Rálőttek a HírTV oknyomozó riporterének házára
MTI, Népszava, Hír TV
Egy magánszemély által tett feljelentés szerint a Főtáv Zrt. nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében, amellyel az okozott vagyoni hátrány meghaladja a 180 millió forintot – olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben.
A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást az ügyben. A Magyar Nemzet című napilap múlt szombati számában, a Hír TV Célpont című műsorára hivatkozva azt írta: a Főtáv vezérigazgatója, Kovács Lajos utasítására a fővárosi cég “- példátlanul – saját beruházásban végezte el egy csepeli lakópark bekapcsolását a távhőszolgáltatásba, sőt az önkormányzati cég meg is vásárolta (értéken felül) azt a társaságot, amelynek eredetileg el kellett volna végeznie ezt a munkát”.
Itt nézheti meg a Hír TV beszámolóját a Főtáv-nyomozásról (tovább…)








