Kimeríti-e a Btk-t a csepeli MSZP?

Ábel Attila, Csepel.info

A vádirat 1. oldala

A vádirat 2. oldala

A vádirat 3. oldala

Ismét vádat emeltek Szenteczky János ellen, ezúttal rágalmazás bűncselekménye miatt. A csepeli MSZP elnöke és önkormányzati frakcióvezetője a vádirat alapján sunyi módon, a saját arcát elrejtve, egy csepeli hírblog nevével visszaélve próbálta bemocskolni politikai ellenfeleit – írta közleményében Ábel Attila alpolgármester.

Az alpolgármester nyilvánosságra hozta annak az újabb vádemelésnek a dokumentumait, amelyről lapunk itt számolt be. Ábel Attila közleménye az alábbiakban olvasható.

A Csepel.info új szavazást indított: Az MSZP-frakció négy vádemelést és három ítéletet szedett eddig össze. Ön szerint van tennivalójuk?

Minősített emberölésben való bűnsegédség, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett sikkasztás, magánokirat-hamisítás, közpénz magánügyvédre költése: ezekben a cselekményekben van eddig jogerős ítélet, amely a csepeli MSZP-frakció előző és jelenlegi tagjait sújtotta. Sikkasztás, hűtlen kezelés, rágalmazás – ezekben a bűncselekményekben emelt négyszer vádat eddig az ügyészség a négy fős csepeli MSZP-frakció több tagja ellen. És itt még nincs vége, hiszen számos bűncselekmény gyanújában nyomoz jelenleg is a rendőrség és az ügyészség. Ilyen a csepeli MSZP: a bírósági ítéletek és az ügyészségi vádiratok alapján mintha csak egy maffiaregényből vagy politikai krimiből ugranának elő.

Bár a csepeli MSZP becsületét a legújabb vádemelés már aligha süllyeszti tovább, nagy teher ez az önkormányzat képviselő-testületére nézve. A vádlottak ugyanis nem csak a hatalom visszaszerzéséért, hanem az ellenük folyó eljárások megszüntetéséért is küzdenek. Amennyiben ugyanis sikerülne az önkormányzat vezetését újra megragadniuk, a már folyó büntetőügyekben ők adhatnák a sértetti jogi képviseletet. Azon keresztül próbálhatnák “kidumáltatni” magukat. Hihető-e ezek után, hogy a rágalmazással, politikai ellenfeleik bemocskolásával is gyanúsított pártvezetés nem fordul a választások előtt ismét ezekhez az undorító módszerekhez? Aligha, sőt az elmúlt hónapok történései, “üzenetei” után egyáltalán nem.

A jelenlegi MSZP-frakció tagjai kivétel nélkül listáról kerültek az önkormányzatba. Lemondásuk nem járna új választások kiírásával. Kérdés, hogy meddig akarnak még várni ezzel, és kimeríti-e a Btk-t addig a csepeli MSZP?

Budapest, 2013. november 25.

Ábel Attila
alpolgármester
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

38 hozzászólás “Kimeríti-e a Btk-t a csepeli MSZP?” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Tömlöcbe velük!

  2. Ella szerint:

    1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról: Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg.

  3. grün szerint:

    Új szavazás indul!
    “Mondjanak le, hogy az MSZP-nek több esélye legyen 2010-ben
    Ne mondjanak le, hogy a Fidesznek több esélye legyen 2010-ben”
    .
    Szűzmáriaidesanyám!
    Már a választás is visszamenőlegesen történik, régi jó fityeszes szokás szerint?! 😛 😀

  4. Nagy József szerint:

    A kommunista egy különleges fajta,a tények,igazságok sosem zavarják őket.Hazudni,lopni,csalni ez a három fő jelszavuk.Semmihez nem értenek,viszont óriási mellényük van.Gusztustalan népség,remélem jövőre végleg megszabadulunk tőlük!

  5. Gordon szerint:

    “Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg.”

    A csepeli mszp egyik volt politikusa 36 évet kapott!

  6. ebihal szerint:

    Mi van Józsi? Ki pancsikoltad magad?

  7. "?!" szerint:

    Nagy igazság az, hogy két hülye egy pár! Különösen ha egy disznó és egy liba alkotja párt!

    A narancsosok színvonalán röfögött bele a témába a legpofátlanabb szerencsétlen zsírsertés “Gordon”, és kezdett gágogni 18:11-kor a névváltozáshoz kukit növesztett ostoba liba Tóth Kati/Nagy József!

    A zsírsertés nem veszi észre, hogy jelenleg már nem az ítélettel lezárt kettős gyilkosság, hanem a volt párttitkár Pintér Sanya által két hét alatt helyreállított közbiztonság és a csepeli narancsos-időszakban elkövetett ötös gyilkosság van napirenden!

    A névváltoztatás miatt kukit növesztett ostoba liba pedig azért gágog, mert még nem mindig nem tanult meg írni!

  8. elhallgattatni szerint:

    rezsóvá sem merít ki semmit, a sok pénz, jogon felülivé tesz.

  9. nagyapó szerint:

    Eetásak! Ki beszél itt a csepeli maszopról? A központ eetásai már eldöntötték, hogy a hajdani vörös Csepel már tréfli. Nem mindegy mit írogatnak a csepeli maradék vörösök?
    Bár igaz, hogy 6. Lenin szerint a kommunista legnagyobb bűne a hatalom elvesztése!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. zacc szerint:

    Régóta tudjuk, hogy az elvtársak szerint a “jog”, “szakértelem”, “közérdek” és tudj’isten hány megszámlálhatatlan nemes manipulátori bűvszó értelme az, hogy bármikor fekete a fehér, és ha úgy hozza a szükség, hófehérke a szénfekete. Az ezzel a legnagyobb baj, hogy ha sohase nyernének és sohase jönnének vissza, gyermekeink és unokáink akkor sem fogják többé felismerni a fekete és a fehér színt. Sem a szivárvány összes színeit. Ezek véglegesen elpusztították a társadalomalkotás alapjait.

  11. ebihal szerint:

    zacc!
    Ha neked az a társadalomalkotás alapja, hogy a felső tízezer zsebét tömjük, van
    4 millió létminimum környékén élő, hogy több tízezer gyerek nem jut melegételhez,
    akkor igazad van! Csak sokan vagyunk, akik ebből a csókos, uram-bátyám világból
    nem kérünk.

  12. Gordon szerint:

    Langyos helyi pártügyeket vetnek fel a balosok (bizonyítékok nélkül), miközben egy volt párttársuk 36 évet kapott, a többi párttársuk közül pedig többen a bíróságra járnak és egyik bűncselekménnyel próbálnának kibújni a másik alól.

    Itt tart a csepeli mszp.
    Nem csodálom, hogy nem mernek jelöltet állítani!

  13. ebihal szerint:

    Gordon!
    Ugye te támogatod inkább a stadion építést, mint a beteg gyerekeket? Na akkor
    lehetőséged van elhúzni a P..ba!

  14. Gladiátor szerint:

    És mibe ütközik a Nemzeti Dohánybolt, mások által “trafikmutyinak nevezett” projekt?

    Ha abból indulunk ki hogy a munkához való jog, az alap jog, akkor a Nemzeti Dohányboltok megnyitásával kapcsolatos anomália százaktól vagy ezrekről vette el, (önhibájukon kívül) ahhoz a munkához való jogot, amely munkából az érintettek évek, vagy évtizedek óta tettek szert jövedelemre.

  15. Miska72 szerint:

    De még mindig van egy bűnöző a csapatban! Dr Szélhámos Gábor Jegyző!

  16. felix szerint:

    Mindez semmi ahhoz képest, hogy elloptak egy államot és vele az országot.
    Családi vállalkozás lett az ország.

  17. fghfjhgkjhk szerint:

    felix! Ez egy olyan zrt, amely már inkább egyéni cég.

  18. fghfjhgkjhk szerint:

    Off:
    Ez a poszt az ítéletig marad, mint vezércikk? A miklósi esetről két poszt, aztán kronológiailag meg minden össze-vissza? 🙂
    On:

  19. hitetlen szerint:

    2011 ??? Mi vaaaaan ??? Friss hír ??? Nuku ???

  20. Gladiátor szerint:

    És mibe ütközik a szegény vak komondor kutyus gazdája által elkövetett cselekedet, aki a bántalmazással kapcsolatos tettét először (a nagy nyilvánosság előtt) hűséges négylábú társára kente?
    Milyen szerencse hogy nincs kutyabíróság ahol az érintett eb, becsületének megsértése, esetleg rágalmazás okán elégtételt vehetne.

    Egyik kutya, másik eb.

    A nagy pártok csatája nem más, mint kutyakomédiából átváltozott, acsarkodástól hangos kutyaviadal.

  21. abcd szerint:

    Ez is a rovásukra irható ……

    “Ez már tényleg kifosztás
    Egymillió forint bankbetét négy hónap alatt ötezer forintot fial, az államnak 8247 forint megy”

  22. Ella szerint:

    Nagyon, de nagyon kérek minden ide kommentelő fideszrajongót, ezt a cikket véleményezze! De most komolyan!
    http://feminfo.postr.hu/kozpenzbol-epulnek-maganbolcsodek?sec-p

  23. felix szerint:

    A fideszt nem érdekli, hogy hova mentek az ÁFA milliárdok a kiemelt adózóktól.
    Az is lehet, hogy ők márt régen tudják.
    Ezért senki nem fog börtönben elrohadni.
    Ugye bugi?
    Na meg Gordonka.

  24. felix szerint:

    Addig kommunistáztok míg, az isteneitek ki nem lopják a szemeteket.

  25. anna szerint:

    Szenteczky leközölte a blogján a vádiratot a kitakarások nélkül. A dátum rajta: 2012. július 25.
    Milyen naprakész a csepel.info és Á.A. 😀

  26. felix szerint:

    Röhejesek 🙂

  27. grün szerint:

    anna!
    Miért kell elrontani egy jól felépített kombányfogást?!
    Mindenki tudja, hogy ki hazudik, de ennyire nyíltan égetni! 😛 😀

  28. Jeniszej szerint:

    „…devizahitelekkel kapcsolatos hét pontból álló indítványt…
    Született egy jogegységi határozat, de egyelőre csak a megállapítási perek illetékéről, a várva várt hétpontos indítványról később döntenek.”
    ))) 😀 (((
    Mikor születik megoldás a “sosemlátottsvájcíhitelekre”?
    Maszatolás, porlasztás, hazudozás,csűrés, csavarás a legnagyobb, legszélesebb körben elkövetett bűntettben. – Hát nagyon lassan halad az zügy.
    Vajon melyik november egy a határ idő? 🙂
    Röhej! – Monya a kiváló sertéstenyésztő, pároztató faterom, aki ha kell házhoz hordja a díjnyertes büdös disznajait. 🙂

  29. robi szerint:

    Van, aki házon belül is bevallja, hogy az elszámoltatás csak olcsó kampányfogás volt:

    http://hvg.hu/itthon/20131127_Kover_szerint_az_elszamoltatas_a_kormany#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_11_27

    A helyi csökkent gondolkodású, szinte bármilyen szolgálatra kapható udvari lakájok szégyellhetnék magukat, hogy mit hazudoztak össze-vissza fogalommal. (Gordon, Bugi stb.)
    KL is leleplezte és lejáratta őket.

  30. grün szerint:

    Jeniszej!
    Valahogy tudatosítsd már magadnak és a jeles disznópásztor faterodnak!
    A devizahitelnek nincs más megoldása mint a szerződésekben mindkét fél által egyező akarattal aláírt szerződésnek megfelelve visszafizetni!
    A többi nemes egyszerűséggel csak parasztvakítás! 😀

  31. "?!" szerint:

    Ennek az Ébél Attila által alpolgármesteri fizetésért munkaidőben írt bejegyzésnek az elsők között tartásáért komoly prémiumot kaphatnak az infos szerkesztők, a csepelinfo tulajdonlását és a működtetésben való részvételt a rendőrségen bevalló Ébél Attilától!

    Dupla, vagy semmi alapon (és azért, hogy véletlenül se kerülje el a fórumozók figyelmét) ez a bejegyzés második példányként a következő lap alján is megtalálható!

    Tehát az infosok alaposan megszolgálják a narancsos vezetőiktől kapott juttatásaikat!

  32. Jeniszej szerint:

    Tekintetes “grün”! 😛
    Mert ugye előnyben voltak a bankok és azok akrobatái, akik egymással összebeszélve manipulálták az árfolyamokat.
    A másik oldalon a „tudatlan hétköznapi” emberek akik bíztak a bankok jóhiszeműségében, segítő készségében.
    Egész Csepel a lakáskölcsönökből épült fel úgy, hogy közben egyetlen egy hiteles sem került az utcára, a nem fizetés miatt.
    Uzsora kölcsön volt ez a javából! – mert a sok évi törlesztés után még több lett a tartozás mint vot.
    Ja! – és azt mony a Fater, hogy ezenfelül a fater nyugdíjából segítették a „bajba” jutott bankokat.
    Kedves zöld ezt te is biztosan így tudod!
    Csak hát nyalsz valahová.
    ))) 😀 (((
    Mi meg röhögünk rajtad a büdöset kedvelő kiváló disznótenyésztő Faterommal. 

  33. Jeniszej szerint:

    Tekintetes 😛

    Mi meg röhögünk rajtad a büdöset kedvelő kiváló disznótenyésztő Faterommal.

    ))) 😀 (((

  34. Ella szerint:

    Jeniszej,
    már megint azok a nagytőkések, bankárok! Hiába, az imperializmus hanyatlik, megmondta már Kádár elvtárs is! Kár, hogy Svájcban, Dániában, Svédországban még ezt nem vették észre!

  35. grün szerint:

    Jeniszej!
    Nekem nincs bajom a bankokkal!
    Azért tettem be hozzájuk a pénzecskémet, hogy jövedelmezően forgassák!
    A rászorulóknak kialkudott feltételekkel, kamatra, segítségül hitelt biztosítsanak, nekem a kihelyezett hitelek kamatjövedelméből egy tisztességes élethez való jövedelmet biztosítsanak!
    Ez a bankrendszer szigorúan vett alapelve!
    Egész nyugodtan röhögjetek rajtam a disznópásztor fateroddal, legalább jókedvünk kölcsönös! 😛 😀

  36. Jeniszej szerint:

    OK-s ))) 😛 (((

  37. Jeniszej szerint:

    “Mocskos imperialisták” (hoffy)

  38. felix szerint:

    A bank okos az egyszerű ember ostoba.
    Na kinek kéne megváltoznia.
    A liberális válaszok nem érdekelnek, mert akkor tanulni kéne.

Itt lehet hozzászólni !