‘Kormány’ kategória archívum

Csepel kiemelkedő támogatást kapott: folytatódnak az egészségügyi fejlesztések Budapesten

2021. január 11. hétfő
Magyar Nemzet
Nem csak a kormány fejleszt: az önkormányzati forrásból vásárolt, és a képen látható sebészeti lézer ráadásul magyar gyártmány

Tavaly szinte nem volt olyan fővárosi kerület, amely ne kapott volna kormányzati támogatást egészségügyi fejlesztésre, több mint tízmilliárd forint értékű egészségügyi bővítés valósult meg. Dél-Pest kapta a legmagasabb támogatást: Csepelen és Kispesten egymilliárdból fejlődött a helyi egészségügyi szolgáltatás, emellett a belső kerületek egészségügyi intézményei is közel félmilliárdos forrásból bővülhetnek.

Több mint 27 milliárd forintot adott át a kormány a fővárosi és Pest megyei egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében 2017–2020 között – tájékoztatta lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hozzátéve:

(tovább…)

Új járványügyi labort épít Csepelen a Synlab a kormány támogatásával

2021. január 6. szerda

Infostart

A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet. A miniszter kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy az orvosi diagnosztika legnagyobb európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott Magyarországra, azon belül Csepelre. A csepeli központ “Közép-Európa legnagyobb magándiagnosztikai laborja, Európában talán a legmodernebb ilyen típusú létesítmény”, ahol 6000 négyzetméteren évente 45-50 millió lelet értékelését végzik – ismertette.

(tovább…)

Idén elmarad Orbán Viktor év eleji sajtótájékoztatója

2021. január 6. szerda

Erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta a Magyar Nemzetet.

A koronavírus-veszélyhelyzettel kapcsolatos szabályok miatt idén nem lesz lehetőség az eddig megszokott, év elején megtartott miniszterelnöki sajtótájékoztatóra – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

(tovább…)

Százzal is mehetnek az új budapesti HÉV-ek

2020. december 29. kedd

MTI, Infostart

Szebbek, jobbak, gyorsabbak lesznek az új budapesti HÉV-ek: a csepeli, a ráckevei és a szentendrei vonal fejlesztése Budapesten ma a legnagyobb közlekedési adósság és egyúttal a legfontosabb közlekedési beruházás, amelynek jelenleg az első, tervezési szakasza indult el – írja a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) közleményében.

A központ hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően gyorsabban közlekedhetnek majd a HÉV-ek a három érintett vonalon, így a sebességük egyes elővárosi szakaszokon akár az óránkénti 100 kilométert is elérheti majd. Megújul a pálya és az állomások, valamint új, akadálymentes, klimatizált kocsik is érkeznek majd.

(tovább…)

Szentestére felfüggesztik a kijárási korlátozást

2020. december 21. hétfő

Origo

Az ilyen bensőséges pillanatok azonban most nem lesznek lehetségesek maszk nélkül

December 24-ről 25-re virradó éjjel felfüggesztik a kijárási tilalmat – jelentette be az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján Kiss Róbert, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

A 10 fős családi rendezvényekbe nem számítanak bele a 14 év alatti gyerekek – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a Nagy-Britanniából érkező személyszállító gépek nem szállhatnak le Magyarországon az ott terjedő különösen fertőző koronavírus-mutáció miatt.

(tovább…)

Orbán Viktor: A járványügyi készültség 2021-ben végig fennmaradhat – videó

2020. december 21. hétfő

Origo

A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.

2021 VÉGE ELŐTT “NEM LESZÜNK TÚL A VÁLSÁGON” 

– hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően, “de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd”.

(tovább…)

Brutálisan büntetik majd a szilveszteri petárdázást és a tűzijátékot

2020. december 17. csütörtök

Egy antivirális szer mintha azonnal megállítaná a fertőzés továbbadását

MTI, Infostart

Mindenfajta pirotechnikai eszköz használata tilos lesz. Az indoklás szerint ezzel a csoportosulást akadályozzák meg. Szlovákiában közben – amely a tömeges teszteléstől várta a megoldást a koronavírus elleni harcban – olyan rossz a helyzet, hogy egész napos kijárási tilalmat vezettek be.

Eközben itthon kicsivel csökkent az aktív fertőzöttek száma, de közel kétszázezren vannak. 2982 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 291 549 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 157 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7 538 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 86 954 fő. Jelenleg 197 057 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. (tovább…)

Németh Szilárd: Csak együtt sikerülhet!

2020. december 16. szerda

Csepel.hu

Németh Szilárd alapítványa, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) vásárolta meg a Csepel SC-t a teljes ingatlanvagyonnal együtt. A Csepelen élő országgyűlési képviselő bejelentette: húsz év után újra a kerületi és országos sportéletet szolgálhatják az egykori szocialista városvezetés által elpanamázott klub és a hozzá tartozó ingatlanok.

Az 1912-ben alapított klub sportolói 20 olimpiai, 68 világ- és 47 Európa-bajnoki címet szereztek a magyar nemzetnek: ezt a színvonalat akarja elérni. Németh Szilárd kifejtette, hogy a Csepel SC felvirágoztatása a csepeli sportélet szereplőivel, vagyis a sportszervezetekkel és az önkormányzattal összefogva, csakis együtt sikerülhet.

(tovább…)

Koronavírus-szűrőbusz: december 24 és 27. között szünetelhet a tesztelés

2020. december 14. hétfő

Csepeli Hírmondó

Amennyiben a jelenleg javuló tendenciát mutató járványügyi helyzet nem romlik jelentősen, karácsonykor december 24-27 között – szünetelni fog a tesztelés a Csepeli Piac melletti szűrőbusznál – írja a Csepeli Hírmondó.

Az alábbiakban a teljes cikket olvashatják. (tovább…)

Orbán Viktor: Európa nem hódolt be Soros Györgynek

2020. december 14. hétfő

MTI, Magyar Nemzet

Az Európai Unió megőrizte egységét és győzött, Soros György pedig vesztett, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék őt Amerikába – írta Orbán Viktor miniszterelnök Európa nem hódolt be című, Soros György írására adott válaszában.

Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a kormányfő úgy fogalmazott:

Soros György krokodilkönnyeket hullat, ami ugyan nem adja vissza a spekuláns által kifosztott emberek, családok, vállalkozások millióinak pénzét, de szerény elégtételnek jó.

(tovább…)