Hétköznapi MSZP: “Sokszor bánok pénzzel”

Nyílt színi leleplezés az újbudai önkormányzatban

Index

A Fidesz egy titokban készített videót mutatott be a XI. kerületi képviselőtestület csütörtöki ülésén. A felvételen az látszik, hogy az MSZP helyi frakcióvezetője, Wieszt János átvesz egy kétmillió forintot tartalmazó borítékot. Wieszt nem emlékszik rá, hogy történt-e ilyen.

A XI. kerületi Fidesz a fenti videófelvétel alapján hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz Wieszt János szocialista politikus ellen.

Wieszt a felvételen 2 millió forintot vesz át borítékban. A szocialista politikus a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó. A feljelentők vélelmezése szerint ezzel összefüggésben vette át a borítékot a politikus.

Molnár Gyula nem akart videózást

Előre kitalált koreográfia szerint akadályozta meg Molnár Gyula XI. kerületi MSZP-s polgármester a Fidesz képviselőjét, hogy a testületi ülésen interpellálhassa a szocialisták frakcióvezetőjét, Wieszt Jánost. Az addig a teremben üldögélő Wieszt telefonját felmutatva egyszerűen kisétált az ülésről, a polgármester pedig a testület működési szabályzatára hivatkozva bejelentette, hogy így már nincs lehetőség a felszólalás megtartására. Mint később kiderült, az önkormányzat SZMSZ-e nem tartalmaz ilyen szabályt.

A Fidesz a testületi ülésterem helyett ezért egy másik teremben mutatta be azt a videót, amelyet rejtett kamerával készített Wieszt János egyik ügyfele. A videó információink szerint 2007-ben készült a Budapesti Ipari Kereskedelmi Kamarában. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy vállalkozót.

10 százalékban állapodtak meg

A felvételen az látszik, hogy Wieszt tárgyalópartnere a tárgyalás elején arra hivatkozik, hogy a bruttó összeg tíz százalékában állapodtak meg, és félhangosan fejben számolva levezeti, hogy 2,1 millió lesz a pontos összeg, amelyről kettejük között szó volt. Mire Wieszt bólint. Az ismeretlen az asztalra teszi a pénzes borítékot, amit Wieszt átvesz. A tárgyalópartnere ezt követően megjegyezi: “És akkor innentől remélem, majd tudjuk picit húzni az ügyet”. Wieszt ismét bólint. Úgy tudjuk, hogy egy számítástechnikai üzlet értékesítéséről volt szó.

“Sokszor bánok pénzzel”

Wieszt az ülést megszakító közjáték után a sajtónak azt állította, hogy nem emlékszik, mikor készülhetett a felvétel, annak tartalmát azonban érdemben nem cáfolta. “Sokszor bánok pénzzel, magán- és üzletemberként is” – magyarázta, ezért nem tudja, volt-e olyan eset, hogy pénzes borítékban átvett 2 milliót.

Az MSZP XI. kerületi frakcióvezetője számos megbízatással bír. Wieszt a kerület vagyongazdálkodási bizottságának elnöke, képviselő a fővárosi közgyűlésben, kamarai megbízott és magáncéget is visz.

A videó bemutatását követően Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy rendőrségi feljelentést tettek a kerületi kapitányságon az ügyben. A videó készítőjét a tanú védelmének érdekében nem nevezte meg. Kupper felszólította Wiesztet, mondjon le frakcióvezetői és képviselői mandátumáról. Wieszt jelezte, nem kíván lemondani.

Forrás: Index

11 hozzászólás “Hétköznapi MSZP: “Sokszor bánok pénzzel”” bejegyzésre

  1. Anikó (Krizatém utcából) szerint:

    2010. május 20-án ezzel a témával kapcsolatosan riportot láttam, amikor is megkérdezték Weist-úrtól,(több riportter) hogy igaz-e a hír, össze-vissza mekegett-makogott és mondta, hogy ő máskor is vett át pénzt “sokszor bánok pénzzel” különböző ügyek intézésére. A XI.ker. közgyűlésen, Molnár Gyula semmire nem válaszolt a riportereknek, csak kajánul mosolygott, az SZDSZ-es Lakos pedig annyit mondott, hogy várjuk meg a vizsgálat eredményét, hogy történt-e szabálytalanság !
    Ejnye-ejnye már megint mszp-szdsz csúszópénzes ügy ???

  2. Tóth Mária szerint:

    csak a szokásos szoci viselkedés, nagyon-nagyon unom már a sok ellopott pénzt! remélem a nagy részét visszaszerezzük !!!!!!!!!

  3. Csepelino1 szerint:

    Szégyellem magam, szégyellem a párttagságomat!
    Ebben a pártban, aki nem lop, annak nincsen maradása.
    Az partvonalra kerül . . .
    Hiába kapott ez a párt 900.000 szavazatot, ezek ebből sem tanulnak.

    Én már tudom, az MSZP új nevét is (megújulás nevében)! 🙂
    MLP: Magyar Lopós Párt, vagy
    MMKP: Magyar MegKenős Párt, vagy
    MMP: Magyar Mutyi Párt (ennek már van is Csepeli szervezete)!

    IDÁIG SÜLLYEDTÜNK!

    Most már ideje lenne (Könyörgök, ahová be tudnánk lépni, MI, akik elvekben vagyunk baloldaliak, nem pedig pénztárca, és lakásmutyi szerint) egy teljesen új baloldali pártot létrehozni (Kiss Péter, Szekeres Imre, Lendvai Ildikó, tejfölös szájú Mesterházy Attila nélkül – hiszen Ők megújulnak). :-))))

  4. zed szerint:

    Csepelinol, akkor azt hiszem, itt van a te helyed:
    http://www.fidesz.hu/index.php?Tagfelvetel
    😉

    A hozzászólásod magában rejti a megoldást az MSZP megújítására. Törekedni kéne a tagság folyamatos bővítésére. A baloldali érzelmű választókat belépésre kellene buzdítani, hogy magukénak érezzék a pártot. Ha egy családban van egy párttag, az a pártszimpátia meghatározása és a mozgósítás szempontjából sokat nyom a latba.

  5. LB szerint:

    zed!

    Amíg a Podolák-Tóth-Szenteczky-Orosz négyes irányítja Csepelen a pártot, jó érzésű baloldali a közeletekbe se megy!

    Én sem látom, kik lennének azok a hiteles személyek, akik mőgé felsorakozva újjá lehetne építeni a baloldalt. 🙁

    Elvileg Szenteczky alkalmas lett volna rá – valamikor hittem is benne -, de mostanra ő is hiteltelenné vált (parkolólemez, lakás-mutyi)!

  6. Csepelino1 szerint:

    Zed!
    “Ha egy családban van egy párttag, az a pártszimpátia meghatározása és a mozgósítás szempontjából sokat nyom a latba.” – És ha a család azt mondja: NEM VAGY TE NORMÁLIS! Ezekkel vagy egy pártban? És akkor mondják az elmúlt 8 évet, mind országosan, mind Csepelen?! Erre-ezekre mit tud ma mondani egy “baloldali” MSZP-s párttag?
    Semmit!

    Max. azt teheti, hogy ELSÜLLYED SZÉGYENÉBEN!
    Ezért inkább KUSSOLOK, nem égetem magamat ezzel!

    LB-vel teljesen egyetértek!
    Elvileg Szenteczky alkalmas lett volna rá – valamikor hittem is benne -, de mostanra ő is hiteltelenné vált (parkolólemez, lakás-mutyi)!
    És ki tudja, mi fog még kiderülni.
    :-(((((

  7. Csepelino1 szerint:

    Zed!
    Csepelinol, akkor azt hiszem, itt van a te helyed:
    http://www.fidesz.hu/index.php?Tagfelvetel – Nem is vártam, hogy felfogod azt, amit más mond neked!
    Nem arról van szó, hogy süllyed a hajó, akkor rohanok a Fideszhez belépni. Te előbb fogsz ott lenni!

    Arról van szó, hogy VOLT egy szocialista párt (elvileg baloldali), ami mára szinte már NEM IS LÉTEZIK, csak VEGETÁL.
    Akik meg akarták szedni magukat belőle azok bekerültek a parlamentbe, a többit (pártot-elvet) LESZARJÁK.
    Ezek: Kis Péter, Szekeres Imre, Mesterházy Attila, Lamperth Mónika, Steiner Pál, Baja Ferenc, Burány Sándor, stb. . .!

    A másik oldal (akik az elvért vannak még ebben a pártban): Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Szili Katalin, Vitányi Iván.

    Csepeli viszonylatban hogy is írta Szenteczky János, a példás vitairatában ( – Hi-hi-hi-hi-hi-hi-hííííí :-)):
    “Azt tudjuk, hogy vannak köztünk megélhetési politikusok! Hogy kik ők? Akik az elmúlt 15-20 évben a politikából éltek és ma, ha váltani kellene, nem tudnának másból megélni.” – Ő sem tud másból megélni. Hiszen ha tudna, akkor lemondott volna Csevak vezérigazgatói pozíciójáról, amikor az MSZP jelölte polgármester jelöltnek. Arról nem is beszélve, hogy ha ezt meglépi Szenteczky János, akkor nem is lenne Császár ügy. Ezt nem tudta meglépni, mert Ő is ebből él!
    És így Ő a legnagyobb megélhetési politikus Csepelen (öngólt rúgott), de ez gondolom ez nem számít. :-)))))

    Szóval kedves Zed, ennek a pártnak jelen pillanatban nincsenek elvei, nem látjuk hova akar eljutni, nem látjuk kiket akar megszólítani.
    És így nem lehet önkormányzati választásokat nyerni. Mert az emberek nem kíváncsiak (nem CSAK Szenteczky Jánosra), hanem elsősorban az MSZP-re! És csak ezután nem kíváncsiak Szenteczky Jánosra!

    De ha Te ezekre tudod a választ, kérlek írd meg!

    KÖSZÖNÖM.

  8. Csepelino1 szerint:

    Zed!

    Nem gondolom, hogy beszélgetnünk kéne. Pár bejegyzéssel ezelőtt, még a Fideszhez irányítottál!
    De ha igen, mit kéne írnom? Azt, hogy szerintem mi a megoldás a problémára?????
    Arra ott van a Szenteczky Jánosé. OLVASGASSÁTOK! Színvonalas.
    Abban nincsen ilyen kérdés? Na ne! :-(((((
    Abban Önfényezés van?! Iiiigen, több mint kéne!!!!! :-)))))

    Amit meg azon a bizonyos taggyűlésen véghezvittetek (polgármester jelöltségin) az övön aluli volt.
    Úgyhogy nem hiszem, hogy az elméletemet veletek kéne megosztanom. Ti, tettétek amit tettetek, mi meg (párttagok, választók) idáig tűrtük.
    Ti véleményt mondtatok, most meg amikor szarban vagytok, várjátok, hogy kihúzzunk titeket! HÁT, NEM FOGUNK!!!!!
    De végignézzük, ahogyan vergődtök.
    És ha itt lesz az idő, LÉPÜNK!

    SOK SIKERT!

  9. Gordon szerint:

    Ki nem xarja le a baloldal jövőjét!? zed! Ti csak saját magatokról tudtok beszélni?

  10. Csepelino1 szerint:

    Én legjobban a Csepeli MSZP jövőjét szarom le (a mostanit, amerre most megy, biztosan)!
    Ott van, készült egy példás vitairat. OTT A JÖVŐ! Ja, az egy rakás SZAR????? Nem tehetek róla.

    ELEMEZZÉTEK AZT!

Itt lehet hozzászólni !