Hétfő reggeli videós körutunk Csepelen

Csepel.info

Május 11-én reggel nyolc óra után nem sokkal a Hollandi-Szent István-Táncsics Mihály-Szent Imre tér útvonalat jártuk be.

Közepes forgalom mellett, szép napos időben kezdődik a hét, ám – ahogy a videóban hallható időjárás-jelentésből is kiderül – ez nem sokáig marad így, jön egy erős lehűlés. A közterületeken már dolgoztak a Csepeli Városgazda munkatársai, a szokásosnál nagyobb sorok álltak a bankok, gyógyszertárak és a nagy posta előtt: ahogy ezt hétfőnként megszoktuk.

Hétfőre 3284 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 krónikus beteg. Ezzel 421 főre emelkedett az elhunytak száma, 958-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1905 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 61%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 56%-a budapesti vagy Pest megyei. 782 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 42-en vannak lélegeztetőgépen.

Megkezdődött a védekezés második szakasza. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a cél, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újrainduljon az élet de továbbra is elkerüljük a járvány “berobbanását”. Ezért Budapesten és Pest megyében továbbra is életben marad a kijárási korlátozás, vidéken viszont új szabályok léptek életbe. Az egész országban továbbra is fontos a 1,5 méteres védőtávolság tartása, és az arc eltakarása a boltokban és tömegközlekedési eszközökön – írja a Koronavirus.gov.hu.

2 hozzászólás “Hétfő reggeli videós körutunk Csepelen” bejegyzésre

  1. Marika szerint:

    Csinálják a parkot a csikó iskola helyén

  2. Betke szerint:

    A Vércse utcait pedig itt felejtették, félbe hagyva! Mit mondjak nagyon “jól” néz ki! Tavaly október óta nyüglődnek vele, az önkori választás előtt 3 nappal kezdték el, azóta 7 hónap telt el! A területe kb. a csikó huszad része!

Itt lehet hozzászólni !