Vigyázhat-e “bandavezér” a közpénzekre?

Leváltotta a Fővárosi Közgyűlés Szenteczkyt a BKK felügyelőbizottságából

Csepel.info

Szenteczky nem maradhat

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén dőlt el, hogy vigyázhat-e a budapesti adófizetők pénzére Szenteczky János, a csepeli MSZP több bűncselekménnyel, köztük három hűtlen kezeléssel vádolt frakcióvezetője. A csepeli Fidesz véleménye, hogy a “bandavezér” ne legyen a közpénz őre. Tarlós István főpolgármester a Pesti Srácok című lapnak is úgy nyilatkozott, hogy a vádemelések után a politikus nem maradhat tagja a BKK Zrt. felügyelőbizottságának. Szenteczky leváltását a közgyűlés hosszú vita és a balliberális pártok tiltakozása után 17 igen, 6 nem és 4 tartózkodás mellett szavazta meg.

Szenteczkyt nagy becsben tartja az MSZP, amely nem akarta lemondatni felügyelő-bizottsági tagságáról. Szerintük ő a legjobb személy arra, hogy a közpénzekre vigyázzon. A politikusnak váratlan őrangyala is lett: az Index – több valótlanságot állítva – címoldalas cikkekben próbálta “kikommunikálni” Szenteczkyt a bírósági ügyeiből.

“Akár egy maffia”

Szenteczky János ellen hűtlen kezelés gyanújában három büntetőper folyik, a csepeli lakásmutyi-botrányban nyújtott szerepe miatt a közelmúltban lett vádlott. A politikus ellen ezeken túl becsületsértés és rágalmazás miatt is folyik egy büntetőper. A csepeli lakásmutyi fiktív lakásfelújításai miatt vádat emeltek még két, az MSZP-hez közel álló soroksári vállalkozó és több munkavállaló ellen is, akik a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-nél dolgoztak Szenteczky János vezérigazgatósága idején. Az ügy külön érdekessége, hogy az MSZP-hez közel álló vállalkozók egyikének Szenteczky korábban a strómanja lehetett. Mindezeken túl jelenleg nyomozati szakaszban van az a büntető-feljelentés, mely szerint a politikus még a magánügyvédeit is közpénzből fizette. Ebben az ügyben már két jogerős polgári peres ítélet született. Az ügyvédi irodának információink szerint a politikus 3.750.000 forintot fizethetett ki közpénzből, és az iroda ezen felül még 2.250.000 forintot akart kiperelni az önkormányzattól. Ha csak a már lezárult nyomozati eljárásokat nézzük, melyek közvetlenül vagy közvetve érintik Szenteczky János Csepeli Vagyonkezelő Zrt-s vezérigazgatóságát, nyolc vádemelésről lehet beszélni.

A politikus csepeli frakciója se semmi. Takács Krisztián MSZP-s önkormányzati képviselőt 2010-ben marasztalta el először a bíróság magánokirat-hamisítás miatt, de ő ezt elhallgatta. Rovott múltja akkor derült ki, amikor sikkasztással is megvádolták. Szenteczky frakciótársa később egy rágalmazási perbe is belekeveredett: a vád ellen ott azzal védekezik, hogy a nevében és a saját blogoldalán elkövetett becsületsértéshez semmi köze nincs, még csak nem is tudott róla.

Szenteczky János és társai nem teremtettek új hagyományt a törvénysértésekkel. A frakció korábbi tagjaihoz a csepeli kettős emberölés miatt egy életfogytiglani börtönbüntetés, pedofília miatt szintén egy több éves börtönbüntetés, egy ügyvéd képviselőjükhöz pedig cukor- és szívbeteg ügyfelének megkárosítása miatt a Budapesti Ügyvédi Kamarából való kizárás kapcsolódik.

Ábel Attila, a Fidesz csepeli szervezetének elnöke szerint gyalázatos, hogy olyan, az ügyészség által többszörösen hűtlen kezeléssel vádolt politikus, mint Szenteczky János, az MSZP-nek köszönhetően “a közpénzek őrzője” lehetett. “A csepeli MSZP a tucatnyi büntetőüggyel és jogerős bírósági ítéleteivel úgy néz ki, akár egy maffia” – nyilatkozta.

Csepel.info

Előzmény: Ettől pöccent be Tarlós? – Inkább maffiának tűnik a csepeli “baloldal”

51 hozzászólás “Vigyázhat-e “bandavezér” a közpénzekre?” bejegyzésre

  1. Grün Rikárdó szerint:

    “Vigyázhat-e “bandavezér” a közpénzekre?”
    Hogyne vigyázhatna! Itt egy szakember! 😛 😀
    .
    “A parlamentben próbált pénzt gyűjteni a korrupció elleni harcra a Transparency International, amely új kampányt indított a napokban. A legérdekesebben a fideszes Rogán Antal reagált, aki szeretné megismerni a többi adományozót, mielőtt a zsebébe nyúl.”
    .
    http://hvg.hu/itthon/20150225_Video_Igy_reagal_Rogan_amikor_korrupcio_e

  2. Balos szerint:

    Hát ez egy nagyon polulista döntés volt, hiszen a legtöbb ember nem nézi jó szemmel, ha bűnözők vagy bűnözőknek látszó személyek vigyáznak a pénzükre. Szenteczkyre a kutya nem szavazott 2014-ben, úgy került be listáról mindenhova. Úgyhogy az ő jogosultságát nem is lehet azzal magyarázgatni, hogy de a választók ősszel még másként gondolták.

  3. Grün Rikárdó szerint:

    Balos!
    Én is tudok egyet, aki listára került be a parlamentbe Csepelről!
    Igaz, hogy Ő már a BSZ elnöke és egyáltalán nem tűnik bűnözőnek! 😛 😀

  4. Bugi szerint:

    Látod Riki, vannak bűnözők, és vannak rendes emberek.

  5. Tóth Kati szerint:

    Szegény szenteczki,gyűjtsünk neki.Rikárdó mennyit adsz bele?

  6. felix szerint:

    Ha bűnös ha ártatlan, tehertétel az MSZP.-én.
    Sajnos ezt sem ő sem a helyi szervezet nem látja be.
    Sajnálom, hogy igazam lett.

  7. Grün Rikárdó szerint:

    Vigyázat! Terelek! 😛 😀
    .
    Ki a MOB elnöke?
    “Akkor most elnök még Borkai Zsolt vagy sem? Főtitkár még Szabó Bence vagy sem?”
    .
    Azért érdeklődjenek előbb a csepeli hombárfejű képviselőnél is! Lehet, hogy a MBSZ elnökség mellé megszerezte a MOB-ot is! Valahogy betegesen vonzódik a zélsporthoz! 😛 😀
    .
    http://www.hir24.hu/megmondo/2015/02/25/ki-a-mob-elnoke/?fb_action_ids=1573915152865838&fb_action_types=og.comments

  8. Balos szerint:

    Felix, én mióta beszélek erről, hogy valódi megújulás kellene? Takács Krisztiánról jobb nem is szólni, Horváth Gyula alkalmatlan. A baloldal röhögve nyerhette volna az őszi választást, ha nem Horváth a polgármester-jelölt, és nem Szenteczky a második. Még Dobák lett volna a legjobb, bár ő is régi játékos. Fiatal és hiteles emberek kellenének. Ezért gáz, hoygy a Bátky-féléket elüldözték.

  9. Tóth Kati szerint:

    Te meg rikárdó betegesen vonzódsz a kommunistákhoz.Lehet,hogy az is vagy?Mert akkor érthető,hogy miért vagy ennyire nyominger.

  10. felix szerint:

    Balos!
    Veled az a bajom, hogy rossz irányba hajtod a vizet.
    Másoknak a malmára.
    Tudod akármennyire is nem értettem egyet Szenteczky előretolásával, soha sem hagytam, hogy törvényes jogaiban akár szövegben is korlátozzák, vagy ne adják meg neki azt a vélelmet, ami mindenkit megillet.
    Nem úgy kell megszabadulni tőle, hogy lejáratom az MSZP-t és annak tagságát.

  11. ebihal szerint:

    Mit vagytok úgy oda? Rogánhoz képest ez az ürge kispályás!

  12. felix szerint:

    Még még egy pár tucathoz képest.

  13. Bugi szerint:

    Ebihal: Rogán ellen hány vádemelés történt? Ha akkora bűnöző, miért nem tud a baloldal semmit sem bizonyítani a vádaskodásból? Rogán a zseni vagy a baloldal autista?

    Szenteczkyt itt mindenki ismeri. Szerintem nem kell a mellébeszélés, mindenki tudja, hogy nem alkalmas a közpénzeket felügyelni. Különben is ötvenen vártak rá az MSZP-ből, hogy átvehessék az FB-tagságát. Nekik ez jó nap volt 😀

  14. Grün Rikárdó szerint:

    Tóth Kati!
    Ha nincsenek megfelelő érveid és mondanivalód számomra, az elmeállapotomra való célozgatást kerüld!
    Egyébként könnyedén levajnatimizlek és megállapítom, hogy Neked is csak azért van eggyel több agytekervényed mint a tyúknak, hogy ne szard össze a járdát!

    Ne ereszkedj le a zÖreg pöcs szintjére!
    Remélem értve vagyok?! 😛 😀

  15. felix szerint:

    Bugi.
    Majd a demokráciában arra is sor kerül.

  16. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    “A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem indított nyomozást Juhász Péternek a belvárosi ingatlaneladások miatt tett feljelentése ügyében.”
    ,
    Ilyen egy minden gyanú felett álló becsületes ember, mint Arrogáns Antilop! 😛 😀
    .
    http://propeller.hu/itthon/3066082-belvaros-ragalmazassal-vadolja-juhaszt

  17. Bugi szerint:

    Hülyegyerek felix: most van demokrácia. Most nem verik össze a kormány ellen tüntetőket, és egy féleszű is nyerhet kormánypárti jelölt ellen pl. Veszprémben.

  18. Tarjányi László szerint:

    http://csepel.info/?p=39969#comment-227739 “Kész Zoltán független jelölt nyert Veszprémben”
    Tarjányi László szerint:

    2015. február 24., kedd – 21:01

    Örömhír liberáliséknak! A parlament etnikai összetétele nem változott! 😉

  19. felix szerint:

    Bugi!
    Demokrácia ügyében nem vagy vitaképes.
    Igaz másban sem.

  20. helyi szerint:

    Ennyi erővel monsieur Borbély Lénárdnak is távoznia kellene, hiszen nemsokára büntetőeljárás indul ellene is ittas vezetés miatt! Ha korrektek akarunk lenni, akkor neki sincs semmi keresnivalója a továbbiakban a fővárosi közgyűlésben (sem)! 🙂

  21. Balos szerint:

    Az ittas vezetés nem veszélyes a közpénzekre. A hűtlen kezelés igen. Amúgy, ha ittas vezetés miatt le kellene mondani, a csepeli MSZP-ből meg DK-ból nem tudom ki jöhetne még szóba utánpótlásként.

  22. Grün Rikárdó szerint:

    Balos!
    Hogy legyen egy ügy pipogya Lénárdkának is, ami miatt le kell mondania!
    208 millára elkövetett rágalmazás már csak megérhet annyit! 😛 😀
    .
    “A Fidesz időközben módosította álláspontját, és azt állítva, hogy Borbély jelentősen alábecsülte Kál Károly önkormányzati üzleteit a 36 milliós beszólással. 2010 októbere, a Fidesz helyi hatalomátvétele után felülvizsgálták a vállalkozói szerződéseket, és akkor derült ki, hogy a politikus cégei 208 millió forint értékben kaptak megbízásokat a csepeli adófizetők pénzéből.”
    .
    http://index.hu/belfold/2014/09/16/a_valasztasra_eledt_fel_a_vad_a_csepeli_fideszes_ellen/

  23. Grün Rikárdó szerint:

    Balos!
    Egyébként szavaztál?!
    Elég bugyuta opciók, de hűen tükrözik összeállítójuk szellemi képességeit! 😛
    .
    “Ön szerint egy politikus véleményét befolyásolja, ha 208 millió forintot kap a vállalkozása?

    Igen: miazhogy, nagyonis!
    Nem: le sem nyúlna a földig rongyos 208 milláért!
    Talán: ha kapna még egyszer annyit…” 😀 😛

  24. felix szerint:

    Balols.
    Igazad van.
    Az ittas vezetés csak emberek életére veszélyes.
    Az meg ugye nem közpénz és ezért kár lenne lemondania.
    Szarni rá.
    Az igazságérzeted is jobbra húz.

  25. Bugi szerint:

    Felix, neked az a demokrácia, ha kiverheted a veled nem egyetértők szemét. Nekem meg az, ami mindenki másnak is. Amúgy a Borbély senkinek sem ártott, míg a hűtlen kezelés közkeletűbb neve lopás.

  26. Tarjányi László szerint:

    Grün, nem röhögnél ha a fideszesek átnéznék az elmúlt 16 évi mszp-s városvezetés számláit és levonnák a konzekvenciákat! Én bizony azt tenném, például megnézném ki mennyit kaszált a 2004. június 4-i vihar utánni kárelhárításon! Volt szerencsém látni a listát, én akkor is kétségbe vontam, hogy egy bizony vállakozó hogy volt képes kb. 18 iskolánál és egyéb nevelési intézménynél a kidőlt fákat néhány nap alatt eltávolítani és elszállítani. Erre akkor sem kaptam választ pedig a Városfejlesztési Bizottság tagjaként kérdeztem!

    A fideszesek helyében és átnézném a 16 év számláit, s mivel az esetlegesen talált szabálytalan számlák vagy teljesítések már elévültek, büntetőjogilag már nem támadhatók, hát készítenék egy listát ezekről a cégekről és INFORMÁLISAN megoldanám, hogy NE NYERJENEK EGYETLEN fideszes önkormányzati tenderen se! Aztán majd ha a JOBBIK JUT TÖBBSÉGRE, AKKOR AZOKNAK IS ÁTADNÁM A LISTÁT!

  27. felix szerint:

    Bugi!
    Mint mondtam a demokrácia ügyében nem vagy vitaképes.
    Az ittas vezetés nekem, előre megfontolt gyilkossági kísérlet.
    Vagy sikerül vagy nem.
    Most nem sikerült.

  28. Tarjányi László szerint:

    Szerencsétlen hataloméhes liberálbolsik azt hiszik, ha egy “kisfiút” kikészítenek, akkor közelebb jutnak a hatalomhoz! Ahhoz is gyávák hogy a saját nevükön kommenteljenek!

  29. Grün Rikárdó szerint:

    Tarjányi!
    Elmúlt 16 év?!
    Nem tudnák röhögni, mert letolt gatyával, előre hajolva vagy oboára felkínált farokkal meg kell őrizni a helyzet komolyságát!
    Még, ha levesszük belőle a fityesz által elbas…ott öt évet a fel nem fedett ügyek bőven elévültek! 😛 😀

  30. Bugi szerint:

    Felix, tudom, te megölnél mindenkit, aki nem ért veled egyet, mert neked ugyanaz a demokrácia, mint a kommunizmus volt. Ezért nem vita képes neked senki, aki nem volt kommunista, mint te. Szánalmas alak vagy.

  31. Bugi szerint:

    Az a vicc, hogy simán elismeritek, hogy nektek a hűtlen kezelés egy semmiség. Egész életetekben loptatok.

  32. Tarjányi László szerint:

    Olvasni sem tudsz! Azt írtam “s mivel az esetlegesen talált szabálytalan számlák vagy teljesítések már elévültek, büntetőjogilag már nem támadhatók”! Ezért “készítenék egy listát ezekről a cégekről és INFORMÁLISAN megoldanám, hogy NE NYERJENEK EGYETLEN fideszes önkormányzati tenderen se! Aztán majd ha a JOBBIK JUT TÖBBSÉGRE, AKKOR AZOKNAK IS ÁTADNÁM A LISTÁT!”

    A röhögésed meg csuklásba menne át, mert a vonatkozó vállakozóknak bizalmasan megsúgatnám, hát bizony a csepelinfó két kiugrott mszp-s kommentelője súgott bosszúból! 😛

  33. felix szerint:

    Szegény ostoba Bugi!
    Neked az a demokrácia, ha tieid szabadon ügyészi segítséggel szétlophatják az országot és megszállhatják a demokrácia intézményeit.
    A másik oldallal szemben a legkisebb újságcikkre is nyomozás indul.
    Ölni én nem öltem, de te bármikor képes lennél rá.
    Tudod pártagként soha sem azokkal foglalkoztam akik nem voltak azok, viszont az érdekeiket éppen úgy képviseltem mint másokét.
    Fingod sincs arról amiről beszélsz.

  34. Grün Rikárdó szerint:

    Tarjányi László!
    Biztosan nem szoktál időnként furcsa nyomást érezni ott fenn?!
    Lehet, hogy csak a sisak helyett viselt borbélytányér szorítja a fejedet?!
    De hajrá, ne hátrálj!
    Sarkantyúzd meg öreg kancádat, Rosinantét és ne higgy Sancho-nak, nem szélmalmok azok, hanem a gonosz komenista óriások!
    Azért estére, ha majd a harcizaj elül, egy kis állott-vizes borogatás jót tenne, esetleg egy hideg ülőfürdő! 😛 😀

  35. felix szerint:

    A röhögésed meg csuklásba menne át, mert a vonatkozó vállakozóknak bizalmasan megsúgatnám, hát bizony a csepelinfó két kiugrott mszp-s kommentelője súgott bosszúból!
    Te szerencsétlen.
    Ha voltak is ilyen dolgok, akkor sem tudnánk róla semmit.
    Ennyi ésszel vitatkozol?
    Kész röhej vagy.

  36. felix szerint:

    A szegénység nem nőtt, hanem csökkent, Viktor szerint.
    Valahogy nem így van.
    http://www.femina.hu/hirhatter/gyermekehezes_felmeres

  37. grayrikárdó szerint:

    “Vigyázhat-e “bandavezér” a közpénzekre?” a FIDESZ-t elnézve, igen…

  38. Grün Rikárdó szerint:

    A Buda-Cash-nál is nagyon vigyáztak a “bandavezérek” a közpénzre!
    -“De még mindig sok a kérdőjel, miközben önkormányzatok sok tíz- és százmillió forintja befagyott, jövő héten nem lesz miből fizetni az alkalmazottakat és a segélyeket, ha nem változik addig a helyzet.”
    .
    Szemtanúk szerint a gyurcsányi offsor-mutyi időket is jóval meghaladta a pénzes-talicska forgalom! 😛 😀
    ,
    http://fn.hir24.hu/gazdasag/2015/02/26/gyanus-kukaszsakok-a-buda-cash-razzia-elott/?fb_action_ids=1574277836162903&fb_action_types=og.comments

  39. nagyapó szerint:

    Talán még a hír24-et, a zÉS-t, a Galamust, a Soros budoárjából kinövő Atlatszot,a 168 órát is kell idézni, megszólaltatni petting Zitát, Vértest, meg a többi nagy szoci vátesz közgazdászt. Ha ezeket olvassuk, tényleg nagy a baj.
    Szerencsére itt élünk, tudjuk az igazságot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  40. joságos szerint:

    ” Tarjányi László szerint:
    2015. február 25., szerda – 23:21

    Szerencsétlen hataloméhes liberálbolsik azt hiszik, ha egy “kisfiút” kikészítenek, akkor közelebb jutnak a hatalomhoz! Ahhoz is gyávák hogy a saját nevükön kommenteljenek!”Szabad kérdeznem? Maga mért Váteszként írta a hsz-it éveken keresztül?

  41. Tarjányi László szerint:

    Akkor is használtam a saját nevemet, csak ketté választottam a hajdani közéleti tevékenységemre vonatkozókat meg a napi eseményekkel kapcsolatos véleményemet.

    Már 9 éve nem vagyok közszereplő, így nem kell elhatárolnom a véleményemet a tényekkel való keveredéstől. Amúgy meg vállalom a véleményemet, mert szeretnék hatást gyakorolni a kommentet olvasókra, márpedig az ismeretlen személyazonossággal nem megy! Miért kellene bármely szavazónak olyanokra hallgatnia, akik még saját személyüket sem merik felvállalni!

    Ami meg a “kisfiút” érinti, nem olyanon kellene a vén politikai rókáknak (grün, felix) a fogukat köszörülni, aki mégcsak négy hónapja polgármester! Miért nem Németh Szilárddal szívóznak, ahhoz gyávák, félnek hogy a csepelinfó esetleg kiadja a személyazonosságukat?
    Én a saját nevemen is megírtam a véleményemet, amikor ki kellett fizetnem több mint százezer forint talajterhelési díjat, amit továbbra is csak sarcnak tartok.

  42. felix szerint:

    Kamu az kamu.
    Tavaly még javában írogatott Vátesz.
    Akkor még nem a saját neveden zsidóztál. Azzal megvártad a jobbik megerősödését.
    Egyébként Szilárdot is osztottam és osztom is, ha megérdemli.

  43. Tarjányi László szerint:

    Te sem tudsz olvasni! Nicknéven a véleményemet írtam, saját nevemen meg a hajdani közéleti tevékenységemet!
    A második bekezdésben leírtam, ma a saját nevemen írok véleményt is, ha te azt zsidózásnak tartod, az a te ügyed! Nincs semmilyen törvény arra, hogy kit kellene szeretnem illetve utálnom! Egyébként meg nem létezik előítélet, hanem csak utóítélet, magyarul tapasztalat!

  44. felix szerint:

    Lehet, hogy mégis ?
    Már 9 éve nem vagyok közszereplő, így nem kell elhatárolnom a véleményemet a tényekkel való keveredéstől.

  45. Tarjányi László szerint:

    Írdd már le milyen törvényt sértek azzal hogy:
    “Izrael addig létezik, amíg Amerika nagyhatalom! Copyright Tarjányi László”

    Hiszen ezt minden arab tudja! 😀

  46. Grün Rikárdó szerint:

    Tarjányi László!
    Vizsgáljuk onnan nézve, hogy:
    “A pénzvilág zsidók nélkül nem létezik!” 😛

  47. Tarjányi László szerint:

    Ugyan olvasd már el Egyiptom történetét! A zsidók illetve a általánosan a szemiták még Régi Kelet (Ancien Orient) környékén sem voltak, hanem Indiában valahol a Thar sivatag környékén, nos akkor az egyiptomiak már az árukat értékük szerint cserélték. Minden árúnak meg volt az értéke, hogy mennyi árú ér fel egy deben ezüsttel (súlymérték!), s az szerint cserélték a különböző mennyiségű és értékű árúkat egymással. Fém ezüst jószerint csak az állami kincstárban létezett, de az elméleti érték jól üzemelt! Magára a meghatározott súlyegységnyi pénzérmékre csak jóval később, csak Főníciával való kereskedelem miatt lett szükség, kb. ie. 1000 körül. A világ első kereskedőháza Egyiptom és Főnícia közötti kereskedelem céljára jött létre fáraói kezdeményezésből, amely ie. 1500-500 között állt fenn.
    Megjegyzem továbbá, hogy az egyiptomiak a legnagyobb piramisokat (Kheopsz, Khefren) majnem 5000 évvel ezelőtt építették, még az Óbirodalom elején! Utánna szinte visszafelé fejlődtek! Továbbá II. Nékó fáraó parancsára hajózták körbe Afrikát főníciai hajósok, az egyiptomiak matematikai tudása is hatalmas volt, például egy henger űrtartalmát bámulatos pontossággal ki tudták számolni (a pi-t, amit ők így nem ismertek, az ő módszerük szerint 3.16-ra jönne ki)! A mai naptár az ő naptárukon alapul, amely 365 napból állt, a négyévenkénti szökőnapot is feltalálták az évi 1/4 nap eltérés miatt. Julius Caesar ezt a naptárat vette át amit az egyiptomi csillagász, Szoszigenész dolgozott ki számára.

    Az egyiptomiak mindent leírtak papíruszra vagy osztrakonra (cserépdarab), amit még időtállóbbnak akartak azt felvésték a templomaikra, sírkápolnáikra. A váltót is ők találták fel, meg mindenről szerződést írtak, még egy szolga kölcsönbérletéről is. Fejlett geometriai és földmérési tudományuk volt, egyrészt a nagyszabású építkezések, másrészt az áradás után mindig újra kellett mérni a földeket! A nagy piramis építkezéseknél egyszerre húszezer ember is dolgozott, akár harminc évig! Ezeknek települést építettek, s ellátórendszert pékkel és minden egyébbel!
    Hihetelen kultúrájuk hozzáférhető Kákosy László egyiptológus Ré fiai című könyvében.

    A zsidók ha mint nép egyáltalán akkor már léteztek, akkor még valahol kecskét legeltettek a Thar sivatagban!

  48. felix szerint:

    Vátesz.
    És ti mit csináltatok abban az időben?
    Ha egyáltalán tudod, hogy kik voltak akkor a ti-k,

Itt lehet hozzászólni !