‘Közpénzek’ kategória archívum

Decemberben adják csak át a Margit hidat

2010. augusztus 24. kedd

Index

Várhatóan csak decemberben tudja a kivitelező Mh 2009 konzorcium átadni a forgalomnak a felújítás alatt álló Margit hidat. A szerződés szerinti határidő augusztus 23-án lejárt.

Tóth Kata, a kivitelező konzorcium szóvivője közölte: a híd teljes felújítását a kivitelező 2011 júniusára tudja vállalni. A késés amiatt alakult ki a kivitelező szerint, hogy a főváros három hónapos csúszással adta csak át a rekonstrukció engedélyeit, emiatt számos munkafázist kellett vagy kellett volna kora ősz helyett télen elvégezni. Erre gyakran technológiai okokból sem volt lehetőség, a rendkívül hideg, a hóviharok és az elhúzódó tél miatt további huszonöt napon át vált lehetetlenné a munkavégzés a mederhídon, írta Tóth Kata. (tovább…)

Szellemvasút: Idén már utaznunk kellene az ötös metrón

2010. augusztus 23. hétfő

Hírszerző

Hagyó és Demszky

A négyes metróból ma is csak egy alagutat lehet fotózni

Idén már utaznunk kellene rajta, és félmilliárd forint már ráment, de még sincs ötös metró. Pedig a vonal, valódi nevén Észak-déli Regionális Gyorsvasút, a szakértők szerint fontosabb lenne, mint a négyes metró, mivel a szentendrei, ráckevei és csepeli HÉV-eket kötné össze, megépülésével átszállás nélkül lehetne utazni Szentendrétől Ráckevéig. Az ötös metró a jelenlegi tervek szerint 2020 körül épülne meg. Eddig csak tervezési előkészületek történtek.

2005-ben, a négyes metró-beruházás indulásával egy időben úgy volt, hogy az ötös metró terveztetése még abban az évben megkezdődik, 2010-ben pedig már utazhatunk is a vonal első szakaszán, a Lágymányosi híd és az Astoria között. 2013-ra készült volna el a metróvonal második, északi szakasza, majd ezt követően a hálózat felszíni bővítései, így Pesterzsébet és az esztergomi vasútvonal becsatolása. A projekt összköltségét hatszázmilliárd forintra számolták, terveztetésre a Fővárosi Önkormányzat el is különített százmillió forintot, végül nem épült semmi. (tovább…)

Szanyi kapitányt a rengetegben Ábel igazította el

2010. augusztus 22. vasárnap

Csepeli lakásosztogató MSZP

Magyar Hírlap

Németh: Szenteczky hiába mondott le a vezérigazgatói posztról, a büntetőjogi felelősség elől nem menekülhet

A szomszéd gyepére tévedt Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke. Lapunk és a Csepel.info értesülése szerint a tavaszi második világháborús kampányfilmje óta csak „Szanyi kapitányként” emlegetett politikus a csepeli 12-es számú körzetben gyűjtögette a cédulákat a szocialista képviselőjelölttel, amikor összetalálkoztak Ábel Attilával, a Fidesz helyi elnökével. „A tisztesség úgy kívánta, hogy útba igazítsam őket, tudniillik az a ház, ahol találkoztunk, már egy másik választókörzethez tartozik” – mondta Ábel a hírportálnak, amely arról is beszámolt, hogy a csepeli szocialisták rettegnek, nehogy úgy járjanak, mint Hagyó Miklósék, azaz nehogy őket is a nyomozók ébresszék. „Olyan hangokat is hallani, hogy Csepelen is feloszlatják az MSZP-szervezetet, és Szenteczky János helyett másik jelöltet indítanak a városrész polgármesteri posztjáért” – állította forrásunk.

A Magyar Hírlapnak ennek apropóján Németh Szilárd, Csepel fideszes országgyűlési képviselőjelöltje megjegyezte, hogy Szenteczky János „hiába mondott le a csepeli vagyonkezelő vezérigazgatói posztjáról, a büntetőjogi felelősség elől nem menekülhet el.” (tovább…)

A Csevak semmit nem cáfolt

2010. augusztus 20. péntek

Szenteczky nem nyilatkozik a mutyikról

Csepel.info, Csevak Zrt.

Nem kerülhetik el a választ

Közleményben támadt a Duna Televíziónak a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak), miután az beszámolt a kerülteti  lakásmutyikról, Kun Tamásnak, a kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjének önkormányzati lakáshoz jutásáról és arról, hogy Szenteczky János vezérigazgató, MSZP-s polgármester-jelölt nem reagált a televízió megkeresésére.

Bár a Csevak egyik legfontosabb dolga éppen a visszaélések megakadályozása és a hatékony, nyereséges működés lenne, az elmúlt években egyik feltételnek sem tudott megfelelni. Szenteczky János, az önkormányzati cég politikus vezérigazgatója továbbra sem adott választ arra:  ki és hogyan, milyen hatáskörben és jogszabály alapján döntött a vagyonkezelő lakásainak bérbeadásáról majd eladásáról. Amennyiben a közpénzen felújított, majd nem sokkal később később nevetséges áron elidegenített lakások bérbe adására majd ez úton az eladására valóban nem volt törvényes lehetőség, a felelősök biztosan nem ússzák meg a büntetőeljárást. (tovább…)

MSZP–SZDSZ: elhallgatják az igazságot

2010. augusztus 19. csütörtök

Magyar Hírlap, Csepel.info

A bűn és a korrupció melegágya lett a főváros

A ciklus utolsó pillanatáig együttműködik a SZDSZ–MSZP-koalíció. Képviselői ezúttal a nagy fővárosi beruházások visszásságait feltáró jelentés elfogadását akadályozták meg az eseti bizottságban.

Hasonlóképpen elutasították a 4-es metró anomáliáit bemutató jelentést. Utóbbi megemlíti, hogy az EU-támogatás visszavonása miatt az államháztartás 36,3, a főváros 7,1 milliárd forint többletkiadásra kényszerül. (tovább…)

Politikai nyomás a Margit híd felújításánál?

2010. augusztus 18. szerda

Index

Elkészült a nagyértékű beruházásokat vizsgáló többpárti fővárosi bizottság összefoglaló jelentése a 4-es metró, a Margit híd és a Kossuth téri mélygarázs építéséről. Az Index birtokába jutott jelentés szerint a beruházások elégtelen előkészítése, rossz tendereztetése miatt kaotikus állapotok alakultak ki az amúgy is felelős irányító nélküli projektekben, amit a Margit híd esetében még a politikai nyomásgyakorlás is megfejelt. Ez törvényszerűen a beruházások csúszásához, költségtúllépéshez vezetett.

A 4-es metró esetében a jelentés szerint a városvezetés alapvetően meghatározó kérdéseket sem volt hajlandó megvitatni. Nem tudni például, hogy a nyomvonal kialakítására, az építkezés alvállalkozói rendszerre épülő struktúrájára, illetve az egyes szerződési csomagok meghatározására milyen megfontolások alapján  kerítettek sort. (tovább…)

Németh Szilárd az Echo Tv Napi aktuális című műsorában

2010. augusztus 13. péntek

Echo TV

A gyilkos is kaphatott önkormányzati lakást

2010. augusztus 13. péntek

Csepel.info

Kun Tamás és Deme Gábor 2009. december 30-án a Fővárosi Bíróságon –úgy tűnik, Kunt a csepeli MSZP-s vezetés azonnal egy lakással fogadta

Császár Mihály volt csepeli rendőrkapitány mellett az általa patronált Kun Tamás, a csepeli kettős emberölés feltételezett elkövetője is kaphatott önkormányzati lakást – derül ki egy, a Csepel.info birtokába került tulajdoni lapból.

Kun Tamás lakásügyével nem csak a csepeli lakásmutyi botrány újabb fejezete kezdődött el. Az eset befolyásolhatja a kettős gyilkosság bírósági tárgyalását is. Ehhez azonban az is kellene, hogy a lakásmutyik felelősei közül valaki „köpjön”; azaz elárulja hogyan és kiknek a kérésére, közbenjárására zajlottak a titkos ügyletek – állítják a Csepel.info forrásai. (tovább…)

Kitálalt Zuschlag társa: Gyurcsány mindent tudott

2010. augusztus 12. csütörtök

Magyar Hírlap

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök tudott arról, hogy Zuschlag Jánosék mit művelnek a pályázatokkal – állította a szocialista politikus nevével fémjelzett per másodrendű vádlottja a Tv2 Mokka című műsorában tegnap.

Mint megírtuk, Lados István, Zuschlag korábbi titkára visszavonta fellebbezését az elsőfokú ítélettel szemben, így az ő esetében az jogerőre emelkedett. Kétéves börtönbüntetést kapott, amelynek felét előzetesben már letöltötte. (tovább…)

Németh Szilárd és Szenteczky János a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában

2010. augusztus 12. csütörtök

M1