“Ha annak idején a Trianoni békeszerződést Orbán Viktor tárgyalja az Antant országok felét Magyarországhoz csatoltatta volna” – írta Kubatov Gábor a közösségi oldalán Orbán Viktor brüsszeli győzelme után.
A fél magyar média felhördült a Fidesz pártigazgatójának mondatán. Pedig
diplomáciai értelemben az, amit Orbánék elértek az európai parlamentben, arra csak nagyon ritkán akad példa.
A többi között a belváros forgalomcsillapítását és jobb közlekedési kapcsolatokat várják leginkább a válaszadók az új Duna-híd megépítésétől – ez derül ki a Budapest Fejlesztési Központ nemrégiben lezárult felméréséből, mondta Vitézy Dávid, a központ vezérigazgatója.
Pontosan 5459 ember töltötte ki azt az online kérdőívet, amely két héten át volt elérhető szeptemberben az ujdunahid.hu weboldalon, és az új, a Rákóczi hídtól délre, az M0-s déli hídjától északra létrejövő Galvani hídnak és a hozzá kapcsolódó útszakaszoknak a terveiről szólt.
Az eseményt a helyszínen tekinti meg Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester is. A kerület vezetője Facebook oldalán tette közzé a Vitkui torony történetét, megemlítve, hogy az épületet 1976-ban, Mühlbacher István (1917-1978) Ybl-díjas építész és Dr. Ivits Iván statikus tervező 1970-ben készült (IPARTERV) tervei alapján építették meg.
A polgármester hozzátette: az újrahasznosítás tervezésénél kötelezően elvégzett statikai vizsgálatok megállapították, hogy az épület a szél hatására csak és kizárólag a saját súlya miatt nem borul fel. A falak és födémek rossz minőségűek, a beton szerkezetekbe nem került vasalat, a kivitelezési-építéstechnológiai hibákból adódóan az épület nem biztonságos. Ezért az épületet el kell bontani.
Ma látjuk utoljára élőben a VITUKI egykori székházát – a Google térképén még egy-két évig marad
Nyáron nyújtott be országos népszavazási kezdeményezést Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő a ferencvárosi Duna-partra tervezett atlétikai stadion építése ellen. Bár a Nemzeti Választási Bizottság első körben elkaszálta a kérdést, végül a Kúria néhány héttel ezelőtt kimondta, hogy mégis lehet népszavazást tartani az ügyben.
Az önkormányzati választások előtt még stadionstoppal kampányoló ellenzék azonban a győzelem után kiegyezett a kormánnyal, hogy megépülhessenek a tervezett sportfejlesztések – írja az Index. A fejlesztések útjában álló, mára lepusztult VITUKI székházát most csütörtökön robbantják fel, utat adva ezzel az építkezésnek. (tovább…)
Bekerült az uniós megállapodásba, amit a magyar és lengyel kormányfő követelt. Exkluzív részletek a deal tartalmáról!
A jogállamisági mechanizmust csak úgy lehet majd alkalmazni, ha tiszteletben tartják a tagállamok nemzeti identitását és hatáskörét – a Mandiner értesülései szerint ezt is tartalmazza az elmúlt időszak tárgyalásai nyomán született megegyezés. Ismeretes: a magyar és a lengyel kormány vétót emelt a költségvetés, illetve járványügyi mentőcsomag elfogadása ellen, miután az unió egy tisztázatlan jogállamisági kritériumrendszerhez kötötte volna a támogatások kifizetését, megmásítva ezzel a júliusi tanácsi döntést.
Az elmúlt napokban több hír is napvilágot kapott, mely szerint mintegy 300 millió forint támogatás érkezett a magyar kormánytól Csepelre. A hír igaz, de közben olyan hírek is elterjedtek a különböző hírportálokon, hogy a pénzt az önkormányzat azért kapta, mert a kerület vezetése fideszes. A helyzet azonban egészen más.
Mint a Csepel.hu-tól megtudtuk, a Magyar Kormány határozatban döntött arról, hogy Csepel lakás-és helyiséggazdálkodási feladatainak támogatására 300 millió forint összegű támogatást biztosít az önkormányzatnak.
Mostantól lehet az interneten regisztrálni a koronavírus elleni oltásra – jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi oldalán.
A regisztrációval egyben mindenki értesülhet a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb információkról, és arról, hogy mikor kerül rá sor – tette hozzá az államtitkár. (tovább…)
A jelenlegi intézkedések 2021. január 11-ig érvényben maradnak, az ingyenes, koronavírus-elleni oltóanyagra keddtől lehet regisztrálni.
Arról, hogy lesz-e karácsonyi “felmentés” a szigorítások alól, közvetlenül az ünnepek előtt lesz döntés. Az viszont biztos, hogy december 31-én nem lesz lazítás. Vagyis ez lesz nemzedékek óta az első eset, hogy elmarad a hagyományos szilveszteri bulizás.
A “Felvonulási tér” alatt 800 férőhelyes mélygarázst épített a kormány villanyautó-töltőkkel, zuhanyzókkal és biciklitárolókkal. A mélygarázs fölött tizenkétezer négyzetméter zöldfelületet alakítottak ki. Ez az egyik eleme azoknak a fejlesztéseknek, amit teljes mértékben elutasít Budapest új vezetése.
A már hétfőtől használható új parkolót este hét órától reggel hétig ingyenesen lehet igénybe venni a járvány miatt. A mélygarázs belső tereit a nemzeti képtár gyűjteményéből válogatott alkotások másolatai díszítik, amelyek nemcsak a vizuális élményt növelik, hanem a tájékozódást is segítik. (tovább…)
A kormány biztosítja, hogy a budapesti közösségi közlekedés támogatásának és fejlesztésének részeként forgalomba álljon 64 darab vadonatúj, korszerű autóbusz a budapesti és elővárosi közlekedésben – jelezte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára egy pénteki sajtótájékoztatón.
Fürjes Balázs azt mondta, a harminc, Budapesten már forgalomba állított kék, a BKK-menetrendben közlekedő új busszal együtt 64 alacsony padlós, légkondicionált autóbusz áll forgalomba egy év alatt Budapesten a kormány támogatásával.