‘Krimi’ kategória archívum

Táskatépőt és részeg motortolvajt fogtak el a csepeli rendőrök

2010. szeptember 1. szerda

Csepel.hu

Újabb bűncselekmények elkövetőit fogták el a csepeli rendőrök. A Juharos utcában egy táskatépő rablót, a Tölgyes utcában egy részeg motortolvajt kerítettek kézre.

Az utóbbi bűncselekmény elkövetőjét kórházba kellett szállítani. (tovább…)

Tóth Mihály továbbra sem válaszol

2010. szeptember 1. szerda

Csepel.info

Császár Mihály lakásával indult a botránysorozat

Továbbra sem válaszolt Tóth Mihály csepeli polgármester arra a kérdésre, hogy ki és milyen hatáskörben, és milyen jogszabály alapján adta ki piaci bérletbe azokat a lakásokat, melyek mögött a Fidesz-KDNP frakció MSZP-s lakásmaffiát sejt – értesült a Csepel.info.

– Eddig háromszor kértem meg a polgármester urat, hogy válaszoljon a kérdésemre. Tegnap délután levelet kaptam tőle, melyben megint kitért a válasz elől.  Így aztán negyedjére is feltettem ugyanazt a kérdést – mondta el lapunknak Ábel Attila, a csepeli lakásbizottság Fidesz-KDNP-s elnöke. (tovább…)

Sötétség délben: reagált az MSZP, de minek?

2010. augusztus 31. kedd

Orientpress, Csepel.info

A Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei nyilatkozatban közölték: nem érintettjei az MSZP-s lakásmutyiknak – A Fidesz arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy írassák alá jelöltjeikkel a nyilatkozatot

Először reagált Tóth Mihály csepeli polgármester a Fidesz-KDNP hétfői közleményére, melyben Németh Szilárd és Borbély Lénárd országgyűlési képviselők azonnali lemondásra szólították fel, és szó szerint azt írták: “alapos a gyanúnk arra, hogy a polgármester és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója valóságos lakásmaffiát működtettek Csepelen.”

Az OrientPress hírügynökség szerint telefonon keresték meg Tóth Mihály polgármestert, aki semmit sem tudott mondani az ügyről. “Azt állította, hogy nem kapta meg az idézett levelet a Fidesz frakciótól, így nem is tud nyilatkozni annak tartalmát illetően. Ennek ellentmond az a tény, melyet Németh Szilárd állít, mégpedig az, hogy nyilatkozatukat és a polgármester érintettségére vonatkozó közleményüket eljuttatták e-mailben a politikusnak.” – számolt be az esetről a hírügynökség. A tényszerűség kedvéért meg kell jegyeznünk: a képviselők közleményéről még nyolc különböző hírportálon lehetett olvasni az elmúlt két napban. (tovább…)

“Minden egyes nappal, amit hallgatással tölt, törvényt sért”

2010. augusztus 31. kedd

A Fidesz tovább várja a dokumentumokat

Csepel.info

A Fidesz-KDNP minden képviselő-jelöltje aláírta a nyilatkozatot, hogy nem érintett a lakásmutyi-ügyekben – más pártok képviselő-jelöltjei még nem nyilatkoztak az aláírásról

Újabb nyílt levelet küldött Ábel Attila, a csepeli önkormányzat lakásbizottságának Fidesz-KDNP-s elnöke Tóth Mihály polgármesternek – értesült a Csepel.info. A bizottsági elnök folyamatos törvényszegéssel vádolja a polgármestert, amiért az nem hajlandó válaszolni egy egyszerű kérdésre: ki és milyen jogszabály alapján, milyen hatáskörben döntött csepeli lakásmutyi botrányban érintett ingatlanok bérbeadásáról?

“Miután Tóth Mihály polgármester a törvényes határidőig nem tudta megválaszolni, hogy ki és milyen jogszabály és hatáskör alapján utalt ki több önkormányzati bérlakást az elmúlt öt évben, alapos a gyanúnk arra, hogy a polgármester és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója valóságos lakásmaffiát működtettek Csepelen – állt Borbély Lénárd és Németh Szilárd országgyűlési képviselők hétfői közleményében, melyben lemondásra szólították fel a polgármestert és a vezérigazgatót, a csepeli MSZP polgármester-jelöltjét. (tovább…)

Hagyót zsarolással gyanúsítják

2010. augusztus 31. kedd

Blikk

Újabb bűncselekménnyel, zsarolással gyanúsította meg Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség.

A gyanúsítás szerint Hagyó 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át évente 15 millió forintot – tudatta közleményben Keresztes Imre főügyész. (tovább…)

“Csepel vezetésének távoznia kell!”

2010. augusztus 30. hétfő

Valóságos lakásmaffiát működtetett az MSZP Csepelen – állítja a Fidesz

Csepel.info, Fidesz-KDNP frakció

A Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei nyilatkozatban közölték: nem érintettjei az MSZP-s lakásmutyiknak – A Fidesz arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy írassák alá jelöltjeikkel a nyilatkozatot

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója azonnali lemondásra szólítja fel Tóth Mihály polgármestert és Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelöltet.

Miután Tóth Mihály polgármester a törvényes határidőig nem tudta megválaszolni, hogy ki és milyen jogszabály és hatáskör alapján utalt ki több önkormányzati bérlakást az elmúlt öt évben, alapos a gyanúnk arra, hogy a polgármester és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója valóságos lakásmaffiát működtettek Csepelen – áll Borbély Lénárd és Németh Szilárd országgyűlési képviselők közleményében, melyet az alábbiakban idézünk. (tovább…)

Bedrogozva gázolt a rendőrgyilkos

2010. augusztus 29. vasárnap

Blikk.hu

Kábítószer és alkohol is volt a vérében Poór Zoltánnak (29), aki júliusban, a gyanú szerint, a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovic Dusán (†30) hadnagyot – tudta meg a Blikk.

Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen mennyiségben volt drog a többszörösen büntetett előéletű férfi szervezetében, illetve hogy mikor fogyaszthatott a kábítószerből. (tovább…)

Ruttner: nem a sikkasztás miatt gyilkoltak

2010. augusztus 27. péntek

Kun Tamásra akarják kenni a teljes felelősséget

Blikk, Csepel.info

Bármit is állít Ruttner és Deme, a vád szerint Deme a bűnsegédje volt Kun Tamásnak

Nem a sikkasztási ügy miatt kellett meghalnia Takács Józsefnek (†62) és Papp Lászlónak (†32), a csepeli kettős gyilkosság áldozatainak, derül ki a most lezárult nyomozás irataiból – állítja Ruttner György, Deme Gábor ügyvédje.

A bűncselekményt megelőző beszélgetésen egyetlen szó sem esett a vád szerinti közel 6 millió forintos hiányról. 2008. január 7-én este találkozóra hívta Takács József, a Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola igazgatója Deme Gábor (36) gazdasági igazgatót, hogy megbeszéljék a menesztése körülményeit – állította a Blikknek Deme ügyvédje. (A Csepel.info ezzel szemben úgy tudja, hogy Deme Gábor Papp Lászlót hívta fel, hogy találkozót kérjen, azaz nem Takács József volt a találkozó kezdeményezője.) (tovább…)

Botrány a parlamentben – Tények-riport

2010. augusztus 26. csütörtök

TV2

Botrányosan ért véget Budai Gyula miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatója, amit a sukorói kaszinóberuházásról tartott. Török Zsolt MSZP-s politikus ugyanis a végén fölállt és azt mondta, hogy a Budai által bemutatott bizonyítékokat csak összeollózták.

A fideszes képviselő szerint durva provokáció történt.

Vádemelés a csepeli sikkasztás ügyében (BRFK)

2010. augusztus 25. szerda

Police.hu

Társ a mindennapokban, társ a sikkasztásban: Deme Gábor hét évig élt együtt K. Ildikóval, az utolsó hónapokban azonban már vidéki szeretőt tartott, élettársával szakított

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya befejezte a nyomozást a D. Gábor és K. Ildikó ellen sikkasztás bűntett, csalás bűntett és magánokirat-hamisítás vétség miatt folyamatban levő büntetőeljárásban.

A gyanú szerint D. Gábor egy csepeli oktatási intézmény felelős vezetőjeként 2008-ban arra kért egy vállalkozót, hogy tisztítószerről készpénzes számlát állítson ki körülbelül 700.000 Ft. értékben. D. Gábor felajánlotta, hogy a kiállított számla ÁFA-tartalmát készpénzben kifizeti a vállalkozónak, aki ennek megfelelően két, összesen 700.000 forintról szóló számlát állított ki az iskola részére. A számlákat az iskola időszaki pénztárjelentésében feltüntették és annak ellenére, hogy a vállalkozó ténylegesen nem adott el tisztítószert az iskolának, ezen összeget, a gyanú szerint K. Ildikó, kivette a házipénztárból és azzal sajátjaként rendelkezett. (tovább…)