Eltűnt a vagyon? – Így takarított maga után Hagyó Miklós

Heti Válasz

Noha a rendőrség Hagyó Miklóst a BKV-s bűnszervezet tagjaként azonosította, az MSZP és az SZDSZ más fővárosi cégeket is felosztott egymás között. A Budapest-saga – néhány alvilági adózsonglőr révén – Szerbiáig már elért, Demszky Gáborig még nem.

Hagyó Miklós két hónapja vagyonátrendezésbe kezdett – alighanem azért, hogy később ne lehessen egykönnyen zár alá venni, elkobozni a legféltettebb javait.

Abban a pillanatban tehát, amikor mentelmi jogának lejártakor őt is beszippantotta a BKV-s büntetőeljárás (múlt péntek: előállítás, gyanúsítotti kihallgatás, éjszakai őrizetbe vétel; hétfő: előzetes letartóztatás), már nem volt a nevén komoly befolyást jelentő üzletrész vagy lakóépület.

A volt szocialista főpolgármester-helyettes nemrég például kiszervezte maga alól azt a Wirtass Kereskedelmi Kft.-t, amely a Hír Tv értesülése szerint több értékes ingatlant is birtokol a budapesti Operaház és Balettintézet környékén. A Heti Válasz úgy tudja, 2010. április 2. és május 10. között Hagyó tulajdoni hányada 97-ről 24,7 százalékra csökkent a cégben – miközben élete párja, Ottlik Lilla Lea és édesanyja, Ottlikné Fekete Éva összesen 44,8 százalékos üzletrészre tett szert (a társaság szűk egyharmada pedig egy Nagykanizsáról vezetett vállalkozáshoz került).

Az új Wirtass-tag Ottlik Lilla Lea visszatérő szereplője a felvilági “szappanoperáknak”; ugyanő a ’90-es években a Fidesz-tanácsadóként indult Varga Tamás felesége volt. (A luxusautókereskedő-üzletember már szakított a jobboldali párt pénzügyi elitjével, és éppen az MSZP felé tájékozódott, amikor gazdasági bűncselekményeken és milliárdos csaláson kapták. A szabadságvesztés letöltése elől 1999-ben külföldre szökött, s öt éve szállították haza Amszterdamból.) Hagyó Miklós azonban nem csak újdonsült hozzátartozóit vonta be a vagyonkimentő akciókba. Két ingatlant a lányának ajándékozott, egy harmadik hajlékra pedig volt élettársa, Csecserits Beáta szerzett haszonélvezeti jogot. Ha tehát e lakást zár alá venné is a hatóság, nehéz volna értékesíteni, hiszen a birtokon belüli haszonélvezőt nem lehet csak úgy kiakolbólítani.

A volt MSZP-s politikus kárminimalizáló lépései közben azért csúszott néhány “porszem” a gépezetbe. A rendőrség április közepén bűnszervezet létét rögzítette – a gyanú szintjén – a BKVnál, így Hagyót is bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg.

Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban neki kell bizonyítania, hogy a bűnszervezetben való részvétele idején keletkezett vagyonát törvényesen szerezte, s ha erre képtelen, elkobzás a jussa. Vagyis Hagyó maradék “jószágai” – különös tekintettel a 2006-2009-es főpolgármester-helyettesi periódusában felhalmozott értékekre – közel sincsenek biztonságban.

Másrészt a bűnszervezet megállapítása annyit tesz, hogy az adott cselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik (ergo a BKV-s gyanúsítottak egyike-másika nyolc helyett akár 16 éves szabadságvesztéssel is sújtható).

Hagyó Miklós gyanúsnak ítélt tettei kísértetiesen hasonlítanak a Demszky Gábor egykori tanácsadójaként jegyzett Mesterházy Ernő feltételezett cselekményeihez. Utóbbi állítólag “csak” rábírta (felbujtóként), Hagyó viszont közvetlenül vagy közvetítő útján utasította a BKV vezetőit, hogy szükségtelen szerződéseket kössenek – például a HÉV utastájékoztató rendszere, valamint kommunikációs-tanácsadási szolgáltatások ügyében.

Az elmúlt hetekben a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., a Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Kertészeti Zrt. egykori vezetői ugyancsak megerősítették, hogy a budapesti MSZP-SZDSZ köreibe tartozó lobbisták lényegében a sajátjuknak tekintették az önkormányzat közművállalatait – s a rendőrség az FKF és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. esetében már nyomozást is folytat hűtlen kezelés gyanújával.

Egy biztos: a főváros cégeit Hagyó és Mesterházy gondnokság alá vette – volt üzlettársakat és elkötelezett kerületi pártvezetőket emelve az igazgatóságok, felügyelőbizottságok élére. A BKV-nál például három hű liberális szolgált (Tóthfalusi György, Forró Zoltán és Boruzs András személyében), a gyógyfürdőknél két Mesterházy-ember (Bognár Attila és Borda Beáta), illetve egy Hagyó-mindenes (Czeglédy Gergő) osztozik a felelősségben, de az FKF felügyelőbizottságának elnöki tisztét is egy MSZP-s, a párt XVIII. kerületi alelnöke, Szaniszló Sándor tölti be.

A Heti Válasz tavaly ősszel egyértelművé tette: Hagyó házi jogászai, a cikkünk elején említett Wirtass Kft. képviseletét is ellátó Horváth, Dóczi és Lehmann (HDL) Ügyvédi Iroda névadói ugyancsak a zűrösnek bizonyuló fővárosi vállalatokból – a BKV mellett az FKF-ből és a fürdőtársaságból – hozták ki a legtöbbet, már ami a pénzt illeti.

A volt főpolgármester-helyettest 13 éve ismerő Horváth Iván ügyvédi társulása 230 millió forintnyi megbízási díjat kaszált a három céggel való kapcsolata révén – de HDL-ék az apróért is lehajoltak. Úgy tudjuk, 2007-2008-ban 2,2 millió forintnyi tanáccsal látták el például a csepeli szennyvíztisztító-beruházást koordináló Enviroduna Kft.-t. Mindez azért érdemel említést, mert a XXI. kerületi óriásprojektnél hamarosan BKVméretű bomba robbanhat – legalábbis több fővárosi képviselő alapos okkal gyanítja, hogy Budapest vezetése szándékosan akar(t) elbukni egy 4-5 milliárdos pert a szennyvíztisztító telep francia magánkivitelezőivel szemben (Heti Válasz, 2009. november 26.).

Nem mellékesen: Horváth Iván ügyvédet a rendőrség Hagyó egyik fő akaratközvetítőjeként azonosította (Horváth Éva és Lelovics Ottó kommunikációs alkalmazottak társaságában), és egyebek mellett azzal gyanúsítja, hogy közbenjárt a BKV-val kötött, fénymásolók műszaki felmérésére vonatkozó 19 millió forintos szerződés létrejöttében, illetve a megbízást elnyerő Optimismo Kft. fantomizálásában. (A nyomozók szerint a 19 milliós színlelt munka arra szolgált, hogy jusson pénz Aba Botond volt BKV-vezér titkos végkielégítésére.)

És itt megérkeztünk az alvilág eggyel mélyebbi bugyrába: az Optimismo korabeli tulajdonosainak (Gyenes Tünde, Kemény Péter) nevén ugyanis további három olyan céget találtunk, amelyet szerb állampolgárok – köztük vajdasági magyarok – segítségével tüntettek el.

E fantomizált társaságok egyike, az Ellon Kft. 2006-ban, másika, a Synux Kft. 2009-ben foglalta el az adótartozók magyarországi feketelistájának első helyét (előbbi 1,8, utóbbi 3,2 milliárdos adóhiánnyal). Szerbiáig tehát már elért a budapesti botránysorozat, Demszky Gábor azonban még ártatlannak mondhatja magát, noha – mint írtuk – egyszerre több fővárosi cégnél is kimutatható a BKV-szindróma.

Ez a tény önmagában nem “keletkeztet” büntetőjogi felelősséget – legfeljebb, ha a főpolgármester bizonyíthatóan értesült a vállalatok széthordásáról, de nem állta útját a lopásnak. Ekkor Demszkyt gondatlanságból elkövetett vagyonihátrány-okozással, azaz hanyag kezeléssel lehetne kapcsolatba hozni – és a hatóságok súlyosbító körülményként vehetnék figyelembe, hogy a főpolgármester (ellenőrzés nélkül) átengedte a pénzes projektek SZDSZ-oldali felügyeletét a soha, senki által meg nem választott Mesterházy Ernőnek. Szigorúbb szakértőink úgy látják: mivel Antal Attila volt BKV-vezér tollba mondta a nyomozóknak, hogy Demszky kérésére “kellett” egy bizonyos teljesítményjavító adalékanyagot vennie a társaság járműveibe, a főpolgármester máris belekerült a büntetőeljárás fősodrába.


Mesterházy Ernő és Hagyó Miklós lekötelezettjei a fővárosi tulajdonú cégekben
ig. = igazgatósági tag fb. = felügyelőbizottsági tag

Tóthfalusi György
Mesterházy Ernő volt üzlettársa (Első Magyar Garzonház Zrt., Immobil Invest 2001 Kft., Kistarcsai Iparcentrum Kft.)
Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. – ig-elnök (2007-2009)
Enviroduna Kft. – fb. (2006-2007)
Parking Kft. – fb. (2003-2007)

Bognár Attila
Az A38 koncerthajó igazgatója, Mesterházy egykori üzlettársa (Bahia Kft., Central-Station Kft., Keylong Kft., Silverstore Kft.)
Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. – ig. (2007-)

Borbély Ákos
Mesterházy volt céges partnere (Kalgan Ingatlanforgalmazó Zrt., MEBFB Kft.)
Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. – fb. (2006-)

Borda Beáta
Mesterházy volt üzleti partnere (Karima Kft.)
Capital Film Budapest Kht. – ügyvezető (2007-)
BGYH Zrt. – ig. (2003-)

Mátyás Péter
Mesterházy magánvállalkozásainak jogi képviselője
Főkert Zrt. – ig. (2007-)

Elek József
Mesterházy egyik családi bizalmasa
Fővárosi Közterületfenntartó (FKF) Zrt. – biztonsági igazgató (2008-)
FKFI Fővárosi Közterület-fenntartó és Ingatlankezelő Kft. – ügyvezető (2007-)
Főtáv-Komfort Kft. – fb. (2007-)

Rákosi Ferenc
A Mesterházyval szívélyes kapcsolatot ápoló Szilvásy György állandó munkatársa
Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. – ig. (2007-2009)

Forró Zoltán
Demszky Gábor főpolgármester volt kabinetfőnöke, illetve tanácsadója Mesterházy mellett
BKV Zrt. – ig. (2007-2009)

Boruzs András
Az SZDSZ budapesti elnöke, pártigazgató
Fővárosi Vízművek Zrt. – fb-elnök (2008-)
BKV Zrt. – humán tanácsadó (2007-2009)
Budapesti Nagybani Piac Zrt. – ig. (2007-2008)
Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési Zrt. – fb. (2007-2010)

Gáspárdy Gergely
Az SZDSZ választási operatív testületének egykori tagja (Mesterházy Ernő társaságában)
Fővárosi Ingatlankezelő Műszaki Vállalkozói Zrt. – vezérigazgató (2007-)
Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. – ig-elnök (2008-)
Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Nonprofit Kft. – fb. (2009-)

Bajor Zoltán
Terézváros SZDSZ-es alpolgármestere
BFVK Zrt. – ig. (2007-)
FKF Zrt. – ig. (2008-2010)

Czeglédy Gergő
Hagyó Miklós volt irodavezetője, az MSZP III. kerületi elnöke
BGYH – ig. (2008-)
Budapest Főváros Városépítési Tervező (BFVT) Kft.
– fb. (2007-)

Tüttő Kata
A Hagyó uralta XII. kerületi MSZP alelnöke
Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt. – fb-elnök (2007-)
BFVT Kft. – fb. (2007-)

Mihály József
Hagyó kabinetjének egykori tagja
Főgáz Zrt. – ig. (2007-)

Dankóné Hegedűs Jolán
Az MSZP XXII. kerületi elnöke
Budapest Film Zrt. – ig. (2007-)

Élő Norbert
A XII. kerületi MSZP-frakció volt vezetője, a párt X. kerületi elnöke
Főtáv Zrt. – ig. (2008-2010)
Főtáv-Komfort Kft. – fb. (2007-)
Studio Metropolitana Kft. – fb. (2007-)

Kivágó Iván Györgyné
Az MSZP XXIII. kerületi elnöke
Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. – ig. (2007-)

Komoróczy László
Az MSZP XX. kerületi elnöke
Főtáv Zrt. – ig. (2007-)

Tóth Csaba
Az MSZP XIV. kerületi elnöke
Fővárosi Vízművek – ig. (2009-)

Szaniszló Sándor
Az MSZP XVIII. kerületi alelnöke
FKF Zrt. – fb-elnök (2007-)
Budapest Film Zrt. – fb. (2007-)

Móricz Eszter
Az MSZP XV. kerületi elnökségi tagja
Fővárosi Vízművek Zrt. – fb. (2007-)
Parking Kft. – fb. (2007-)

Forrás: Heti Válasz

12 hozzászólás “Eltűnt a vagyon? – Így takarított maga után Hagyó Miklós” bejegyzésre

  1. Csepelino1 szerint:

    Erre nem is lehet mit reagálni. . .

    :-(((((

    Hagyónak legalább nyárra nem kell otthon-munkahelyen klímát kitisztíttatnia!!!!!

  2. kiváncsi szerint:

    …és csepeli szál nincs? Úgy hallottam a Csevak vezér is bizalmas kapcsolatokat ápolt Hagyóval!

  3. Nyugger szerint:

    Azt mondja ártatlan. Én hiszek neki, de nagy tétben nem fogadnék rá. Igazi pancser, a vagyonka eltüntetését olyan profikra kellett volna bízni mint Ibrahim meg Tot (Kaya, Josip), a többit meg az ügyvédek elintézik, oszt jónapot.

  4. benőke szerint:

    ÁRTATLAN????????????????????????????

    Te hol élsz? Olvass már egy kicsit utána, ha nyugdíjas vagy, gondolom időd is lenne hozzá. Légyszi tájékozódj.
    Javaslom, kis tételben se fogadj, simán veszted!!!!!

  5. bharát szerint:

    Kíváncsi: Hagyóval egy “padban” ült a Bp.-i közgyűlésen bizony egy csepeli alpolgármester is. H.Gy. és nem a CSEVAKOS!

  6. Csepelino1 szerint:

    kiváncsi.
    Úgy hallottam a Csevak vezér is bizalmas kapcsolatokat ápolt Hagyóval! – Én is így hallottam.

  7. Tóth Mária szerint:

    vissza a babaruhát, mindegy kire íratta, az attól még “esetleg” lopott vagyon!

  8. Anikó (Krizatém utcából) szerint:

    Hagyó úr tudta, hogy mi vár rá a mentelmi jogának megszüntével, időben rendezte azt a kis könnyen jött millkákat. Ugye tisztában van vele mindenki !!!

  9. Tóth Mária szerint:

    Amúgy meg, lusztrációs törvény kellene, mert már így is későőőőőőőőőőőőőőő!

  10. én szerint:

    Mit gondoltok, miért nem pattant meg külföldre, ahonnan nem adják ki?

    Mert tudja, hogy kimossák.

  11. Királyerdei szerint:

    Hova pattant volna?Nincs már vasfüggöny,és létezik Interpol is.
    “Oda” meg nem pattanhat,mert tréfli.

  12. Királyerdei szerint:

    “Hagyó mondta a struktúrát: 50 millió kell neki havonta készpénzben”

    Idézet:
    ——————————————————————————–
    Joó Tibor, a Főtáv állítólagos korábbi igazgatója a Hír TV Célpont c. műsorában elmondja: a ma már előzetes letartóztatásban lévő politikus tavaly decemberben egy kávézóban havi 50 millió forintot kért, készpénzben. „Leültünk, beszéltünk egyenesen, ahogy kell – ő kérte, mondta a struktúrát, hogy 50 millió forint kell neki cashben (készpénzben) és én 56 milliót plusz áfát számlázhatok be.”

Itt lehet hozzászólni !