‘Önkormányzat’ kategória archívum

Fellobban Advent első lángja a Szent Imre téren

2013. november 26. kedd

Csepel.hu

A Szent Imre téren, Csepel adventi koszorúján december 1-jén, vasárnap, 16 órakor fellobban az első gyertya lángja, melyet Németh Szilárd polgármester gyújt meg.

A Betlehem és Csepel feldíszített fenyőfája mellett megrendezett ünnepségen a Csepeli Lelkészi Kör vezetője, Kispál György, a Jézus Szíve templom plébánosa mondja el adventi gondolatait.

Minden csepelit szeretettel várunk!

(tovább…)

Péntektől ismét jégpálya Csepelen

2013. november 26. kedd

Csepel.hu

November 29-étől január 31-ig bárki kipróbálhatja a 450 m2 felületű korcsolyapályát, melyet idén is a Szent Imre téri buszvégállomásnál állít fel az önkormányzat.

Tanítási napokon 8-12.00 óráig a csepeli iskolások szervezett keretek között, ingyenesen korcsolyázhatnak. A nagyközönség ilyenkor 13 órától 22 óráig használhatja a jégpályát – hétvégén egész nap.

(tovább…)

Becsatornázzák a fővárost

2013. november 26. kedd

Inforadio

Csepelen is elkészült a 40 évig várt csatornarendszer

Mintegy 240 kilométernyi csatorna épül Budapesten a következő másfél évben a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében – mondta el az InfoRádiónak az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. ügyvezető igazgatója. Wertán Zsolt Zoltán azt is jelezte: a 34 milliárd forint összértékű beruházásnak van olyan szakasza, amely a metróépítés bonyolultságával vetekszik.

A főváros szennyvizeinek 50 százaléka tisztítatlanul folyt a Dunába egészen 2010-ig, azóta a megfelelő szennyvíztisztító kapacitással rendelkezik már a főváros, így a dunai beömléseket sikerült nagyrészt megszüntetni – mondta el Wertán Zsolt Zoltán. Csepelen is 54 km csatorna készült el az elmúlt évben. (tovább…)

Tarlós István: Legyen némi rend húsz év rendetlenség után

2013. november 25. hétfő

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Fidesz.hu, Csepel.info

A városnak érdeke, hogy némi rend legyen a húsz éves rendetlenség után, a hajléktalanoknak pedig érdeke létfeltételeik javítása, ami három éve folyamatosan történik is – írja közleményében Tarlós István.

Mivel brutális és uszító politikai akciózás folyik egyes ellenzéki fórumokon hajléktalanügyben, ezért szeretném világossá tenni, hogy Budapest főpolgármesterének és munkatársainak a hajléktalanok, de a többi fővárosiak érdekeit is képviselnie kell – hangsúlyozza a főpolgármester. Mint írja, a városnak érdeke, hogy némi rend legyen a húsz éves rendetlenség után, a hajléktalanoknak pedig érdeke létfeltételeik javítása, ami három éve folyamatosan történik is. (tovább…)

Új Csepeli Konzultáció – november 26-áig mondhatnak véleményt a csepeli lakosok

2013. november 25. hétfő

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Aki még nem válaszolt az önkormányzat által közrend, közbiztonság témájú Új Csepeli Konzultáció kérdéseire, holnapig, azaz november 26-áig megteheti az alábbi oldalon: http://csepel.hu/konzultacio/kerdoiv.php vagy a postaládákba bedobott levél útján, melyet minden csepeli háztartásba eljuttattunk.

(tovább…)

Díjmentes jelzőrendszeres házi segítségnyújtás időseknek

2013. november 25. hétfő

Csepel.hu

Csepelen az egyedül élő 65 év feletti nyugdíjasok jelzőrendszeres házi segítségnyújtást vehetnek igénybe saját otthonukban, melyet a Humán Szolgáltatások Igazgatósága díjmentesen biztosít.

Az év minden napján 24 órában működő szolgáltatást a kritikus élethelyzetekben mástól segítségre nem számítható, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló időskorú, pszichiátriai betegek, valamint fogyatékos személyek kérelmezhetik.

(tovább…)

Sportolás ingyen? Itt a csepeli választék!

2013. november 25. hétfő

Ittlakunk.hu

Fitneszpark a Daru dombon

Összegyűjtöttük, hogy milyen ingyenes sportolási lehetőségeket tudtok megragadni, itt a kerületben. Szerencsére bőven van miből válogatni!

Elsőként említenénk a Daru-dombot a BMX-pályával, amelyet nem csak a kerületi bringások keresnek fel, hanem Budapest-szerte népszerű. Mellette pedig egy kis testformálásra vár mindenkit a novemberben átadott kültéri fitneszpark. (tovább…)

Kimeríti-e a Btk-t a csepeli MSZP?

2013. november 25. hétfő

Ábel Attila, Csepel.info

A vádirat 1. oldala

A vádirat 2. oldala

A vádirat 3. oldala

Ismét vádat emeltek Szenteczky János ellen, ezúttal rágalmazás bűncselekménye miatt. A csepeli MSZP elnöke és önkormányzati frakcióvezetője a vádirat alapján sunyi módon, a saját arcát elrejtve, egy csepeli hírblog nevével visszaélve próbálta bemocskolni politikai ellenfeleit – írta közleményében Ábel Attila alpolgármester.

Az alpolgármester nyilvánosságra hozta annak az újabb vádemelésnek a dokumentumait, amelyről lapunk itt számolt be. Ábel Attila közleménye az alábbiakban olvasható.

A Csepel.info új szavazást indított: Az MSZP-frakció négy vádemelést és három ítéletet szedett eddig össze. Ön szerint van tennivalójuk? (tovább…)

Borka-Szász: politikai pedofília-verseny van Csepelen

2013. november 21. csütörtök

Csepel.info, Borkaszasztamas.blog.hu

Borka-Szász Tamás Avarkeszi Dezsővel, aki szintén a DK keretében politizál tovább

Bár hivatalosan még el sem kezdődött a választási kampány, máris több olyan politikai akció történt Csepel-Soroksáron, ami minimum átlépte a jó ízlés határait – állítja Borka-Szász Tamás, Demokratikus Koalíció párti országgyűlési képviselőjelölt a közleményében.

Mint ismert, Szabó Szabolcs, az MSZP – Együtt 2014 – PM közös országgyűlési képviselő-jelöltje, valamint Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke az elmúlt héten politikai pedofíliának nevezték, hogy a csepeli önkormányzat konzultációjára néhány iskolában a gyerekek üzenőfüzetében is felhívták a szülők figyelmét. Ábel Attila, a Fidesz csepeli elnöke a sajtótájékoztatók után kiadott közleményében arra emlékeztette Szenteczky János MSZP-s pártelnököt, hogy ő maga és a szocialista frakció is teljes létszámban megszavazta az első Csepeli Konzultációt. Akkor az MSZP nem kifogásolta a valamennyi csepeli párt által támogatott konzultációt, és annak módját. (tovább…)

Megalakult a 62 felett Civil Társaság – Cél az idősek felkutatása és támogatása

2013. november 21. csütörtök

Csepel.hu

Irodahelyiséget adtak át a Nagy Imre Általános Művelődési Központban a megalakult időseket támogató 62 felett Civil Társaság részére. A nonprofit egyesület célja elsődlegesen a kerületben élő magányosok felkutatása és számukra a mindennapi életvitelükben való segítségnyújtás.

A művelődési központban Tóth Endre intézményvezető köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Borbély Lénárd országgyűlési képviselőt, alpolgármestert, Morovik Attila alpolgármestert és Noé László idősügyi tanácsnokot, önkormányzati képviselőt.

(tovább…)