közpénzből megrendelt lapot.

DSC_0178

A teljes képgaléria itt látható

DSC_0201

A teljes képgaléria itt látható

Az üzletet így a főváros és az Ibiza között zavartalanul, mélyen a telek értéke alatt sikerült megkötni. A csepeli önkormányzat – immáron értesülve a történtekről – telekcserét ajánlott fel az Ibizának. A strandhoz tartozó telek az önkormányzathoz került, az Ibiza pedig két másik, addig önkormányzati tulajdonú telket kapott cserébe. Ezek egyike volt a Napközis Tábor, a másik a szintén az MSZP-s vezetés által bezárt Görgey Artúr Iskola lett – ami most egy másik szellemépület.

Mindkét telken lakóparkot akart építeni a befektető. Állításuk szerint erről az akkori MSZP-s vezetést is “kellően meggyőzték”. A Kis-Duna partjára tervezett, falakkal és kamerarendszerrel körülvett, hatszintes luxuslakóparkot azonban csepeliek ezrei és neves építészek is keményen bírálták. Volt olyan építész, aki egyenesen azt mondta: a legjobb lenne, ha az egész építményt leúsztatnák egészen Mohácsig. A legkeményebb ellenfél a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület lett. Ők minden lehetséges jogi eszközzel próbálták megmenteni ezt a Budapesten egyedülálló Duna partot a beépítéstől. Ennek két következménye volt. Elhúzódott az építkezés, a civilek ellen pedig krimibe illő magánháborút vívott a befektető cég. A cég csődbe ment, a tiltakozók közül a vegzálás miatt sokan kikészültek, egy ember pedig később öngyilkos lett.

De a csőd sem mentette volna meg a partot a beépítéstől, ha ismét egy magáncég kezébe kerül. Az is kellett, hogy az önkormányzatnak a rendezett pénzügyeivel legyen százmilliós saját forrása és visszavásárlási akarata, lehetősége. Minden feltétel teljesült.  Így most jó esély van a legtöbb bűnt jóvá tenni. Mert a 2011 óta szépülő, megújuló Kis-Duna parton ez a hely a mementója lesz annak is, hogy egy tisztességes, a közpénzt fejlesztésekre költő önkormányzat sok dolgot helyre is tud állítani, vissza is tud venni az elkótyavetyélt vagyonból.

Köszönet ezért a Kis-Duna partért küzdő csepeli civileknek, Németh Szilárd és Borbély Lénárd polgármestereknek. Hajrá Csepel!

Ábel Attila

54 hozzászólás “Brutális: ez lett a csepeli gyerekek napközis táborából” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “a tiltakozók közül a vegzálás miatt sokan kikészültek,
    egy ember pedig később öngyilkos lett.”
    .
    Sőt később az MSZP már a kettős gyilkosságtól sem riadt vissza!
    Jellemző a Gyurcsány éra “emmútnyócév”-ére!

  2. kerdezo szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Ha már a véleményének hangot adott, szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a
    – kirobbant offshore történetről
    – a nagy dirrel-durral anno bejelentett rezsicsökkentő (http://csepel.info/?p=36294) 235 forintos zöldhulladékos zsákot az FKF megszűntette, és helyette egy silányabb minőségű 325 forintos zsákot árul.

    Objektív válaszaival, véleményével szeretném, ha megtisztelne.

    Köszönöm!

  3. kerdezo szerint:

    Amúgy a sétányokon lévő pedagógus(?) szálló sorsa is borzasztó látvány 🙁
    Azzal mi a terve az Önkormányzatnak? Mondjuk nem azt sem tudom, hogy ki a tulajdonosa.

  4. Bugi szerint:

    Kérdező, a pedszállót is az MSZP-s önkormányzat zárta be.

  5. Bátri Józsefné szerint:

    Igen, bírálunk mindenkit, ki, mit csinált jól-rosszul! Mindig csak arról olvasok, hogy a jelenlegi vezetés milyen nagy eredményeket ér el, az előző pedig csak kárt okozott. Ha a jelenlegi kerületi vezetés bármelyik tagja törvénybe ütköző dolgot csinált, (pedig van ilyen) annak következményeiről nem hallani.
    A rezsicsökkentéssel látszólag minden rendben van. Azért, ha mélyebben mögé nézünk a dolgoknak, akadnak problémák. A kedvezményes csatornadíjat 2015 előtt május 1-től október 31-ig vehettük igénybe. 2015. évben minden előzetes értesítés nélkül a kedvezményes időszakot lecsökkentették 1 hónappal, már csak szeptember 30-ig vehetjük igénybe. Érdeklődésemre azt a választ kaptam a csatornázási művektől, hogy a honlapjukon közzétették. Utána néztem, 2015. szeptember 20 körül tették közzé. Persze, mondhatnánk, hogy a szemeteszsák, a rezsivel kapcsolatos ügyek nem ide tartoznak, de Németh Szilárd országgyűlési képviselő, és a Csepeliek adtak neki bizalmat. Örülök, hogy Ön úgy gondolja, mindent a helyén kezelnek, de azért lássuk be vannak nyitott kérdések, melyekre Önök tudnának csak választ adni, ill. a dolgokat helyes irányba terelni. A lakosságot nem az egymásra mutogatással kellene traktálni. Ha valamit elhibázott (volt ilyen) az előző csepeli képviseleti testület, annak megszüntetésére – közel 6 év alatt – lehetett volna lépni. A visszamutogatásnak nincs eredménye.

  6. Lovas szerint:

    A szocik tényleg csak loptak meg csaltak.

  7. Bercsik Károly szerint:

    Törvény és politikai felelősség. Sajnos a kettő jogilag nem mindig fedi egymást. Bátri Józsefnénak ezt ajánlom figyelmébe. Aki olyat lépést tesz, mely egy ilyen gyönyörű területet ilyen helyzetbe sodor, annak a politikai erőnek van politikai felelőssége. Nem kell mellébeszélni. Ez nem “egymásra mutogatás”, mert itt legfeljebb a csepeliek mutogathatnánk azokra, akik ezt az állapotot előidézték. Ránk, akik ezt megörököltük igen nehezen. Pontosan láthatjuk hova vezetett elődeink városfejlesztési koncepciója (vagy koncepciótlansága?). Lakóparkot a Kis-duna partjára!? Ezt mindenki örültségnek tartotta már akkor is!? Csak az MSZP-nem. Ez önmagáért beszél.

    “közel 6 év alatt – lehetett volna lépni” – Szánalmas terelés. A tulajdonjog fogalmán tessék gondolkodni!

  8. Bátri Józsefné szerint:

    Tisztelt Bercsik Károly! Csepelen születtem, 1956 óta pedig a Kis-Duna part közelében lakok. Nekem is fontos Csepel. A tervezett lakóparki építkezés elleni tiltakozásban én is részt vettem. Javaslata szerint a tulajdonjog fogalmán elgondolkodok, de még mindig nem értem, hogy a közölt írások, visszamutogatások mit oldanak meg? További szép napot!

  9. Jobban szerint:

    A 2002-2010-ig tartó időszak szellemi, erkölcsi, anyagi… pusztításának egy, azaz 1 mozzanata:
    “2 milliárdos kenőpénzt adott az Alstom a BKV képviselőinek
    Egy brit nyomozó hatóság vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a BKV-nak, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert – írta az Index.
    Az ügyben Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt.
    Az egyik cég a 2006-os Strabag-botrányból jól ismert bécsi Eurocontact, amin keresztül a konszern egyes magyar pártokat pénzadományokkal segített.
    Az Alstom egy Hagyó-ügyben tett tanúvallomás szerint már a nagykörúti villamostenderen is próbálkozott 2002-ben.”
    http://24.hu/fn/penzugy/2016/04/06/2-milliardos-kenopenzt-adott-az-alstom-a-bkv-kepviseloinek/

  10. Grün Izidor szerint:

    Azt vajon mikor nyomozzák, hogy a zorosz metrók felújítása többe van mintha újakat vásároltunk volna?!
    Valakik azon is jól keresnek!
    Hogy a Gripen ügyet ne is firtassuk! 😀

  11. Bugi szerint:

    Kedves Bátriné! A telek visszavétele, a közterületek felújítása nem visszamutogatás. De azért azt tudni kell, hogy kik voltak a tolvajok, mert a pénzt nem adták vissza, sőt még okoskodnak és vádaskodnak is.

  12. egy nyugdíjas szerint:

    Pártatlan vagyok, de szerintem mindenki a saját malmára hajtja a vizet, aki hatalomra kerül.
    Természetesen a következő hatalomra jutó, visszafelé mutogat, és csak a hibákat emlegeti fel.

    Egyszerű kérdéseimre sem kaptam választ a jelenlegi vezetéstől, pl. Gerincút folytatása, miért egy új Kereszt került a Betű utca sarkára, és a felújított (aranyozott) egy művelődési házba.

    Ezek igen egyszerű, valakik által már eldöntött kérdések, csak úgy tűnik, a válaszok nem publikusak.

    Kérdéseim helyi jellegűek, a válaszok igazán beleférnének a csepel.info témáiba.

  13. Jobban szerint:

    MAGYARORSZÁG VISSZAFIZETTE AZ IMF-EU HITEL UTOLSÓ RÉSZLETÉT

    “…a 2008-as IMF-EU hitelcsomag felvételéhez a megelőző évek hibás gazdaságpolitikai döntései vezettek. Miközben ezekben az években a többi kelet-közép-európai ország évi 6-8, sőt 10 százalékos gazdasági növekedést ért el, Magyarország csőd közeli állapotba került. A magyar gazdaság megítélését, az ország 2008-as helyzetét jól tükrözi, hogy 2008 őszén másfél hónap alatt mintegy 1000 milliárd forint állampapírt adtak el a befektetők.
    A miniszter elmondta: 2002-ben a kormányváltás idején az államadósság GDP-hez mért aránya 53 százalék volt, 2010-ben ez az arány már 85 százalékot mutatott.
    Varga Mihály kiemelte: az elmúlt évek gazdaságpolitikája azonban fordulatot hozott: 2013-ban a gazdaságban növekedési fordulat következett be, és 2010-től az államháztartásban is kedvező változások történtek, ennek következtében 2013 nyarán az ország kikerült az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól. A nemzetgazdasági miniszter felidézte, hogy az ország 2013 augusztusában a hitelcsomag IMF-hitelének részét teljes egészében kifizette.
    A miniszter kiemelte: 2011-ben az államadósság szerkezete nagyon kedvezőtlen volt, az államadósság 70 százalékban külföldiek kezében volt, a devizaadósság aránya 50 százalékot tett ki. Ezzel szemben mára a devizaadósság aránya 35 százalékra csökkent, a hazai finanszírozás jelentősen javult, a magyar lakossági megtakarítások 50 százaléka állampapírban testesül meg.”
    http://magyaridok.hu/gazdasag/varga-mihaly-magyarorszag-visszafizette-az-imf-eu-hitel-utolso-reszletet-560803/

  14. Nagyapó szerint:

    egy nyugdíjas! Nem tudom miért állítja, hogy “Természetesen a következő hatalomra jutó, visszafelé mutogat, és csak a hibákat emlegeti fel.”. Ez számomra nem természetes. Medgyessy megköszönte Orbánnak a költségvetési többletet, de mit köszönjön a jelenlegi önkormányzat elődjének? Az eladott területek a MIENK voltak. Ellenértéke hová tűnt? Spongyát rá? Hol az É-i terület 11 milliárdja? Hol a Csepel SC ára? Hol a Munkásotthon ára? A költségvetés hiányát NEKÜNK kellett kifizetni, de most a jelenlegi nyereség is a MIENK.
    “Gerincút folytatása” Már egyszer idéztem, de ismét:
    “Csepeli gerincút (Csepeli gerincút 3,8 km 2×2 sávos)
    A Csepeli gerincút kiépítése a szennyvíztisztító telep létesítése szempontjából feltétlen szükség-szerű beruházás, de nem része az ISPA pénzügyi projectnek.
    Csepel közlekedésének legégetőbb problémája a városközponton át bonyolódó É-D-i Budapest – centrum és vissza irányú – gépjárműforgalom. A tervezett szennyvíztisztító építési és a keletkező szennyvíziszap szállítási forgalma, ennek légszennyező és zajhatása indokolják egy kerülő – gerincút megépítését. A 2×2 sávos gerincút egy új nyomvonalú – főként iparterületet érintő – kerülő szakasz megépítésével, és hozzá tartozó forgalmi csomópontok kialakításával jár. (greenfo.hu/upload/Csepel.doc)” Miután változott a szennyvíztisztító építése (a Dunáról történt), az iszap elszállítása sem közúti, így a Gerincút okafogyottá vált. A jelenlegi elkerüli Csepel központját, ez a lényeg. A továbbépítése nem tudom mennyire közérdek, ill. kinek az érdeke?
    Kereszt. A választ megkapta a testületi ülés előterjesztésén, valamint a felszentelésen elhangzott beszédekből. Nincs kedvem idézni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Bercsik Károly szerint:

    egy nyugdíjas szerint:
    2016. április 06., szerda – 15:06

    “Egyszerű kérdéseimre sem kaptam választ a jelenlegi vezetéstől, pl. Gerincút folytatása”

    Nem tudom, hogy még hányszor kell belinkelnem a különböző oldalakra:

    http://csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2015/1029/282_et_Jav_eu-s_tamogatasok.pdf

  16. egy nyugdíjas szerint:

    T. Nagyapó!

    Úgy látom, hogy Ön egy fanatikus “narancssárga”. Az észérvek lepattannak Önről.

    De…, a feltett kérdésekre, illik válaszolni, még a hatalmon lévőknek is.

    Önző módon, engem nem érdekel a csepeli belváros tehermentesítése, hanem csak az előttem áthaladó kamionok száma, zaja, szennyezése.

    A választási propagandában megígérték !!!!!!!!!!!!!!!!

    “A Gerincút okafogyottá vált”. Kinek? Magának? Királyerdőn, vagy valami jó levegőjű, csendes, elszigetelt helyen?!

  17. Nagyapó szerint:

    egy nyugdíjas! Mindig mosolygok a pártsemleges, civil, felütéssel kezdődő íráson, hogy “Ön egy fanatikus “narancssárga”. Közlöm Önnel, hogy soha nem voltam narancssárga, viszont a “pártsemlegesség” alapján tudom, hogy Ön egy talpig “vörös”.
    Ennyit a bevezetésről. Azt írja “a feltett kérdésekre, illik válaszolni,”. Igaz. Mit kérdezett?
    GERINCÚT. 17:17-kor leírtam a választ arra miért kellett volna a Gerincút és miért nem kellett a szennyvíztisztító tervezésekor, építésekor. (greenfo.hu/upload/Csepel.doc)
    Érdekes engem pedig “Önző módon, engem nem érdekel” néhány ember akit zavar a forgalom, mivel én Csepelen élek, nem Csepel vonzáskörzetében. Ápr. 6.-án mentem a Baumaxba, és a Végállomástól a Baumaxig szemben 19 kamiont számoltam meg. “Baromi sok”. De, hogy durvább legyek, tudok idézni egy Ön által kedves, nagyra becsült embert, aki azt mondta: “El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen!”
    A kereszt kérdését bízza a katolikus emberekre és az egyházra (bár elolvashatja az előterjesztést is).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. fghfjhgkjhk szerint:

    “A jelenlegi elkerüli Csepel központját, ez a lényeg. A továbbépítése nem tudom mennyire közérdek, ill. kinek az érdeke?”

    nagyapó!

    A fenti gennyes mondatai miatt szétlinkeltem a hozzászólását!
    Ugye nem baj?

  19. kerdezo szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Ha már a véleményének hangot adott, szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a
    – kirobbant offshore történetről
    – a nagy dirrel-durral anno bejelentett rezsicsökkentő (http://csepel.info/?p=36294) 235 forintos zöldhulladékos zsákot az FKF megszűntette, és helyette egy silányabb minőségű 325 forintos zsákot árul.

    Objektív válaszaival, véleményével szeretném, ha megtisztelne.

    Köszönöm!

  20. Ábel Attila szerint:

    Kedves Kérdező!

    Ahol hús van, ott légy is van. Az lenne logikus, hogy kormánypárti politikusok nevei bukjanak fel egy ilyen offshore botrányban – ahogy a világ más tájain is történt. Ehhez képest Magyarországon – hiába van hat éve Fidesz-KDNP kormány -, még mindig csak az előző garnitúra aktív politikusai meg bankárai közül találtak érintettet. Ugyebár Boldvai László, az MSZP korábbi pénztárnoka aktív politikus, és ugyancsak érintett Erős János, aki szintén a baloldali pártokhoz áll közel.

    Mindez sokat mond.

    Szemeteszsák ügyében nem vagyok szakértő. Nekem tavaly azt mondták, hogy januártól lebomló zsákok vannak/lesznek. A környezetvédelem szerintem pozitív dolog, áldozni kell rá. Ha silányabbnak is látszik egy ilyen zsák, lebomlik, és ezért ezerszer jobb, mint a régi, ami nem bomlik le. Ha jól értem, még így is sokkal olcsóbb mindez, mint az MSZP-s időszakban volt, amit Ön – gyanítom – nagyon visszavár. Legalábbis a kérdései alapján Önnek semmi sem jó, ami 2010 óta olcsóbb és jobb lett.

  21. Ábel Attila szerint:

    A korrupcióról egyébként az a véleményem, hogy azért van és lesz is, mert a magyar igazságszolgáltatás impotens. Az ügyészségnek semmi nem volt bűncselekmény, amit a csepeli elvtársak csináltak, csak többszöri panaszra emeltek vádat olyan dolgok miatt, amiért egy átlagember seperc alatt börtönbe kerül.

    Ha egy postástól valaki ellopja a nyugdíjasok pénzét, az ügyészség nem mondja azt, hogy nincs kárérték. Megy a dutyiba a tolvaj. A csepeli lakásmutyi ügyben meg azt mondták, hogy mivel a postás (önkormányzat) amúgy is odaadta volna valakinek a pénzt (szociális lakást), nem történt bűncselekmény azzal, hogy teljesen más személyek szerezték azt meg.

    Na ezt adja össze. Azért van Magyarországon akkora korrupció, mert nem büntetik. És még mindig a korábbi kormányzó pártok a legkorruptabbak. Csepelen folyamatosan kétmilliárd forintot takarít meg évente az önkormányzat a csepeli adófizetők pénzéből azzal, hogy a mostani vezetés nem korrupt. Ezért tudtuk visszavenni a Napközis Tábort, ezért vannak most virágok az utak mentén és a parkokban, ezért vannak fejlesztések az óvodáktól kezdve a Kis-Duna partig, ezért van újra uszodánk, és ezért vannak útépítések.

  22. kerdezo szerint:

    Kedves Attila!

    Tehát a Fideszes képviselők semmilyen szinten nem érintettek. Ez megnyugtató.

    Szemeteszsák ügyében direkt linkeltem be “kenyéradó gazdájának” médiaszereplését.
    Ezek szerint az elmúlt hat évben nem volt fontos a környezetvédelem? A Metrans esetében, hogy ivóvíz bázis közelében veszélyes vegyi árukat fognak kezelni, szintén smafu a környezetvédelem?
    Amiben igaza van: 2010 óta a szemetes zsák ára lecsökkent drasztikusan, aztán most hirtelen 50%-al megemelkedett az ára.
    Nekem heti 3-4 zsáknyi kaszálék keletkezik, könnyen számítható az éves többletkiadás, mert azért annyira vagyok zöld, hogy nem dobom ki a Királyerdő úton, vagy a Rózsa utca környékén.

    Én nem az MSZP-s érát sírom vissza, rosszul vizionál kedves Attila, én végre olyan vezetőket várok, akik nem a zsebeikkel vannak elfoglalva, és nem visszafelé mutogatnak, mert a mutogatás tekintetében a Fidesz 19, az MSZP egy híján húsz… ebben, értsen velem egyet kérem…

    A Tüdőgondozóban is javaslok egy túrát, ott is borzasztó állapotok vannak!
    Amúgy az SZTK-t nem a szocik újították fel?

  23. kerdezo szerint:

    Kedves Attiila!

    Ezek szerint a 2/3-os többség is impotens, mert a BTK-t meg lehetett volna reformálni, nem? 😉

  24. Ábel Attila szerint:

    A Btk. nem változtatja meg az ügyészséget és a bíróságot.

    Érdekes, hogy a briteknél nem volt tabu: http://csepel.info/?p=48392

  25. Jobban szerint:

    Sajnos van mit visszafelé mutogatni, mert ami nem történt meg 4 ciklus/16 év alatt, azt most egyesek azonnal számon kérik. Az “SZTK-t” ugyan felújították a “szocik”, de a működő kerületi kórház aktív osztályait is buzgón megszüntették, ez elkerülte a figyelmét? Azóta kell jó távolra mennie annak aki kórházi ellátásra szorul.

  26. egy nyugdíjas szerint:

    T. Nagyapó!

    Kicsit megkésve!
    Volt olyan, hogy valakinek igazat adott? Szerintem Ön orvosi eset, vagyis, inkább “csak azért se” típus.
    Tíz perc alatt 19 kamion? Próbálja kiszámolni 24 órára. Ja, hogy Ön egy csendes környéken lakik?
    Ha elég vörös lettem volna, én sem egy 120 éves lakásban laknék a kamion forgalom kellős közepén. (Lehet, hogy valami jó kis házban, Szatmári utca, Komáromi utca, illetve környékén.)
    A Gerincutat akkor tervezték (a vörösök) amikor, még szóba sem jött a szennyvíztisztító.
    Az átmenő forgalom, meg nem “átmenő”, mert a kamionok többsége mind a csepeli Szabadkikötőbe tart.
    Ja, és nem akarok elmenni, viszont volna arra javaslatom, hogy kik menjenek.
    Gyakorlatilag Ön tipikus hárító fajta, egyetlen kérdésemre sem adott konkrét választ, bár ez még mindig több, mint a vezetés halogató, majd válaszolunk levele.
    Megjegyzem, egy önkormányzati képviselőtől, (akit a csepeliek fizetnek) az ember többet várna.
    Maradok tisztelettel, egy nyugdíjas.

  27. fghfjhgkjhk szerint:

    egy nyugdíjas!
    Nagyapó csendes, kertvárosi környezetben él, igen.
    mindig volt mit és mibe aprítania, továbbá mindig jó helyen volt.
    Ezzel nem is lenne baj, vannak mások is ezzel így, csak ezt megtartják maguknak és nem köpönyeget kifordítva “ceterum censeoznak”, mert ugye majdnem politikusként – közszereplőnek közszereplő – mindent lehet és a múlt meg szerinte végképp eltörölve, mintha senki nem ismerné.
    Mindemellett, mint “magánember” teljesen más.
    Van ez így.

  28. egy nyugdíjas szerint:

    T. fghfjhgkjhk!

    Sajnálom, hogy Nagyapó, nem azt az arcát mutatja – Mindemellett, mint “magánember” teljesen más.
    Általában a hatalmon lévőkre, tényleg ez a jellemző – “továbbá mindig jó helyen volt.”
    De szerintem, ez az undorító – “mindent lehet és a múlt meg szerinte végképp eltörölve, mintha senki nem ismerné.”
    A “kora” alapján, nyilván, már nem fog megváltozni – esetleg ha úgy alakul, elfelejti az elmúlt x évet.

  29. Jobban szerint:

    Ez annyira előrevivő személyeskedve ízekre szedni bárkit?
    Mindenkit szét lehetne cincálni ezért vagy azért…
    A kommentelőknek nincs szükségük, hogy “saját házuk táján sepregessenek”? Ott minden OK?

  30. egy nyugdíjas szerint:

    T. Jobban, Nagyapó, Bercsik K., Ábel A.!

    Ez Nagyapó válasza -“Miután változott a szennyvíztisztító építése (a Dunáról történt), az iszap elszállítása sem közúti, így a Gerincút okafogyottá vált.”

    Ez Bercsik válasza:
    “Nem tudom, hogy még hányszor kell belinkelnem a különböző oldalakra:

    http://csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2015/1029/282_et_Jav_eu-s_tamogatasok.pdf

    Gerincút II. ütem – nem szerepel a pdf file-ban.

    Gyakorlatilag két önkormányzati képviselőtől, kaptam használhatatlan, értelmezhetetlen választ.

    Vagy egyértelműen azt jelenti, hogy nincs folytatás? Ez tényleg rendben van?

    Az alábbi, csak választási propaganda volt?

    “Teljes egészében elkészül a
    gerincút az EU, a kormány és a főváros támogatásával,
    így már a kerület összes belső
    lakónegyede megszabadulhat az átmenő gépkocsiforgalomtól.”

  31. fghfjhgkjhk szerint:

    egy nyugdíjas!

    Komolyan…

    Az egyikük egy “idősügyi tanácsnok”, vagy ki…
    Tehát semmi köze hozzá, csak a pátagitprop.

    A másik figuráról lövésem sincs kicsoda, honnan került eme nemes posztra, mint “közterületi tanácsadó”, vagy mi?

    Itt már azért erős problémák lehetnek, ha egy önkormányzatnak tanácsadók sokaságára van szüksége, ezek szerint a polgármester és helyettesei alkalmatlanok önálló döntésre?

    Engem is kivághatnak, mint Tarjányi Lászlót.

  32. fghfjhgkjhk szerint:

    Jobban!

    Van az átlagember, aki választó és adózó, meg van a politikus, közszereplő. Érti?

  33. Nagyapó szerint:

    T. régi és új eetásak!
    egy nyugdíjas! (19:26) Honnan veszi a 10 percet a 19 kamionra? Hazudik! Különben a kamionok közül 3 az Auchan felől jött. Számolja meg a kamionokat és a személyautókat, azok arányát, azután vegyen nagy levegőt!
    Ki és mikor kezdte tervezni az elkerülő utat? Kérem válaszát!!!
    Ja a többi szoci töltelék szövegre “Ha elég vörös lettem volna, én sem egy 120 éves lakásban laknék a kamion forgalom kellős közepén…. stb” nem vagyok kíváncsi, tényeket kérek!!!
    Ja és még egy, Csepelen is a képviselőket választják és ez után ők irányítanak és nem a bolsevikok! Érti! Nincs bolsevik hatalom!
    fghfjhgkjhk, és egy nyugdíjas! Szeretném közölni, hogy igen, mindig jó helyen voltam. Dolgoztam. Ezért nem kaptam soha a komcsiktól semmilyen kitüntetést. Így azután nyugodtan visszautasítom a panelproli szövegét, aki a családi házakban lakókat putrizza!!
    egy nyugdíjas! Olvassa már el, hogy az idézet a gerincútról való írást,honnan van! Talán megvilágosodik! Azután ki maga? Ki, maga, hogy mások nevében írogat? Írjon saját nevében és tényeket. Arra lehet válaszolni. Nem kell a komcsi, bújtatott áskálódás!
    Tényleg eetásak mi a keményen szakmai, pártsemleges, civil véleményük a Ráckeve-Szentendre metróról!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  34. egy nyugdíjas szerint:

    Bocs Nagyapó!

    Valamiről lemaradtam, mert ezt nem értem – ” visszautasítom a panelproli szövegét, aki a családi házakban lakókat putrizza”.

    Csepeli Hírmondó – A XXI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT – 2014. szeptember 18. évfolyam 19. szám

    Programot hirdetett Borbély Lénárd – Jelentős fejlesztések kormányzati segítséggel
    Csepel jövője 35 pontban

    “Teljes egészében elkészül a
    gerincút az EU, a kormány és a főváros támogatásával,
    így már a kerület összes belső
    lakónegyede megszabadulhat az átmenő gépkocsiforgalomtól.”

    De feladom! Amúgy a saját véleményemet írom, mit ért saját név alatt? Pl. Nagyapó ?

    Azért még egy kérdés. Milyen jogon szerepel minden hozzászólásán a mottó.

    Az ADMIN, hogy, hogy nem törölte? Ez egy csepeli információs lap, és nem pártlap! Vagy mégis ?!

  35. királyerdei szerint:

    F. Hegyi István a Népszabadságban már 2001. szeptember 27-én panelprolikról beszélt. Akkor mindezt politikai színezet nélkül tette, mégis kiverte sok olvasóban a biztosítékot. Mentségére szólva, október 4-én a “Center itt, center ott” című cikkében bocsánatot kért “kirohanásáért”, ám tény: az azóta elhíresült szókapcsolat az ő nevéhez fűződik. Azért is érdekes mindez, hiszen Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök-jelölti vitában Orbán Viktor nevéhez próbálta kapcsolni. El kell ismerni ugyanakkor azt is, hogy a 2002-es választásokat követően a jobboldal publicistái többször is írtak a “panelprolikról”, ám az eredet nem hozzájuk vezethető vissza.

  36. egy nyugdíjas szerint:

    királyerdei, köszönöm az infót

  37. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    “Így azután nyugodtan visszautasítom a panelproli szövegét, aki a családi házakban lakókat putrizza”
    Ne csúsztasson, hazudozzon, idézze ide vissza, hogy hol putriztam?
    Maga tényleg egy igénytelen, áljobboldali véglény.

  38. fghfjhgkjhk szerint:

    http://csepel.info/?p=48394#comment-269813

    A fentiből szedte az öreg, már vágom… De csúsztatva hazudozik és még ő panelprolizik. 🙂
    Értelmezze a szöveget, vagy igyon kevesebbet.

  39. egy nyugdíjas szerint:

    egy nyugdíjas szerint:

    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.

    2016. április 09., szombat – 17:19

    Ismét Gerincút téma, az alábbi linken!

    egy csepeli blogra hivatkozom

    ?????????????????

  40. Grün Izidor szerint:

    egy nyugdíjas!
    Előfordulhat, hogy terrorista kíbertámadás van az infó ellen vagy csak kényelmetlen a téma!
    Esetleg egy másik nyugdíjas az admin! 😛 😀

  41. egy nyugdíjas szerint:

    “A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.”

    egy csepeli blogra hivatkozom, ahol egy, az “info-ról” kitiltott felhasználó is nyilatkozik

    A csepel.info – tényleg “pártlap” !

    Grün, ne viccelődjön, de lehet, hogy jelentkezem nyugdíjas admin-nak. Bár nem biztos, hogy egy öreg informatikust felvesznek.

  42. Grün Izidor szerint:

    egy nyugdíjas!
    Nem jó ötlet jelentkezni!
    A hozzáértők eleve kizárva! 😛 😀

  43. […] Daru domb, a parti sétány és az Ifjúsági Tábor is. A közelmúltban még a kiprivatizált és teljesen lepusztult Napközis Tábort is vissza tudta vásárolni az […]

  44. […] Daru domb, a parti sétány és az Ifjúsági Tábor is. A közelmúltban még a kiprivatizált és teljesen lepusztult Napközis Tábort is vissza tudta vásárolni az önkormányzat. Ott azóta megkezdődött a menthetetlenül […]

  45. […] közelmúltban még a kiprivatizált és teljesen lepusztult Napközis Tábort is vissza tudta vásárolni az önkormányzat. A csepeli önkormányzat ott fővárosi pályázati […]

  46. […] közelben a visszavásárolt Napközis Tábor területén ismét hasonló, gyermekeket szolgáló intézmény épül. A jogi problémák […]

  47. […] közelben a visszavásárolt Napközis Tábor területén ismét hasonló, gyermekeket szolgáló intézmény épül. A jogi problémák […]

  48. […] közelben a visszavásárolt Napközis Tábor területén ismét hasonló, gyermekeket szolgáló intézmény épül. A jogi problémák […]

  49. […] visszavásárolt Napközis Tábor területén ismét hasonló, gyermekeket szolgáló intézmény épül. A jogi problémák […]

  50. […] közelben a visszavásárolt Napközis Tábor területén ismét hasonló, gyermekeket szolgáló intézmény épül. A jogi problémák […]

  51. […] visszavásárolt Napközis Tábor területén ismét hasonló, gyermekeket szolgáló intézmény épül. A jogi problémák […]

  52. […] Brutális: ez lett a csepeli gyerekek napközis táborából […]

Itt lehet hozzászólni !