‘Krimi’ kategória archívum

Ruttner beindult: Damu fia lelkibeteg, felbukkant egy szerelem

2011. október 3. hétfő

TV2

Egyre több magánéleti információt jelentetnek meg az újságokban Damu Roland büntetőügye kapcsán. Ez hónapokkal ezelőtt Stohl András színész esetében is így volt.

Kiderült például, hogy Damu Roland új barátnője férjhez menne hozzá, függetlenül attól, hogy Damu verte előző barátnőit, sőt, a bíróság szerint az egyiket meg is erőszakolta – azért kapott 6 év börtönt, első fokon. A Damutól külön élő, 16 éves fiáról pedig az jelent meg, hogy annyira aggódik apjáért, hogy pszichiátriára kellett vinni. Egy napra.

Sörözni hívta anyja gyilkosa

2011. október 3. hétfő

Bors

Beismerte a csepeli négyes gyilkosság múlt héten elfogott gyanúsítottja, hogy járt Dragan Bajicsnál Budapesten. Viszont tagadja, hogy részt vett volna az emberölésben.

Még mindig szabadlábon lehet a csepeli négyes gyilkosságot elkövető halálbrigád néhány tagja. Mint arról lapunk beszámolt: a csapat egy ötvenes éveiben járó nővel és férjével, a nő fiával, és annak élettársával végzett. A Bors megtudta: a múlt héten a szerbiai Belgrádban elfogtak egy újabb személyt, aki ellen felmerült a gyanú a csepeli rémtettekkel kapcsolatban. Úgy tudjuk: a 42 éves Zvanko M. legalább egy gyilkosságnak a részese lehetett. (tovább…)

Újabb büntetőeljárás indult Hagyó ellen

2011. október 1. szombat

MTI, Index

Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a BRFK Gazdaságvédelmi főosztálya az eljárása során megállapította, hogy a főpolgármesteri hivatal vagyonkezeléssel felhatalmazott tisztségviselői több alkalommal kötöttek fiktív megbízási szerződéseket, amelyek célja a megbízott jogtalan vagyoni előnyben részesítése volt. Horváth Katalin Fanni hozzátette: a fiktív szerződések több mint 25 millió forint kárt okoztak a Fővárosi Önkormányzatnak. (tovább…)

Gazdagok voltak a hajléktalan áldozatok

2011. október 1. szombat

Bors

Elhagyott sátorhely nem messze a sírgödröktől (fotó: Origo)

A földbe ásott családról kiderült, hogy bár Pesten tényleg nem volt hol lakniuk, az országban több ingatlant is birtokoltak, s pénznek sem voltak híján. Lehet, hogy a vagyonuk miatt kellett meghalniuk.

Az eddigi értesülések arra utaltak, hogy hajléktalanok voltak az áldozatok, akikkel feltehetően Dragan Bajics és társai végeztek a csepeli eperföldeknél. A Bors azonban olyan információkhoz jutott, amik cáfolják ezt. (tovább…)

Csepeli gyilkosság: külföldre menekítik T. Csaba árváit?

2011. szeptember 30. péntek

Bors

Május óta tudtak a zsaruk az egyik áldozat, T. Csaba eltűnéséről, mert volt neje kerestette a férfit. Az asszony most külföldre vinné gyerekeit, mert a kicsik találkoztak az első számú gyanúsított Bajiccsal.

Két árva maradt az után a 29 éves férfi után, akit három társával együtt gyilkoltak meg és ástak el a csepeli erdőben. Ahogy tegnap megírtuk: a hajléktalangyilkosságok néven elhíresült bűncselekmény-sorozat négy áldozata egy családot alkotott, S. Imre és felesége, Magda, illetve az asszony 29 éves fia, Csaba és annak élettársa került elő a föld alól augusztus elején. (tovább…)

Vezekelhet az MSZP a milliárdok eltűnése miatt

2011. szeptember 30. péntek

Csepel ismét a politikán takarékoskodik

Csepel.info

Nem várta meg a csepeli Fidesz-KDNP frakció az első büntetőperek kimenetelét: az elmúlt években elherdált közpénz-milliárdok miatt megfosztották a csepeli MSZP-s képviselőket az önkormányzati bizottsági tagságuktól. A döntés – Németh Szilárd polgármester közleménye szerint “politikai ítélet” – inkább csak pénzügyileg érinti az MSZP-s városatyákat. A Csepel.info információi szerint ugyanis többen amúgy se gyakran jártak el a bizottsági ülésekre, csak a honoráriumot vették fel érte.

A kormánypárti és ellenzéki képviselők aránya ugyanakkor nem változik, mivel a Fidesz és a KDNP több pozícióról lemondott. Az ellenzéki helyeken továbbra is közismert baloldaliak, valamint az LMP és a Jobbik képviselői osztoznak. A kerület is jól jár: éves szinten 8,5 millió forintot takarít meg így az önkormányzat – értesült a Csepel.info. (tovább…)

Rács mögé kerül az ujjtörő rendőrparancsnok + Videó

2011. szeptember 29. csütörtök

Mno.hu

Rendőrök által összevert 56-os emlékezők 2006. október 23-án

Megszületett a 2006-os rendőri túlkapások első jogerős ítélete: másodfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Vágó Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla. Vágónak azért kellett bíróság elé állnia, mert 2006. október 23-án mint helyszíni rendőrparancsnok az Astoriánál egy tömegoszlatásnál eltörte az egyik járókelő ujját.

Az elsőfokú bíróság Vágó Lászlót első fokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre – három év próbaidőre felfüggesztve – és lefokozásra ítélte, amely ellen az ügyész a vádlott terhére, büntetésének súlyosbításáért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ítélőtábla mostani ítéletében mellőzte a próbaidő lehetőségét.

Tekintse meg a hírTV összeállítását!

(tovább…)

„Illatos” lángok csaptak fel a pincéből

2011. szeptember 29. csütörtök

RTL-Klub

Kigyulladt egy kozmetikumokat gyártó üzem pincéje Csepelen.

A 120 négyzetméteres, hatalmas, labirintusszerű pincében papírdobozok égtek. A tűzoltóknak szét kellett vágniuk a pincelejárat rácsát, csak így tudtak a tűz közelébe férlőzni. A pincében hatalmas volt a füst, ami nehezeítrette az oltást, és nagyon veszélyes is volt, mert a pince tele volt gyúlékony vegyi anyaggal. A tüzet a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk. Nem sérült meg senki.

Bolgár álca: orosz titkosügynököket engedtek a Nemzetbiztonsági Hivatalba

2011. szeptember 29. csütörtök

Heti Válasz

Vlagyimir Putyin 2006-ban családlátogatással segítette Gyurcsány Ferenc kampányát

Fordulat a kémügyben! Az NBH-tisztikar poligráfos átvilágításán túl technikai támadás is érhette orosz részről a magyar államot az előző ciklusban – derül ki a holnap utcára kerülő Heti Válaszból. A behatolást segítő Zömök Kft. anno Gyurcsány Ferenc anyósának környezetében, az Apró család kvázi társvállalkozásaként alakult.

A Heti Válasz újabb információi szerint a kémügy messze többről szól, mint ami eddig nyilvánosságra került. Igaz ugyan, hogy az orosz hátterűként azonosított Zömök Kft., illetve vezetője, Püski László részt vett az NBH tisztikarának átvilágításában – de nem ő volt a főszereplő. Információink szerint egy korábbi NBH-s belső vizsgálat, illetve a jelenleg folyó nyomozás világossá tette: külön orosz különítmény érkezett Magyarországra a feladatra. Noha Galambos Lajos főigazgató környezetében azt terjesztették, hogy a Zömök égisze alatt bolgár (tehát EU-tagtárs) szakembergárda végzi a poligráfos vizsgálatokat, az „orosz munkanyelvű” kollégák nem balkániak voltak. Hanem hús-vér oroszok. Ezt a tényt az elhárítás tolmácsa és pszichológusa is jelezte a főigazgatónak, aki a „riasztás” ellenére nem állítatta le az akciót. (tovább…)

Sándor: a húgomat temették el élve Csepelen

2011. szeptember 29. csütörtök

Bors

Sándor: a húgom (bal szélen) volt a családban a fekete bárány. Őt és férjét, Imrét ( jobbra) találták meg holtan a csepeli erdőben, valamint fiukat és annak élettársát

A DNS-vizsgálatok még nem nyilvánosak, de a Bors megtudta: egy házaspár, a nő fia és annak élettársa esett áldozatul a nem mindennapi gaztettnek.

Sikerült beazonosítani azt a négy embert, akiknek holttestét egy csepeli erdőben, a földbe ásva találták meg még augusztus 11- én. A Bors megtalálta az egyik áldozat testvérét, aki elmondta: az egyik halott az ő húga, S. Imréné Magdolna. (tovább…)