Bangóné csepeli elnök, Szenteczky bábjátékos lett

Csepel.info

Bangóné és a bűncselekmények miatt jogerősen elítélt Takács Krisztián valamint Szenteczky János (tőle jobbra, pirosban): kemény asszony, nem zavarja a mutyiszag

Bangóné Borbély Ildikót választották a csepeli MSZP elnökévé a párt helyi tisztújításán – jelentették be a szocialisták helyi lapjában. Úgy tudjuk, hogy a Kabán lakó politikusasszony lesz az ellenzék közös csepeli polgármester-jelöltje is – mármint a szocialisták terve szerint.

Lapunk információi szerint ötlet Szenteczky János korábbi MSZP-elnöké, aki büntetőügyei miatt mostantól a háttérből irányítja a csepeli MSZP-t és a választási kampányt. Ő fogja majd kézbe az önkormányzat gazdasági irányítását is, amennyiben sikerül nyerniük. Úgy tudjuk az is szóba került, hogy Bangóné bejelentkezik az MSZP országos elnöki posztjára.

Információink szerint az országgyűlési választások után nem sokkal Szenteczky János szövetséget ajánlott a helyi ellenzéki pártoknak, beleértve ebbe a Jobbikot is. Az ajánlat attól lesz nagyvonalú, hogy a szövetségesek vagy eltűrik az MSZP felsőbbrendűségét, vagy azzal szembesülnek, hogy a balliberális médiában Fidesz-bérencnek nevezik őket. A 2018-as budapesti időközi választásokra a Jobbik is elfogadta a balliberális diktátumot. Ugyanakkor a 2019-es őszi önkormányzati választásra és Csepelre nézve ez információink szerint még nem dőlt el véglegesen a Jobbikban.

Bangóné csepeli lesz

Információink szerint Bangónét Csepelre költöztetik (vagy legalább ide is bejelentik), így már nem lehet kabai lakóhelyével támadni. A politikusasszony szerencsére nem viszolyog attól, hogy csepeli párttársait különböző bűncselekmények miatt elítélték. Az önkormányzat gazdasági irányítását így a gyanú szerint több százmillió forintot elmutyizó Szenteczky János kapná meg, az ellenzéki pártok pedig egy-egy alpolgármesterséget vagy “ágazatot” kapnának közös győzelmük esetén. Így például az egészségügyet a DK vihetné. De csak az irányítást, a finanszírozási, gazdasági döntéseket Szenteczky érthető módon nem akarja kiadni a kezéből.

Az MSZP Szabó Szabolcs ex-Összefogás 2014, ex-Együtt, jelenleg LMP-s országgyűlési képviselő támogatását is szeretné elérni. Szabó ezt a nyaktörő szélkakas-tempót mindössze négy év leforgása alatt produkálta, és igazi megélhetési politikussá vált. Pont emiatt az MSZP neki a 2022-es közös országgyűlési jelöltséget lógatja be. Ugyanakkor, ha sikerül Bangónét polgármesternek benyomni, az MSZP 2022-ben is őt indítaná az országgyűlési választásokon: Szabót ugyanis már gyűlölik a zsarolásai és az LMP-be lépése miatt. Ezt jól mutatja, hogy információink szerint az MSZP-n és a DK-n belül “a kis patkány” lett Szabó Szabolcs “beceneve”.

Csepel.info

14 hozzászólás “Bangóné csepeli elnök, Szenteczky bábjátékos lett” bejegyzésre

  1. Pilsner Urquell szerint:

    Azért ez elég megalázó szegénységi bizonyítvány: hogy már a Vörös Csepelt is importálnunk kell.
    Békés, Hajdu-Bihar… Felkészül Szabolcs-Szatmár (messzebb nincs)? Lassan már az egész csepeli ellenzék, hogy is mondjam csak – migráncs. (Az egyetlen tősgyökeret meg kivágták – kalákában.)
    Itt már minden-minden így megy? – azon az alapon, hogy “a hülye csepeli prolinak megteszi ez is”?

  2. keménylegény szerint:

    Miért?
    Csak a csepeli kormányoldal importálhatott hajdanán?
    Ők is migráncsok?

  3. dfk szerint:

    Közben megszűnik a Párbeszéd frakciója a parlamentben…

  4. Pilsner Urquell szerint:

    keménylegény!
    2006-ban jelölt és megválasztott polgármesterünk nem a kampány tiszteletére avanzsált nagyhörtelen csepelivé. “2000-ben érettségizett Csepelen, a Podmaniczky Frigyes Közgazdasági Szakközépiskolában” és már rég itt él családostul. (Te bezzeg egyenest Vereckétől jöttél ide osztani az észt?)

  5. Pilsner Urquell szerint:

    …úgy értem, 2006-ban jelölt, listás, aztán választott, és 2014 óta polgármester… (Múlt az idő; egyre messzebb kerülünk az érettségitől.)

  6. Qqriq szerint:

    Már régen elmúlt április 9. A Bagó úr tulajdonában lévő szocialista politikus válaszolt már arra a kérdésre, hogy ha kormányra kerülnének, akkor befogadnának-e menekülteket?

  7. Horváth János szerint:

    Neked nem elég amennyit az Orbán kormány befogadott?

  8. Johnny szerint:

    Horváth János!
    Ott a pont!
    Elég a “megkeresztelt” Lidl-be beugrani!
    …és mennyi helyen dolgoznak már az állampolgárságra várva! 😛

  9. ex csepeli szerint:

    Ezt a szennylapot! Szégyellem, hogy valaha a kerületben laktam.

  10. Dzsinácska szerint:

    Akkor mégis mit keresel itt ex csepeli? Netán honvágyad van?

  11. montechristo szerint:

    Remélem Szilárd szomszédja lesz, és együtt hallgathatják a bagzó macskabaglyokat! 😀

  12. […] Mozgalom csepeli koordinátoraként tevékenykedik. A politikust a csepeli MSZP-ben és DK-ban csak kis patkányként emlegetik. Innentől válik érthetővé, hogy azzal szeretné bebiztosítani a 2022-es parlamenti […]

  13. […] az elképesztő esemény is megtörtént életünkben, hogy Bangóné Borbély Ildikó személyében importáltunk pártelnököt Kabáról. A szimpatizánsaink csodálkoztak, „Hülyék vagytok! Ilyen szégyent! Máshonnan hoztok ide […]

  14. […] az elképesztő esemény is megtörtént életünkben, hogy Bangóné Borbély Ildikó személyében importáltunk pártelnököt Kabáról. A szimpatizánsaink csodálkoztak, „Hülyék vagytok! Ilyen szégyent! Máshonnan hoztok ide […]

Itt lehet hozzászólni !