Csepel.info
Több lap is úgy értesült, hogy eladósorba került Szabó Szabolcs, az Együtt gyulai politikusa. Pártja Csepel-Soroksáron zsarolta ki több hónapos, agresszív MSZP-ellenes kampány során, hogy ő legyen az egyedüli balliberális induló. Most bárki megveheti.
A 2014-ben ő volt az “összefogás” közös csepeli-soroksári jelöltje, ám 2018-ban már az LMP visszaléptetése is kellett a győzelméhez. Pártjának, az Együtt-nek ezt is sikerült kizsarolnia. Szabó eközben többször visszautasította, hogy az MSZP vagy a DK jelöltje legyen, állítása szerint párthűségből. Most viszont, hogy megvolt a szavazás, és bent van a parlamentben, már csak pénz és pozíció kérdése, hogy melyik frakcióba fog beülni. A Csepel.info úgy tudja, hogy már elindult Szabóért a licit. Nem csak mi értesültünk így, ugyanezt állítja az MSZP-s Sztárklikk is.








