‘Önkormányzat’ kategória archívum

Szent Erzsébet ismét segített

2013. február 18. hétfő

Csepel.hu

„Mindenki maga ismeri legjobban a saját közösségét” – kezdi Kispál György, a Csepeli Lelkészi Kör elnöke, akivel arról beszélgettünk, hogy hogyan használták fel azt az egymillió forintot, ami a november 17-én megrendezett I. Szent Erzsébet Jótékonysági Bál keretében gyűlt össze.

A plébános elmondja: a Lelkészi Kör minden tagja egyetértett abban, hogy a felajánlott összeget kilenc egyenlő részre osztva, minden egyházközség, gyülekezet a saját belátása szerint segítse a rászorulókat. Volt, ahol pénzbeli támogatással, volt, ahol élelmiszerrel vagy vásárlási utalvánnyal támogatták a   nehézsorsú csepelieket.

(tovább…)

Strand: úszójegy is lesz

2013. február 18. hétfő

Csepel.hu

Az 50 méteres úszómedence 27 fokos, míg a termálvizes medence 38 fokos vízzel várja a látogatókat a Csepeli Strandon – előreláthatóan – március 1-jétől. A medencék mellett fűthető öltözőkonténerek fogadják a látogatókat, ahol zárható szekrényekbe lehet elhelyezni a személyes holmikat. A Csepeli Városgazda Zrt. tájékoztatása szerint a „téli üzemmód” – a tervek szerint – a strand nyári, teljes üzemű nyitásáig tart.

Nyitva tartás: hétköznapokon 6-tól 20 óráig; hétvégén 8-tól 19 óráig

(tovább…)

Megalakult az idősügyi tanács

2013. február 17. vasárnap

Csepel.hu

Illusztráció

Csepelen megalakult az idősügyi tanács. A tagok elfogadták azt a dokumentumot, aminek lényegéről, céljairól Noé László idősügyi tanácsnok, a tanács elnöke tájékoztatta a Csepeli Hírmondót.

„A kerületben élő nyugdíjasok és az önkormányzat közötti folyamatos együttműködés megvalósítása fontos cél, ahogyan az is, hogy biztosítsuk az időseknek az életkörülményeiket közvetlenül érintő intézkedésekkel összefüggő konzultációs, valamint javaslattételi lehetőséget. A rendeletek végrehajtást is figyelemmel szeretnénk kísérni.  A tanácsnak az is feladata, hogy közvetítsen az idősödő emberek, valamint az egyházak, társadalmi szervezetek és alapítványok között” – emelte ki Noé László, aki azt is hozzátette, konferenciákat és más programokat szerveznek majd.

(tovább…)

Játékosan, 80-on túl

2013. február 15. péntek

Csepel.hu

“Amikor rendeztem a kiállítást, megkérdezték a gyerekek: hány éves az alkotó? Hitetlenkedve néztek, amikor elárultam, hogy már 80 éves is elmúlt.” – mesélte megnyitó beszédében Illyés Gábor, a Kék Iskola Galéria vezetője, aki hozzátette: A jellemzés Varga László grafikusművészről mesél, akinek Játékosan című kiállítását február 15-én adták át a nagyközönségnek.

A galéria vezetője beszédében kiemelte: a mások számára már nem használható anyagok felhasználása az intézmény szívügye, hiszen a Kék Általános Iskola úgynevezett Ökoiskola, így a grafikusművész PET-palackokból, hungarocellből és hullámpapírokból készített alkotásai a galéria falai közé kívánkoztak.

(tovább…)

Szép kort élnek meg a csepeli idősek

2013. február 15. péntek

Csepel.hu

Ilona néni, Irénke néni, Julianna néni, Kati néni és Józsi bácsi: hogy mi a közös bennük? 2013. február 15-én 90. és 100. születésnapjuk alkalmából köszöntötte őket a csepeli önkormányzat: Németh Szilárd polgármester, Ábel Attila és Borbély Lénárd alpolgármesterek, valamint Palcsó Tamás énekes, A Dal című műsor csepeli versenyzője látogatott el hozzájuk. Nem érkeztek üres kézzel: személyre szabott ajándékcsomagot, virágot és tortát vittek meglepetésként mindenkinek.

Egy néni kivételével – akit rokonai egy 20. kerületi idősek otthonában helyeztek el – mindannyian családjaikkal élnek. Elmondásuk szerint hogy ilyen magas kort éltek meg, abban a rokonoknak van a legnagyobb szerepe: fiatalon tartja őket a szeretet, a gondoskodás, a figyelem, amit kapnak tőlük.

(tovább…)

Ismét várja a Fidesz a bejelentést

2013. február 15. péntek

Csepel.info

Várjuk a bejelentést!

“Várjuk a bejelentést!” – több éves szünet után ismét kikerült a három szóból álló felhívás a csepeli Fidesz honlapjára – értesült a Csepel.info. A háttérben Takács Krisztián MSZP-s képviselő büntetőügye valamint  az előző politikai vezetés 125 millió forintot meghaladó jutalmai és prémiumai állhatnak.

Eddig két alkalommal került ki ez az üzenet a honlapra, mindkét esetben nagy súlyú bűncselekményekkel vagy visszaéléssel kapcsolatban. (tovább…)

Rendelettervezetek társadalmi véleményezése

2013. február 15. péntek

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Az alábbi oldalon találhatják a 2013. február 28-i képviselő-testületi ülés egyes rendelettervezeteit, melyeket társadalmi véleményezésre bocsátunk.

Várjuk észrevételeiket, javaslataikat!

(tovább…)

Jótékonysági est a templomért

2013. február 14. csütörtök

Csepel.hu

Összefogással a mezőbaji református templomért címmel 2013. február 22-én, 17 órakor jótékonysági estet szervez Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Csepeli Városkép Kft.
Az esten csepeli művészek, művészeti csoportok lépnek fel.

Mezőbaj kis település Bihar megyében, a történelmi Partium területén, Nagyszalontától 15 km-re. Temploma 1826-ban épült. Demeter Szilárd, a Mezőbaji Református Egyházközség lelkipásztora jelezte, hogy nagy szükség lenne a templom bútorzatának cseréjére, a tetőszerkezet és a villanyvezetékek felújítására. Ehhez kérik, kérjük a jó szándékú és segítőkész csepeliek segítségét!

(tovább…)

Megjelent a Csepeli Hírmondó februári első száma

2013. február 14. csütörtök

Csepel.hu


A tartalomból:

– Csatornázás: ki és mennyi támogatást kaphat a házi rákötések munkálataira? Az önkormányzat szociális alapon akár teljes egészében finanszírozhatja a szennyvízcsatornára való csatlakozást. Részletek az újságban.

– Hogyan osztották el a Szent Erzsébet Jótékonysági Bálon összegyűlt 1 millió forintot? Erről kérdeztük Kispál Györgyöt, a Csepel Lelkészi Kör elnökét.

– „Mindig tanító néni akartam lenni.” Debre Istvánné cigánypedagógussal, a Kovács Zoltán Alapítványi Óvoda alapítójával beszélgettünk, aki szerint jó szóval, megfelelő környezettel, türelemmel sok mindent meg lehet oldani.

(tovább…)

Aggódó olimpikonok látogattak Csepelre

2013. február 13. szerda

Csepel.hu

A NOB végrehajtó bizottságának február 12-én kiadott javaslata száműzné a birkózást a 2020-as olimpiai játékokról. A sportkedvelők számára megdöbbentő hír másnapján a londoni olimpián szerepelt szabadfogású birkózó csapat tett látogatást a Karácsony Sándor Általános Iskolában.

A Nemzetközi Olimpia Bizottság javaslata óriási kalamajkát okozott a hazai sportágban is, így a meghívott vendégek kicsit késve érkeztek meg az iskolába, ahol a színházterem zsúfolásig telt érdeklődő diákokkal és tanárokkal, hogy a legfrissebb olimpiai (bronz) érmes Hatos Gábor, Ligeti Dániel olimpikon, és Gulyás István szakág-vezető élménybeszámolóját meghallgathassák, akikhez csatlakozott az MTVA sportfőszerkesztőségének munkatársa Mohay Bence is, aki kommentátora volt az ötkarikás birkózó szerepléseknek. Ligeti Dániel hosszasan mesélt a kezdetektől egész napjainkig eltelt időszakról, egészen a felnőtt válogatottságig, amihez Hatos Gábor is csatlakozott, aki több sportágat is kipróbált, amíg nehézatlétává vált.

(tovább…)