‘Önkormányzat’ kategória archívum
2015. február 27. péntek
Csepel.info

A jólét fenntartásához szükség van megfelelő forrásokra
Gőzerővel keresik Szenteczky János csepeli pártelnök helyét a fővárosi MSZP-ben – értesült a Csepel.info. Az ellenzéki politikus hatszázezer forintos jövedelméből 210 ezer forintot tett ki, hogy a BKK felügyelőbizottságában “a közpénzekre vigyázott”. Csakhogy, miután hűtlen kezelés miatt a harmadik köztörvényes bűnügyben emelt ellene vádat az ügyészség, a Fővárosi Közgyűlés szerdán a felügyelőbizottságból való visszahívását kezdeményezte.
A Csepel.info úgy tudja, hogy Szenteczkynek jó kapcsolatai vannak a zuglói MSZP-vel, amely az elmúlt hónapokban nagy csatát folytatott a párt megélhetési politikusainak elhelyezéséért. Most a felügyelő-bizottságból visszahívott politikusnak is ott próbálhatnak új helyet keresni. Ám a helyi erővonalak megváltozása miatt ez már nem biztos, hogy sikerül. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Közpénzek, Krimi kategóriába | 2 hozzászólás »
2015. február 27. péntek
Csepel.hu

Egy éve nyitotta meg kapuit a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállítása – Csepel és a gyár története címmel – a Királyerdei Művelődési Házban. Ez alkalomból látogattak el a Szárcsa Általános Iskola tanulói a több évtizedes múltú, tavaly újjáépült és átalakított tárlat helyiségeibe, mely valódi időutazást jelent minden látogató számára.
Az elmúlt időszakban számos kíváncsiskodó érdeklődő és iskolai csoportok keresték fel a gyűjtemény Csepel emlékeit, helyi érdekességeit bemutató kiállítását mintegy 300 négyzetméteren.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Oktatás kategóriába | 5 hozzászólás »
2015. február 26. csütörtök
Csepel.hu

Illusztráció
Budapest Főváros XXI. kerület Csepel Önkormányzata 2015 folyamán igen jelentős stratégiai terveket készít. Új településfejlesztési koncepció (TFK) és integrált településfejlesztési stratégia (ITS) készül a kerületre, amelyek alapvetően meghatározzák a fejlesztés, a fejlődés irányait a következő évekre.
A településfejlesztési koncepció hosszú távra rendszerbe foglalja az önkormányzat településfejlesztési szándékait, ennek keretében a területi adottságok és összefüggések figyelembevételével meghatározza a település jövőképét, javaslatot tesz a helyi környezet, társadalom, gazdaság és az infrastruktúra átfogó fejlesztésére, a műszaki, az intézményi, valamint a táji, természeti és ökológiai adottságok fenntartható hasznosítására. A településfejlesztési koncepcióban foglaltakat a települési önkormányzat döntéseiben érvényesíti. (Étv. 9/A. § (1))
(tovább…)
Beküldve a(z) Építészet, Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Közterületek kategóriába | 17 hozzászólás »
2015. február 26. csütörtök
Csepel.hu

A székelyudvarhelyi Kováts család igazi képgyártó dinasztia. A legfiatalabb fotós, ifjabb Kováts Árpád dédapja első világháborúban készült fényképeiből készült ötven darabos válogatását hozta el Csepelre. A család birtokában lévő fotográfiákból immár második alkalommal láthat kiállítást a kerület közönsége a Csepel Galériában.
A február 25-én nyílt kiállítás megnyitóján Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese mondott beszédet.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2015. február 25. szerda
Leváltotta a Fővárosi Közgyűlés Szenteczkyt a BKK felügyelőbizottságából
Csepel.info

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén dőlt el, hogy vigyázhat-e a budapesti adófizetők pénzére Szenteczky János, a csepeli MSZP több bűncselekménnyel, köztük három hűtlen kezeléssel vádolt frakcióvezetője. A csepeli Fidesz véleménye, hogy a “bandavezér” ne legyen a közpénz őre. Tarlós István főpolgármester a Pesti Srácok című lapnak is úgy nyilatkozott, hogy a vádemelések után a politikus nem maradhat tagja a BKK Zrt. felügyelőbizottságának. Szenteczky leváltását a közgyűlés hosszú vita és a balliberális pártok tiltakozása után 17 igen, 6 nem és 4 tartózkodás mellett szavazta meg.
Szenteczkyt nagy becsben tartja az MSZP, amely nem akarta lemondatni felügyelő-bizottsági tagságáról. Szerintük ő a legjobb személy arra, hogy a közpénzekre vigyázzon. A politikusnak váratlan őrangyala is lett: az Index – több valótlanságot állítva – címoldalas cikkekben próbálta “kikommunikálni” Szenteczkyt a bírósági ügyeiből. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Közpénzek, Krimi, Pártok kategóriába | 51 hozzászólás »
2015. február 25. szerda
Budapest.hu

Mintegy félszáz előterjesztést tárgyal meg mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták Budapest idei költségvetését 323,9 milliárd Ft-os főösszeggel. Tarlós István főpolgármester azt mondta, végrehajtható büdzsét sikerült elfogadni, a kormány pedig átvállalja a BKV adósságállományának törlesztését.
Az ülés kezdetén a képviselők egyperces néma felállással tisztelegtek a kommunizmus áldozatai és a nemrégiben elhunyt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Budapest díszpolgára emléke előtt. (Az Országgyűlés 2000-ben rendelte el, hogy minden év február 25-én tartsák a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Schweitzer József 2015. február 5-én, életének 93. évében hunyt el.)
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Gazdaság, Pártok, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2015. február 25. szerda
Csepel.hu

Február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett koszorúzást Csepel önkormányzata a polgármesteri hivatal falán található emléktáblához. A megemlékezésen az önkormányzat nevében Morovik Attila alpolgármester, Ábel Attila alpolgármester, dr. Szeles Gábor jegyző és dr. Vincze Anikó aljegyző koszorúzott. Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának elnöke az Országgyűlés nevében helyeztek el koszorút.
A megemlékezésen a képviselő-testületben jelenlévő pártok is megkoszorúzták az emléktáblát – kivéve a Demokratikus Koalíció tagjait, akik meg sem jelentek a reggeli eseményen. A csepeli MSZP az emléktábla 2011-es felavatása óta most először vett részt a megemlékezésen.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Megemlékezés, Társadalom, Történelem kategóriába | 18 hozzászólás »
2015. február 24. kedd
Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!
Csepel az elmúlt évek során sokat fejlődött: a beruházások – a csatornázás, a panelprogramok, a gerincút, a kerékpárutak megépítése, a Szent Imre tér megújulása – szebbé és értékesebbé tették kerületünket.
Most ismét nagy munka kezdődik: március elejétől május végéig a Kossuth Lajos utcát újítják fel két ütemben. Nehezebb lesz közlekedni a félpályás útlezárások miatt, a BKV járatai is módosított útvonalon közlekednek majd – mindez mindannyiunktól nagy türelmet igényel.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Közterületek kategóriába | 16 hozzászólás »
2015. február 23. hétfő
Csepel.info

2015. február 25-én szerdán ismét ülésezik a Budapest, Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Közgyűlése.
A közgyűlés ülését élőben követhetik oldalunkon 8:30-tól.
Beküldve a(z) Önkormányzat, Pártok kategóriába | Nincsenek hozzászólások