‘Önkormányzat’ kategória archívum
2021. június 17. csütörtök
Csepel.hu

A járványügyi intézkedéseknek és a védőoltásoknak köszönhetően sikerült letörni a járvány harmadik hullámát, azonban a vírus nem tűnt el. Továbbra is fontos, hogy minél többen beoltassák magukat.
Csepelen magas az átoltottság, a felnőtt lakosság 70-75 százaléka már megkapta a védőoltását.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. június 17. csütörtök
Csepel.hu

A csepeli önkormányzat idén nyáron is megszervezi az általános iskolákba járó csepeli tanulók részére a nyári napközis tábort július 5-e és augusztus 19-e között. Idén az újjáépített Napközis Táborban (Hollandi u. 18.) biztosítanak férőhelyet a jelentkezőknek.
A tábor befogadóképessége 160 fő létszámú lehet. Ha ezen felül jelentkeznek gyerekek, akkor a régi Sport-, Szabadidőés Rendezvényközpontot is megnyitják. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Csepeli Gyermeksziget Program, Közpénzek, Közterületek, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. június 17. csütörtök
csepel.hu

A napokban került ki a Csepeli Piac átriumába az a tároló, ahová elhelyezhetők a háztartások használt sütőolaja. A kezdeményezés Csepelen valósul meg először a budapesti kerületek közül.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Környezetvédelem kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. június 16. szerda
Csepel.hu

Mint ismeretes, a Fővárosi Vízművek Zrt. 2021. június 16. és 30. között a kerület ivóvízellátásában meghatározó szerepet betöltő Kossuth Lajos utcai 400 mm átmérőjű vezeték csomópontjának átépítését végzi. A munkavégzés idejére a Kossuth Lajos utcában megváltozott a forgalmi rend.
A Kossuth Lajos utcát a Völgy utcától a Szent István utca felé egyirányúsították. A forgalmat a Völgy utca irányába a Kossuth Lajos utcai víztoronytól a Baross utcába terelték. A Völgy utcától a megszokott közlekedési rend maradt érvényben.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közlekedés, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 4 hozzászólás »
2021. június 16. szerda
Tarlós szerint hiba volt az előkészített nagyberuházások leállítása

Újabb jelentős útvonalat zártak le szerda hajnalban, így minden eddiginél nehezebbé vált a közlekedés Budapesten. A cikkben felsoroljuk a fontos közlekedési változásokat: most valóban nem mindegy, hogyan megy a belvárosba.
A fővárosi közlekedési káosz oka, hogy egyszerre indítottak el különböző, korábbról áttolt és forgalomkorlátozásokkal járó beruházásokat – nyilatkozta a korábbi főpolgármester a Magyar Nemzetnek.
(tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Önkormányzat, Közlekedés kategóriába | 11 hozzászólás »
2021. június 15. kedd
Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester javaslatára 2017 óta azok a csepeli lakcímmel rendelkező családok, akiknek gyermeke szeptemberben kezdi az általános iskola első osztályát, igénylés esetén 15 ezer forintos iskolakezdési támogatásban részesülnek az önkormányzattól.
Az első igénylők egyike idén a négygyermekes Imri-család, nekik ma délelőtt Borbély Lénárd polgármester adta át a támogatást.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Csepeli Gyermeksziget Program, Közpénzek, Oktatás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2021. június 15. kedd
Csepel.hu

Dr. Dobák András, a TIESZ főigazgató-főorvosa portálunknak megerősítette, hogy ettől a héttől kezdve már csak heti kétszer, kedden és csütörtökön, lehet már csak igénybe venni a csepeli szűrőbuszt (maximum 60 szűréssel), amely a Mentőszolgálat COVID szűréssel kapcsolatos leterheltségét hivatott enyhíteni.
Az igazgató hozzátette: ha elmegy végleg a busz, fix helyen szeretnék a szűrést folytatni, naponta maximum 60 esetet tervezve. A helyszínről még tárgyalnak, a Tóth Ilona valamelyik telephelyén lesz.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Közterületek, Kormány, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. június 14. hétfő
Csepel.hu

Hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezett labdarúgótornát a Barca Academy egyesület a Csepeli Szabadkikötő SE pályáján a hétvégén Barca Academy Hungary Kupa néven. A viadalt négy korosztályban, egyenként tizenegy csapat részvételével bonyolították le. Egyetlen külföldiként a dunaszerdahelyiek is elküldték csapataikat.
A Barca Academy egyesület a nagyhírű spanyol futballklub, az FC Barcelona utánpótlásképzésének licence alapján szervezte a fiatal magyar labdarúgók tornáját. A résztvevőket köszöntötte Borbély Lénárd polgármester, aki utalt rá: a csepeli önkormányzat elkötelezett a sport iránt. A tornát megnyitotta Farkas Balázs, a Barca Academy igazgatója és Ruben Morales, az egyesület szakmai igazgatója.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2021. június 10. csütörtök
Magyarnemzet.hu

Az új fertőzöttek száma egyre gyorsuló ütemben csökken. A pozitív tesztek aránya egész mélyre süllyedt. Ezért most már kellő magabiztossággal mondhatjuk ki, legyűrtük a járvány harmadik hullámát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón.
A kormányfő beszámolt arról, hogy az első oltását 5 311475 ember kapta eddig meg, 4112876 főt pedig már a második adag vakcinával is beoltottak. Nemzetközi összevetésben első oltás tekintetében második helyen, teljes átoltottság tekintetében első helyen állunk” – emelte ki a kormányfő, hozzátéve: a jó eredménytől függetlenül nem tekinti versenynek az oltást, ugyanakkor azt azért meg lehet állapítani, hogy hazánk az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Egészségügy, Európai Unió, Gazdaság, Közpénzek, Külföld, Külpolitika, Kormány, Média, Pártok, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2021. június 9. szerda
Csepel.info
A 2016-os átadásról készült galériánkat megtekintheti IDE kattintva
2016. június 9-én, öt évvel ezelőtt adta át Borbély Lénárd csepeli polgármester a gyerekeknek és a családoknak a “kalózhajós játszóteret”. A Csepelen akkor minőségében és különlegességében példa nélküli játszótér óriási lelkesedést váltott ki a gyerekekből – és ez a lelkesedés ma is tart.
Az önkormányzat 2010-ben megválasztott vezetésének az lett a fő célja, hogy Csepel alvóvárosból élhető kerületté váljon. Németh Szilárd polgármestersége idején kezdődött meg a lepusztult, szeméttelepekkel és hajléktalan-táborokkal tarkított Kis-Duna part megtisztítása és megújítása, valamint a szintén megviselt állapotú Tamariska-domb megóvása. Az akkorra sittlerakóvá vált Kiserdőből parkerdőt és erdei tornapályát varázsoltak, és a Szent Imre tér valamint az északi panel-lakótelepek városrehabilitációja is ezt a törekvést szolgálta. Aztán Borbély Lénárd polgármestersége idején megépült – többek között – a kalózhajós játszótér, 2018-ban átadták a megújult KRESZ-parkot, 2019-ben a megújult Rákóczi Kertet, 2020-ban pedig a Tejút parkot is. A sort hamarosan az MSZP-s önkormányzat idején lepusztított és eladott, Borbély Lénárd polgármesternek köszönhetően visszavásárolt csepeli Napközis Tábor újbóli átadása folytatja. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepeli Gyermeksziget Program, Szabadidő és szórakozás kategóriába | 5 hozzászólás »