75 milliót fialt a politikus cége

Csepel.hu

Hudák János

Felháborodott cikket tett közzé internetes blogján Hudák János, a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa. A felháborodás oka az volt, hogy a Csepeli Hírmondó kérdéseket tett fel a politikushoz kötődő óvodai néptánc oktatással kapcsolatban. Bár válasz még nem érkezett, egy nyilvános cégadatbázisból annyit sikerült megtudni, hogy a politikus betéti társaságának árbevétele 2014-ben 75,445 millió forint volt.

Nem csitultak az indulatok miután kiderült, hogy az átláthatóságot is növelő óvodai fejlesztések ellen leginkább tiltakozó csepeli politikus egy, óvodákban néptáncot oktató betéti társaságot vezet. Az ügyben felszólalt és nyílt levelet tett közzé Hudák János és Szabó Szabolcs parlamenti képviselő is.

Hudák: hamis látszat, hogy tisztességtelen

„A Csepeli Hírmondó november 12-ei számában „Gazdasági érdek állhatott a képviselői tiltakozás mögött?” címmel egész oldalas írás jelent meg, mely engem és családomat rossz színben tüntet fel. Valótlanságokkal és csúsztatásokkal azt a hamis látszatot kelti, mintha tisztességtelenül jutottunk volna bevételhez és csupán ennek féltése állt volna az óvodaegyesítéssel kapcsolatos tiltakozásom hátterében, ami természetesen hazugság” – válaszolta Hudák János a vele kapcsolatban felhozott állításokra.

A politikus arról is beszámolt, hogy kérdésekkel fordult az óvodai táncoktatással kapcsolatban az önkormányzathoz, ami után ők szó szerint ugyanolyan kérdéseket kaptak. Szerinte azonban a kérdések rosszindulatot tükröznek. „Szép ez a történet, ugye? Vajon erről a szabadságról papolt Németh Szilárd október 23-ai beszédében? Amikor egy ellenzéki képviselőt vagy bármely kritikust az aktivitása miatt a családján keresztül próbálnak meg ellehetetleníteni? Vajon ezért küzdött az akkori Orbán Viktor a rendszerváltás idején? Nem hinném” – fogalmazott Hudák János a közérdekű adatkérésre reagálva.

Szintén megszólalt az ügyben Szabó Szabolcs parlamenti képviselő, aki gyakran sejt korrupciót és kétes politikai összefonódásokat a közéletben. Korábbi kampányfőnökének óvodai üzleteiben azonban nem lát kivetnivalót. Szabó szerint politikustársának cége elismerésre méltó munkát végzett a csepeli óvodákban. Ehhez képest szerinte most egy ócska politikai bosszúhadjárat keretében megfelelő végzettséggel és gyakorlattal nem rendelkező emberek foglalkoznak a gyerekekkel.

Ez egy álságos helyzet – állítja az alpolgármester

Ha egy fideszes képviselő családi cége keresne évi 75 millió forintot – többek között – a csepeli óvodákban, naponta számolna be erről az RTL Klub híradója– reagált Ábel Attila alpolgármester a történtekre. Az alpolgármester szerint látni kell, hogy önkormányzati képviselőknél álságos, ha önkormányzati intézményekben üzletelnek.

„Hudák János önkormányzati munkája többnyire az óvodák körül forgott az elmúlt egy évben. Ennek ilyen körülmények között elég rossz üzenete van. Egy demokráciában ráadásul természetes, hogy politikusként neki ugyanolyan kötelessége kérdésekre válaszolni, mint ahogy ő elvárja ezt más politikusoktól” – emelte Ábel Attila.

Csepel.hu

51 hozzászólás “75 milliót fialt a politikus cége” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Aki leboltol a Fidesszel, az ne csináljon utána úgy, mintha ellenzéki lenne, mert az orrára csapnak. Ennek a Hudák gyereknek nagyon nyúlik az orra. 🙁

  2. Grün Izidor szerint:

    “a politikus betéti társaságának árbevétele 2014-ben 75,445 millió forint volt.”
    .
    Most már csak azt kellene kideríteni, hogy ebből az árbevételből a költségek (járulékok, adók, bérek, bérleti díjak stb.) levonása után mennyi maradt mint tiszta jövedelem?!
    Lehet, hogy egy trafikkal jobban járt volna mint fityeszes?! 😀 😛

  3. Cs.pepe szerint:

    Eddig is hánytam ábel attilától, de ez az iromány… Nem tisztem védeni Hudák Jánost, megvédi majd magát, de egy cég árbevétel adatát úgy mutatni be, mint nyereség vagy butaság vagy hazugság, döntse el kik-ki maga….Ja az adózott eredmény 1,6 millió, ez is nyilvános cégadat…
    Egyébként 5 perc kutatással az interneten kideríthető, hogy ez a Bt elsősorban nem a néptánc oktatással foglalkozik, hanem néptáncosok kellékboltjával.

    Szégyelleném magamat minden fideszes helyében, hogy ábel attilára valamikor is szavaztak, ez nem politika már, hanem bűncselekmény, tudatosan rossz hírét kelteni valakinek.

  4. Ábel Attila szerint:

    Egyébként ha fideszes önkormányzati képviselő cége szedett volna össze 75 milliót egy év alatt a csepeli óvodákból, a teljes magyar sajtó erről harsogna. Ugye Pepe, akkor azért lennénk szemetek?

    Balos, kérdezd meg Hudákot vagy a Pepét, hogy volt-e pacsi. De szerintem az az orr attól olyan nyúlós, hogy lassan már nem lehet követni, hogy Hudák mit és melyik pártot képvisel.

    Hudák János pedig tanulja meg, hogy egy demokráciában nem csak ő kérdezhet, és nem csak másoknak kell betartania az írott és íratlan szabályokat. Például, hogy önkormányzati képviselő családi cége ne az önkormányzati óvodákban üzleteljen.

  5. Lovas szerint:

    Mutassatok már egy tisztességes ellenzéki képviselőt, akinek nincsenek ügyei! Ha a Hudák nem érzi, hogy ez az ügy rettenetesen égő, és le kellene mondania, semmivel sem különb a Szenteczkynél és a Takácsnál. Ők is megmagyaráztak mindent.

  6. felix szerint:

    Ábel Attila!
    Fordítva ülsz a lovon.
    Nem Hudáknak van árbevétele az óvodától, hanem az óvodának Hudáktól.
    Éppen ezért csak az közérdekű adat, hogy mennyit szed be tőle az óvoda, azt meg az önkoronak azaz nekeek tudnotok kell.
    Gondolom, hogy Hudák cégének bevétele nem az óvodától, hanem szolgáltatást igénybevevő gyermekek szüleitől származik.

  7. felix szerint:

    …önkorinak azaz nektek….

  8. Lovas szerint:

    Felix! Hudák 75 milliós bevétele az önkormányzaté? Bruhahaha. Mekkora szar alakok vagytok ti kommunisták! Még szerencse, hogy most nem gyilkolhattok.

  9. felix szerint:

    Lovas!
    Azért mert hülye vagy nincs igazad.
    Gondolom, hogy az óvodák nem ingyen biztosítottak helységet a táncoktatáshoz.
    A lényeg, hogy ne gondolkozz, mert így továbbra is fideszes maradhatsz. 🙂

  10. Grün Izidor szerint:

    Lovas!
    Most már csak azt kellene kideríteni, hogy ebből az árbevételből a költségek (járulékok, adók, bérek, bérleti díjak stb.) levonása után mennyi maradt mint tiszta jövedelem?!
    Lehet, hogy egy trafikkal jobban járt volna mint fityeszes?!
    Nem-e kellene ráküldeni a NAV-ot egy tételes elszámoltatásra és utána lehet csaholni! 😀 😛

  11. felix szerint:

    Az önkormányzatnak jogában áll a magyar kultúra oktatását az intézményeiben megtiltani, de az ezt végző cég gazdasági adatihoz csak akkor van köze, ha önkormányzati cégek vagy intézmények a megrendelők.
    A terembérleti díjak közös megegyezés alapján kerülnek meghatározásra, melyről mindkét félnek van dokumentuma.
    Ennyi.
    /Lovasnak, hogy ne maradjon akkora tök./

  12. Balos szerint:

    Úgy tűnik, hogy Csepelen előbb vagy utóbb minden baloldali képviselőről kiderül, hogy vagy csalt, lopott, gyilkolt, mutyizott, vagy minimum kétes ügyletekben volt benne. Szerintem Hudák ügyleteire nem válasz az, hogy a fideszes ez meg a fideszes az valahol máshol milyen mutyis. A csepeli fideszesekről miért nem derülnek ki hasonlók? Miért csak a balliberális képviselőkről derülnek ki ilyenek?

  13. felix szerint:

    Balos te aki ezerrel támadod az ellenzéket és véded a fideszt.
    Mi a sara szerinted Hudáknak?

  14. Balos szerint:

    Ugyanaz, mintha bármelyik fideszesről derült volna ki hasonló. Ha valaki önkormányzati képviselő, ne az önkormányzat háza táján keressen üzletet.

  15. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Csak az lehet, hogy nem seggnyaló fityeszes!
    Mivel nem tudnak semmit felhozni ellene, folyik a találgatás!
    Ismered a “kabárügyet”?! 😀

  16. felix szerint:

    Milyen üzletet keresett az önkormányzat háza táján Hudák?
    Nem látom, hogy lenne árbevétele az önkormányzattól.

  17. felix szerint:

    Amennyiben Hudák a munkitól bérelt helységbe oktatná a népi táncot, akkor is az onkori háza táján lenne.
    Kedves vállalkozók óvakodjatok az ilyen terembérlésektől mert jönnek a kíváncsi kérdések.

  18. felix szerint:

    önkori

  19. felix szerint:

    Mi van balos?
    Nem találod a kommunikációs főnöködet?

  20. Balos szerint:

    Na Felix, akkor mondjál egyetlen fideszest itt Csepelen, akinek Hudákhoz hasonlóan van cége, és ahhoz a céghez az önkormányzat valamelyik iskolája, óvodája, művháza sokmilliós üzlettel kapcsolódik.

  21. felix szerint:

    Balos!
    Ne kérdezz vissza, hanem indokolj.
    Bármilyen vállalkozó aki akár termet vagy közterületet bérelt az önkormányzattól, vagy önkormányzati bérleményben üzemel az ezek szerint a teljes árbevételének megfelelő “üzlettel” kacsolódik az önkormányzathoz.
    A te véleményed szerint ilyen fideszes nincs?
    Szóval milyen üzletet keresett Hudák az önkormányzat környékén?
    Ha lehet válaszolj és ne kérdezz!

  22. Lovas szerint:

    Szerintem érdemes lenne kikérni a balliberális önkormányzatok adatait a környékről, meg hogy milyen cégei vannak még a posztkommunista elvtársaknak. Lefogadom, hogy a Hudák Művek számos más helyen is arató központot tart fenn.

  23. felix szerint:

    Lovas!
    Akkor sok fideszere vagy kíváncsi?
    Talán kezd a kormánytagoknál, ha már a posztkommunistákat emlegeted, akkor a legnagyobb aratóközpont a legérdekesebb, nem?

  24. felix szerint:

    A csepeli fideszes önkormányzat posztkommunista aratóközpontot tart fent, Hudákot fizetve, állítja Lovas.
    Röhej a köbön.

  25. fghfjhgkjhk szerint:

    Lovas!
    Erőlködik itt feleslegesen. Itt egy árbevételről van szó, azaz ezt az összeget kifizették a cégének, amiből mennyi marad meg? A másik, hogy a vezér vejkója mennyit zsebelt a LED lámpákkal? Roppant messze lehet az adózatlan 75 millától. Ábel Attila meg írt ismét egy lyukat.

  26. Balos szerint:

    Amikor Simicska cégeinek árbevételeiről beszéltek vagy a Mészáros árbevételeiről, épp olyan árbevételekről beszéltek, mint Hudák János árbevételei esetében. Sőt. Hudák nem építőipari céget visz, ahol a bevételek túlnyomó része anyagra megy. Itt szolgáltatás van, tehát jóformán csak munkabérre megy el a pénz, az is jó eséllyel csak a kicsi Hudák családra.

    Csak szólok, hogy mennyire tévúton jártok. Nem az árbevételről kellene vitatkozni, hanem egy tiszta, feddhetetlen baloldal kellene a Szenteczky, Takács meg az ilyen Hudák-félék nélkül. A Horváth szerencsére már a múlt, legalábbis remélem.

  27. Orsós Rodrigó szerint:

    Attilának inkább a hörcsögfejű Orbán haver kaszinóiról kéne írni, miként csapolják le a kincstárat és menekítik a pénz off-shore cégeken át ki.
    A szálka megvan már más szemében de a gerendát valahogy nem tetszik látni!

  28. Lovas szerint:

    Kedves Fidesz, javaslom a Hudák Művek környékbeli önkormányzati megbízatásait megkérdezni.

  29. Orsós Rodrigó szerint:

    Akitől tartanak azt karaktergyilkolják, ez a fityesz módszer.

  30. Lovas szerint:

    Főként a komcsi önkormányzatokra gondoltam, és leginkább Soroksárra. Ott piszmog az a nyávogós Szabó Szabolcs is. Talán Együtt tologatják ki a pénzes talicskát.

  31. felix szerint:

    A talicskásokat már rég elütötték a fidesz kamionok.

  32. Orsós Rodrigó szerint:

    A fidesz maffia nem kispályás ha lopásról van szó, de nem is titkolják legalább. Csak Lovas eetás nem tud róla álnaívan.

  33. ebihal szerint:

    Hudák lejáratásával már próbálkoztatok nem is olyan régen. Fel kellene fogni, a fenti
    bevétel nem az intézményektől van, hanem azon gyerekek szüleitől, akik igénybe
    veszik a szolgáltatást! Az intézménynek, s ez által a fenntartó önkormányzatnak bevétele
    származik ebből. A lehetőségek:
    1. Az intézmények nem adnak bérbe helyiséget, megszűnik a néptáncoktatás. Ebben az
    estben számolni kell a szülők haragjával, meg hát a bevétel is elmarad.
    2. A néptáncoktatást beépítik az óvodai nevelési programba, így nem lesz szükség a
    Hudákék szolgáltatására. Ez jelentős többletkiadás a fenntartónak!
    3. Békén hagyjátok azt, aki legalább csinál valamit, ha már a ti tevékenységetek kime-
    rül az aljas lejáratásban.

  34. Tarjányi László szerint:

    Az unokám egy helyre jár balettre Borbély Lénárd gyerekével. Az nem baj hogy ott is fizetni kell, ráadásul a szülőnek plusz idő meg plusz benzin, mert az óvodából még oda is el kell vinni!
    A megoldás az lenne, amit a Csepelinfón már többször megírtam: az óvodákban választhatóan, az iskolákban 14 évig kötelezően oktatni kellene a népzenét-népéneket-néptáncot!
    S akkor Hudákné az önkormányzat költségére tanítaná a néptáncot és nem a szülőkére!

    KEDVES NÉMETH SZILÁRD, EZ LEHETNE A REZSICSÖKKENTÉS KÖVETKEZŐ LÉPÉSE!!!
    Dixi, Tarjányi László.

  35. Lovas szerint:

    Elég sok kérdést vet fel, miért pont akkor kezdett el tiltakozni ez a Hudák, amikor az óvodák átláthatóságát kezdte az önkori növelni. Illetve most már inkább válaszokat vetett fel: 75 milla egy évre nem rossz válasz.

  36. ebihal szerint:

    Lovas!
    Mikor sikerül felfognod, hogy nem az önkori a fizető?

  37. ebihal szerint:

    És még valami!
    Az bassza a csőrötöket, ha Hudák termet bérel az óvodában, de az nem, amikor Borbély bérelte ki a tábort!?

  38. felix szerint:

    Lovas!
    Te csak az esti mesét nézd!
    Azt is csak felnőtt társaságába, hogy legyen aki segít a megértésben.

  39. felix szerint:

    Csak ismételni tudom.
    ebihal szerint:
    2015. december 02., szerda – 10:52
    Lovas!
    Mikor sikerül felfognod, hogy nem az önkori a fizető?

  40. Hudák János szerint:

    Attól kezdve, hogy az említett 75 milliónak semmi köze nincs a csepeli óvodai néptáncoktatáshoz és ezt Ábel Attila alpolgármester pontosan tudja, szerintem nem érdemes több szót fecsérelni erre a cikkre.

  41. felix szerint:

    Amennyiben tudja és mégis mást mond, akkor a köznyelv szerint hazudik.

  42. Orsós Rodrigó szerint:

    Nem először és nem is utoljára teszi. Ezért van tartva.

  43. Tarjányi László szerint:

    Arról nem is beszélve, hogy a néptánckellékekkel való kereskedelem egy csomó kisgyártónak, csizmadiának, varrónőnek ad munkát és jövedelmet. Ez nem mérhető össze például Giró-Szász András csepeli tanácsadásával, vagy Tiborcz István csepeli ledes közvilágítási közmegrendelésével! Persze a kellékgyártás és kereskedelem nem is jár 100% haszonnal az anyagköltséget, a bérköltséget meg az adókat levonva! Ha azzal járna, már NEMZETI NÉPTÁNCKELLÉK KONCESSZIÓT írtak volna ki, amelyet persze fideszes pályázó nyert volna meg! 😉

  44. nagyapó szerint:

    Tarjányi László! Remekül megy a fényesítés. Összenő, ami összetartozik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  45. Tarjányi László szerint:

    Aki nem volt vállalkozó vagy vállalkozás tagja, fingja sincs mi mindent kell kifizetni az árbevételből! Csak hülye csókosok gondolják azt hogy az egész bevételt zsebre lehet tenni! Mert ők kamu teljesítési igazolásra kapják a pénzt tanácsadás címén, persze a tanácsot szóban adják, nehogy ki lehessen kérni a tanácsadási tanulmányt! Hozzáértők szerint a Vejkó duplaáron szállítja a ledes világítást, valamiből állhat csak a saját lábán Rasi meg István!

    Apropó, mit is csinál az idősügyi tanácsnok a tiszteletdíjáért? Ja hogy belépett a Pártba? Melyikbe is? A Fideszbe? Nem, a KDNP-be! Hisz az csak papíron létezik! Hol is van az irodájuk Csepelen? Közös a Fidesszel? Meg az elnök is ugyanaz a személy? Aki tudja a választ ezekre a kérdésekre, igazán felvilágosíthatna! 😉

  46. felix szerint:

    Mit tudhat erről egy közpénzből eltartott?

  47. Tarjányi László szerint:

    Maguknak csinálták az egykulcsos SZJA-t, hogy az államtól bőkezűen folyatott hivatali fizetésekből, tiszteletdíjakból, felügyelőbizottsági és igazgatótanácsi jövedelmekből minél több maradjon a zsebükben!

    Fogalmuk sincs hogyan él meg aki önálló vagy társas vállalkozó, hogy miért fizetnek önmaguknak minimálbért, így ítélve saját magukat nyomorra nyugdíjaskorukra! Nem akarják ellopni az adót meg a közterheket, hanem a rengeteg kifizetnivaló után bérre meg közterheire alig marad valami. A magyar kisvállalkozóknak nincs elég megrendelésük, mert nincs fizetőképes kereslet. Így az adott árbevétel kell hogy viselje a vállalkozás terheit: anyagköltség, termelőeszköz költség, telephelybérlés, energiaköltségek, szállítóeszköz és üzemanyagköltségek, helyi adók, bérköltség és közterhei, különféle adók, stb.

  48. Néha olvasgatok szerint:

    Nem emlékszem, mennyit fizetünk korábban “Sári néninek” az oktatásért, de járhatott a kisebbik lányom is oktatásra (jelenleg nem). Volt, hogy bekukkantottam az ablakon, de a nyílt órán is azt láttam, hogy a gyerekek örömmel és hihetetlen fegyelemmel táncoltak. Nagyon szerettek járni.

    Egyébként sem értem: Semmi sem volt kötelező. Volt egy szerződés az óvodák és Hudákné között. Ha valami nem tetszik Ábel Attilának, miért nem számoltatja el az óvoda nevében aláírókat.

    Sokkal inkább az az érzésem, hogy Hudákot akarják hiteltelené tenni. Árbevétel-költségek = nyereség. Ezt nem tanítják a politikus képzőben? Kizárólag az árbevétel feltüntetése, manipulatív és rosszindulatú.

    Bármelyik oldalról van szó, szánalmas a görcsös hatalomhoz való ragaszkodás. A csepel.info árbevételeit nem akarja a “baráti társaság” 🙂 közzétenni?

    Na, további jó gyűlölködést.

  49. […] önkormányzati képviselői pozíciójáról Hudák János, a Párbeszéd csepeli önkormányzati képviselője. Megüresedett helyéről a 2014 őszén […]

  50. […] Hudák János akkor tudott némi ismertségre szert tenni, amikor tiltakozó akciót szervezett a csepeli óvodák fejlesztése és működtetésük átláthatóbbá tétele ellen. Ritka dolog, hogy ellenzéki politikus az üvegzseb ellen lépjen fel, de hamar fény derült a miértekre. A politikus családi cége ugyanis éppen az érintett óvodákban működött. Betéti társaságának éves árbevétele akkor 75,4 millió forint volt. […]

Itt lehet hozzászólni !