‘Pártok’ kategória archívum

Összevisszafogás 2018: Szigetvári nagyon dühös

2018. március 19. hétfő

ATV

Nem elég, hogy Gyurcsány csatak részegen tárgyalt, és meg sem kínálta viszkivel – csak félkemény pogácsával – új barátait. Még az 1%-os Együttet is kihagyták a megbeszélésekről – sérelmezte a törpepárt miniszterelnök-jelöltje. Egy másik törpepárt vezetője, Bokros Lajos is kiakadt azon, hogy kihagyták.

Szomorúnak és szégyenletesnek tartja a vasárnap esti ellenzéki egyeztetésen történteket Szigetvári Viktor – mondta el az ATV-nek. (tovább…)

Összefogás 2018: Gyurcsány önzőzve viszkizett

2018. március 18. vasárnap

Pesti Srácok

Lezajlott az ellenzék első tárgyalása az egyéni választókerületi koordinációról. Vágó Gábor sérelmezte, hogy a DK közepesen száraz pogácsával ugyan megkínálta őket, de a Gyurcsány-féle viszkiből biza’ nem adott. 

Az LMP kecskeméti jelöltje a 444 riporterének ennek okáról azt mondta, hogy köszönik a meghívást a DK-nak, megsüvegeli a gesztust, és a pogácsa is csak közepesen volt száraz, de még így is hagy némi kívánnivalót maga után a vendéglátó, Gyurcsány Ferenc viselkedése. (tovább…)

Közvélemény-kutatás: kioltja egymást a csepeli ellenzék

2018. március 18. vasárnap

TK

Megszületett a Soros György hálózatához kötődő, a kormány megbuktatására ellenzéki pártokat összefogó „Közös Ország Mozgalom” csepeli-soroksári közvélemény-kutatása. Az ellenzéki szervezet szerint nem lehet pontosan megállapítani, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ha jelöltjeik nem lépnek vissza valaki javára, akkor a fideszes Németh Szilárd az abszolút esélyes. Ha visszalépnek, akkor is Németh az esélyesebb, de az ellenzék így már reménykedhet a győzelemben.

Soros György hálózata a nemzetállamok és a zsidó-keresztény kultúra felszámolását tekinti céljának. Ennek egyik eszközét látják az illegális muszlim bevándorlók tömeges betelepítésében. Ehhez azonban előbb meg kell dönteni a jelenlegi kormányt, mert nem hajlandó beleegyezni a kötelező betelepítési kvótába. Ebben próbál segíteni a „Közös Ország Mozgalom”, melyet Gulyás Márton vezet. Gulyás nagy fegyverténye, hogy a Jobbikot is be tudta húzni a kormányellenes szövetségbe, melynek végső célja így az illegális bevándorlók kötelező betelepítése. (tovább…)

Karácsony Gergely megszüntetné a jogállamot – és erre még büszke is

2018. március 17. szombat

888

Döbbenetes nyilatkozatot tett március 15-én Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy ha megszerzi a parlamenti többséget, akkor azonnal felfüggeszti a demokráciát.

Karácsony 16 és fél perces interjújának első 12 perce a megszokott mederben csordogált: választások, összefogás, Jobbik-kérdés. A balliberális miniszterelnök-jelöltnél ezután viszont elpattant valami és megmutatta valódi arcát.

(tovább…)

Orbán Viktor: El akarják venni az országunkat

2018. március 16. péntek

Origo

El akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban. Most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országház előtti díszünnepségen.

Orbán Viktor azt mondta: alig több mint három hét múlva ismét Magyarország sorsáról döntünk. És ezen a választáson nem négy év lesz a tét – hangsúlyozta.

(tovább…)

Hatalmasat hazudott Juhász Péter a nőverésről és Bangóné csepeli aláírásáról (PS-videó!)

2018. március 14. szerda

Pesti Srácok

szabó-szabolcs-juhász-péter

Szabó Szabolcs nem tartja elfogadhatatlannak azt, amit Juhász tett

Juhász Pétert a Pesti Srácok megkérdezte, miként reagál a Mindennapok Női Szemmel Egyesület által indított petícióra, amelyet többek között Bangóné Borbély Ildikó az MSZP képviselője is aláírt az MSZP által lenyúlt Csepeli Munkásotthonban.

Mindezt Juhász Péter kikérve magának teljes gőzzel tagadta, és meghazudtolta a lapot azzal, hogy ő bizony jelen volt a Közös Ország Mozgalom csepeli vitarendezvényén, és Bangóné Borbély Ildikó nem írt alá semmiféle ilyen “álpetíciót”. A PestiSrácok.hu azonban megszerezte az MSZP-s képviselő a sorosista Közös Ország Mozgalom vitarendezvényén aláírt bizonyító dokumentumot. (tovább…)

Hadházy sanyargatta az apámat! – Megszólalt az elhunyt gyászoló lánya

2018. március 14. szerda

Bors

Hadházy Ákos hét fogyatékos ember munkahelyét vette el

Hadházy Ákos elhunyt szomszédjának lánya megerősítette, az LMP-s politikus éveken át sanyargatta az idős nyugdíjas édesapját, hogy megszerezze annak lakását.

Hadházy Ákos először eltartási szerződéssel próbálkozott a nyugdíjasnál, ám az idős férfi elutasította az ajánlatot. A politikus ezután erőszakos módszerekkel próbálta elérni a célját. (tovább…)

Magyarország és Európa megmaradásáról szól a békemenet

2018. március 13. kedd

Figyelő

Akik a csepeliekkel közösen szeretnének elmenni a békemenetre, azoknak március 15-én, 10:45-kor lesz a találkozó a Szent Imre téri óránál

A március 15-i békemenet nem csak Magyarországról, hanem Európáról is szól. A nemzeti kormány melletti kiállással ugyanis az európai keresztény kultúra védelmében is fellépnek a békemenet résztvevői, ráadásul világos üzenetet küldenek Brüsszelnek: bármennyire is próbálkoznak, Magyarország nemet mond a bevándorlásra.

A tét tehát rendkívül nagy, hagyományaink és eddigi szokásaink megvédése múlik a nemzeti oldal kiállásának sikerén. (tovább…)

Ellenzéki visszalépegetősdi Csepel-Soroksáron: íme a feltételek

2018. március 12. hétfő

Csepel.info

Bereczki mondta be a legnagyobbat – de új barátai se hittek neki

Látszólag minden ellenzéki párt összeforrt, hogy leváltsa a kormányt. De leginkább mind azt szeretnék, ha a többiek lépnének vissza a javukra. A Csepel.info most megpróbál tiszta vizet önteni a pohárba. Összegyűjtöttük, hogy kinek mik a feltételei Csepel-Soroksáron ebben a kusza sakkjátékban. Lapunk a Munkásotthonban fellépő ellenzéki összefogás képviselő-jelöltjeinek kijelentéseit hasonlítja össze.

Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa szerint ők olyan sok helyen léptek vissza, hogy Csepel-Soroksáron már nem nekik kellene. Bár az Együtt a valóságban az említett helyeken nem tudott jelölteket állítani. Vagyis nem visszaléptek, csak egyszerűen életképtelenek – ez azonban nem zavartatja őket. A hivatalosan mai napig Gyulán lakó Szabó Szabolcs ugyanis az állítja: ő az autentikus csepeli jelölt, nem pedig a Kabán lakó, MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. A többieknek pedig igazodniuk kellene. „Párhuzamosan szaladhatunk a falnak, de akkor csak jó nagyot koppanunk és ottmarad a nyakunkon a Fidesz kormány.” – mondta erről az Együtt politikusa a fórumon. (tovább…)

Ellenzéki visítófrász Csepelen

2018. március 12. hétfő

Vélemény – Jurák Kata

Néha tényleg nem értem, hogy egyes ellenzékiek mi a túróért nem húznak el ebből a „k…rva országból”, ha itt ilyen rossz, ahol elnyomják őket, ahol nincs szólásszabadság, sőt diktatúra van, na és persze elnémítják az ellenzéki sajtót, megbélyegzik a másságot.

Természetesen azonnal visítófrászt kapnak, ha ezt – Gyurcsány után szabadon – az ember megkérdezi tőlük, mert amúgy milyen kirekesztő, nacionalista, fasiszta vagyok, és miért nekik kellene elmenniük, amikor ők „a nép”. Ez az a pont, amikor tényleg értelmetlen folytatni velük bármilyen diskurzust, mert ők a nép és pont. (tovább…)