‘Közpénzek’ kategória archívum

„Ágyúval lőnek verébre” – Szocialista képviselő támadta a vakcinát

2009. december 9. szerda

Hír TV, Gyulai Hírlap, Csepel.info

Megkérdőjelezte a magyar oltóanyag hatékonyságát a szocialista Perjési Klára. Gyula polgármestere kidobott pénznek tartja a vakcinára költött állami forrásokat is.

A Gyulai Hírlap beszámolója szerint egy októberi sajtótájékoztatóján a politikus úgy fogalmazott: ágyúval lőnek verébre, mert olyan vakcinára költ az ország 6 milliárd forintot, amelynek kétséges a hatása. Perjési Klára, aki egyébként a parlament egészségügyi bizottságának is tagja, úgy véli: a vírus kezelése az iskolapéldája annak, hogyan akarnak szakmai kérdéseket politikai alapon megoldani. (tovább…)

MSZP-SZDSZ-kompromisszum miatt kerülhetett a BKV-hoz a letartóztatott jogi igazgató

2009. december 8. kedd

Hírszerző

A TV2 Tények beszámolója: az MSZP-s Horváth Csaba kapásból hazudozott, és “gyurcsányi” reflexből a Fideszre kent mindent

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatóját. Sziebert György Antal Attila távozása után, de még Kocsis István érkezése előtt, az “interregnum” idején érkezett pályáztatás nélkül a BKV-hoz. Egy a cége belső életét jól ismerő forrásunk szerint afféle fővárosi koalíciós kompromisszum eredménye volt a kinevezés. A keresett informatikai igazgató már külföldön van.

Szűk öt hónapig volt Balogh Zsolt a BKV megbízott vezetője, miután tavaly áprilisban távozott a cégtől Antal Attila vezérigazgató, Kocsis István jelenlegi vezető pedig csak szeptember 1-ével vette át a céget. A vezetőváltást a magyar sajtóban általában a fővárosi koalíciós pártok bonyolult hatalmi harcának részeként értelmezik, eszerint Antal Attila alapvetően Hagyó Miklós embere volt, és hogy az MSZP egykori üdvöskéje körül kezdett elfogyni a levegő, jelezte Demszky Gáborhoz kapcsolt Kocsis érkezése, és a korábbi korszakban a szekrényben felhalmozott csontvázak kiborogatása is. (tovább…)

Őrizetben a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatója

2009. december 5. szombat

Index

Őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját is, mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják, tudta meg az MTV Híradó.

A BKV jogi igazgatóját – aki korábban a Budapest Airportnál dolgozott – pénteken este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki. (tovább…)

Levél Demszkynek a csepeli szennyvíztisztító ügyében

2009. december 2. szerda

MTI, Fidesz.hu

Levélben fordult a főpolgármesterhez a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció a csepeli szennyvíztisztító ügyében indított per miatt; az ellenzéki frakciószövetség szerint a fővárosi önkormányzat meglehetősen rossz esélyekkel tekinthet a jogi procedúra elé.

Wertán Zsolt Zoltán, a fővárosi közgyűlés KDNP-s tagja szerdán felidézte, hogy a beruházással kapcsolatban a kivitelező több követeléssel állt elő, és pluszköltségeire hivatkozva a fővárosi önkormányzattól, mint beruházótól peres úton mintegy ötmilliárd forintot követel. (tovább…)

Botrány! Szándékosan bukik milliárdokat a főváros?

2009. december 1. kedd

A Lakos család esete a budapesti beruházásokkal

Heti Válasz

A Csepeli Szennyvíztisztító eddig is jól tejelt az MSZP-SZDSZ-nek

Az összeférhetetlenség határát súrolja, ahogy a Lakos házaspár eluralta a főváros döntéshozó és végrehajtó szerveit. Míg az SZDSZ-es férj Budapest üzemeltetéséért felel, az ügyvéd feleség óriásprojekteknél segédkezik. Most épp az a kérdés: a Lakosné által képviselt önkormányzat szándékosan bukik-e milliárdos pert a csepeli szennyvíztisztító magánkivitelezőivel szemben?

A nyári BKV-skandalum után akár természetesnek is tűnhetne, hogy az állam korrupcióellenes szervei “rárepülnek” a főváros cégeire vagy az önkormányzati óriásprojektekre. Pláne, ha a lehetséges elkövetési érték nagyobb, mint a közlekedési vállalat végkielégítettjeinek, tanácsadóinak kiszórt 3-4 milliárd forint. (tovább…)

Közgazdászok nyílt levele a Magyar Országgyűlésnek

2009. november 30. hétfő

Járai Zsigmond, Szapáry György, Bod Péter Ákos a nemre buzdítja a honatyákat

Népszabadság, Csepel.info

Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője szombaton nyílt levélben szólította fel a parlamenti képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetés jelenlegi tervezetét, ne sodorják újabb veszélybe az országot.

A több országos napilapban megjelent (köztük hirdetésként a Népszabadságban), az Országgyűlésnek címzett nyílt levél szerint a Bajnai-kormány büdzséje “ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített, trükkös költségvetések”. (tovább…)

Tarlós: „Horváthnak olyan magas a BKV problémája, mint kacsának az eperfa”

2009. november 26. csütörtök

MTI, Magyar Nemzet

Tarlós István szerint szerdán egy leköszönő főpolgármester egy bukott kormány miniszterelnökével két és fél órán keresztül tárgyalt a semmiről.

„Ugyanott tartunk, ahol előtte tartottunk. A főváros nem kapott egy fillért sem” – mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján azt követően, hogy Bajnai Gordon kormányfő Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesterrel tárgyalt a Parlamentben. Tarlós szerint a szerdai találkozó egy nagy semminek, egy kommunikációs ujjgyakorlatnak minősíthető. (tovább…)

Megtörtént a lehetetlen: előbb lesz kész a 4-es metró, mint várták

2009. november 20. péntek

HírExtra, Csepel.info

A kép illusztráció

A most felröppenő hírek szerint a négyes metró építése nemhogy újra lassul, hanem gyorsul, akár pár hónapot is. A kérdés az, hogy a sok ezer céldátumból melyikhez képest?

Kellemes hírek

Klados Gusztáv, a DRB Metró Projekt Igazgatóság vezetője szerint akár pár hónappal előbb lehet kész a négyes metró, mint várták. Erre magyarázatként azt adták, hogy a pesti oldalon a fúrópajzs a vártnál könnyebben alkalmazkodott a földviszonyokhoz. Eme örömhírt az átlagember ujjongással ünnepelné – ha a tények nem mutatnának ez ellen. (tovább…)

Egymilliárdért viszik el a csepeli iszapot

2009. november 13. péntek

Index

A kép illusztráció (fotó: Civertan.hu)

A Csepel 2009 konzorcium nyerte meg azt a pályázatot, amelyet a csepeli szennyvíztisztító építésekor kitermelt szennyezett talaj elszállítására írtak ki. A körülbelül 60 ezer tonna föld-iszap keverék eddig egy kupacban félrerakva várt a sorsára.

A Közbeszerzési Értesítő legutóbbi száma szerint a konzorcium 3,5 millió euróért, azaz körülbelül egymilliárd forintért szállítja el, kezeli, és helyezi el a szennyeződést. (tovább…)

Nem épül a “Csepeli Csücsök”

2009. november 12. csütörtök

16 éve várják a gerincút megépítését a lakók

Csepel.info, Helyi Téma

Csepeli Gerincút

Bár októberre ígérték, mégsem kezdődött meg az ország talán legdrágább sima útszakaszának, a Csepeli Gerincút egynegyedének építése. A “Csepeli Csücsök” a tervek szerint egy 2,5 kilométeres csonka főútszakasz lesz, amely a Szabadkikötő út és a Posztógyár utca között húzódik majd, és csak a választási kampány időszakában építik – ha építik.

A Gerincutat Demszky Gábor 1993-ban ígérte meg a csepelieknek azzal, hogy 1996-ban már használhatják azt a kerület lakói. Demszky, a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció, Tóth Mihály csepeli polgármester, Avarkeszi Dezső és Podolák György csepeli MSZP-s politikusok – de még a Csepelre látogató Gyurcsány Ferenc is – ez után úgy ígérgették végig az elmúlt 16 évet, mint a vízfolyás. Az út átadására kitűzött céldátumok és szerződések szerint 1996-ban, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2008-ban kellett volna teljes hosszában, később pedig már csak fele hosszában elkészülnie, de sem az egész, sem a fele nem készült el. A legutóbbi ígéret szerint 2011-re a negyede készülne el, de a munkálatok sajnos most sem kezdődtek el. (tovább…)