Újabb büntetőeljárás indult Hagyó ellen

MTI, Index

Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a BRFK Gazdaságvédelmi főosztálya az eljárása során megállapította, hogy a főpolgármesteri hivatal vagyonkezeléssel felhatalmazott tisztségviselői több alkalommal kötöttek fiktív megbízási szerződéseket, amelyek célja a megbízott jogtalan vagyoni előnyben részesítése volt. Horváth Katalin Fanni hozzátette: a fiktív szerződések több mint 25 millió forint kárt okoztak a Fővárosi Önkormányzatnak.

A BRFK a volt városházi vezetőket hűtlen kezeléssel, a megbízott vállalkozókat pedig orgazdasággal gyanúsítja. Az MTI Hírcentrum információi szerint a gyanúsítottak között van Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és Gyekiczky András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.

Gyekiczki András a Horn-kormány idején a Belügyminisztérium kabinetfőnöke volt és nevét az akkori ellenzék összefüggésbe hozta SZDSZ-es politikusokkal kapcsolatos állambiztonsági iratok eltüntetésével.

A Főpolgármesteri Hivatal 2009. és 2010. első féléves gazdálkodását vizsgáló Állami Számvevőszék (ÁSZ) tizenegy megbízási szerződés kapcsán talált bűncselekményre utaló jeleket.

Sepsey Tamás, az ÁSZ Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatóság főigazgató-helyettese az MTI Hírcentrumnak azt mondta: “több esetben olyan igazolás történt, amely mögött nem volt tényleges teljesítmény, más esetekben viszont a tényleges teljesítmény aránytalan volt a megbízási díj összegéhez képest”.

A számvevőszék januárban tett feljelentést a rendőrségen. A BRFK eddig tizenhárom embert hallgatott ki gyanúsítottként és még további ötöt terveznek.

Forrás: MTI, Index

4 hozzászólás “Újabb büntetőeljárás indult Hagyó ellen” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Ez egy kibaszott Qrva világ! http://youtu.be/kbdgc9hkNGM

  2. TI szerint:

    Ne csak induljon, hanem fejeződjön is be – vagyon elkobzással, letöltendő börtönbüntetéssel – minél előbb!

  3. lolka szerint:

    Mindet szabadlábon hagynám, de vagyont biztos zárolnám és nem érdekelne kinek a nevére mit íratott…De nem csak ennél az egy “ügyfélnél” alkalmaznám, mindegyiknél szép sorban. Vajon mennyi jutna vissza az államkasszába?…

  4. nagyapó szerint:

    Szívesen fizetnék Hagyónak napi 1/2 kg párizsit 10 évig.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !