Az MSZP nem adna pénzt a túlkapások áldozatainak

HírTV, Magyar Nemzet

A héten szavazhat az Országgyűlés arról a Fidesz által benyújtott határozati javaslatról, amelynek elfogadása után az állam kártérítést fizetne az augusztus 20-i vihar és a 2006-os rendőri túlkapások áldozatainak.

A parlamenti pártok közül egyedül az MSZP utasítja el a jóvátételt, amelyre azok is jogosultak lennének, akik ügyében azért nem emelt vádat az ügyészség, mert az őket bántalmazó rendőröket nem tudta azonosítani.

Az üzletkötőként- és áruszállítóként dolgozó Fábián Gábor maradandó sérülést szenvedett, azóta nincs állandó munkahelye. Három és fél év elteltével tudta meg, hogy ujját az egyik vadászpuskás, szemkilövős osztag parancsnoka törte el az ügyészség szerint. Vágó László azóta leszerelt, a nyugalmazott rendőr alezredes ellen a közelmúltban emelt vádat az ügyészség. Fábián Gábornak peren kívüli egyezséget kínált a rendőrség, amit elutasított.

„Kártérítési peremben jelen pillanatban még semmilyen előrelépést nem tudtunk elérni. Annyi történt, hogy tavaly februárban a rendőrség fölajánlott 2 millió forintot az ügyben, holott azt tudni kell, hogy a kárigényünk 8 millió forint volt a maradandó sérülésem miatt” – mondta Fábián Gábor.

7 milliót osztott szét a „Ne Féljetek!” Alapítvány

A rendőri túlkapások áldozatain az elmúlt években alapítványok próbáltak segíteni. Az ismert közéleti személyiségek által létrehozott „Ne Féljetek!” Alapítvány 7 millió forintot osztott szét. A civil szervezet mára befejezte működését.

– 2008-ban illetve 2009-ben sok-sok per indult, és már néhány be is fejeződött, ami rendezte a más károsultak anyagi igényeit, tehát ez az alapítvány elsősorban erre az egy-másfél-két évre volt szánva, úgy gondoljuk mi, a kuratórium tagjai, hogy sikeresen befejezte a küldetését – mondta a hírTV-nek az alapítvány kuratóriumi tagja, Magyar István.

Nem lehet meg nem történtté tenni, csak enyhíteni

Az új Országgyűlés – bizonyos megkötésekkel – kártérítésre kötelezné a kormányt a 2006-os rendőri túlkapásokért. Jóvátételt csak azoknak fizetnének, akiknek a bíróság nem ítélt meg kártérítést, vagy nem fogadták el a peren kívüli egyezséget. Jogosultak lennének továbbá a kártérítésre azok is, akik ugyan nem pereltek, de a rendőrök által elkövetett bűncselekményről ügyészségi határozat van. E kitétel alapján részesülhetnek jóvátételben azok, akik ügyében azért nem emelt vádat az ügyészség, mert nem tudta azonosítani a túlkapást elkövető rendőrt.

– Az áldozatok esetében az okozott sebek keletkezésének körülményeit nem lehet meg nem történtté tenni, de begyógyítani, vagy legalább enyhíteni igen. A demokratikus jogállam becsületén esett szégyenfolt sem mosható már le úgy, mintha azt a rendszerváltozást követően sohasem mocskolták volna be, de az államnak jogi és erkölcsi kötelessége jóvátenni az áldozatoknak mindazt, ami jogszerűen lehetséges – jelentette ki az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság fideszes alelnöke, Gulyás Gergely.

Szocialista sajnálkozás és elutasítás

Az MSZP vezérszónoka sajnálkozott a parlamenti vitában, majd elutasította az állami jóvátételt.

– Országgyűlési határozattal beavatkozni folyamatban lévő akár polgári, akár büntetőügyekbe a független bíróság eljárását befolyásoló, nyomásgyakorló eszköz lehet és ez a határozat magában hordozza ennek lehetőségét – mondta az MSZP országgyűlési képviselője, Steiner Pál.

A radikális párt kiegészítené a javaslatot

Az LMP és a Jobbik támogatja a Fidesz-KDNP javaslatát, de a radikális párt ki is egészítené az indítványt.

– Mindenképp szeretném a kormánytöbbség figyelmébe ajánlani, hogy el kell gondolkodni a közkegyelem lehetőségéről azok esetében, akik összeütközésekben, olyan eljárásokban kerültek jogerősen elítélésre, amely eljárásokra nyugodtan mondható a koncepciós jelleg – jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Fidesz-KDNP határozati javaslata azonban egyértelmű különbséget tesz tüntető és rendbontó között, amikor úgy fogalmaz, állami kártérítésre nem jogosult olyan személy, akinek büntetőjogi felelősségét jogerős ítéletben állapította meg a bíróság.

mno.hu

8 hozzászólás “Az MSZP nem adna pénzt a túlkapások áldozatainak” bejegyzésre

  1. DFK szerint:

    Pedig pont úgy kellenne csinálni, hogy mindennek a költségét ráterhelni a szocikra. Pl kisorsolni az MSZP frakcióból azt a képviselőt, aki kifizeti a kártérítést.

  2. Papi szerint:

    Mi ebben a meglepő? Ha pénz adna a kárvallottaknak azzal beismerné a törvénysértését!

  3. ződ szerint:

    Papi! Majd a fidesz vállalja a kártérítést és ezzel a felelősségét is! Természetesen a rendőrökét is!

  4. zed szerint:

    A ’80-as évek második felében is történtek rendőri túlkapások egyes zavargókkal szemben -akik már akkoriban sem fértek a bőrükbe. Őket ne kárpótoljuk?
    http://blog.johans.me/wp-content/uploads/2009/07/Budapest_1988._junius_16-an.jpeg

  5. Öreg halász szerint:

    Gyurcsány magánvagyonából lenne illendő a kárpótlás.

  6. csöves szerint:

    Aki nem volt ott, az is kérhet kártérítést? Vagy az fizessen a sok hülyének aki nem bírt magával.

  7. Királyerdei szerint:

    Most is történnek,”zed”.De csak regélj,a felelős bíróságokról,rendőrségről,stb. 🙂

    “Rendőr a gyanúsítottja az egy héttel ezelőtti görcsönyi bankrablásnak, a rendőrtisztet kedden kihallgatták és őrizetbe vették – közölte a baranyai főügyészség helyettes főügyésze.
    2010.05.25 20:14, MTI
    Petréteiné Malomsoki Csilla elmondta, hogy a pécsi nyomozó ügyészség vette át az ügyet, mert a gyanúsított személye kizárólagos ügyészségi körbe tartozik. Az MTI információi szerint a rendőrtiszt rablások felderítésén dolgozott nyomozóként. A görcsönyi bankrablást szolgálati fegyverrel és szolgálati autóval követte el. Az MTI úgy tudja, hogy kollégái ismerték fel a pénzintézet biztonsági felvételei alapján.
    A május 18-i rablás során senki sem sérült meg.”

  8. nagyapó szerint:

    zed, ződ!
    Bízzanak Balsaiban, megtalálja a felelősöket! Hogy mind szoci lesz? C’est la vie.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !