Művelődési házak a járvány idején

csepel.hu

A járvány idején a kerület művelődési  házai, közösségi intézményei zárva  vannak a látogatók előtt. Ez azonban  nem azt jelenti, hogy a dolgozók  ne végeznék a munkájukat, még ha  az most át is alakult: a karbantartás,  az adminisztráció és a szájmaszkok  varrása vált most a napi teendővé. 

Csikós Ilona, a Királyerdei Művelődési  Ház intézményvezetője:  „Az érdeklődők most nem  látogathatják a helytörténeti  gyűjteményt, a tájházat és a  Tamariska-dombon található  bunkert, a Büszkeségpontot.  Ezeken a helyeken folyamatosan  takarítunk, portalanítunk, hogy  az újranyitásakor minden rendben  legyen. Intézzük a művelődési  ház körüli napi teendőket: gondozzuk  az épület körüli parkot, nyírjuk, locsoljuk  a füvet. A tájház udvarán ellátjuk,  etetjük a tyúkokat és a kacsákat. Egyelőre  csúszik azoknak a pályázatoknak  a megvalósítása, amelyeket megnyertünk  a nyári szünidőre. Ezek érintik a  hagyományos, kétszer egyhetes táboroztatást  és a szakkörök megtartását.  Kilenc iskolával és két óvodával van  szerződésünk. Közben munkatársaimmal  szájmaszkokat varrtunk, amelyeket  továbbítottunk a megfelelő helyekre.”

Ligeti Ágnes, a Radnóti Miklós Művelődési  Ház intézményvezetője: „Az  idei pályázataink fő témája a klímaváltozás  tudatosítása és érzékenyítése, de  a kialakult helyzet miatt a kilenc beígért  rendezvényünkből csak egyet sikerült  megtartani március elején, amikor újrahasznosítási  napot szerveztünk. Sok érdekes  esemény egyelőre elmaradt: megrendeztük  volna például a Föld napját,  a Föld óráját, a bringás napot, május  elsején pedig a szokásos módon történt  volna a kitelepülésünk. Ezeket a rendezvényeket  várhatóan jövőre tartjuk meg.  Szünetelnek a tanfolyamok, a különféle  foglalkozások. Közben végezzük a háttérmunkát,  az adminisztrációs feladatokat.  Leltározunk, karbantartjuk az eszközeinket,  fertőtlenítünk és a közösségi  oldalon tartjuk a kapcsolatot a követőinkkel.  Munkatársaink maszkokat is  készítettek részben otthon, részben  a munkahelyen, mert kaptunk egy  varrógépet.”

Dr. Udvardi Beáta, a Szabó  Magda Közösségi Tér intézményvezetője:  „Mindannyian  várjuk az újrakezdést. Sokan  online órákat tartanak ebben a  nehéz helyzetben a csoportjaiknak.  Igyekszünk különböző kulturális  ajánlókat megosztani a közösségi  oldalunkon: például sok Szabó Magda  idézetet posztolunk, amelyből kiderül,  hogy milyen fantasztikus éleslátás és  szeretet jellemezte az írót. Mindenki  meríthet belőle hasznos és tartalmas  gondolatokat. Megosztottuk például  Juhász Annának egyik élő közvetítését  a Pilátus című regényről. Nagyon  aktuálisnak tartom ezt a művet, mert  a szeretetről, illetve a szeretet másféle  értelmezéséről szól. Azt adjuk-e a másiknak,  amire neki szüksége van? Éppen  időszerű gondolatok ezek, hiszen  segítségükkel átgondolhatjuk azt is,  mennyire tudunk odafigyelni az idősekre,  mennyire tudunk azonosulni problémáikkal.  Bereményi Géza mondta,  hogy érdemes Szabó Magdát olvasni.  Kiegészíteném azzal, hogy az író tükröt  tart elénk, s érdemes abba belenéznünk,  mert többek lehetünk általa.”

Dr. Babics Sarolta, a Csepeli Nyugdíjas  Közösségi Ház intézményvezetője:  „A ház zárva van, már sokan érdeklődnek  a nyitásról. Nem jó állapot ez,  amellyel bár egy ideig együtt lehet élni,  de hosszú távon talán nagyobb bajt  okozhatunk vele. Két gyógytornászunk  online órákat tart hetente kétszer: a  mozgás sokat segít, még akkor is, ha  ez nem ugyanaz, mint ha itt lennének  a résztvevők. Nyugdíjasaink nagyon  nagy része egyedül érzi magát. Kétnaponta  én vagy kolléganőim felhívjuk  azokat az időseket, akik nehezebben  bírják a magányt, hajlamosabbak a  depresszióra. Most ez a legfontosabb  feladatunk. Chatszobát nyitunk, ott is  beszélgetünk. Legalább negyven időssel  tartunk szorosabb kapcsolatot telefonon.  Ha ismét fogadhatunk látogatókat  – természetesen a megfelelő  óvintézkedések mellett – filmvetítések,  előadások és játékok szerepelnének elsőként  programjainkban.”

csepel.hu

8 hozzászólás “Művelődési házak a járvány idején” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Mit lehet tudni a kispostáról, az működik? Itt van az szja bevallás határideje!

  2. pusssh szerint:

    Betkének még Eldorádóban is az jutna mindenről eszébe, hogy ellenben mi nincs.
    Nekem az jut eszembe, hogy mikor fog már működhetni végre az, ami van.

  3. Betke szerint:

    Pusssh, nem véleményt kértem, hanem normális, valós választ! Köszönöm!

  4. pusssh szerint:

    A postáért nem én vagyok a felelős. De véleményem attól még lehet. Vagy csak annak van létjogosultsága a világodban, amit kértél? De jó neked!

  5. Gary Ridgway szerint:

    pusshnak nem tudom mi nem működik? 🙂
    Dolgozni kell, úgy, mint eddig és akkor elfárad az ember, pénze is van, nem kesereg. 😛
    Az a posta meg talán évek óta zárva? A többi 18:00-ig van egységesen nyitva.

  6. Betke szerint:

    Köszönöm Gary, csak amiatt érdeklődtem, mert a kisposta beköltözött a művházba. A ház a látogatők előtt zárva van, ezért mertem megkérdezni, hogy a posta működik-e? Pusssh valamit nagyot benézett!

  7. pusssh szerint:

    G. R., meghibbantál? Szerintem neked nem működik valami… Még csak nem is sejtem, mit akarsz mondani, illetve mi közöm a szózatodhoz.
    Betkének válaszoltam. A postáról fingom sincs, semmi közöm hozzá, még annyi se, mint Betkének, nem tudom, miből gondolta, hogy majd én válaszolok a posta helyett. Csak meguntam a frech és mindenre csak finnyogó, jogtudatos főnökasszonyi stílusát.

    És most már unom ezt az egész helyet. Elegem van ebből a kizárólag mindenkit csak fikázó, becsmérlő, követelőző, provokáló, tromfoló, gondolattalan és minőség nélküli hadoválásból, ami itt megy. – Tudomásul vettem, ezek közt a piaci kofák közt ne szólaljon meg az ember.

    Amúgy: én dolgozom. Nem hagynak ugyan, de elég erőszakos vagyok, és dolgozom. – Te meg edd meg a pénzed!

  8. xxi. szerint:

    Üdvözletem! A Királyerdei Művelődési Házban levő Csepel 3. posta, átmenetileg zárva tart március közepe óta. A legközelebbi posta: Csepel 2. (1214 Budapest, Kossuth Lajos u. 111)

Itt lehet hozzászólni !