Így úszhatja meg a börtönt Stohl András!

Stop

Stohl András megúszhatja a börtönt, amennyiben súlyosan sérült áldozata, Kaincz Pál a bíróság előtt megbocsát neki. A színész ellen súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűntette és kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, ami miatt akár 7 és fél év börtönt is kiszabhatnak rá.

A színész a baleset másnapján meglátogatta Pali bácsit, hogy bocsánatot kérjen, majd még egyszer próbálkozott, ekkor azonban Stohl már nem járt sikerrel, a férfi nem kívánta beengedni kórházi ágya mellé. A Napi Ász úgy tudja: a színész ezek után telefonon próbált többször is bocsánatot kérni.

Nem kizárt ugyanakkor, hogy a színészt nemcsak lelkiismerete vezérelte, hanem egy hatályban lévő törvény cikkelye is, aminek segítségével akár egy csapásra megúszhatná börtönbüntetését. A törvény ugyanis lehetőséget ad arra, hogy amennyiben Pali bácsi eltekint a színész meggondolatlan tettétől, a bíróság megszüntesse az eljárást. Vajon Stohl csak ezért próbálkozik az őrbottyáni férfinál?

Mile Attila ügyvéd a napilapnak elmondta: az úgynevezett közvetítői eljárás keretében eltörölhető Stohl vétsége, amennyiben a sértett megbocsát a gyanúsítottnak.

“Amennyiben a sértett és a gyanúsított a vádemelésig meg tud egyezni egymással, akár meg is szüntethető az eljárás. A közvetítői eljárás célja, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítse. A Btk. alapján az eljárás megszüntetésének vagy a büntetés korlátlan enyhítésének lehet helye, ha a gyanúsított a vádemelésig beismerő vallomást tett, vállalja, és képes a bűncselekménnyel okozott sérelmet a sértett által elfogadott módon és mértékben jóvátenni” – nyilatkozta az ügyvéd.

stop.hu

25 hozzászólás “Így úszhatja meg a börtönt Stohl András!” bejegyzésre

  1. Mágus szerint:

    Nos a “Nemzet színésze” címre ezek után talán mégsem aspirálhat majd….

  2. Gordon szerint:

    Lehet hogy csak az árat akarja felsrófolni az öreg. Mert ugye ez sokba fog kerülni Stohl-nak.

  3. zed szerint:

    Az ittas, drogos járművezetés és a kábszerrel való visszaélés közvádas bűncselekmények, amelyet az államügyész képviselhet a bíróság előtt. A védelem vagy a vádalkut, vagy a bizonyíthatóságot és az időhúzást tudja megjátszani. Előbbi esetben az ügyész zsebébe kell csúsztatni a jattot, utóbbinál az igazságügyi szakértőket kell megkenni. Pali bácsival szerintem nem lesz gond, hisz csak egy csóró kisnyugdíjas, valószínűleg beéri tál lencsével.

  4. ződ szerint:

    Pali bácsi! Ne legyen kegyetlen! “A törvény ugyanis lehetőséget ad arra, hogy amennyiben Pali bácsi eltekint a színész meggondolatlan tettétől, a bíróság megszüntesse az eljárást” Mentse fel Bucit a drogfogyasztás és tartás bűntette alól, a cserbenhagyás elkövetése alól is! Valamint éllettársát a gépjármű vezetésének arra alkalmatlan személynek való átengedéséről! Esetleg ha közben egyéb szabályszegések merülnének fel azok alól is! Tisztelettel kérem, ha legközelebb elgázolhatóvá teccik válni értesíteni sziveskedjen, mert pár millás adóproblémák miatt vegzálnak és kérek üdvös elégtételt és feloldozást Öntől! A fájdalomdíjban majd megegyezünk!

  5. pricpracpruc szerint:

    Ződ! A cserbenhagyás nem fog megállni, mert a kötelező segítségnyújtást nem mulasztitta el a színész. Csak azután hagyta el a helyszínt, mikor már értesítették mentőket (személyi sérülés esetén azokat kell ugyanis először), majd a rendőrséget. Csebenhagyás akkor lenne, ha a baleset után elmulasztotta volna a kötelező segítségnyújtást és az előtt elhagyja a helyszínt, anélkül, hogy meggyőződött volna történt-e személyi sérülés, valamint arról, hogy milyen állapotban vannak a sérültek. A MENTŐK ÉS A RENDŐRSÉG IS ÉRTESÍTVE LETT. M A RENDŐRSÉGET EBBEN AZ ESETBEN NEM IS KÖTELEZŐ ÉRTESÍTENI, MERT KÖZÚTI BALESETNÉL, SZEMÉLYI SÉRÜLÉS ESETÉN MEGTESZIK AZT A MENTŐSÖK, HIVATALBÓL. Ezzel nem mentegetem a baleset okozóját, csak, hát ez a törvény.

  6. pricpracpruc szerint:

    Ami a sérült bácsit illeti, az jobban jár, ha az ügyvéd által javasolt eljárást választja, mert így nagyságrendekkel több pénzt tud kicsikarni. Emellett az ittas vezetés bűncselekménye alól nem mentesül Stohl. A kábítószer hatása alatti vezetés tilalmát még nem ismeri egzaktul a törvény (sajnos). A drogfogyasztás és annak birtoklása, ha bebizonyosodik, hogy jelentős mennyiségről (2 gramm felett) van szó, elmarasztalják majd. Jogosítványát feltehrtően évekre bevonják, ha nem örökre eltiltják a járművezetéstől és a drogfogyasztásért (a fogyasztót nem bünteti a törvény) drogelvonóra kötelezhetik, valamint a kábítószer birtoklásáért biztos elmarasztalják, de ezek feltehetően nem járnak majd tényleges szabadságvesztés büntetéssel.

  7. Jeniszej szerint:

    Jeniszej:
    2010. május 21., péntek 12:42-kor
    Még a börtön sem visszatartó erő,
    – nemhogy a pénzbüntetés a közúti bűnözőknek?

    Meglehetősen furcsa a magyar jogrendszer,
    – olvasom valahol, létezik egy lehetőség,

    Amely szerint a “tevékeny megbánás” esetén a részegen, kábítószeresen balesetet okozó közúti bűnözőtől még a jogosítványt sem veszik el.
    A tevékeny megbánás elfogadásához az ügyészi eljárás is szükséges.
    Létezik ilyen, – ha jól megbánja a bűnt elkövető, és lóvéja van, – minden megúszható?

  8. ződ szerint:

    pricpracpruc:
    2010. május 25., kedd 11:02-kor
    Pam-para-rára-pa-pam!
    “A kábítószer hatása alatti vezetés tilalmát még nem ismeri egzaktul a törvény (sajnos)” Csak a tudatmódosító hatású szereket (felcsúti kordonbontó, szabolcsi kerítésszaggató) említeném és a gyógyszereket! Nehéz lesz a marihónaját asztma kezelésnek beállítani!

  9. Vica szerint:

    Óvatosan közlekedjetek a Szent István út és Erdőalja kereszteződésénél baleset történt!

  10. admin szerint:

    Vica,

    Ha vannak bővebb információid, akkor kitesszük.

  11. Papi szerint:

    Ződ!
    Az utolsó hozzá szólásodból csak ez volt az értelmes a számodra: “Pam-para-rára-pa-pam!”
    Ennyi tőled már ez is nagy teljesítmény volt 🙂 !

  12. pricpracpruc szerint:

    Papi! Ződ. Ennyi. Éretlen.

  13. Vica szerint:

    Kedves admin!
    Két mentőt láttam, az egyik talán még mindíg a MOL kút mellett áll a sarkon. A buszok sokáig nem közlekedtek. Annyit hallottam, hogy két kocsi karambolozott a kereszteződésben. A Szent István úton haladóknak elsőbbségük van, de az Erdőaljáról időnként nehéz kijutni, pedig sokszor elég sok autó és busz is kéreckedne… Nem tudom, hogy miért nem egyirányúsítják ezt az utat, hogy csak a Szent István felől lehessen bemenni, hiszen itt sokszor van karambol, a Sport pálya túloldalánál pedig lámpára lehetne kikanyarodni. Ott úgyis vannak már lámpák az egyik irányból, talán könnyebb lenne ez által forgalmat szervezni. No, mindegy, nem vagyok közlekedési szakember, csak azt látom, hogy ezt valahogyan meg kellene oldani, mert így tuti, hogy nem jó. Állandóak a dugók a csúcsforgalmi időszakban, de inkább a sok baleset miatt kellene már végre odafigyelni valakinek.

  14. lolka szerint:

    Szerintem Stohl ( kap 3,5 év felfüggesztettet és 6honap elvonót, a jogsi ugrik 1,5 évre) Nagyon jó lenne, ha Palibá nem bocsátana meg, mert a következő balesetben esetleg emberéletek is veszélybe kerülhetnek. Egyszer meg kell tanulni, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak. Egy ismert színészre még jobban…

  15. Vica szerint:

    Kedves lolka!
    Remélem, nem lesz igazad. Úgy gondolom, a börtön nem segítene rajta, de a jogsiját örökre be kellene vonni, és annyi pénzbírságot kiszabni rá, hogy beleződüljön.

  16. lolka szerint:

    Kedves Vica:
    2010. május 25., kedd 19:04-kor
    Azt írtam, felfüggesztettet kap, ezt akkor kéne letölteni, ha megint elkövet valamit…

  17. Vica szerint:

    Igen, kedves lolka, de azt gondoltam, nem Te vagy a bíró, aki az ítéletet hozza majd… Tudom, mit jelent a felfüggesztett börtönbüntetés, bár még nem volt “szerencsém” hozzá (a nem felfüggesztetthez sem 🙂 ). Remélem, nem is lesz…

  18. nagyapó szerint:

    “Szegény” Buci. Annyiszor próbált bocsánatot kérni, hogy Kaincz Pál távolságtartási végzést fog kérni, a gyakori zaklatások miatt.
    Buci különben minden lelkiismeret furdalás nélkül, gondtalanul ment szombat este vadász bulira.
    Ennyit a megbánásról.
    Különben a másságot tisztelő Aföldi közölte továbbra is számit Bucira, gondolom a Nemzeti színvonalának megtartása végett.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Jeniszej szerint:

    Hová süllyedtünk! A Nemzetiben már országúti bűnözők is ripacskodhatnak, – piásan, tudat módosító szerekről kábultan.
    Olvasom, hogy ez
    a “ripacsok körében eléggé elterjedt szokás”

  20. Jeniszej szerint:

    Kizárt dolog, hogy aki drogozik a piáról le, tud mondani. – Bizonyíték erre a ripacsművész úr előző élete. 🙂
    Ez egy gyógyíthatatlan betegség!
    Ezért nem volna célszerű a ripacsot börtönbe zárni.
    A zárt intézetben a napi bódultságához szükséges
    „bú felejtő” adagját nem tudná talán beszerezni.
    Vagy lehet, hogy a lóvé, itt is megold mindent?

  21. Gordon szerint:

    – Pali bá’! Hogy van?
    – Hát fiam rosszul, nagyon rosszul.
    – Pali bá’! Hoztam magának narancslevelt, sósperecet, meg… ja igen, egy Nokiás dobozt.
    – Ááá fiam köszönöm kedvességedet, már egyre jobban vagyok, nem is volt olyan nagy ez a csattanás.

  22. Jeniszej szerint:

    Körömrágás (onychophagia)
    Jól látom a képen a ripacs úr körmei le, vannak rágva?
    Szorongásában rághatja a szenvedő a körmét?
    http://cegegeszseg.origo.hu/20090112-koromragas-ferfiak-kozott-sokkal-gyakrabban-fordul-elo.html
    😀

  23. Gordon szerint:

    Stohl Buci soha ki nem fogyó pohara…

  24. Vica szerint:

    Kedves Gordon!
    Sajnos bele néztem. Undorító. Remélem, filmtrükk.

  25. turkász szerint:

    MÉG AZ ELŐRE MEGFONTÓLT GYÍLKOSÁGI KISÉRLETSEM BÜNTETHETŐ HA MEGÚSZA STHOL ANDRÁS RTL CLUBAN MÁG AZT IS MUTOGATJÁK,HOGY MERRE NYARAL. BRÁVO.

Itt lehet hozzászólni !