A veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendeletre tekintettel a társasházak részére az alábbi tájékoztatást adom az éves beszámoló közgyűlés megtartása, valamint a veszélyhelyzeti alatti működésük kapcsán.
Dukán András Ferenc olyan megszorításokat követelt, amiket az országban sehol nem hoztak, a momentumos vezetésű településeken sem
Le akarta záratni az ünnepekre az összes csepeli parkot, beleértve a Kiserdőt és még a 20 kilométernyi kis- és nagy Duna partot valamint a Csepelre bevezető utakat a Momentum. Ezt a húsvéti ajándékot szánta a csepelieknek Dukán András Ferenc, a párt helyi képviselője – értesült a Csepel.info.
Olyan hatalmas területről és olyan korlátozásról van szó, hogy az ünnepek alatt a rendőrökön valamint a közterület-felügyelőkön kívül a Városgazda munkatársait, a közalkalmazottakat és még az óvónőket is rendészeti munkára kellett volna az önkormányzatnak kirendelni, hogy teljesüljön a liberális politikus kívánsága. (tovább…)
Gyenge-közepes forgalom jellemezte a napsütéses, ám a tegnapinál picit hűvösebb reggelt Csepelen. 8:30-kor még csak 6,5 fokot mutatott a hőmérő, amikor a Hollandi-Szent István-Kossuth Lajos utcákon, valamint a Szent Imre téren keresztül megtettük a körutunkat. Sorok a szokásos helyeken: a postánál, az OTP-fiókoknál és a patikáknál voltak. és csak a postánál állt nagyobb sor. A Városgazda munkatársai – szintén szokás szerint – már dolgoztak.
Szerdára virradóra 1579 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 beteg. Ezzel 134 főre emelkedett az elhunytak száma és 192-en már gyógyultan távoztak a kórházból. A fővárosi kezelésű Pesti úti idős otthonban a fertőzöttek száma 212 és az elhunytak száma 13 főre nőtt. . (tovább…)
Csepelen kis-közepes forgalom volt a húsvét utáni első reggelen. Az idő lehűlt, alig 7 fokot mutatott 8:30-kor a hőmérő. A Csepeli Városgazda munkatársai már dolgoztak: láttuk őket a közterületeket fertőtleníteni, a virágágyásokat és facsemetéket öntözni valamint szemetet szedni is.
A videó alatt az Info rádió híreit hallhatják például arról, hogy Karácsony Gergely, aki bejelentése szerint egymillió eurót költ Soros pénzén koronavírus-tesztelésre, nem volt hajlandó a Pesti úti idősotthon lakóit teszteltetni. A főváros a saját intézményénél a kormánytól követelt tesztet, és magára hagyta az ott élő időseket. Egyetlen fővárosi vezető sem ment el megnézni, mi történik az intézményben. (tovább…)
Immár több mint százan megfertőződtek és öten meghaltak a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában – jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Müller Cecília emlékeztetett arra: napok óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a fenntartók felelősek az intézményekben a járvány továbbterjedésének meggátolásáért. (tovább…)
A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata által fenntartott óvodákban: 2020. április 6-17. -tájékoztatta portálunkat a hivatal.
Az óvodai beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor. Az önkormányzat által kiadott részletes hirdetmény a cikkben!
Csütörtöki videós körképünk a Hollandin indul háromnegyed kilenc körül, és a Szent Imre téren ér véget: most is az Info rádió híreit hallhatják közben. Csepelen a szokásos helyeken állt a sor: a gyógyszertárak, az OTP és a nagyposta előtt. A felvétel 8. perce előtt azt is láthatjuk, hogyan tudják leállítani a forgalmat a kisboltok előtt, utcán leparkoló vásárlók. Elég két olyan ember, aki feltétlenül a bolt előtt kíván megállni. A csepeli közterületeken már dolgoztak a Városgazda munkatársai, az útépítéseken pedig a fejlesztéseket végző cégek emberei.
Csütörtökre virradóra 980 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 beteg, többségében idős emberek – egyikük azonban 48 éves volt. Ezzel 66 főre emelkedett az elhunytak száma. 96 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. Budapesten viszont egyre rosszabb a helyzet: az emberek láthatóan kevésbé foglalkoznak a járványveszéllyel, és másoktól várják el, hogy helyettük döntsenek. Nem vesznek maszkot, ha köhögnek, mert nem szánnak rá egy percet készítésre – mástól várják ezt, persze ingyen. És nem fordulnak vissza a bolt bejáratánál, ha csoportosulást látnak – mert a közbeavatkozást is mástól várják. Aztán persze a Facebookon panaszkodnak. (tovább…)
A Pesti úti idősek otthonában 53 ápoltnak és 12 ápolónak lett pozitív a koronavírustesztje, az ápoltak közül pedig többen rühösen érkeztek kórházba. A fővárosi fenntartású intézményben kialakult állapotok miatt – Karácsony Gergely szerint – a “lakájmédia” a felelős.
Az alábbiakban a Mandiner cikkét olvashatják. (tovább…)
A kormányablakok szerdai nyitva tartásának módosításáról tájékoztatta a kerületeket a Kormányhivatal.
Tájékoztatás szerint a koronavírus tömeges megbetegedést okozó humánjárvány terjedésének megelőzése érdekében a Budapest Főváros Kormányhivatala I-XXIII. kerületi hivatalaiban működő kormányablakok ügyfélfogadási rendje szerdai napokon 12.00-20.00 óra helyett 08.00- 16.00 órára módosul a veszélyhelyzet fennállásának idejére.
Az élelmiszer kereskedelem területén az előzetes munkaköri alkalmasság megállapításához előírt kötelező tüdőszűrő vizsgálat megléte mellőzhető abban az esetben, amennyiben a munkavállaló rendelkezik 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő vizsgálati eredménnyel – írja az ÁNTSZ többek között a csepeli jegyzőnek is megküldött levelében.
Az intézkedésre – a kialakult koronavírus-járvány kapcsán – az élelmiszerellátás folyamatosságának, biztonságának érdekében van szükség.