Bangóné véletlenül beismerő vallomást tehetett

Csepel.info

Ezer halott nevét találták az ajánlások között Csepelen – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP csepeli-soroksári országgyűlési képviselőjelöltje kedden a Csepel-Soroksáron 23 “kamupártnál” vizsgált ajánlóívekkel kapcsolatban. A gond ezzel csak az, hogy nem számolták össze a halottakhoz kapcsolódó aláírásokat.

Vagyis Bangóné olyan adatot közölt a sajtóval, amit csak azok tudhatnak, akik a hamis ajánlószelvényeken szereplő neveket, címeket és személyes adatokat összeállították és átadták a “kamupártoknak”. Ha így történt, a kamupártok a csalit bekapták, most pedig Bangóné valamint az MSZP megjelent “learatni” a dicsőséget. Csakhogy Bangóné elkottyantotta magát.

A csalás gyanújával kapcsolatban egyébként nem is az MSZP, hanem a csepeli választási bizottság tett rendőrségi feljelentést. A bizottság kedden felháborítónak nevezte azokat az állításokat – köztük nyilvánvaló hazugságokat – amiket Bangóné mondott a csalás gyanújával kapcsolatban. Ez is lehet egy elterelő hadművelet az MSZP részéről.

Az MSZP politikusa egyébként azt követelte kedden a sajtó előtt, hogy hasonlítsák össze a Fidesz és a “kamupártok” által leadott ajánlásokat. Ez esetben az MSZP és a “kamupártok” közötti átfedések nem derülhetnének ki. Márpedig, ha az MSZP botrányt akart kelteni, csak a saját adatbázisából indulhatott ki, csak azt “bővíthette ki” szándékosan elhunyt személyek neveivel.

Bangóné kampánycsapata egyébként több köztörvényes bűncselekmény miatt már elítélt vagy korrupciós bűncselekmény vádjával bíróság előtt álló politikusból lett összeválogatva, a választási bizottságba delegált ügyvéd is korrupciós váddal áll bíróság előtt. Így “válogatott csapata” lehet az MSZP-nek egy esetleges választási bűncselekmény végigviteléhez.

A Fidesz nem érdekelt az ilyen balhéban

Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke lapunk megkeresésére kiemelte: a Fidesz-KDNP ajánlószelvényeinél nem találtak visszaélésre utaló szabálytalanságot. Vagyis egyetlen halott adatai sem szerepeltek az íveken – hazudjon most Bangóné erről bármit is.

A Fidesznek szerinte nem is érdeke a sok kis érdektelen kamupárt indulása. Ők az elmúlt nyolc év munkájával és az ország védelmével kampányolnak, amire büszkék is lehetnek.

Csak baloldali pártok állítják, hogy olyan hülyék a szavazóik, hogy bármire rászavaznak. 

– emelte ki a Fidesz csepeli elnöke.

Az persze jól jön, ha a balliberális pártok ország-világ előtt marakodnak. De a korlátozott visszalépéseknek is van előnye. Gátolja a megújulást, nyújtja a veszekedést. Amíg maradnak a régi, posztkommunista pártok a régi és unalmas emberekkel, nem lesz friss erő, ami leválthatná a Fideszt. A mostani parlamenti pártok pedig alkalmatlanok a kormányzásra

– hangsúlyozta Ábel Attila.

Csepel.info

11 hozzászólás “Bangóné véletlenül beismerő vallomást tehetett” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    A sajtókban megjelent sok rizsa helyett javasolni kellene a 2018-ban alakult kamupártok kizárását és azonnal megoldódna minden probléma.

    Ha viszont nem lehet, akkor ez a választási rendszert – meg egyáltalán, a “rendszerváltás” utáni közállapotokat – minősíti.

  2. robi szerint:

    Helyesbítek: .. a 2018-ban alakult pártok..

    És elnézést kérek azoktól, a 2018-ban alakult pártoktól, amelyek valóban hosszú távú működésben gondolkodnak, nem egy választásra jöttek létre. A választások tisztasága és a további botrányok elkerülése miatt lenne szükség gyors megoldásra.

  3. admin szerint:

    Egy demokráciában nem zárnak be mindenkit a börtönbe, ha húsz ember lopott. Demokráciában szabadon lehet pártot alapítani és választásokon indulni, aki pedig csal, azt megbüntetik. De csak azt.

  4. pl szerint:

    admin! “Egy demokráciában nem zárnak be mindenkit a börtönbe, ha húsz ember lopott.”
    Egyrészt megnyugodtam, hogy talán szabadlábon maradhatunk, attól még, hogy lop a FIDESZ, de másrészt mardos a kíváncsiság (mert konkrétan nem írod), hogy azt a nem húszat, inkább több ezret lecsukják-e, mert kilopták a szemünket, ellopták országunkat?

  5. Nagyapó szerint:

    Röhögőgórcsőt kapok a maffiabal megjegyzésein. Mivel a Fidesz-KDNP egy nap alatt a szükséges mennyiség ~5-szörösét gyűjtötte, így az MSZP által említett kamupártok a bal oldalon vannak, oldják meg!
    Pl! Mióta Fidesz tag a tolvaj Czeglédi, Simon, Gyurcsány(i), meg a többi szoclib??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Péter szerint:

    “Egy demokráciában nem zárnak be mindenkit a börtönbe, ha húsz ember lopott. Demokráciában szabadon lehet pártot alapítani és választásokon indulni, aki pedig csal, azt megbüntetik. De csak azt.”

    Hát, csak nem ez a baj. A a baj, hogy az új választási törvény szerint nincs ajánlószelvény, amiből ugyebár egy volt, tehát csak egy helyre lehetett leadni (a manipulációhoz már azt is hamisítani kellett). Amióta ívre megy az aláírás, és az adatokon kívül semmi mást (tehát az aláírást) nem is ellenőriznek, csak azóta nyílt meg a lehetőség erre a visszaélésre.

  7. Ábel Attila szerint:

    Péter, biztosan rövid az emlékezete. Az ajánlószelvényeket lopták, mint a cukrot. Csepelen minden alkalommal végigfeszegették a levelesládákat a panelházakban.

    Ajánlani most több pártot is lehet, ami szerintem nem rossz. Nem kell keresgélni a cédulát, ami szintén jó dolog. Emlékszem, nagyon sok gond volt ezzel. Aztán mindenki eldöntheti a szavazás napjára, hogy kit támogat. Ha ajánlószelvények lennének, Szabó Szabolcs nem is tudna most indulni. Akkor lenne ám a nagy sivalkodás a demokrácia miatt…

  8. […] Borbély Ildikó egy keddi sajtótájékoztatón véletlenül elismerte, hogy ő és az MSZP áll egy csepeli választási visszaélés-sorozat mögött. Amennyiben a […]

  9. […] Borbély Ildikó egy keddi sajtótájékoztatón véletlenül elismerte, hogy ő és az MSZP áll egy csepeli választási visszaélés-sorozat mögött. Amennyiben a […]

  10. […] Bangóné véletlenül beismerő vallomást tehetett […]

  11. […] 2010 óta nem volt szocialista jelölt az országgyűlési választásokon Csepel-Soroksáron, az ország egyik legerősebb MSZP-s körzetében. A baloldali törpepártok és a DK érdeke is az, hogy Csepelen tért nyerhessenek, ehhez pedig a legkönnyebb út az MSZP visszaszorításában van. Az MSZP érdeke nyilvánvalóan ellentétes ezzel. De Sorosék várhatóan az LMP-t is visszaléptetik, ami után az MSZP-nek sem lesz más választása. Pedig az MSZP sok pénzt beleölt már a csepeli-soroksári kampányba, sőt, a gyanú szerint még választási csalást is elkövettek érte. […]

Itt lehet hozzászólni !