Papcsák Ferenc: Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben hogyan gazdálkodtak az állami forrásokkal

InfoRádió

Fotó: Magyar Hírlap

Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben mi történt az állami forrásokkal – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az elszámoltatási és korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos.

Papcsák Ferenc szerint részelemekből már lehet látni, hogy felelőtlenül gazdálkodott az előző kormány. Szólt arról is, hogy uniós mintára bevezetné a köztávoltartás intézményét.

Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben miként gazdálkodtak az állami forrásokkal – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az elszámoltatási és korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos. Papcsák Ferenc kiemelte, hogy egyelőre részelemekről vannak információk, és azt lehet látni, hogy felelőtlenül gazdálkodott az előző kormány.

Fontos meghatározni azt a kárt, ami az államot érte, valamint az állam számára előnytelen szerződések körét. Emellett meg kell vizsgálni, hogy a hatályban lévő szerződésekkel mit lehet tenni, továbbá el kell dönteni, hogy mely ügyekben lehet megállapíttatni büntetőjogi, munkajogi vagy kormányzati felelősséget – fejtette ki a kormánybiztos. Papcsák Ferenc szólt arról is, hogy a be- vagy feljelentésekről a tárca dönt, ő csak koordinál az ügyekben, de tehet javaslatot a kormánynak és a minisztereknek is.

A kormánybiztos közölte: uniós mintára bevezetné a köztávoltartás intézményét. Ennek értelmében olyan személyek nem kerülhetnének közpénzek közelébe, akiknél korábban közpénzekkel kapcsolatos szabálytalanságot állapított meg valamelyik hatóság, vagy akár az adóhatóságnak tartozik. Feddhetetlenségi nyilatkozatot kell tennie annak, aki közpénzekkel kerül kapcsolatba munkája során – tette hozzá.

A fővárost és Zuglót is érinteni fogja az elszámoltatás – mondta a városrész fideszes polgármester-jelöltje. Papcsák Ferenc hangsúlyozta: amennyiben nyer a választáson, már másnap elkezdi programja megvalósítását, amely első körben a közbiztonság rendezését, majd a vagyonkezelő és költségvetés áttekintését érinti.

A főváros neuralgikus pontja volt a közpénzek elköltésének – emelte ki a kormánybiztos, aki szerint egy szervezett csapat rátelepedett az MSZP-re, és az SZDSZ-szel az összes fontos gazdasági pozíciót betöltötték vagy betöltették, így jelentős közforrásokhoz jutottak.

Hanganyag: Hlavay Richárd

inforadio.hu

49 hozzászólás “Papcsák Ferenc: Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben hogyan gazdálkodtak az állami forrásokkal” bejegyzésre

  1. csepeli szerint:

    Ez mind nagyon szép, de sajnos gyanítható, hogy nem elfogulatlanul vizsgálódik Papcsák úr. Ami meg a köztávoltartást illeti, érdekes kérdés, vajon hogyan választhatta a Fideszes többségű parlament az Állami Számvevőszék elnökévé azt a Domokos Lászlót, aki az elmúlt három ciklusban havi 115 ezer forint adómentes költségtérítést vett fel lakhatási támogatás címén, pedig vagyonbevallása szerint egy budapesti lakás tulajdonosa.

  2. Manitu szerint:

    Nagyon szép? Csepeli, miért barna még a füled is?

    Remélem, hogy a csepeli lakásmutyi ügyletek főszereplői is oda kerülnek, ahová valók!

  3. csepeli szerint:

    Vélhetően egyébként Papcsák úr munkájának eredménye kb. a Varga-féle csontvázbizottságéhoz lesz hasonló. Sok hűhó, aztán nesze semmi, fogd meg jól.

  4. csepeli szerint:

    Manitu, te meg a mutyizás helyett inkább matyizzál!

  5. csepeli szerint:

    Egyébként még az is érdekes kérdés, hogy ilyen ügyekben miért az a Papcsák Ferenc vizsgálódik, akit 2004-ben jogerősen egy év felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság választási csalásért. Ha egyszer csalt, vajon mi a garancia, hogy nem fog megint csalni? Biztos, hogy a legmegfelelőbb emberre bízták ezt a feladatot?

    Ráadásul magánokirat-hamisításért is eljárás indult Papcsák úr ellen (ez ügyben 2005-ben felmentették), és akkor arról panaszkodott, hogy politikailag motivált volt az ellene felhozott ügy. Vajon az ő mostani vizsgálódásait nem érheti ez a vád?

  6. csepeli szerint:

    A választási csalás egyébként a BTK-ba ütköző bűncselekmény. Ebben találták bűnösnek Papcsák urat 2004-ben. Egy év, két évre felfüggesztett börtönt kapott érte. Tehát büntetett előéletű volt 2006-ig. Tehát egy olyan ember vizsgál most visszaéléseket, aki maga is bűncselekményt követett el és börtönbüntetést kapott az elmúlt nyolc évben.

  7. Hugi szerint:

    Csepeli, ti még akkor is hazudtok, amikor kérdeztek. Amikor a börtönrõl vízionáltál, a csepeli MSZP jövõjét láttad.

    Ez a jövõ legalább igazságos, úgyhogy ne aggódj 😉

  8. csepeli szerint:

    A felelőtlen gazdálkodásról meg annyit, hogy amit az Orbán-kormány csinált május óta, az kibaszottul felelőtlen gazdálkodás, és ez vastagon meglátszik a CDS-felárakon, a forintárfolyamon, és az egyre borúsabb kilátásokon (ld. monetáris tanács tegnapi előrejelzése a várható hiányról, inflációról és GDP-növekedésről). Tehát Papcsák úr akár már most elkezdheti az Orbán-kormány felelőtlen gazdálkodásának vizsgálatát is.

  9. csepeli szerint:

    És ha igaza lesz a monetáris tanácsnak, és tényleg 4,1% lesz jövőre a hiány az előírt 2,8% helyett, akkor baszhatjuk, mert az EU megvonja a támogatásokat – oda lesz a Széchenyi-terv. De egyelőre úgy néz ki, a kormány nem fogja fel ezeket a kockázatokat. Orbán azt hiszi, az ő seggéből süt a nap, és majd ő fog diktálni az EU-nak. Fog még kapni néhány csúnya pofont, attól tartok! És akkor majd megbeszélhetjük részletesebben, mit is jelent a felelőtlen gazdálkodás.

  10. Hugi szerint:

    Rádtört a dutyi-dili? Remélem, hogy megy a hûvösre az egész MSZP-s maffia.

  11. grün szerint:

    Jelentem már megmozdult valami mutyiügyben!
    Egy hídról elnevezett rádió 10 órakor mondta be, hogy hosszas kutakodás után alapos gyanúra utaló összefüggést fedeztek fel Sukoró ügyében!
    A jegyzőkönyv egyik lapján feltűnt, hogy a befektető és egy szoci politikus neve együtt szerepel!
    Továbbiakban független írásszakértők vették a dolgot szigorú és alapos vizsgálat alá, mert többek véleménye szerint kis kézimunkával a maradék betűkből kirakható volt miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc neve is!

  12. Manitu szerint:

    Szomorú, látszik, hogy a kik próbálják megbillenteni a magyar gazdaságot. Még szerencse, hogy a Gyurcsány-Bajnai tolvajbanda eltakarodott, akkor 300 forint fölött is volt az Euro.

  13. grün szerint:

    Manitu!
    Légy türelemmel!
    Majd ha elfogynak a szociktól örökölt, a 3.8%-os hiány tartásához elegendő anyagiak, majd akkor mennyi lesz az annyi?

  14. J szerint:

    csepelinek igaza van ebben: “nem elfogulatlanul vizsgálódik Papcsák úr.”

    Hiszen még csepeli is itt tud írogatni és szabadlábon is van!:))))

  15. Kovács Ernő szerint:

    Demszky búcsúzik, vegyük elő zsebkendőinket! Utolsó ülését tartja csütörtökön és pénteken a távozó Fővárosi Közgyűlés, a húsz éve a főpolgármesteri posztot betöltő Demszky Gábor várhatóan utoljára foglalja majd el helyét az Újvárosháza dísztermének pódiumán. / Köszönöm istenem, hogy ezt is megélhettem / http://www.kommentalok.eoldal.hu/cikkek/kozelet/demszky-bucsuzik_-vegyuk-elo-zsebkendoinket_

  16. Nemmondomeg szerint:

    EDDIG MIT CSINÁLTAK ? Mi az, hogy még most is csak ki kell derülnie ? Olcsó és ócska kampányfogás a Fidesz részéről. Újabb nyolc évnek kell eltelnie, hogy az emberek rájöjjenek semmi sem változik. A munkásosztály mindig is le volt sz**rva jó magasról ebben az országban és le is lesz bárki is üljön a bársonyos székben. A j”övőre jobb lesz” szöveggel elmehet mind a pi**ba. Lehet utánaszámolni az arányoknak. 20 magyarból jó ha 2-3 szül gyermeket azt is 30 éves korában, ebből jó ha egynek tudnak majd lakást biztos jövőt megalapozni. Addig Norvégéknál” 20 norvégból a legrosszabb esetben is 19 szül 14-16 évesen majd évente többet is, akiknek már meg is van alapozva ebben az országban a jövője, hiszen aki adót fizet és dolgozik az jó magasról l van fütyülve.

  17. LB szerint:

    csepeli!

    Csak a pontosság kedvéért:
    “Kedden 18 óra után 281,90 forinton jegyezték az eurót a nemzetközi devizapiacon, szemben a kora délutáni 286 és a reggeli 282 forintos árfolyammal. A svájci frank a napközben elért 218 forintos szintről 216 forint alá, a dollár pedig 226 forintról 222 forintra ereszkedett.”

  18. grün szerint:

    A benzin is olcsóbb lesz, így ha hússzor teletankolom a Babettámat, akár egy Kőbányait is nyerhetek a bóton!

  19. csepeli szerint:

    Ma esti hír: http://portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=137602&is=1

    “Õsszel valószínűleg folytatódnak a gazdaságpolitikai tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amely megbeszélések megállapodással zárulnak majd – küldte emailben a váratlan fordulatot tükröző választ a Nemzetgazdasági Minisztérium a Bloomberg hírügynökségnek. Ez a ma este megjelent hír hozzájárulhatott a forint jelentős erősödéséhez a napközbeni hanyatlás után. A jelek szerint a kormány a romló nemzetközi befektetői hangulat láttán felülvizsgálja korábban hangoztatott álláspontját, miszerint nincs szükség az IMF-re, mert képes finanszírozni az adósságát, illetve Magyarország pénzügyi függetlenségének visszaszerzése a cél. ”

    Há-há-há-há, na csepel.info, eddig egymás után közöltétek a cikkeket a nagy gazdasági szabadságharcról meg a csúnya IMF bácsiról, most hogy megfordulni látszik a kormányzati retorika, utánafordultok-e?

  20. " ?! " szerint:

    Kedves “cuki-pofa csepeli”, “grün = Fityisz Jenő”, “Nemmondommeg” és más kedves csepeli mszp-sek!

    Ne legyetek idegesek és ne csináljátok itt az ingyencirkuszt a választások után várható helyzetetek miatt.

    Cirkuszolás helyett azzal vigasztalódjatok, hogy szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás.

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elékelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyen a káderképzőből visszatérő elvtársak vezetőkké választása után lesz az MSZP.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek türelmesek és ne hőbörögjetek.

  21. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!

    Biztos hiányoltad a kedvenc olvasmányod, ezért szeretettel küldöm neked Szolzsenyicin definícióját a kommunistákról:

    “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem.

    Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

    A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

    A kommunista eltorzult lélek!

    Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!

    Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

    Akinek nem inge az ne vegye magára!

    Megjegyzés: A fenti idézettel leginkább jellemezhető személy hamarosan jelentkezni fog, és azzal próbál védekezni, hogy a fenti idézet nem is Szolzsenyicintől származik.

  22. " ?! " szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS:

    Kedves csepeli mszp-sek!

    Már csak 39 napotok van ebből az 1.461 napos ciklusból arra, hogy teljesítsétek a 2006-ban erre a ciklusra vállalt alábbi választási ígéreteiteket:

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók készíttetésére pazaroltátok a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígértétek, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút első felének a megépítése címén lettek elindítva.
    Az eddigihez hasonló hatékonyságotok esetén, a gerincút második felének a megépítésére, a megígért 2010-es határidővel szemben, kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottatok el, de egyetlen méter utat nem építettetek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttetek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (A gerincút részeként 1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre közpénzből elköltenetek egy csomó pénzt, de jelenleg már a terveitek között sem szerepel az ígéret teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítettétek, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttetek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtetek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 soha fel nem használt rendezési tervet és szabályozási tervet készíttettetek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményeztétek.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ezt a 2006-os választás előtt tutira ígértétek, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtetek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van.
    Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, a mai napig nem lehet megtalálni ezt a bevásárló központot. Talán csak nem azért, mert az ígéret ellenére nem épült meg?)

    A fenti 2006-os választási ígéretek mellett, ne feledkezzetek el az alábbi nem teljesített, de 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteknek a teljesítéséről sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (Mi akadályozott meg benneteket abban, hogy a bevételt Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítsátok, ha ezek a bevételek állítólag meg vannak?)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    ( 8 év állt rendelkezésetekre az ígéret teljesítésére, de a mai napig teljesítésre irányuló szándékot sem tapasztalhattunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórházat elfekvő intézménnyé alakítottátok, és a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret ellenére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnökök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső is.)

    Megjegyzés:
    A jelentéktelen apróbb nem teljesített, és csak részben teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek teljesítésének a számonkérésétől eltekintek, ezért azokat fel sem soroltam.

    Csepeli mszp-sek!
    Ha nagyon ügyesek vagytok, akkor hétvégén is dolgozva, a hátralévő 39 napban még behozhatjátok a fentebb felsorolt sok éves lemaradásotokat, és ha ez a csoda sikerülni fog, akkor még a választást is megnyerhetitek.

    Ha viszont nem sikerül behozni, akkor mentek a levesbe! (Vagy más meleg helyre.)

    Hajrá csepeli mszp-sek!

    Csipkedjétek magatokat, mert gyorsan eltelik a 39 naptári nap (a 28 munkanap)!

  23. csepeli szerint:

    Vegyük csak elő a Fidesz 1998-as választási programját, és nézzük meg, mi valósult meg abból 2002-re! Itt egy kis gyűjtés:

    Ígéret: 7%-os gazdasági növekedés és 4,5%-os infláció lesz. Valóság: 4%-os növekedés és 9%-os infláció.

    Ígéret: Adócsökkentés, 50%-os tb-járulék csökkentés. Valóság: nőtt az adószint, és a tb-járulék csak 20%-kal csökkent.

    Ígéret: 600 km új autópályát fognak átadni. Valóság: egy métert sem adtak át.

    Ígéret: 4-es metró továbbépítése. Valóság: leállították az építkezést, mivel a terveikkel ellentétben nem a fideszes jelölt nyerte a főpolgármester-választást.

    Ígéret: A családi pótlék értékmegőrző módon növekedni fog. Valóság: Egy fillérrel sem növekedett, ily módon 30%-kal vesztett az értékéből.

    Ígéret: csökkennek a központi adók, hogy ezáltal növekedhessen a helyi adók részaránya. Valóság: A helyi adók részaránya 20%-ról 5%-ra csökkent.

    Ígéret: Olcsóbb gyógyszer az időseknek és a gyermekeknek. Valóság: drágultak a gyógyszerek, az idősek és gyermekek nem kaptak kedvezményt.

    Ígéret: 400%-os béremelés a kórházi ápolóknak, reálbér emelése a pedagógusoknak, veszélyességi pótlék a tűzoltóknak. Valóság: egyik sem teljesült.

    Ígéret: Nemzeti Kollégiumi Közalapítványt hoznak létre a vidéki fiatalok továbbtanulása érdekében. Valóság: nem hozták létre.

    Ígéret: Adókedvezmények a művészeknek és a tudósoknak. Valóság: nem kaptak semmiféle adókedvezményt.

  24. spam szerint:

    csepeli, mielőtt az IMF-ről papolsz, meséld már el, hogy ki is sodorta oda az országot, hogy a világgazdasági válság ilyen állapotban érte el?

    Mielőtt nagyon belelendülnél abba a szerepbe, hogy szídod a Fidesz kormányt, jusson szépen eszedbe te nagyokos, hogy a Fidesz május 14 óta, tehát nem több, mint 3 hónapja vezeti az országot. Előtte 8 ÉVIG a SZOCIALISTÁK garázdálkodtak és tették tönkre a jövőnket.

    Szállj magadba egy kicsit te pojáca.

  25. csepeli szerint:

    spam: Te is magadba szállhatnál, koma, aztán mesélhetnél egy kicsit arról, hogy az elmúlt 8 évben a Fidesz miért támogatott minden olyan lépést, ami növelte az államadósságot, sőt, miért kevesellte is még azokat, és miért ellenzett és támadott minden olyan lépést, ami csökkentette volna az államadósságot. És miért azért harcol most is minden fronton, hogy hadd csináljon még nagyobb hiányt, azaz még nagyobb államadósságot jövőre, meg azután, ameddig csak lehet.

    Aztán azon is elgondolkodhatnál, hogy a Fidesz-kormány eddigi pár hónapjában miért beszélt állandóan össze-vissza, miért mond egyszer valamit, majd pár nap múlva homlokegyenest az ellenkezőjét, ld. Kósa: államcsőd, Orbán két nappal később: stabil a pénzügyi helyzet. Hiány: 7% lesz – nem lesz annyi, tartjuk a 3,8%-at. IMF: kell nekünk – nem kell nekünk – mégis kell nekünk. Te tudod még követni? Ezt tartod kompetens kormányzásnak? Apafej! Ez kontárok gyülekezete! Egy trafikot nem bíznék rájuk, nemhogy egy országot!

  26. spam szerint:

    csepeli, mielőtt elolvadsz a te kedves pártodtól, az MSZP-től, emlékeztetlek, hogy a tavaszi választáson a magyarok elsöprő többségben rúgták ki két lábbal az MSZP-t a kormányzati posztról. Ma kb. olyan erős az MSZP, mint a Jobbik.

    És lehet, hogy te nem bíznád rájuk az országot, de a választók nagy többsége rábízta. Sőt, a választási törvény alapján elsöprő többséggel.

    És még egy adat. A választáson 52%-ot ért el a Fidesz, most valahogy 60% fölött van a támogatottsága. A számok makacs dolgok, tudod 🙂 🙂 🙂

    Akár mit is mondasz, az MSZP az elmúlt 8 évben meg tudta mutatni, hogy mire képes az országban. Hát megmutatta. Köszöntük szépen, el lehetett húzni.

    Csepelen 16 évük volt az MSZP-seknek valamit felmutatni. Hát sikerült. Lakásmutyik, Deme, Gerincút nuku, csatorna Királyerdőben nuku, a kerület csúcsért befolyt pénzről nem tudni, hogy hova tűnt, semmi nyoma. Soroljam még…?

    Inkább alszom, holnap munka van.

  27. Jeniszej szerint:

    Nézi – nézi a Faterom a macskaköröm közé szorult mondatjel felsorolását, miszerin mennyi munka vár most az emberekre a FIDESZ kormányzása alatt.
    Lesz itt munka bőven.
    Munkahely, – életszínvonal.
    Új korrupciótól mentes világ épül!

  28. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!

    Úgy látszik, hogy begörcsölt az agyad és ennek következtében eltévedtél.
    Annak érdekében kitalálj az erdőből, iránymutatásként az alábbiakban megadok neked néhány tájékozódási pontot:

    1. tájékozódási pont:
    2010. október 3-án önkormányzati választások lesznek, Te viszont az 1998-as országgyűlési választások előtti fideszes ígéretekkel bohóckodsz.
    Az általad összeállított listának legfeljebb az áprilisi választások előtt lett volna aktualitása, ha az abban leírtak megfelelnének a valóságnak, de itt is bejött Szolzsenyicinnek az a véleménye, hogy “Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja”.
    (A listádban felsorolt hazugságaidra később majd visszatérek.)

    2. tájékozódási pont:
    Ezúton tájékoztatlak, hogy Csepel önkormányzati szintű irányítását az 1994-es önkormányzati választások óta folyamatosan a Csepeli MSZP végzi, ezért itt és most csak a Csepeli MSZP 16 éves folyamatos regnálása során nem teljesített választási ígéretei, továbbá az elmúlt 16 évben fővárosi szinten hatalmat gyakorló MSZP-SZDSZ koalíció ígéretei, valamint a helyi ügyekhez kapcsolódóan az elmúlt 8 évben kormányzati hatalmat gyakorló MSZP ígéretei képezhetik az értékelés tárgyát.

    3. tájékozódási pont:
    Ha az általad felsorolt ígéretek igazak lennének, és azok teljesítése elmaradt volna, az általad közölt listának akkor sem volna aktualitása, mert az mszp-sek az elmúlt 8 évben folyamatosan azt hazudozták, hogy a 2002-es országgyűlési választásokat a Fidesz azért vesztette el, mert nem teljesítette az 1998-as ígéreteit.
    Azaz, a Fidesz 2002-ben bűnhődött a kormányzati szintű ígéretek nem teljesítéséért.
    A Csepeli MSZP és Fővárosi MSZP viszont most fog bűnhődni a 16 éve folyamatos önkormányzati hatalomgyakorlás során nem teljesített ígéretek miatt.

    Mint fentebb már írtam a listádban felsorolt hazugságaidra később majd visszatérek.

  29. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!
    A 23:47-kor feltett hozzászólásodra adandó válaszként bemásolom részedre az őszödi böszmének az MSZP-s bűntársasi előtt zárt körben tett beismerő vallomásának a legmeghatóbb részletét.

    Idézet Gyurcsánytól, az őszödi böszmétől:

    Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük.

    Úgy őriztük a titkot, mint soha.

    Nincsen sok választás.

    Azért nincsen, mert elkúrtuk.

    Nem kicsit, nagyon.

    Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.

    Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.

    Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz.

    Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni.

    És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig.

    Semmit.

    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást.

    Semmit.

    Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?

    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás.

    Gyorsan eljött az igazság pillanata.

    Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük.

    Nincsen tovább.

    Nincsen.

    Magyarország le van írva.

    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna.

    E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.

    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok.

    Nincsen.

    Nekem sincs.

    Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

    Amint látod kedves “csepeli”, bejött a hibbant-Néró Gyurcsány jóslata, és 2008 őszére rátok omlott az egész.
    Ha csak rátok omlott volna, akkor azt mondanám, hogy ott egye meg őket a fene a romok alatt, de Gyurcsányék trükkjeinek és elkúrásainak a következményei az egész országra omlottak rá, és most a romeltakarítással kell foglalkozni.

    Ha pislákolna bennetek a becsületnek legalább a szikrája, akkor a jelenlegi helyzetben nem piszkoskodnátok és kötekednétek, hanem kétszeres erővel vennétek részt a Gyurcsány és Bajnai kormányok által felhalmozott adósságállomány miatt még igen sok évig tartó romeltakarításban.

  30. csepeli szerint:

    Kedves ” ?! “!

    Szeretném tőled megkérdezni, hogy a Fidesz miért segített az MSZP-nek az elmúlt 8 évben az elkúrásban, az államadósság minél nagyobbra növelésében, és most hogy kormányra került, miért azért harcol, hogy minél nagyobb hiányt engedjen meg nekünk az EU, vagyis hogy még jobban növelhessük az államadósságot? Röviden szólva: miért az elkúrást folytatja az Orbán-kormány, amikor pedig Bajnai kormánya már jó pályára vezette az országot?

  31. Kovács Ernő szerint:

    A kommunizmus Magyarországon. A bűnösök ma is közöttünk élnek! / Érdekes videók /
    http://www.kommentalok.eoldal.hu/cikkek/kozelet/a-kommunizmus-magyarorszagon-

  32. abcd szerint:

    Így kell ezt csinálni : fából vaskarika !

    A Fidesz-kormány ismét elővette a magánnyugdíjpénztárak egyszer már megfeneklett ügyét, a mostani próbálkozása azonban nem reménytelen. Kilenc uniós ország közösen lobbizik Brüsszelben egy olyan költségvetési elszámolásért, amely alacsonyabb hiány- és államadósságszámot von maga után, ám ez csak optikailag segít az állampénzügyeink piaci megítélésében. Az unióban párhuzamosan ezzel egy ellentétes folyamat is fut, kora őszre dőlhet el, mi lesz az eredőjük. A kormány szinte csak akkor tudja az adócsökkentési ígéreteit valóra váltani, ha a magánnyugdíjpénztári vonalon sikerül a terve.

  33. Nemmondomeg szerint:

    ” ?! ” !
    Engedd meg, hogy én is megbántsalak, te bunkó suttyó bér és érdek firkász. Hogy mersz engem az mszp-vel bármilyen szinten összemosni ? Aki nem Fidesz rajongó az csak mszp-s lehet ? Egyik pártban sem bízom és ebben a Fidesz is benne van. Miért nem történtek meg a nagy elszámoltatások ? Mert ők is benne vannak a legtöbbe. Tudom, tudom….Jövőre majd jobb lesz. Ez tényleg egy igazi birka nép, aki 8 évente felriad, majd kezdődik minden előröl, de addig is jövőre majd jobb lesz….Ostoba.

  34. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”!

    Fontosabb dolgaimat félretéve válaszolok a ma 01:30-kor elküldött kérdésedre, amely úgy szólt, hogy
    “Kedves ” ?! “! Szeretném tőled megkérdezni, hogy a Fidesz miért segített az MSZP-nek az elmúlt 8 évben az elkúrásban, az államadósság minél nagyobbra növelésében, és most hogy kormányra került, miért azért harcol, hogy minél nagyobb hiányt engedjen meg nekünk az EU, vagyis hogy még jobban növelhessük az államadósságot? Röviden szólva: miért az elkúrást folytatja az Orbán-kormány, amikor pedig Bajnai kormánya már jó pályára vezette az országot?”

    1.) Az MSZP az elmúlt nyolc évben az államháztartási adatok birtokában kizárólag saját felelősségére kúrt el majdnem mindent amihez hozzányúlt, és növelte az államadósságot.

    2.) Az elmúlt 8 év szocialista kormányai soha nem vették figyelembe a Fidesz véleményét.
    Emlékezz Gyurcsány vezérednek az alábbi beismerő vallomására:
    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, mint még soha.”

    3.) Az elmúlt 8 évben soha nem avatták be a Fideszt még az olyan hosszútávú döntésekbe sem, mint amikor 2008. november 4-én megállapodást kötöttek az Európai Közösséggel 6,5 milliárd euró (kb. 1850 milliárd Ft) összegű hitel felvételéről, majd 2008. november 6-án megállapodást kötöttek a Nemzetközi Valutaalappal 12,5 milliárd euró (kb. 3560 milliárd Ft) összegű készenléti hitel felvételéről, amelyeket (a kamatokkal együtt összesen kb. 5800 milliárd Ft-ot) a Fidesz által májusban megalakított új kormánynak kell visszafizetni.

    4.) Azt állítod, hogy “Bajnai kormánya már jó pályára vezette az országot”.
    Ha szerinted az jó pálya, hogy a Bajnai-kormány egy év alatt több mint 5000 (ötezer) milliárd Ft-t olyan hitelt használt fel amelyet az Orbán-kormánynak kell visszafizetni,
    akkor szerinted milyen lett volna a rossz pálya, amelyre az országot állíthatták volna?

    A hazugságokat tartalmazó fenti véleményed miatt ismét idekívánkozik Szolzsenyicin rád illő alábbi definíciója:
    “Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

  35. " ?! " szerint:

    Kedves “Nemmondomeg”!:

    A ma 14:19-kor küldött hozzászólásodban leírtakra a következőket válaszolom:

    – Nem veszem komolyan az általad első felindultságban leírt sértéseket.
    – Nem vagyok bérfirkász, csak egy olyan érdek-firkász, aki abban érdekelt, hogy a kerületünket 16 éve irányító dilettáns vezetés a süllyesztőbe kerüljön. (Aki pedig megérdemli az börtönbe.)
    – Az MSZP-vel azért mostalak össze, mert Te nem a kritikára 16 éve alaposan rászolgált csepeli mszp-t kritizáltad, hanem az mszp-sek kórusába beállva, a Fideszt ócsároltad.
    – Azt írod, hogy egyik pártban sem bízol (és ebben a Fidesz is benne van), mert
    “miért nem történtek meg a nagy elszámoltatások?”

    Erre az utóbbi kérdésedre visszakérdezek?

    – Szerinted hogyan tudta volna elszámoltatni a még hatalomban lévő MSZP-seket, a választásokig még kisebbségben lévő Csepeli Fidesz?

    – Országos szinten hogyan lehetett volna elvégezni az általad hiányolt “nagy elszámoltatást” a fideszes kormány hivatalba lépése óta eltelelt 3 hónap alatt?

    – Szerinted szükség van-e vizsgálatokra, a bűncselekmények feltárására, majd ezután bírósági eljárásokra?

    – Szerinted ki lenne jogosult megmondani, hogy kit kell vizsgálat nélkül lefogni, ki mondhatná meg, hogy a lefogott illetőt meddig kell bírósági eljárás nélkül börtönben tartani akkor is, ha esetleg semmilyen bűncselekményt nem követett el?

    – Te kiket fogatnál le, és ezeket mennyi időre csukatnád be vizsgálat és bírósági eljárás nélkül ha rajtad múlna, és milyen alapon? (Statáriumot hirdetnél, vagy mit csinálnál?)

    Légy szíves válaszolj, a fenti kérdéseimre!
    (Ha használható módszereket tudsz ajánlani, akkor lehetséges, hogy fideszesek megköszönik a véleményedet.)

  36. Nemmondomeg szerint:

    Kedves ” ?! ”
    Messziről bűzlik eleve amibe az Mszp mocskos kezét tette az elmúlt időkben.
    -Sukoró: Te tudod, én tudom, ők tudják mi történt, még sincs érdemi lépés. Gyurcsány vígan elvan ma is.
    -4 Metró : Ne vicceljünk már, még mindig nincs komoly vizsgálat senki ellen, persze biztos nincs ott se sikkasztás mindenfelé.
    – Átkozott Demszky is kimossa magáét mindenből.
    -Margit híd: Komolyan ennyi idő és pénz ?
    Miért nincsenek vizsgálva az elmúlt nyolc év vezetői, akik döntést hozhattak a kétes ügyekbe? Amiben az elmúlt években benne volt a komcsik keze, ott mindenhol tűnt el pénz.
    – Emlékszünk még a nagy Posta bicikli tenderre ? Az akkor vezető átült egy másik székbe és nincs felelős.
    -Ha ezeket nem lehet bizonyítani törvényt kell módosítani. Legyen a vezetőknek felelősségük. Vagy csak a sarki kutas fizesse meg a kárt, amit nem is ő okoz ?

    -Tudjuk mit tett Bajnai mielőtt átvette a vezetést, tudjuk hány ember lett öngyilkos a szemétláda miatt. Vezető lett belőle…

    _ Cigánykérdés: Tovább folyik az esztelen gyerekgyártás utáni segélyezés. Aki most morog és rasszistázik ———-az legyen szíves ellátogatni a csepeli postához segélyosztáskor és nézze meg milyen kocsikkal jönnek felvenni a segélyt. ———–
    Hosszű évek óta nem változtatnak a cigánykérdésen, mert olcsó befolyásolható szavazók. Ez így rendben van ? Vagy a Fidesz szerint nincs cigánykérdés ?
    Ezeken miért nem változtat a Fidesz ?
    Jah. Két éve legalább nem volt nyugdíjemelés, ne csak a választásoknál legyenek fontosak. Bár mi melósok lassan akkor se.
    —-A legfontosabb :—- Hogy lehet egy ilyen szervezet mint az Mszp még mindig a parlamentben van ?

  37. " ?! " szerint:

    Kedves „Nemmondommeg”!

    A 16:38-kor elküldött hozzászólásodban nem válaszoltál az általam feltett kérdésekre, ezért akár tovább is léphetnék, de nem teszem, hanem ismét válaszolok.

    1.) A hozzászólásod végén kezdem.
    Azt kérdezteded: „Hogy lehet az, hogy az Mszp még mindig a parlamentben van?
    A válasz az, hogy a választásra jogosultak közül durván 1 millió ember AZ MSZP-re szavazott, és mivel Európának egy demokratikus jogállamában élünk, a választási eredmény parlamenti részvételi jogot biztosít részükre.
    Ha ettől a jogtól kollektíven megfosztanánk Őket, akkor kiközösítenék Magyarországot a demokratikus államok közösségéből.

    2.) Azzal a megállapításoddal egyetértek, hogy „Messziről bűzlik amibe az Mszp kezét tette az elmúlt időkben”.
    Én ezért nem az önkormányzati hatalomnak a közelébe sem engedett Fideszt kritizálom, hanem a kerületünket 16 éve folyamatosan irányító dilettáns mszp-seket. Jobban tennéd, ha Te is ezt csinálnád.

    3.) Kérdezed, hogy Sukoró ügyében miért nem történt még érdemi lépés?
    Ha odafigyeltél volna, akkor tudnád, hogy dr. Budai Gyula kormánybiztosként foglalkozik az üggyel.
    Előásták az ügyben keletkezett, de eltitkolt iratokat és hangfelvételeket, majd átadták ezeket az ügyészségnek.
    Azt azonban tudni illik, hogy az ügyészségekben és bíróságokban, valamint a fegyveres testületeknél még tömegesen vannak jelen azok a személyek, akik a rendszerváltás előtti években megbízható fiatal káderként kerültek be ezekbe a testületekbe.
    Ezek közül a megbízható szocialista káderekből sokan jelenleg is fontos vezető tisztségeket töltenek be ezeknél az időközben kormánytól függetlenné vált szervezeteknél, és indíttatásuknál fogva ott hátráltatják a volt elvtársak felelősségre vonását, ahol csak tudják.
    Ilyen manőver volt részükről, hogy addig húzták a Gyurcsány Ferenc tulajdonát képező és általa vezetett, hivatalos bejegyzés nélkül működtetett NOMENTANA Kft. nevében végrehajtott nagyértékű privatizációk miatt Gyurcsány ellen indított ügyészségi vizsgálatot, hogy a vizsgálat befejezéséig elévült az ügy és Gyurcsányt nem lehetett felelősségre vonni.
    Tehát igen nehéz lesz a Fidesznek az elszámoltatást ilyen körülmények között végrehajtani, és még nehezebb lesz a felelősségre vonást megvalósítani.
    Az ügyészség, a bíróság és a fegyveres testületek megtisztítását viszont nem lehet néhány hónap alatt elintézni, mert ezekben a testületekben sem lehet kollektív tisztogatást végezni és mindenkit egy kalap alá venni.

    4.) Nyilvánvaló, hogy a 4-es metró, a Margit-híd, a Posta bicikli-tender és sok más ügy kivizsgálását a még 38 napig önkormányzati hatalmat gyakorló MSZP-sek a kompromitáló iratok eltüntetésével akadályozni fogják, ezért ezekben az ügyekben ez év végénél előbb nem várhatók konkrét eredmények, és a felelősök megnevezése.

    5.) A Bajnaival kapcsolatban említett dolgokat is bizonyítani kellene, de a bizonyítékokat ügyesen eltüntették.
    Bizonyítékok nélkül viszont nem várható bírósági felelősségre vonás, és ezt jogállamban tudomásul kell venni.

    6.) A „Cigánykérdés” címszóval leírt véleményeddel nem tudok mit kezdeni.
    A Fidesz-kormány részéről számtalanszor elmondták, hogy ezt a problémát Magyarország egyik legsürgetőbb problémájának tekintik, és a probléma megoldására különböző intézkedések kidolgozás van folyamatban.
    Ha már felvetetted „az esztelen gyerekgyártás” problémáját, igazán ismertethetnéd a megoldási javaslatodat is, mert nem elég csak rébuszokban beszélni, hanem elő kellene állni a megoldási javaslatokkal is.
    A fideszes kormány az első lépéseket megtette azzal, hogy a családi-pótlék folyósítását a gyermekek iskoláztatásához kötötte.
    A cigány-kérdés megoldásához szükséges egyéb jogszabályokat az országgyűlésnek is jóvá kell hagyni, de eddig az összes ellenzéki párt azért sivalkodott, hogy túl gyors a Fidesz jogalkotási tempója.
    Jelenleg az a furcsa helyzet látható, hogy miközben a jogalkotás tempóját az MSZP, az LMP és a Jobbik nem tudja követni, a választók egy része (például Te is) nem tartjátok elég gyorsnak a fideszes kormány tempóját.

  38. csepeli szerint:

    Kedves ” ?! “,

    sajnos válaszod több téves információt, pontatlanságot, csúsztatást, ill. hazugságot tartalmaz, azonkívül néhány kérdésemre elfelejtettél válaszolni.

    Először is azt kérdeztem, miért segített a Fidesz az elmúlt 8 évben az államadósság felduzzasztásában. Hiszen minden olyan döntést támogattak (például Medgyessy száznapos programja, 2005-ös áfa-csökkentés), ami az államháztartási hiány elszaladását eredményezte, sőt, még kevesellték is ezeket a lépéseket, még nagyobb kiadásokat, még nagyobb áfa-csökkentést szorgalmaztak. A parlamentben mind megszavazták ezeket a döntéseket. Ugyanakkor a kiadáscsökkentéseket, a költségvetési fegyelem megszilárdítását célzó lépéseket hevesen ellenezték és össznépi ellenállást szítottak ezzel szemben, ld. vizitdíj miatti össznépi lázadás és népszavazás szervezése.

    Nem adtál választ erre, és arra sem adtál választ, hogy miért küzd még most is azért az Orbán-kormány, hogy minél nagyobb lehessen a hiány, vagyis minél inkább nőjön tovább az államadósság.

    A Bajnai-kormány tevékenységével kapcsolatban pedig tökéletesen téves információkat közölsz, holott magad is tudod, hogy hol található a helyes információ – vagyis nyilvánvalóan hazudsz.

    Az Államadósságkezelő Központ honlapján megtalálható adatok szerint 2009 márciusában, vagyis a Bajnai-kormány hivatalba lépése előtt 20447,4 milliárd forint volt a központi költségvetés bruttó adóssága. Ez 2010 májusára, vagyis a Bajnai-kormány hivatali idejének utolsó hónapjára 19933,4 milliárd forintra csökkent! Tehát Bajnaiék nemhogy növelték volna, hanem több mint 500 milliárd forinttal CSÖKKENTETTÉK az államadósságot! Ugyanis ahogy azt mindenki tudja, aki egy kicsit is tájékozott az államháztartás kérdéseiben: Bajnaiék az IMF-hitel legnagyobb részét korábbi tartozások sokkal kedvezőbb feltételek melletti refinanszírozására fordították, ezzel nagymértékben csökkentve a következő kormányra háruló terheket – és még ezen felül vissza is fizettek több mint 500 milliárd forint adósságot, ennyivel is kevesebbet hagyva örökül az Orbán-kormánynak.

    Emellett olyan adóátrendezést is véghezvitt a Bajnai-kormány, amely egyértelműen a gazdasági növekedést szolgálja. Szűkre szabott idejében tehát mindenképpen a jó irányba tett lépéseket. Ezt csak a legelvadultabb, legagyatlanabb fidesz- és jobbikbuzik tagadják.

  39. " ?! " szerint:

    Kedves „csepeli”!

    Csak azért, válaszolok a kedden 22:54-kor és szerdán 23:25-kor nekem címzett hozzászólásaidban felsorolt baromságokra és hazugságokra, hogy még véletlenül sem gondolhasd, hogy sikerült megetetni az általad leírtakkal.

    A kedden 22:54-kor nekem címzett hozzászólásodra a következőket válaszolom:

    1.) Ne vegyük elő a Fidesz 1998-as választási programját, és ne nézzük, hogy mi valósult meg belőle, mert jelenleg nem az országos, hanem a helyi önkormányzati választásról van szó, és most a csepeli önkormányzati hatalmat 16 éve gyakorló Csepeli MSZP-nek kell számot adni a teljesítményeiről, és a be nem váltott választási ígéreteiről, nem pedig az 1998 és 2002 között regnáló fideszes kormánynak.

    2.) A hozzászólásodban összevissza hazudozol olyasmikről, amelyekről magad is tudod, hogy nem felelnek meg a valóságnak.
    Például:
    – Azt hazudod, hogy a Fidesz 600 km autópálya átadását ígérte, de egy métert sem adott át. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Fidesz nem az MSZP-nél szokásos látványos átadásokat hanem építést ígérte, és a választások után nem sokkal, az MSZP-sek átadhatták át a Fidesz kormányzása idején megépült, de a választásokig be nem fejezett autópályákat.

    – Azt állítod, hogy leállították a 4-es metró építését. Ezzel szemben Te is tudod, hogy a 4-es metró építése 1998-ban még el sem kezdődött. Az MSZP 2002-es kormányra kerülése utáni 8 évben pedig fontosabb volt a pénzel megtöltött Nokiás dobozok gyűjtése, mint a 4-es metró építése.

    – Az egészségügyben dolgozók bérének a 400 %-os emelésére vonatkozó ígéretről hazudozol, miközben Te magad is tudod, a Fidesz nem tett ilyen ígéretet. Csak a hazug MSZP-s politikusok és propagandisták találták ki ezt az ígéretet, arra alapozva, hogy a 98-as országgyűlési választások előtt Gógl Árpád az Orvosi Kamara elnöke (későbbi egészségügyi miniszter) azt mondta, hogy az egészségügyben dolgozók bérét 400 %-kal kellene emelni ahhoz, hogy elérjék a nyugat-európai színvonalat.

    A szerdán 23:25-kor nekem címzett hozzászólásodra pedig az alábbi a válaszom:

    1.) Mindenféle általad leírt hülyeségre nincs időm válaszolni.

    2.) Arra a kérdésedre, hogy „miért segített a Fidesz az elmúlt 8 évben az államadósság felduzzasztásában,”, az a válaszom, hogy a felelősség teljes egészében a kormányzati hatalmat gyakorló pártot (vagy koalíció esetén pártokat) terheli akkor is, ha a kormány előterjesztéseit az ellenzék megszavazza.
    (Ez így volt eddig is, és így lesz ezután is, és csak Ti akarjátok a felelősséget mindig szétteríteni és másokra kenni.)

    3.) Arra a hülye kérdésedre pedig, hogy „miért küzd azért az Orbán-kormány, hogy minél nagyobb lehessen a hiány, vagyis minél inkább nőjön tovább az államadósság”, közlöm, hogy ezt a baromságot csak az MSZP-s propagandisták állítják.
    2002-ben Medgyessyék 6800 milliárd Ft államadóssággal vették át a kormányzást. Ezt az adósságot 8 év alatt több mint háromszorosára növelték.
    Ebből a tényből kiindulva semmiféle mentséget nem jelent az MSZP-nek, hogy a 2008. novemberben és később felvett, a kamataival együtt kb. 5800 milliárd Ft-ot (amelyet Fidesz-kormánynak kell visszafizetni) Bajnaiék a lejárt hitelek visszafizetésére fordították.

    A fentiekkel le is zárom veled a vitát, mert olyan emberrel nincs értelme vitatkozni, akire tökéletesen illik Szolzsenyicin alábbi modata:
    “Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

  40. Nemmondomeg szerint:

    Kedves csepeli

    Azért picit durva a két pártot összehasonlítani. A maszop intézkedésivel komoly kárt okozott az elöző valamint ennek és a következő nemzedéknek minden szinten.
    Amit csináltak az szó szerint nép sanyargatás vagy nevezzük népirtásnak, miközben kiárulták a saját hazájukat, hát megkérlek senkihez se hasonlítsd, főleg ne a két “nagyvezért” Gyurcsányt és Bajnait. Pofátlanul szétrabolták az országot embereket döntöttek nyomorba. Ha tudatlan vagy nézz utána Bajnai cége mit művelt a vidéki emberekkel.
    ————————-
    Kedves ” ?! ”

    Azt jól látod te is, hogy a maszop emberei beépültek mint egy alamuszi csúszómászó, vírus, mindenhol ott voltak, vannak és remélem nem lesznek mindig.
    A Fidesz 2/3-ot kapott, talán ki kellene használni.
    Törvénymódosítás:
    -Meg kellene szüntetni a fullextrás komcsi nyugdíjakat, a végkielégítéseket.
    ( Valaki egész életét végigdolgozza és még mindig csak 80.000 Ft a nyugdíja, de valaki kevesebbet kap. )
    -Vezető posztban legyen felelősség. Az utolsó fillér állami vagyonnal is el kellene számolni, és a döntésének következményeit ne háríthassa rá az utolsó takarítónőre.
    Ami nem szimpatikus a Fideszben:
    -Nincsenek feloldva a régen letitkosított akták:
    Pl: Olajszőkítési ügyek ! Miért ? Mi érdeke van a Fidesznek hogy ezt nem oldotta fel ? Ez olyan mintha érintett lenne benne.

  41. Jeniszej szerint:

    A Fater arra kíváncsi már a kampány dumákon kívül, hogy a valódi, – az egész országra kiterjedt romeltakarítás mikor kezdődhet meg. Ha a feltárás négy év az előkészületek megint négy évig tartanak, akkor nagyon nagy baj van és nagy bajban lesz az ország népe.
    Azt kérdezi a Fater, – hogy vajon mit csinált a Fidesz ellenzékben ilyen hosszú ideig, – ha még mindig csak a feltárásnál tart. 🙂
    Napról napra nő a feladat. – még az ilyen egyszerű kisember olvasatában, is, mint aki az idézetek közé szorult.
    Lassan a szocik szélhámos ígérgetéseinek lajstroma már nem fér ide be a frappáns rövid kis hozzászólásaink közé.
    Szeretnék végre tudni mi emberek, hogy a számonkérés, leszámolás (!) után, – az elmaradt ígéretek, megvalósításához mikor kezdhet hozzá az ország.
    Nyolc, tíz, húsz év múlva? Vagy talán a hosszú évtizedek alatt bevált refflén ad majd eligazítást? – Miszerint az újvilágot az „unokáinknak építjük”. (déd unokáknak)
    A Faterom szerint, – nagyszerű tükör lehet a Fidesznek az idézetek közé beszorult mondatjel, ide is, oda is, – napról napra beszúrt figyelemre méltó ismételgetései. Miszerint, mit kérünk számon, és majd mit kell az újvilágnak megvalósítania.
    Szorgalmasan gyűjti az öreg a Macskaköröm közé szorult Mondatjel pontokba, szedet lajstromát az utókór számára, hogy az új világ lendületes építés közben ne maradhasson ki semmi az ígéretekből.

  42. Jeniszej szerint:

    Nemmondomeg:
    Szerinted minden összefügg, ami régen összetartozott?
    Vagy te is nézője, hallgatója voltál valamelyik KISZ kongresszusnak?
    😀

  43. " ?! " szerint:

    Kedves “Nemmondomeg”!

    A csütörtök 20:30-kor nekem címzett hozzászólásod végén írtad az alábbiakat:

    “A Fidesz 2/3-ot kapott, talán ki kellene használni.
    Törvénymódosítás:
    -Meg kellene szüntetni a fullextrás komcsi nyugdíjakat, a végkielégítéseket.
    ( Valaki egész életét végigdolgozza és még mindig csak 80.000 Ft a nyugdíja, de valaki kevesebbet kap. )
    -Vezető posztban legyen felelősség. Az utolsó fillér állami vagyonnal is el kellene számolni, és a döntésének következményeit ne háríthassa rá az utolsó takarítónőre.
    Ami nem szimpatikus a Fideszben:
    -Nincsenek feloldva a régen letitkosított akták:
    Pl: Olajszőkítési ügyek ! Miért ? Mi érdeke van a Fidesznek hogy ezt nem oldotta fel ? Ez olyan mintha érintett lenne benne.”

    A válaszaim sorban az alábbiak:

    1.) A Fidesznek még nem volt ideje kihasználni a 2/3-ot, mert csak 88 nappal ezelőtt lett megválasztva miniszterelnöknek Orbán Viktor, és csak ezután alakíthatta meg a kormányát.
    Ne feledd, hogy miniszterek eskütétele és hivataluk, valamint az ezzel járó aktahegyek átvétele óta pedig csak alig több mint 2 hónap telt el!
    Mindenhol (és eddig Magyarországon is) 100 nap türelmi időt szoktak adni az új kormánynak, ezért indokolatlan a türelmetlenkedésed.
    Két hónap alatt nem lehet minden hibás törvényt és jogszabályt rendebe tenni és a szükséges új törvényeket megalkotni.
    Az ellenzéki pártok szerint így is túl gyors az országgyűlés törvényalkotási üteme.

    2.) Írod, hogy “Az nem szimpatikus a Fideszben, hogy nincsenek feloldva a régen letitkosított akták. Pl: Olajszőkítési ügyek!”

    A fenti türelmetlenséged valószínűleg a Jobbiknak abból a hamis propagandájából következik, hogy “a Fidesz lepaktált az MSZP-vel és a választások előtt megszavazta az akták titkosítását.
    Ezzel kapcsolatban először is tájékoztatlak, hogy a Jobbik hamis állításával szemben a valóság az, hogy a megszavazott 2009. évi CLV. törvénnyel egyetlenegy aktát sem titkosítottak.
    Ezt a törvényt azért kellett megalkotni, mert korábban kb. 50 db törvénynél alacsonyabb szintű jogszabály különféle módon szabályozta az úgynevezett minősített adatokat tartalmazó iratok titkosításának a szabályait, és a titkosítás időtartamát.
    A törvénnyel csak az egységes eljárási rendet és a titkosításoknak a régieknél röviebb időtartamát szabályozták, mégpedig úgy, hogy a törvény arról is rendelkezik, hogy a törvény március 1-én történt hatálybalépése után, az összes titkosított iratot meg kell vizsgálni, és azok titkosítási időtartamát az új törvénnyel összhangba kell hozni.
    Ennek során elkerülhetetlen a olajszőkítési akták felülvizsgálata is, amelyek felülvizsgálatát 1998-2002 között a Fidesz azért sem kezdeményezhette, mert a kezdeményezéssel sértette volna az akkori koalíciós partnereinek az érdekeit.
    A jelenlegi 2/3-os parlamenti többség ezt az akadályt is elhárította.

  44. csepeli szerint:

    Kedves ” ?! “, ezt írod:

    “Mindenhol (és eddig Magyarországon is) 100 nap türelmi időt szoktak adni az új kormánynak, ezért indokolatlan a türelmetlenkedésed.”

    Azonban én ezt a hírt találtam április 9-éről:

    “A Fidesz nem kér türelmi időt, nem kér száz napot – jelentette ki Orbán Viktor pénteken a TV2 Tények című műsorának adott interjúban, amely a csatorna honlapján is megtekinthető.”

    Úgyhogy sikerült ismét tökön szúrnod magad.

  45. grün szerint:

    “?!”!
    “mert csak 88 nappal ezelőtt lett megválasztva miniszterelnöknek Orbán Viktor, és csak ezután alakíthatta meg a kormányát”
    Nyolc évig éjt nappallá téve készült a miniszterelnökségre?
    Csakhogy, az nem abból áll, hogy mindennap tiszta inget vesz és tiszta gatyát húz a zember!
    Kész tervekkel kellett volna rendelkeznie! Úgy járt mint az egyszeri lovag, akinek nyolc év után megfarol a szíve hölgye és akkor jön rá, hogy a nagy vágyakozásban impotens lett!
    Akkor már késő száznapos türelmi időért könyorogni!

  46. " ?! " szerint:

    Kedves “gün = Fityisz Jenő tanár úr”!
    Az alábbiakban küldök neked egy megszívlelendő szöveget azt remélve, hogy hátha megvilágosodsz tőle mint Budha.

    Kedves csepeli mszp-sek!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket (mint amire Gyurcsány apátok szólította fel Orbán Viktort), hogy fogjátok be a szátokat, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás!

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyen a káderképzőből visszatérő elvtársak vezetőkké választása után lesz az MSZP.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! (Utána meg még szerényebbek!)

Itt lehet hozzászólni !