Botrány a parlamentben – Tények-riport

TV2

Botrányosan ért véget Budai Gyula miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatója, amit a sukorói kaszinóberuházásról tartott. Török Zsolt MSZP-s politikus ugyanis a végén fölállt és azt mondta, hogy a Budai által bemutatott bizonyítékokat csak összeollózták.

A fideszes képviselő szerint durva provokáció történt.

15 hozzászólás “Botrány a parlamentben – Tények-riport” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Mszp-seknek!

    “Csak a vég, csak azt tudnám feledni!”

  2. grün szerint:

    Jelentem már megmozdult valami mutyiügyben!
    Egy hídról elnevezett rádió kedden 10 órakor mondta be, hogy hosszas kutakodás után alapos gyanúra utaló összefüggést fedeztek fel Sukoró ügyében!
    A jegyzőkönyv egyik lapján feltűnt, hogy a befektető és egy szoci politikus neve együtt szerepel!
    Továbbiakban független írásszakértők vették a dolgot szigorú és alapos vizsgálat alá, mert többek véleménye szerint kis kézimunkával és nagy politikai segítséggel a maradék betűkből kirakható volt miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc neve is!
    Csak így tovább, kedves Budai!!!

  3. Tóth Mária szerint:

    grün, ezt a blödséget már tegnap is elsütötted ! cikik az elvtársaid, ugye??????? csak így tovább Budai úr!

  4. grün szerint:

    Mária!
    Tegnapelőtt, azaz kedden!

  5. grün szerint:

    A Jobbik eltávolítaná a politikából a régi, egypárt rendszer funkcijait!
    Vagyis harmadolná a fidesz politikusait, ezzel mintegy lefejezve a pártot?

  6. " ?! " szerint:

    Kedves “grün” = Fityisz Jenő tanár úr!

    Ne tépd a szádat feleslegesen! Inkább örvendezz a cimboráiddal azon, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezz rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok!

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elékelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyen a káderképzőből visszatérő elvtársak vezetőkké választása után lesz az MSZP.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig légy szerény és ne szemtelenkedj!

  7. grün szerint:

    “?!”!
    “még sokszor elékelhetitek”
    Az agyadnak egy kereke, az van elékelve, amelyik a többit vezérelné!
    He he he!

  8. " ?! " szerint:

    Kedves “grün” = Fityisz Jenő tanár úr!

    Köszönöm a figyelmeztetést.
    Látod ez igazi szép tanári munka volt Tőled.
    Ki fogom javítani a hibát.

  9. Gordon szerint:

    Kiszel Tünde a jobbikosnak szurkol! Muhaha 😀

    “Debrecenben indul a képviselői székért Sebestyén Hunor, Kiszel Tünde ex-kedvese. A férfi a Jobbik színeiben politizál, ami Kiszelt nem lepte meg.

    (…)

    “Amikor együtt voltunk, még nem beszélt arról, hogy politikai tervei lennének. Nagyon jó barátok vagyunk, bár elég távol élünk egymástól, hiszen ő Debrecenben lakik. Drukkolok neki, szerintem jó polgármester lenne belőle” – foglalta össze gondolatait.”

    http://stop.hu/articles/article.php?id=728654

  10. grün szerint:

    “?!”!
    Nem kell kijavítani, hagyd úgy legalább lesz egy értelmes szó is a Hsz- ben!

  11. Kovács Ernő szerint:

    Soros fizette Orbán tanulmányait! Nem véletlen, hogy a Fidesz testvérpártja a Likud!
    http://www.kommentalok.eoldal.hu/cikkek/politika/soros-ivadek-orban

  12. Kovács Ernő szerint:

    Csepeli Jobbik önkormányzati választási fórum 2010.08.25.
    http://www.kommentalok.eoldal.hu/

  13. " ?! " szerint:

    “Ernőke”!

    Elfelejtetted bevenni az elmebaj elleni gyógyszeredet!
    Sürgősen pótold, mielőtt még baj lesz!

  14. Gordon szerint:

    És Kiszel Tünde lesz a szakértő sztárvendég a jobbikos fórumon?

    Tündike elmondja a tutit. 🙂

    Erre várt minden csepeli…

  15. Lora :) szerint:

    Jesszusom…..ledöbbentem, hogy ezek még így kapaszkodnak a semmibe, teljes fulladozásban az MSZP, ez már egy vaknak is feltűnik….

Itt lehet hozzászólni !