Decemberben adják csak át a Margit hidat

Index

Várhatóan csak decemberben tudja a kivitelező Mh 2009 konzorcium átadni a forgalomnak a felújítás alatt álló Margit hidat. A szerződés szerinti határidő augusztus 23-án lejárt.

Tóth Kata, a kivitelező konzorcium szóvivője közölte: a híd teljes felújítását a kivitelező 2011 júniusára tudja vállalni. A késés amiatt alakult ki a kivitelező szerint, hogy a főváros három hónapos csúszással adta csak át a rekonstrukció engedélyeit, emiatt számos munkafázist kellett vagy kellett volna kora ősz helyett télen elvégezni. Erre gyakran technológiai okokból sem volt lehetőség, a rendkívül hideg, a hóviharok és az elhúzódó tél miatt további huszonöt napon át vált lehetetlenné a munkavégzés a mederhídon, írta Tóth Kata.

Mivel a projektben feszesek voltak a határidők, a késés csökkentésére felgyorsított munkatempóban sem volt mód, közölte a szóvivő. Hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg is “rendkívüli erővel” folyik a felújítás. A déli, belváros felé eső hídfélen bontják a régi beton pályalemezeket és építik be a helyükre az újakat, valamint napokon belül megkezdődik a műemléki felújítás is. Visszaállítják az eredeti míves öntöttvas lámpaoszlopokat, korlátokat, valamint az elpusztított szobrokat és egyéb díszeket is.

Tóth Kata kiemelte: a főváros és a kivitelező közötti jogi vita nem befolyásolja a munkálatokat. A fennálló jogi és pénzügyi kérdéseket a beruházó és a kivitelező is rendezni kívánja, de a részletekről – arra hivatkozva, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások – Tóth Kata nem kívánt beszámolni.

Elkezdhették volna a bontást

A Főpolgármesteri Hivatal hétfőn azt közölte, hogy a kivitelező által felhozott okok csak egy részével értenek egyet, ezért a határidőből való kicsúszás miatt kötbért fognak követelni az Mh 2009 konzorciumtól. Mint írták: bár igaz, hogy a kiviteli terveket későn kapták meg, de a bontási engedély időben a rendelkezésre állt, ami alapján elkezdhették volna az építést megelőző bontási és hídmegerősítési munkákat.

A munkálatok a főváros nem tudja és oly módon nem is akarja felgyorsítani, hogy az a felújítás minőségének rovására menjen. Az elsődleges szempont, hogy a 2011 januárjában kezdődő soros EU elnökségre a híd használható legyen, olvasható az önkormányzat közleményében.

Egy éve kezdték

Kitértek arra is, hogy a kivitelező akkor jár jól, ha befejezi a hidat és megkapja a szerződéses összeget, a főváros pedig akkor, ha a szerződéses feltételeket a legszigorúbban kéri számon a vállalkozótól.

A Margit híd felújítását 2009. augusztus 21-én kezdték meg, miután a főváros aláírta a beruházásról szóló szerződést a kivitelezést végző Mh 2009 konzorciummal. Az eredeti tervek szerint az ideiglenes forgalomba helyezésre 2010. augusztus 23-án, a végleges átadásra pedig 2011. március 31-én került volna sor. A konzorcium vezetői november 24-én közölték, hogy négy hónappal csúszik a felújítás, mert nem kapták meg időben a jóváhagyott kiviteli terveket.

Forrás: Index

18 hozzászólás “Decemberben adják csak át a Margit hidat” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    a szocik amihez nyúlnak / nyúltak, így néz ki ! Persze a pénzt is lenyúlták.

    Nem hallom, hogy az elszámoltatás dübörögne, vajon miért?????

  2. grün szerint:

    Mária!
    “Nem hallom, hogy az elszámoltatás dübörögne, vajon miért?????”
    Egyszerű, mert nincs miért!!!!

  3. csepeli szerint:

    Mindjárt jön a visszaszámlálós bumburnyák köcsög.

  4. Lexon szerint:

    OFF:

    Ez már a röhej kategória. Kíváncsi vagyok, ehhez mit szóltok.

    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/voros-csillag-szt-istvan-unnepen-2026568/

    Én már régen megmondtam, hogy semmi, de semmi nem fog változni…

    ON

  5. Tóth Mária szerint:

    kedves grün, ugye ezt te sem gondolod komolyan??????? ahol az érdek az eszme felett áll, ott csak lopás lehet(főleg saját zsebre/.

    Nincs miért? akkor a már eddig kiderült sok-sok disznóság csak vihar egy pohár vízben????
    ez költői kérdés volt.

  6. grün szerint:

    Tóth Mária!
    Jelentem már megmozdult valami mutyiügyben!
    Egy másik hídról elnevezett rádió 10 órakor mondta be, hogy hosszas kutakodás után alapos gyanúra utaló összefüggést fedeztek fel Sukoró ügyében!
    A jegyzőkönyv egyik lapján feltűnt, hogy a befektető és egy szoci politikus neve együtt szerepel!
    Továbbiakban független írásszakértők vették a dolgot szigorú és alapos vizsgálat alá, mert többek véleménye szerint kis kézimunkával a maradék betűkből kirakható volt miniszterelnökünk Gyurcsány Ferenc neve is!
    Igazad van, innen már csak költészet és fantázia kell a gyesznóság kiderítéséhez!

  7. Huba szerint:

    Lexon!
    Úgy látszik, hogy az ellenség keze betette a lábát.

  8. csepeli szerint:

    Lexon: Biztos maradt még tíz évvel ezelőttről a Heineken-petárdákból. Ajándék lónak ne nézd a fogát!

  9. Lexon szerint:

    A kormányzati kommunikáció megnyilvánulásán pedig hangosan röhögtem… 😀

  10. " ?! " szerint:

    #
    csepeli:
    2010. augusztus 24., kedd 10:01-kor

    Mindjárt jön a visszaszámlálós bumburnyák köcsög.
    #

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!

    Látom, hogy hiányoltál.
    Azt is látom, hogy bővítetted az üdvözlésemre használt kifejezéseket, és már nekem is azzal a két szóval köszönsz, amelyekkel a jó édesanyádnak szoktál.

    Kicsit furcsa, hogy miközben más úgy szokott köszönni az anyjának, hogy “Szia Anya!”, Te meg úgy köszönsz, hogy “Bumburnyák Köcsög!”. Azt eddig is sejtettem, hogy anyádat köcsögnek használod és bele szoktad üríteni a s/mádat, de azt mégis helytelennek tartom, hogy ezt nyilvánosságra is hozod. Na,de ez a Te dolgod.

    A tárgyra térve közlöm, hogy itt vagyok, és rögtön küldöm neked az általad hiányolt szövegeket.

  11. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!

    Mivel hiányoltad a kedvenc olvasmányod, szeretettel küldöm neked Szolzsenyicin definícióját a kommunistákról:

    “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem.

    Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

    A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

    A kommunista eltorzult lélek!

    Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!

    Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

    Akinek nem inge az ne vegye magára!

    Megjegyzés: A fenti idézettel leginkább jellemezhető személy hamarosan jelentkezni fog, és azzal próbál védekezni, hogy a fenti idézet nem is Szolzsenyicintől származik.

  12. " ?! " szerint:

    VISSZASZÁMLÁLÁS:

    Kedves “csepeli” és kedves csepeli mszp-sek!

    Már csak 39 napotok van ebből az 1.461 napos ciklusból arra, hogy teljesítsétek a 2006-ban erre a ciklusra vállalt alábbi választási ígéreteiteket:

    1.) Csepel északi részén új városrész épül.
    (Az új városrész építése érdekében a mai napig egyetlen kapavágásra nem került sor. Csak egymásnak ellentmondó fejlesztési koncepciók készíttetésére pazaroltátok a közpénzeket.)

    2.) 2010-ig elkészítjük a csepeli gerincutat.
    (A gerincút megépítését 1994 óta mind a négy választás előtt megígértétek, de a mai napig egyetlen méter hosszban sem készült el a gerincút, és közelmúltban kampányfogásként elkezdet munkálatok is csak a gerincút első felének a megépítése címén lettek elindítva.
    Az eddigihez hasonló hatékonyságotok esetén, a gerincút második felének a megépítésére, a megígért 2010-es határidővel szemben, kb. 2030-ban számíthatunk.)

    3.) Megépítjük a városközpontot tehermentesítő teherforgalmi elkerülő utat.
    (Ezzel kapcsolatban is csak a közpénzből végeztetett többszöri tervezésig jutottatok el, de egyetlen méter utat nem építettetek meg, annak ellenére, hogy az északi terület bevételéből erre a célra több mint 700 millió Ft-ot elköltöttetek.)

    4.) Megépítjük a Corvin csomópont kétszintes kereszteződését.
    (A gerincút részeként 1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de a mai napig ennek a tervezése sem fejeződött be.)

    5.) 2007-ben elkészül és megnyílik a Csepeli strand területén a fedett uszoda.
    (Ezzel kapcsolatban is sikerült tanulmánytervekre közpénzből elköltenetek egy csomó pénzt, de jelenleg már a terveitek között sem szerepel az ígéret teljesítése.)

    6.) Meghosszabbítjuk a Hollandi utat.
    (Ezt az ígéretet sem teljesítettétek, mert a teljesítést az ígéret megtételekor sem gondoltátok komolyan.)

    7.) Áthelyezzük a Szent Imre téri buszpályaudvart.
    (A teljesítési szándék igazolásaként erre vonatkozó szakvéleményekért is elköltöttetek egy csomó közpénzt, de az érdemi megvalósításhoz hozzá sem kezdtetek.)

    8.) Előkészítjük Csepel-Háros belterületbe vonását.
    (1994 óta ezt is minden választáskor megígértétek, de miközben a lázas tevékenység látszatát keltve, közpénzből több százezer Ft ráfordítással 5 vagy 6 soha fel nem használt rendezési tervet és szabályozási tervet készíttettetek, a terület belterületbe vonását az elmúlt 16 évben hivatalosan soha nem kezdeményeztétek.)

    9.) 2010-ig befejezzük a kerület teljes csatornázását.
    (Ezt a 2006-os választás előtt tutira ígértétek, de Tóth Mihály polgármesternek csak a Központi Szennyvíztisztító 2010. júliusi átadásakor jutott eszébe, hogy az ígéret teljesítéséhez eddig még hozzá sem kezdtetek.)

    10.) Majdnem valamennyi utcát szilárd burkolattal látjuk el.
    (Az ígéret ellenére jelenleg Csepelen kb. 60 km földút van.
    Ilyenre a környező vidéki településeken sincs példa.)

    11.) A Királyerdőben, a Szent István úton bevásárló központ épül.
    (Annak ellenére, hogy ez Tóth Mihály polgármesternek a személyes választási ígéreteit tartalmazó programban is szerepelt, a mai napig nem lehet megtalálni ezt a bevásárló központot. Talán csak nem azért, mert az ígéret ellenére nem épült meg?)

    A fenti 2006-os választási ígéretek mellett, ne feledkezzetek el az alábbi nem teljesített, de 2006-ban már meg sem ígért 2002-es választási ígéreteiteknek a teljesítéséről sem!

    1.) Az északi terület eladásából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    (Mi akadályozott meg benneteket abban, hogy a bevételt Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu és Háros fejlesztésére fordítsátok, ha ezek a bevételek állítólag meg vannak?)

    2.) Csepel körzeti megbízotti rendszerét két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    ( 8 év állt rendelkezésetekre az ígéret teljesítésére, de a mai napig teljesítésre irányuló szándékot sem tapasztalhattunk.)

    3.) Kezdeményezzük a csepeli Weisz Manfréd kórház korszerűsítését és fejlesztését.
    (Ezzel az ígérettel szemben a kórházat elfekvő intézménnyé alakítottátok, és a csepeli lakosság más kerületek kórházainak a nemkívánatos és kiszolgáltatott betegeivé vált.)

    4.) Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    (Az ígéret ellenére semmiféle kezdeményezés nem történt, pedig az önkormányzat ez irányú kezdeményezését segíthette volna az mszp-s miniszterelnökök csicskásaiként sündörgő két csepeli országgyűlési képviselő, Podolák György és dr. Avarkeszi Dezső is.)

    Megjegyzés:
    A jelentéktelen apróbb nem teljesített, és csak részben teljesített 2002-es és 2006-os választási ígéreteitek teljesítésének a számonkérésétől eltekintek, ezért azokat fel sem soroltam.

    Csepeli mszp-sek!
    Ha nagyon ügyesek vagytok, akkor hétvégén is dolgozva, a hátralévő 39 napban még behozhatjátok a fentebb felsorolt sok éves lemaradásotokat, és ha ez a csoda sikerülni fog, akkor még a választást is megnyerhetitek.

    Ha viszont nem sikerül behozni, akkor mentek a levesbe! (Vagy más meleg helyre.)

    Hajrá csepeli mszp-sek!

    Csipkedjétek magatokat, mert gyorsan eltelik a 39 naptári nap (a 28 munkanap)!

  13. nagyi szerint:

    “?!”:
    Nagy nagy KUPAC.

  14. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!

    Remélem, hogy most már elégedett vagy?

    Ha nem, akkor szóljál! Küldök még egy párat a kedvenc olvasmányaid közül.

  15. " ?! " szerint:

    “nagyi” neked is hiányzik valami?

    Szóljál és küldöm neked “csepeli”-t.
    Jól meg lesztek együtt abban a hátralévő kevés idődben, ameddig a tepsibe kerülsz.

  16. nagyi szerint:

    “?!”:=SZAR KUPAC a te nagyid éljen nagyon sokáig,hogy szagolja azt a bűszt amit belőled árad.

  17. DFK szerint:

    Kedves “baloldaliak”! Ez annyira, de annyira védhetetlen.

  18. hlajos szerint:

    Ideje lenne már befejezni, mivel a budai oldalon rendszeresek a dugók az Erzsébet hídtól kb. a Margit híd vonaláig, de gyakran a Zsigmond tértől egészen a Szabadság hídig.

    off: az előttem lévő 17 hozzászólásból egy sem szólt a Margit hídról. Ha csak egymás politikai nézeteit szidjátok, akkor miért nem csináltok egy irc szobát inkább? irc://irc.rizon.net/#csepelinfo ennyi, csak valami kliens kell hozzá, van vagy 10000 belőle, nem beszélve a FF addonokról és a web kliensekről.

Itt lehet hozzászólni !