Magyar Nemzeti Vagyonherdáló

Vastagbőr Blog, Csepel.info

Tátrai Miklósnak kemény napja lehetett kedden, rengeteg kérdést feltehettek neki a nyomozók. Egyelőre csak a sukorói telekcsere ügyében gyanúsítják bűncselekménnyel, rezeg a léc Bábolna kapcsán is, de elképzelhető, hogy ez csak a kezdet.

Tegnap Domokos László újdonsült ÁSZ-elnök már beharangozta, hogy az MNV tavalyi működéséről készült jelentésük további munkát adhat az ügyészeknek, a dokumentumot olvasgatva pedig ez tényleg elég valószínűnek tűnik. Kérdés csak az, hogy hány ügy kötődik a 2009.júliusában menesztett Tátraihoz a sok közül.

Szemelvények a jelentésből:

A döntéshozók vagyonkezeléssel kapcsolatos intézkedései esetenként nem a vagyontörvény céljait, illetve nem az állam érdekeinek elsődlegességét szolgálták, összességükben nem voltak átláthatók és kellően eredményesek. A döntéselőkészítés

és a döntéshozatal folyamata lehetővé tette a szabályoktól való eltérést, a vagyongazdálkodás prioritásainak figyelmen kívül hagyását. Az RJGY döntések 2009-ben nem az állam érdekei elsődlegességének a vagyontörvény szerinti figyelembevételével születtek. Az első félévben megmaradtak az MNV Zrt. alapításával, az elődszervezetek megszüntetésével kapcsolatos hiányosságok, a döntéseket hatásköri kérdések vitatása miatt elodázták, hatályos középtávú vagyongazdálkodási stratégia nem volt, korábbi döntéseket módosítottak, visszavontak, hatályon kívül helyeztek, a döntési folyamatokat a koncepció és az átláthatóság hiánya jellemezte.”

Az átlátható, egyértelmű és felelős véleményalkotás a döntéshozók határozataiban nem jelent meg, ami akadályozta a felelősség megállapítását. A tanácsi
hatáskör átruházása a vezérigazgatóra, illetve továbbruházása az alacsonyabb szintű vezetőkre többlépcsős döntéshozatali rendszert eredményezett. A szabályozás és gyakorlat bonyolultsága, a meghozott határozatok nagyságrendje (számuk több ezer volt), a döntéshozók számára nagy, az ellenőrzés számára pedig kicsi mozgásteret biztosított. Annak ellenére, hogy az MNV Zrt. vezérigazgatója saját hatáskörében a döntések 4%-át hozta meg, a döntéselőkészítés folyamatában hozott határozataival, a tanácsi határozati javaslatokon (a vezérigazgatói határozatok 58%-a) keresztül befolyásolta a Tanács
döntéshozatalát.”

Egyes döntések nem felelős tulajdonosi szemléletben születtek (pl. MVM Zrt. tőkeemelés), illetve azok nem a Magyar Állam elsődleges érdekét (pl. Nemzetközi Vegyépszer Zrt. költségvetési viszontgarancia) és az állami vagyon védelmét (pl. Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kht.) szolgálták. A nem következetes döntések indokolatlan többletkiadást eredményeztek a költségvetésnek (pl. a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. megszüntetése, új társaság megalapítása, majd ennek a határozatnak a
visszavonása; az MNV Zrt. kezelt ingatlanjainak őrzés-védelmére hatástanulmány
és koncepció készítése nélkül kötött szerződés; a Duna Palota Nonprofit
Kft. veszteséges társaság vezérigazgatójának végkielégítését a hibák feltárása
előtt kifizették).”

Az MNV Zrt. állami vagyonról vezetett nyilvántartása csak korlátozottan volt megbízható.”

Az adatminőségi problémák megoldását célzó adattisztítási tevékenységeket
a problémák teljes körű azonosítása nélkül, irreális teljesítési határidőkkel határozták meg.”

Az egységes vagyon-nyilvántartást támogató informatikai rendszer (Everest)
kialakítását
az elődrendszerek hiányosságai és a vagyon-nyilvántartásra vonatkozó jogszabályi előírások változása indokolta. A rendszerfejlesztési projekt előkészítését és lebonyolítását szabálytalanságok és szakmai hibák jellemezték. A projekttámogatási szolgáltatásokban, a projektvezetési, illetve minőségbiztosítási feladatok ellátásában szerződés nélküli foglalkoztatás volt, a kapcsolódó beszerzési eljárásokat a versenyeztetés hiánya jellemezte. Az Everest rendszer beszerzési eljárásában az ajánlati felhívás műszaki specifikációjának összeállítására megkötött szakmai tanácsadói szerződéssel kapcsolatban az MNV Zrt. a teljes vállalkozói díjat kifizette. A szerződésben a teljes vállalkozói díj kifizetéséhez meghatározott követelmények az eredetileg előírt határidőben nem teljesültek. A munka elvégzése előtt igazolták a vállalkozó szerződésszerű teljesítését és elmulasztották a szerződés módosításának kezdeményezését. Az MNV Zrt.-nek az Everest projekt indításakor nem volt elegendő, megbízható információja a feladat nagyságáról, kockázatairól. Az informatikai rendszer fejlesztésére és az üzemeltetés támogatására megkötött szerződés több pontja átgondolatlan és az MNV Zrt. szempontjából hátrányos volt. A követelménytámasztás hiányosságai, a feladatok és felelősségek nem egyértelmű meghatározása, az irreális feladattervek, az erőforrások kontrolljának hiánya, valamint
az előnytelen vállalkozói szerződés az MNV Zrt.-t kiszolgáltatott helyzetbe hozta. Az üzemeltetési, támogatási szerződésektől való elállás szankcionálása az MNV Zrt. szempontjából olyan mértékben hátrányos, hogy az MNV Zrt. a szállító lényeges szerződésszegése (60 napot meghaladó késedelem) mellett sem tudott elállni a teljes szerződéstől, mivel a kötbérnél magasabb összeget kellett volna fizetnie a szállítónak. Az előnytelen szerződés, illetve a szerződésmódosítás kezdeményezésének elmulasztása az MNV Zrt.-nek 72 M Ft vagyoni hátrányt okozott. A projekt lebonyolítását több ponton (pl. ütemezés, kockázatmenedzsment, változáskezelés) projektmendzsment hiányosságok jellemezték. A projekt a kitűzött célokat nem érte el, a vagyon-nyilvántartási modul alacsony készültségi foka, a projekt kontrollpontok hiánya miatt a projekt – vállalkozó által ígért – 2010. évi befejezése nagyfokú kockázatokkal terhelt.”

Az MNV Zrt. ellenőrzési rendszere (EB, NFA EB, Belső Ellenőrzési Iroda, Kontrolling Igazgatóság) – az együttműködés szabályozásának és gyakorlatának hiánya, az ellenőrzési feladat lefedettségének elégtelensége miatt – csak részben segítette a vagyonkezelés átláthatóságát. Az ellenőrzések több esetben – például az NFA tevékenység ellenőrzése – párhuzamosan folytak, míg egyes területeket egyáltalán nem ellenőriztek.”

A korábban privatizált Fradi Pálya értékesítési szerződésében vállalt kötelezettségét a vevő nem teljesítette. A szerződést az FTC és a befektető az MNV Zrt. kihagyásával az állam számára hátrányosan módosította.”

A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti ingatlancsere folyamata nem volt átlátható, végrehajtása elhúzódott, az együttműködési nehézségek miatt többletkiadást eredményezett.”

A határozott idejű haszonbérleti szerződések – lejárati idő előtti – újrahasznosítási pályáztatási folyamatában két pályázat elfogadása nem volt megalapozott. Ugyanis a haszonbérleti szerződések átlagterületét jelentősen meghaladó két pályázat kiírása nem volt indokolt, mert a szerződések lejártáig még több mint öt év volt hátra. A pályázati kiírás – a területek összevonása miatt – nem tette lehetővé a helyi piaci versenyt, mert a területnagyság (több település külterülete) miatt szükséges tőkeerővel a helyi gazdák nem, csak az eredeti haszonbérlők rendelkeztek. A pályázatokat (egy-egy pályázó volt csak) az eredeti bérlők nyerték, akikkel a szerződést az új erdőtörvény hatályba lépése
előtt egy, illetve négy nappal meg is kötötték. Az eredeti haszonbérlők az új szerződéssel húsz évre határozott idejű bérleti jogot szereztek.”

A Bábolna Zrt. a nyilvántartások hiányossága miatt nem tudott elszámolni a használatába adott földterület nagyságával.”

Termőföldért Életjáradékot Program: A 255/2002. (XII. 13.) Korm. rendelet alapján 2003-tól megkötött életjáradéki szerződések azt mutatják, hogy a kormányzati szabályzás alapján megállapítottm járadék fizetés számítási metodikájából adódóan a járadékszerződésben rögzített termőföld értékének (legfeljebb 3 M Ft lehetett) többszöröse is kifizetésre kerülhet járadék formájában. A kormányrendelet a járadék kiszámításánál a felajánlott termőföld értékének kétszeresét tekintette a járadék alapjának, illetve az életkortól függően további korrekciós szorzót határozott meg.”

Az MNV Zrt. szakértői díjakra, szakfordításokra, ügyvédi, könyvvizsgálói szolgáltatásokra 93 M Ft-ot költött. Az elkészített tanulmányok, szakmai anyagok a vizsgált esetekben nem voltak gazdaságosak, a díjazás és az elvégzett munka közötti összhang hiánya miatt, pl. a Telkes Kft.-vel munkaerő toborzásra, karrier tanácsadási szolgáltatásra kötött, illetve a Consact Kft.-vel elégedettség felmérésére kötött szerződés. Nem volt szükség azokra a megbízásokra, ahol a szerződésben rögzített feladat belső munkaerővel is elvégezhető volt, pl. a gazdasági igazgatói munkakör átadásával kapcsolatos tanácsadói feladatok ellátása, az átadás-átvétel szakmai koordinálása.”

Természetesen lehet ellenérvelni azzal, hogy “fideszes leszámolási kampány”, “trükkös Domokos”, de alighanem ez most kevés lesz.

Forrás: Vastagbőr Blog

14 hozzászólás “Magyar Nemzeti Vagyonherdáló” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    ÉLETBE LÉPETT A BÉRPLAFON A KÖZSZFÉRÁBAN!

    Szerdától senki sem kereshet havi kétmillió forintnál többet a közszférában, helyreáll az önkormányzatok működésének törvényességi felügyelete, rendszeres iskolába járáshoz kötik a családi pótlék folyósítását, valamint megkezdi működését a Terrorelhárítási Központ – ismertette Nagy Anna kormányszóvivő a szeptember elsején életbe lépett legfontosabb jogszabály-változásokat.

    A közszolgálati bérplafon bevezetéséről Nagy Anna a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: azt nemcsak az ország pénzügyi stabilitása indokolta, hanem a társadalmi igazságérzet is. A döntés értelmében egyetlen állami vezető sem kereshet havi kétmillió forintnál többet. A rendelet a Magyar Nemzeti Bank elnökére is kiterjed. Simor András havi illetménye így 8 millióról 2 millió forintra csökken.

    A tanévkezdéshez kapcsolódó változásokról szólva Nagy Anna elmondta: szeptembertől a gyermek rendszeres iskolába járásához kötik a családi pótlék folyósítását, az általános iskola alsó tagozatában pedig újból bevezetik az osztályozást, s ha a tantestület úgy dönt, évismétlésre is lehetőség lesz.

    Szerdától a vállalkozások ötvenmillió forintos határig beruházási hitelt is igénybe vehetnek a Széchenyi-kártyához kapcsolódóan, ez Nagy Anna megfogalmazása szerint a kis- és középvállalkozások túlélését segíti.

    Szeptember elsejétől helyreállt az önkormányzatok törvényességi felügyelete; húsz új vezetővel megkezdték munkájukat a megyei közigazgatási hivatalok – emlékeztetett a kormányszóvivő, hozzátéve: ez a közigazgatás átalakításának első nagy lépése.

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG MAGYAR NEMZETI BANK ELNÖKÉNEK
    Simor András Elnök úr

    Tisztelt Elnök úr!
    Az Önnek írt levelemben kívánom jó szándékomat kifejezésre juttatni, amikor az “átlagember számára is” néhány jelentőségteljesnek tűnő gondolataimat megosztom.
    -Az Elnök úr nap mint nap láthatja, tapasztalhatja az új Parlament, a Kormány heroikus küzdelmét, amelyet a NEMZET, a HAZA érdekében tesz, és szándékozik tenni.
    Most, amikor teátrális jelenetektől sem mentes a Kormányunk IMF-fel folytatott tárgyalása, Önnek kötelessége lenne a
    MAGYAR NEMZET ÉRDEKÉBEN minden tekintetben kifejteni, támogatni e tárgyalássorozatot, a minél sikeresebb
    eredmény érdekében!
    Ön nagyon jól ismerheti ezek tárgyi, technikai menetét, a tekintetben is, hogy milyen “kemény csatákra” van szükség az
    eredményesség érdekében. A kemény csaták megvívására azon emberek képesek, akik elsősorban a NEMZETÜK, a
    HAZÁJUK IRÁNT minden tekintetben HŰEK, és ELKÖTELEZETTEK! Nem véletlen, hogy azok a nemzetek “viszik
    valamire”, amelyek erős identitástudattal bírnak, s ennek szellemében munkálkodnak HŰ FIAI, LEÁNYAI!
    Természetesen nem hagyhatom ki a tárgyaláshoz alapvető, szakmai, stratégiai, felkészültséget, a szükséges információk birtoklásával való diplomatikus megnyilvánulások fontosságát sem!
    -Miután a közvélemény igen tekintélyes hányada úgy ítéli meg, hogy a várható PARLAMENTI, ÉS KORMÁNY DÖNTÉSÉ-
    NEK, elvárásainak az Ön személye, a végzett munkastílusa nem illik bele az új társadalmi, gazdasági folyamatok megvalósíthatóságába, ezért Önnek “lépnie illene!” Igen, ILLENE, mert minden normális demokráciákban egy választás utáni hatalomváltás esetén ez természetes! Csak még nálunk nem! Tessen szíves elolvasni azokat az
    információkat, amelyek az IMF-hez kapcsolódnak! Az ország tisztességes, józanul gondolkodó polgárai csaknem egy emberként támogatják KORMÁNYUNKNAK A NEMZET irányába elkötelezett alapokra helyezett, képviselt tárgyalásait minden tekintetben.
    -Tisztelt Elnök úr!
    Miután Önt személyesen nem ismerem, engedje meg, hogy feltételezzem: inteligens, szakmai felkészültségét
    emberileg jó szándékú tettrekészségét! Ugyan mi okom is lenne mindezt kétségbe vonni? Hiszen, az Önre esett kiválasztáskor nyilván megfelelt azon követelményeknek, amelyek szükségeltettek! AKKOR! Csak, hogy azóta néhány év
    eltelt, a világban lezajlott, és végbemenő folyamatok egészen más szakmai, emberi kvalitású személyek ÁLDÁSOS
    TEVÉKENYSÉGÉRE tartanak igényt!
    A fentiek alapján Tisztelettel kérjük a MAGYAR NEMZET ÉRDEKÉBEN, hogy szíveskedjen az Elnöki székből felállni
    nemes gesztust gyakorolva, amely méltó lenne talán Önhöz is! Higgye el Tisztelt Elnök úr, előbb vagy utóbb elfog jönni az ideje! Most még talán méltóképpen, igazi hazafinak minősülő cselekedettel megteheti!
    Csak zárójelben jó szándékomnak adok hangot, amikor említést teszek a tekintetben, hogy még soha, semmikor
    a világon nem vezettek eredményre a Kormányok elleni dacoskodások! Arról nem beszélve, amikor a nemzet is már
    egyre “felkészültebb állapotban” van! Írom mindezt annak ellenére, hogy igen sokan ismerik a “hátszelek támogatásainak szereplőit”, csak azt nem szabad számításon kívül hagyni, hogy szép lassan előbb, utóbb mind a
    kifarolás eszközét választja. S Ön Tisztelt Elnök úr, egy szál magára hagyatkozhat!
    Maradok további Tisztelője, különösen akkor, ha a NEMZET ÉRDEKÉBEN meghozza az ön számára is erényt kovácsoló áldásos döntését!!!

  3. grün szerint:

    “ÉLETBE LÉPETT A BÉRPLAFON A KÖZSZFÉRÁBAN!”
    Így már senki sem kaphat több fizut mint szeretett miniszterelnökünk? Még az sem aki ért valamihez!
    Aki mégis, az szoci mutyi és offshore lovag, mint ahogy minden ember alkoholista, aki többet iszik mint a körzeti orvosa!

  4. Lora :) szerint:

    Grün! Orbán Viktor 1300000 Ft fizut kap, úgyhogy lehet nála többet keresni, nyugodtan pontosan megmondom 7000000 Ft-tal.
    Valahol meg kell húzni a határt pedig. Nemrég egy forgatás helyszínén jártam, ahol egy kisebb társaság beszélgetett a múlt kormányzásáról, mert hála Istennek már múlt a MSZP-SZDSZ romboló kormánya. Ők is egy “jót” tudtak megállapítani az ő kormányzásuk ideje alatt; összesen egy “jót”
    azt hogy mindenki azt csinált, amit akart. Na ettől lett a MAGYAR önmagából teljesen kiforduló, és dőlt össze körülöttünk minden. Nagyon kevesen vagyunk olyanok, akik a 8évet (igaz kínkeservesen) de becsületesen éltük meg, minden terhet magunkon cipelve, ezek meg lekaszaboltak minket,

    Lehet olvasni a felsorolásokban mit/hogyan akartak magukévá tenni? A pofám leszakad, hogy ekkora hézag van magyar-és magyar ember közt. Van (mert van) olyan melós, aki életében egy doboz gyufát nem hozott haza a melóhelyéről, de van olyan magyar, aki ha tehetné az országot is ellopná.

    Nincs középpolgárság, nincs középosztály. Az értelmiségi vagy csöndben csak épp hogy hallhatóan (esetleg) mond valamit, vagy már réges régen itthagyta Magyarországot.
    Itt az emberek elszegényedtek,elfáradtak az egyhelyben való totyogástól.

    Elég meredek ötleteket agyalok ki, de nem bírom magamban tartani, még akkor sem ha esetleg lavinát indítana el a kérdés:

    régen volt egy úgynevezett azonnal ítélő bíróság, amikor bevitték az embert, azonnal “megtárgyalták” az ügyet, és már börtönben is volt.
    Nem lehetne ugyanezt a dolgot demokratikus keretek közt folytatni? Annyi pénz elmegy ezeknek a megvitatására, meg tudom, hogy addig mindenki ártatlan, amíg be nem bizonyosodik a gyanú….bla bla bla De ez több hónapig, akár évekig is elhúzódhat…..,és csak megy ki a pénz az ablakon, ezeknek az előzetesben való tartása is minimum 3000-4000 Ft/nap a börtön kb 5000 Ft/nap

    Tényleg…..ha ez így megy tovább további börtönöket kell építeni, nemde?

  5. csepeli szerint:

    Lora: Az inkább 1,6 millió Ft, és ehhez jön még a pártelnöki fizetés, ami 400 ezer, megvan neki is a 2 milla. Egyébként a parlamenti pártok elnökei közül egyedül ő kap pártelnöki fizetést.

  6. fernando szerint:

    csepeli, te egy kisstílű barom vagy, az ország emberétől sajnálsz két millió fizetést? Az offshore lovag 8 milláját nem sokalltad!

  7. fernando szerint:

    az ország első emberétől, csak ez lemaradt

  8. grün szerint:

    Lora!”
    Grün! Orbán Viktor 1300000 Ft fizut kap, úgyhogy lehet nála többet keresni, nyugodtan pontosan megmondom 7000000 Ft-tal”
    Gratula! Tényleg pontos voltl!
    Már persze ha azt az egy nullát levonom, amit Magad helyett hozzá írtál!
    Azért a Vezíred jobban figyel!

  9. Vica szerint:

    Kedves GONDOLKODÓ!

    Az új kormány sok, számomra örvendetes reformot vezetett be. Az állami szférában igencsak helyesnek tartom a bérplafon csökkentését.
    Szerintem kimondottan jó, ha a minimális tudást el nem érő diák évet ismétel, ugyanis mi a csodára alapoznak e nélkül a későbbiekben (Ha egy háznak silány, vagy teljesen hiányzik az alapja, az várható, hogy hamarosan magától is összedől. Hogy adhatna esélyt, lehetőséget a benne élőknek?). Helyeslem, hogy a tanárverést szigorúan, börtönnel is büntethetik. Vissza kell állítani a pedagógusok tiszteletét (ugyanez lenne fontos a rendőrséggel kapcsolatban is, hiszen hogyan tudná fönntartani a rendőr a rendet, ha semmibe se nézik…).

    Hát végre elkezdődött valami pozitív. (Gondolom, hogy az eddig 2 milkó fölötti fizuval rendelkezők nem értenek velem maradéktalanul egyet…)
    Reméljük, hogy beindulhat a gazdasági növekedés az egyéb intézkedések nyomán, talán ennek a kormánynak nem a külföldi befektetők (szedd meg magad adómentesen, majd vonulj ki, ha letelt ez az időszakod) érdekei, hanem a magyar vállalkozók lesznek fontosak. No, majd meglátjuk… Mindenesetre reménykedek 🙂 .

  10. etikus szerint:

    VÉGRE HETEK ÓTA EGY ÉRTELMES HOZZÁSZÓLÁS az EGÉSZ CSEPEL INFÓN! (nem csak “anyázás” olvasható)

    Gondolkodó! Gratulálok végtelenül intelligens stílusban megfogalmazott és Simor András MNB elnök úrhoz írt soraidhoz!Kevesen tudják és tudnák ilyen stílusban és modorban megírni komoly véleményüket, csak az a baj, hogy nálunk Magyarországon azok, akik jól “elszúrnak” valamit véletlenül, vagy szándékosan- én Simor tevékenységében az utóbbit látom igazoltnak -nincs annyi intelligenciájuk,hogy megtegyék azt, amit megkövetel a haza.Simor is- emlékezzünk csak vissza – sokáig kizárólag a maga 8 milliós fizetésének csökkentése gondjával volt elfoglalva,nem törődve azzal a feladatával,hogy megállítsa a forint zuhanását!Pedig -ez szilárd meggyőződésem – a forintot kizárólag magyar földön “birizgálták” és ezt Simor is nagyon jól tudta és tudja,közben semmit nem tesz és tett ennek megállítására!Bizony itt lenne az ideje annak, hogy felelősségre vonásra kerüljenek mindazok,akik ilyen súlyos helyzetbe hozták ezt az országot, miközben magas fizetésüket éppen ennek ellenkezőjének eléréséért kapták!Nem kellene talán teljesen veszni hagyni a magyar népet,az új kormánynak meg van a lehetősége arra,hogy akik elárulták országunkat erkölcsileg, pénzügyileg, a bíróság előtt feleljen, feleljenek bűnös tetteikért!Elég aljas módon tették ezt, ebben élen járt Gyurcsány Ferenc,Bajnai Gordon,Veres János és természetesen nagyon aljas módon szúrt ki velünk magyarokkal Magyarországon Lendvai Ildikó,Kiss Péter na és Draskovics Tibor!Remélem, hogy Dr. Orbán Viktor és kormánya,az igazságügyi és közigazgatási miniszter úrral karöltve megtalálja azt a megoldási módot, hogy ezek ne úszhassák meg a nyugodtan hazaárulásnak is beillő 8 év munkásságukat!

  11. " ?! " szerint:

    Kedves csepeli mszp-sek!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket, hogy merjetek kicsik lenni, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyen a káderképzőből visszatérő elvtársak vezetőkké választása után lesz az MSZP.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! (Utána meg még szerényebbek!)

  12. Gordon szerint:

    Gondolom azon ballibbek akik anno Tátrait védelmezték most mélyre süllyednek szégyenükben.

  13. " ?! " szerint:

    Tisztelt fórumozók!

    Kezd felszállni a füst.

    Az Önkormányzat honlapján közzétették a polgármester 23 oldal terjedelmű 2010. 08. 31-i keltű részletes jelentését “Bp. XXI. Kerület Csepel Önkormányzata vagyoni helyzetéről, valamint a későbbi éveket terhelő kötelezettségekről”.

    A fent említett 23 oldalas jelentés az Önkormányzat honlapjáról letölthető.

    Ha első nekifutásra jól számoltam, akkor költségvetési hiány, plusz a következő éveket terhelő kötelezettségek összege együtt kb. 7 milliárd Ft.

  14. GONDOLKODÓ! szerint:

    ” etikus:
    2010. szeptember 02., csütörtök 14:27-kor

    VÉGRE HETEK ÓTA EGY ÉRTELMES HOZZÁSZÓLÁS az EGÉSZ CSEPEL INFÓN! (nem csak “anyázás” olvasható) ”

    T. etikus!

    Jól esnek elismerő, dicsérő szavai!
    Még sem köszönöm a magam erejének, inkább köszönöm Isten kegyelmének.

Itt lehet hozzászólni !