Új járványügyi labort épít Csepelen a Synlab a kormány támogatásával

Infostart

A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet. A miniszter kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy az orvosi diagnosztika legnagyobb európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott Magyarországra, azon belül Csepelre. A csepeli központ “Közép-Európa legnagyobb magándiagnosztikai laborja, Európában talán a legmodernebb ilyen típusú létesítmény”, ahol 6000 négyzetméteren évente 45-50 millió lelet értékelését végzik – ismertette.

Közlése szerint a kormány támogatásával most újabb laboratóriumi eszközöket, berendezéseket szereznek be, valamint új vérvételi és értékelési kiválósági központot hoznak létre, és egy speciális Covid-19 labor is megkezdi működését. Az elemzési kapacitásokat növelő beruházás hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez, és a járvány terjedésének lassításához – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: verseny volt azért, hogy a 22 ezer embert foglalkoztató, brit tulajdonosi hátterű vállalatcsoport hova helyezze újabb kapacitását. A cég döntésében szerepe lehetett a már meglévő magyarországi tapasztalatoknak – mondta. Megjegyezte, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség,

az UEFA a SYNLAB-ot jelölte ki hivatalos tesztlaborként; minden, a magyar nemzeti válogatottal kapcsolatos tesztelés itt történt,

ezért a tárcavezető köszönetet mondott a cégnek. Azt is kiemelte, a járvány időszakában az itt dolgozók munkájukkal hozzájárultak a betegséggócok izolálásához, a járvány terjedésének lassításához.

Lévai Richárd, a SYNLAB Hungary Kft. ügyvezetője elmondta: a SYNLAB az országos veszélyhelyzet kihirdetésétől hatóságilag kijelölt járványügyi laborként működik a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) folyamatos partnerségben. Tavaly márciusban napi 500 PCR tesztet bírt el a labor, ma naponta 2500 teszt elvégzésére van kapacitásuk a tárca és a HIPA támogatásának is köszönhetően, a cél pedig a kapacitás megduplázása 2021 első felében – mondta az ügyvezető.

A csepeli laborban 2020 április óta folyamatosak a fejlesztések, többek között három új, a vírusteszteléshez szükséges nagyteljesítményű automatát szereztek be, és egy speciális elszívórendszerrel felszerelt Covid-laboratóriumot is kialakítottak. A korszerűsítéseket 2021-ben is folytatják egy teljesen új járványügyi laboratóriumi rész kialakításával, további laboreszközök beszerzésével, valamint új vérvételi és konzultációs kiválósági központ kialakításával.

A járványhelyzet, és a 2020-as tavaszi teljes leálláskor a laboratóriumnak egyik pillanatról a másikra kellett átállnia a Covid-tesztelésére, miközben a kórházak, és majdnem az összes vérvételi helyük is bezárt, és a labor egyéb területei munka nélkül maradtak.

“A 80 százalékos volumenvisszaesés ellenére is minden munkahelyet sikerült megtartanunk, ősszel pedig több mint 50 új kollégát vettünk fel”

– tette hozzá.

Az ügyvezető kiemelte: mivel a SYNLAB Európa legnagyobb, és a világ harmadik legnagyobb humán egészségügyi laboratóriumi hálózatát működteti, szakemberei 4 kontinens több mint 40 országából osztják meg egymással a tapasztalatokat. Közölte: a megvalósított fejlesztések, a megvásárolt berendezések és az automatizáció irányába tett egyéb lépések a magánlabor további, hosszútávú céljait is szolgálják: többek között olyan, a női egészség védelmét célzó vizsgálatokban, mint a méhnyakrák-szűrés, és különböző, szexuális úton terjedő kórokozók kimutatása. A cégcsoport egyik európai HPV kiválósági központja Budapesten lesz.

A SYNLAB Hungary Kft. Európa legnagyobb laborszolgáltatójának, a nemzetközi SYNLAB csoport leányvállalataként van jelen Magyarországon, 900 munkavállalójával az ország legnagyobb magánegészségügyi intézménye. Jelenleg a 2019-ben átadott csepeli központi laboratóriumukban, Kelet-Közép-Európa legnagyobb humándiagnosztikai laboratóriumában 6000 négyzetméteren végeznek labordiagnosztikai szolgáltatásokat, több mint 100 vérvételi helyük az egész országot lefedi.

Forrás: Infostart

Itt lehet hozzászólni !