Csepel jól kezeli a járványt: 1 százalék alatti lehet az átfertőzöttség

Csepel.info

Ruhamaszkok csomagolása a csepeli önkormányzatban

A Csepel.info értesülései szerint az óvodai ügyelet indítása előtt az önkormányzat minden ott dolgozót letesztelt. Összesen 120 tesztet végeztek el ebben a körben, és egyben mutattak ki átfertőzést igazoló ellenanyagot. Az érintett, fiatal hölgy úgy esett át a koronavírus-fertőzésen, hogy semmilyen tünete sem volt, és a teszt idején már nem volt fertőző.

Az óvodai dolgozók az aktív korosztályhoz tartoznak, és sokuk a veszélyhelyzet kihirdetése után is dolgozott. A csepeli nyugdíjasok ugyanezen idő alatt nem, vagy jóval kevesebbet mozogtak, tartották magukat a szigorú karanténszabályokhoz. Azok az aktív korúak ugyanakkor, akik a belvárosba járnak dolgozni, jobban ki voltak-vannak téve a fertőzésveszélynek. 

Így aztán van olyan csoport, amely átfertőzöttebb, és van olyan egészen nagy csoport (nyugdíjas korúak), akiknél az átfertőzöttség rendkívül csekélynek mondható, valószínűleg ezrelékekben sem mutatható ki.

Sikeres a csepeli védekezés

A fentiek alapján az óvodai teszt nem mondható reprezentatívnak, ám beszédes. Azt mutatja, hogy egész Csepelre tekintve biztosan egy százalék alatti lehet a fertőzésen eddig átesettek aránya. Azok aránya pedig, akik a vírus fertőző szakaszában vannak, még ennél is jóval kisebb lehet.

A csepeli védekezés sikerességét emeli ki, hogy kerületünkben eddig nem alakult ki olyan gócpont, mint például a Pesti úti idősotthonban.

Reméljük nem is fog, információink szerint az önkormányzat minden óvintézkedést megtett és megtesz ennek érdekében.

Mindez azt is jelenti, hogy folytatni kell a védekezést, mert jó az irány. Kimondható, hogy szükségtelen lett volna lezárni a kerület parkjait, zöld területeit, a Kis-Duna partot és a Csepelre bevezető utakat, mint ahogy például a Momentum helyi szervezete követelte nagy hangon.
A bezártság miatti stressz a kijárási tilalomban nagyobb kárt okozott volna, mint hasznot. A bezártság miatt egyébként is nőtt a családon belüli erőszak illetve az önmaguk ellen fordulók aránya. Információink szerint az önkormányzat ilyet drasztikus intézkedéseket továbbra sem tervez.

Aki nem bírja az otthon ülés, a bezártság feszültségét, az továbbra is ki tud menni levegőzni, sportolni, felfrissülni.

A járványveszély miatt az viszont továbbra is fontos, hogy figyeljen oda mindeni arra, hogy tartsa a biztonsági távolságot és a védekezés többi szabályát.

Koronavírusos-fertőzést szimuláló “svédasztalos” kísérlet Japánban

Mivel a koronavírus különösen fertőző, a fokozott óvatosságot folyamatosan fenn kell tartani: a tapasztalatok szerint egyetlen óvatlan ember több tucat másikat is képes rövid idő alatt megfertőzni.

Csepel.info

29 hozzászólás “Csepel jól kezeli a járványt: 1 százalék alatti lehet az átfertőzöttség” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Miért van ennyi feltételes mód? Miért nem lehet tudni többet arról, hogy kerületünket mennyiben érintette konkrétan eddig a járvány?

  2. Zsolt szerint:

    Örvendetes hír. Köszönöm.

  3. admin szerint:

    Betke, azért van feltételes mód, mert még nincs reprezentatív felmérés. Más országokban se nagyon. Viszont hamarosan lesz.

  4. pusssh szerint:

    Sürgősen jelentkezzen Betkénél, akinek személyesen volt szerencséje Covidhoz! Felügyeli!

  5. concept szerint:

    Azért mert csak a Pesti úti infók nem sértik a személyiségi stb.adatokat a napra pontos nyilvánosságra hozással,minden más helyről igen…

  6. pusssh szerint:

    Aztán milyen személyiségi adatok kerültek napvilágra a Pesti útról?
    Ott az egész intézményt végigszűrték, Csepelt egészében azonban nem lehet végigszűrni. (Egyébként is, mire mész vele, ha másnap a belvárosban benyakalsz egy kanál Covidot, és elmúlik a trüsszögésed?)

  7. pusssh szerint:

    Amúgy: az egész világon mindenhol csak becslések vannak, többnyire iszonyú tág szórással; olykor csak az a vita tárgya, hogy a közölt adatok vagy a tízszeresük lehet a valós.
    De Csepelen természetesen halálos bűn, ha nincsenek sziklaszilárd, hiánytalan adtok. Követelik tehát a pontos kimutatást darabszámra:

    negatív – tünetmentes
    negatív – tünetekkel
    pozitív – tünetmentes
    pozitív – tünetekkel
    házi kanaténban
    kórházban
    kórházban intenzíven
    sírban
    gyógyult tünetmentes – de még vírushordozó
    gyógyult tünetmentes – már vírusmentes (amíg nem lesz újra vírusos)

    természetesen gyerek / felnőtt /nyugger / férfi /nő/ körzet / utca bontásban

    Ha nem közlik mindezt precízen azonnal, Betkéék nem tudják magunkat megvédeni, és ezért az önkori lesz felelős.

  8. Gary Ridgway szerint:

    Na, van már az NCR teszttel megegyező 100/100-as megbízhatóságú szerológiai gyorsteszt? ))) 🙂 (((
    Itt mindig olvasok valami érdekeset! 😛

  9. Betke szerint:

    Pusssh, nem magunkat, hanem magukat megvédeni! Na, de mindegy is!

  10. pusssh szerint:

    Bizony, mindegy, Betke tanárnéni! Nem jövök többet iskolába!

  11. Nagyapó szerint:

    Betke! “Budapest Csepel 3 posta” és minden világos.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Betke szerint:

    Nagyapó, ez a válasz a kérdésre? Még mindig nem tudom, hogy, ha odamegyek, fel tudom-e adni a bevallásomat? Mi olyan bonyolult?

  13. Betke szerint:

    Nagyapó, bocsi, nem ide akartam ezt írni, hanem a művházhoz!

  14. csak úgy szerint:

    #pusssh

    Számoljunk!

    Az 1% alatt – ez kb. 500 főt jelent. Ennek kb 10 %-a ismert (tesztre pozitív) az 50 fő. Ebből mondjuk kórházban van 15 fő, házi hatósági karanténban 35 fő.

    Két hetes karanténban mondjuk 250 fő – óvoda, bölcsöde, egészségügy alkalmazottai – külföldről hazatérők.

    200 fő kószál, tünetmentesen.

    Valami hasonló, valóságos adatra lennék kíváncsi.

  15. Tóth kati szerint:

    Karácsony nagyon elfoglalt,tök olcsón bicikli sávokat hoz létre.Nem sok pénz kell hozzá csak sárga festék,meg ecset,meg néhány betontömb.Zseniális!

  16. Tóth kati szerint:

    Amúgy egy 2millió lakosú főváros első emgere,vezetőjecez a kretén.És mit csinál vészhelyzet idején,egy halálos járvány kellős közepén?Kerékpár sávokat festet.És erre akarták az ellenzékiek Magyarországot rábízni.Mert ugyecminiszterelnök jelölt volt.Adjunk hálát a Jó Istenbek és a Fidesz szavazóknak,hogy ez a takony nem lett miniszterelnök!Egyébként meg egy tömeggyilkos.

  17. Gary Ridgway szerint:

    Katika!
    Csinálják máshol is, csak ugorj át az m1-ről egy külföldi hírcsatornára. Tudom, a Euronews valamiért nemigen érhető el, szinte sehol, de online igen. 🙂

  18. Betke szerint:

    Tóth kati, emlékezzen, hogy kerületünkben kinek az ötlete volt a Kossuth L. úton felfestetni a sárga csíkot?

  19. Qqriq szerint:

    A túlságosan alacsony átfertőzöttségi szint és a jelentős fővárosi és Pest megyei esetszám miatt szerintem egyelőre nem időszerű a korlátozások enyhítése.

  20. Ibolya szerint:

    Rendkívül szomorú,hogy csak marni tudják egymást a kommentelők!
    Annyi jó ötletet,annyi bátorságot,megnyugvást,bizalmat is adhatnának ENNYI erővel.
    Pártállástól függetlenül,kerülve a személyeskedést,talán még …..,még meg is bíznánk egymásban,a másikban….
    Rajtunk múlik.

  21. pl szerint:

    Csipke Rózsika felébredt álmából… Feküdj vissza. 🙂

  22. csak úgy ... szerint:

    A fideszes polgármesterek egyértelmű választ adtak: Borbély Lénárd, Csepel kormánypárti vezetője és Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere is a fokozatos újraindítást javasolta, ahogy Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester is.

    https://www.origo.hu/itthon/20200514-polgarmesterek-valaszai-gulyas-gergely-felhivasara.html

    Hogy ezt nekem az origo-ból kellett megtudnom!

  23. Nagyapó szerint:

    Betke (szerda – 09:14 ) Na ki?

    Tegnap a Körúton a Boráros tér és a József u. között 1 db pizzafutár kerekezett, no meg egy pofátlan motoros ment a kerékpárúton.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. Hozzászóló szerint:

    Igen, Csepel jól kezelte a járványhelyzetet. Ahogy a főváros és az ország is. Az állampolgárok fegyelmezettsége nélkül azonban mindenféle terv kudarcot vallott volna.

  25. Gary Ridgway szerint:

    “Az állampolgárok fegyelmezettsége nélkül”
    Akik legalább azt a szűk 3 hetet, de kibírták, így szerencsénk lehetett(?), nem úgy mint az olaszoknál, spanyoloknál, …

    A -82 mrd a válságalapból ugye mindenkinek megvan?

  26. Hozzászóló szerint:

    Jobban örültél volna több ezer halottnak, igaz Gary?
    A negyven milliós spanyol nemzethez, vagy a hatvan milliós olaszhoz (őket hoztad példának) viszonyítva nálunk a járvány tizedannyira sem volt pusztító, hála az össznemzeti hozzáállásnak. Ez vitán felül kell, hogy álljon. A spanyol arány szerint kb.7000, az olasz szerint kb.5000 áldozatnál tartanánk a megelőző intézkedések nélkül. Gary, ez egy új, ismeretlen, kiszámíthatatlan tulajdonságokkal bíró vírus. Lehet, hogy megúsztuk, lehet hogy túléltük, de lehet, hogy van olyan mutációja is, ami felzabálja az agyad és a lelked azon részét, ami az empátiáért felel. Akkor viszont nem állunk jól sem Európában, sem a világon. Menj vért adni Gary, hogy minél kevesebben végezzék hozzád hasonló áldozatként.

  27. Tóth kati szerint:

    Garyke neked biztos a svéd ,vagy a belga modell jött volna be.Hullottunk volna,mint a legyek.A te fajtád úgyis utálja a magyart.Bezzeg Svédország,bezzeg Belgium,bezzeg a franciák …soroljam?

  28. Gary Ridgway szerint:

    Katika!
    Nekem a szlovák modell jött be, vagy a tajwani, vagy a Hong-kongi, ahol nincs ennyi elhunyt. Fajtája meg a kutyádnak van, meg a repedtsarkú anyádnak. Vetted, ugye, te proli szutyok?

  29. csak úgy szerint:

    #Gary Ridgway

    Tk kutyáját ne bántsd, azzal egy ágyban alszik.

Itt lehet hozzászólni !