Csepel kiemelkedő támogatást kapott: folytatódnak az egészségügyi fejlesztések Budapesten

Magyar Nemzet
Nem csak a kormány fejleszt: az önkormányzati forrásból vásárolt, és a képen látható sebészeti lézer ráadásul magyar gyártmány

Tavaly szinte nem volt olyan fővárosi kerület, amely ne kapott volna kormányzati támogatást egészségügyi fejlesztésre, több mint tízmilliárd forint értékű egészségügyi bővítés valósult meg. Dél-Pest kapta a legmagasabb támogatást: Csepelen és Kispesten egymilliárdból fejlődött a helyi egészségügyi szolgáltatás, emellett a belső kerületek egészségügyi intézményei is közel félmilliárdos forrásból bővülhetnek.

Több mint 27 milliárd forintot adott át a kormány a fővárosi és Pest megyei egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében 2017–2020 között – tájékoztatta lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hozzátéve:

a program alapvető célja nem más, mint hogy a jövő évtizedeire meghatározó, a hazai egészségügy egészére nézve is komplex fejlesztéseket valósítson meg. Ezen belül legfontosabb feladata, hogy olyan orvostechnológiai, informatikai és infrastrukturális beruházásokat hajtson végre az érintett kórházak, illetve szakrendelők vonatkozásában, amelyek színvonalas, könnyen elérhető ellátást tesznek lehetővé a magyar emberek számára.

A kormány egészségpolitikájának egyik kiemelt célkitűzése, hogy az ambuláns ellátás fejlesztésével és korszerűsítésével egyrészt megvalósuljon a fekvőbeteg-ellátó intézmények tehermentesítése, másrészt a szakrendelők szerepének növelésével a lakosságnak szélesebb körben, könnyebben elérhetővé váljanak a kezelések.

– Konkrét példa erre az egynapos sebészeti ellátások feltételeinek megteremtése és lehetőségeinek bővítése a kórházi ellátást nem feltétlenül igénylő beavatkozások esetén – tette hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Tavaly tízmilliárd forintot költött a kormány a budapesti önkormányzatok által működtetett egészségügyi intézmények fejlesztésére. Kispesten egymilliárd forintból bővült a helyi egészségügyi intézet, amelyből megvalósulhat a program egyik fő eleme, az egynapos sebészeti ellátás kialakítása. Az első lépés 57 millió forintos, szintén állami forrásból már meg is valósult: a laboratóriumi részleg a második emeletről a földszintre költözött. Eközben zajlik az új gyermekorvosi rendelő kialakítása is a Csokonai utcában, amelyre azért volt szükség, mert az egészségügyi intézetbe költözik egy korszerű radiológiai diagnosztikai központ is, amely a gyermekorvosi rendelő korábbi területén kap majd helyet. Továbbá hamarosan a cukorbetegséggel élő páciensek számára egy új, széles szakmai portfólióval működő kardiometabolikus centrum is kiépül, amely tovább javítja majd a kispestiek egészségügyi ellátását.

Csepel orvosieszköz-fejlesztésre 547 610 000, míg épületfelújításra, korszerűsítésre 452 390 000 forintnyi támogatást kapott. A józsefvárosi egészségügyi ellátásba is közel félmilliárd forint érkezett, amely tartalmazott két korszerű röntgengépet is, melyeket a múlt év végén állítottak a páciensek szolgálatába. Az elmúlt években Belváros-Lipótváros rendelőintézetének fizikoterápiás részlegét egy új, automata, nagy energiájú lézerterápiás berendezéssel fejlesztették, ami mozgásszervi panaszok kezelését szolgálja, mindemellett a legkorszerűbb MR- és CT-berendezésekkel bővítették az eszközparkot. A tavalyi évben megítélt további kormányzati támogatást még ez évben fogja felhasználni az önkormányzat. A fentiek mellett Kőbánya és Terézváros is közel félmilliárd forintból fejleszthette egészségügyi szolgálatait.

A Magyar Kormány jóvoltából mintegy 1 milliárd forint érkezett Csepelre a helyi egészségügy fejlesztésére, ezzel a fővárosi kerületek közül – Kispesttel egyetemben – a legtöbb forrást a kerület kapta. Az Egészséges Budapest Program keretében Csepel orvosieszköz-fejlesztésre, épületfelújításra, korszerűsítésre kapta a támogatást, tovább javítva ezzel a helyi egészségügyi ellátást. Köszönjük a kormánynak a támogatást!
– írta a fejlesztésekről Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Facebook oldalán.

Forrás: Magyar Nemzet, Csepel.info

8 hozzászólás “Csepel kiemelkedő támogatást kapott: folytatódnak az egészségügyi fejlesztések Budapesten” bejegyzésre

  1. Májkrém szerint:

    Ez egy tök jó dolog, hogy szépítik a rendelőket, meg új gépek stb, de könyörgöm, marha kevés az ápoló, orvos, stb… Hát kilóméteres hosszú sorok szoktak állni/ülni a körzetinél is. Meg kéne érteni, hogy ez itt a legnagyobb probléma, és már régóta! Sőt, a helyzet ebben csak egyre rosszabb és rosszabb… 🙁

  2. Bélabá szerint:

    Még senki nem emelt úgy a fizetéseken, mint az Orbán kormány. Persze tudom, hogy korunk nagy vívmánya a mindent fikázás, ezért csak halkan jegyeztem meg. Ne is foglalkozz vele, hiszen igaz.

  3. Májkrém szerint:

    Bélabá: Infláció, hallott már erről a szóról/kifejezésről? És tudja is a jelentését? 🙂 Illetve, ettől még marha kevés az orvos és ápoló, az ember a saját bőrén is tapasztalhatja ezt, vagy netán ismerősök által a szemének is hihet, nem kell ide az a gonosz “soros média” sem! 🙂 Ennyit erről! 🙂

  4. kormánypárti szerint:

    Az egészségügyi dolgozókat például kedvezményes bérleti díjú bérlakásokkal lehet idecsábítani. Ehhez el kell különíteni egy lakásállományt amit mindig a megfelelő célcsoporthoz tartozó személyek részére adnak ki. KariGeri úgy gondolta, hogy ezentúl inkább hajléktalanoknak szeretne segíteni. Ez jó, de ennek köszönhetően nem lesz rövidebb sor a szakrendelőben. Egyébként a munkakörülmények is sokat számítanak. Az orvos is ugyanolyan ember, mint más munkavállaló, egy lepukkant valamint korszerűtlenül felszerelt munkahelyre kevésbé szívesen jön dolgozni.

  5. Nagyapó szerint:

    Májkrém! Ha olyan nagy tudású közgazda, árulja el, hogy az utóbbi 10 évben mekkora volt az infláció?🙂 Ugyanakkor azt árulja el mekkora volt a munkabéremelés, ugyancsak az elmúlt 10 évben?🙂 De elárulhatná az orvosok létszámát is 2010-ben és 2020-ban!🙂🙂
    Ja, működik a kamuhíradó!🙂🙂🙂

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. zsák krumpli szerint:

    Az egymilliárd támogatás az éppen 50 lélegeztetőgép ára!

  7. zsák krumpli szerint:

    Tisztelt Polgármester úr! Megy ez Önnek Németh Szilárd nélkül is!

  8. csepelikerdezo szerint:

    Nagyapó,

    Hagyjon már a KSH f.szságaival….
    Menjen már le a boltba vásárolni. Igaz, akinek hordják többek között a krumplit is, azoknak fingjuk sincs az igazságról…

Itt lehet hozzászólni !