500 négyzetméteres falfestéssel mondanak köszönetet a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevőknek Csepelen

Csepel.hu

Közös közleményt adott ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a Nők Magyarországért Klub alapító tagja, valamint Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

Nem lehetünk elég hálásak azoknak, akik a koronavírus világjárvány elleni védekezés frontvonalában küzdenek – szól a közlemény eleje. „Ők azok, akik a pandémiás helyzet alatt szolidaritásból, emberségből és szolgálatból példát mutatva végezték és szükség esetén végzik alázatosan munkájukat, feladatukat”.

Az irántuk érzett tisztelet jegyében a Nők Magyarországért Klub és Csepel Önkormányzata közös kezdeményezésére – a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával – egy rendhagyó, mintegy 500 négyzetméteres falfestés készül Csepelen a Kossuth Lajos utca 88-as szám alatti társasház tűzfalára, megköszönve ezzel a frontvonalban dolgozóknak azt a rendkívüli helytállást, amit a koronavírus-járvány alatti védekezés során tanúsítottak -fogalmaznak.

„Nehéz másfél éven vagyunk túl, és nem lehetünk eléggé hálásak azoknak, akik a koronavírus elleni harc frontvonalában küzdöttek. Azoknak az ápolóknak, orvosoknak, háziorvosoknak, mentősöknek akik éjt nappallá téve, fáradtságot nem ismerve mindent megtettek a mi és szeretteink egészségéért, életéért. Ezzel a köztéri alkotással szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a pandémia legnehezebb időszakában is alázattal végezték munkájukat, hivatásukat. Köszönet illeti azokat a szülőket, tanárokat vagy épp lakóközösségeket, akik újból megmutatták mindannyiunknak, hogy mi magyarok, ha nagy a baj, akkor is képesek vagyunk összefogni.” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a Nők Magyarországért Klub alapító tagja.

Magam is megtapasztaltam, hogy milyen kemény és áldozatos munkát végeztek azok, akik a frontvonalban dolgoztak. Köszönet és tisztelet jár mindazoknak, akik a Covid-járvány idején munkájukkal, kitartásukkal és hősiességükkel példát mutattak az egész országnak. Nem lehetünk eléggé hálásak nekik. Természetesen büszke vagyok a csepeli kollégák helytállására is, akik végtelen türelemmel, kitartással tették a dolgukat. Olyan példás összefogást tapasztaltam, amit még soha. Ennek eredménye, hogy együtt sikerült leküzdenünk a járványt. Ha pedig kell, újra összefogunk, hogy legyőzzük a vírust!” – hangsúlyozta Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

A falfelületre 400 liter kültéri falfesték, és 40 liter alapozó kerül fel, a munkálatok előreláthatóan 2 héten keresztül zajlanak majd, 4-5 fős csapat kezei nyomán. A látványtervet és a falfestményt készítő Színes Város Csoport főtitkára, Flór Péter elmondta: „Fontos számunkra ez a felkérés, hiszen panelházat festeni mindig kihívás. Az elmúlt 12-13 évben sok tízezer négyzetméternyi falfestménnyel gazdagítottuk Budapestet, de a legtöbb projekt még mindig a belvárosban zajlik, holott a főváros ma talán legizgalmasabb kerülete Csepel, ahol az elmúlt évtizedekhez képest szembetűnő változások láthatóak. Nem hisszük, hogy egy ilyen grafikával csodára lennénk képesek, de ha pusztán egy kicsivel jobb lesz a kedve annak, aki a fal előtt elmegy majd, talán tettünk valamit.”

Az óriás falfestés szeptember közepére készül el.

 

Csepel.hu

 

 

 

 

 

 

Szentkirályi Alexandra                                                                                                                 Borbély Lénárd

kormányszóvivő, a Nők Magyarországért Klub alapító tagja                                        Csepel polgármestere

 

 

 

18 hozzászólás “500 négyzetméteres falfestéssel mondanak köszönetet a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevőknek Csepelen” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Félreértések elkerülése végett!
    #Respect mindenkinek, aki eddig bármilyen módon részt vett az eddigi járvány kezelésében!
    …és a közeljövőben is részt fog venni!
    Azonban erről a falfestegetésről nekem ez jut eszembe:
    https://www.magyardiplo.hu/images/stories/2012szeptember/Chinepop89.jpg
    Egy random kép, nem több. 😁

  2. Gratulálok szerint:

    Rizmayer József Csepel Díszpolgára lett, s ő valóban ehhez méltóan is viselkedett augusztus 20-án a kitüntetések átadásakor! Bejelentette, hogy a címmel járó összeget a két csepeli covid-árvának adja!!! Legmélyebb tiszteletem Rizmayer úr!

    Ideje lenne mindenkinek ennek szellemében cselekedni! A falfestésre szánt összeget szíveskedjenek inkább a covid-árváknak adni! Tisztelettel kérem!

  3. pl szerint:

    Az nagyon szomorú, h házunkra nem hőszigetelés kerül…

  4. concept szerint:

    Csak kíváncsiságból,vajon milyen szerződést írattak alá a lakókkal?
    Csak mert pl. az 56-os rádiós festmény 2016-ban úgy kerül a Táncsics Mihály utca végén lévő panelre hogy azt mondták a lakóknak hogy egy “emlékhelyhez” kérik a beleegyezést,azután lett belőle egy ~30méter magas festmény,(több fát csonkoltak előtte hogy ne zavarjon)majd amikor pár év múlva egy lakógyűlésen megkérdezték a városgazdás közös képviselőt hogy mi van a szerződésben,hány évig marad fent akkor az azt válaszolta hogy “nem mindegy mi van beleírva?Ne foglalkozzanak vele!.”…

  5. Gary Ridgway szerint:

    Az ’56-os ház kezelője a Városgazda. 👍 (látszik is rajta)
    Az említett házét meg ki tudja?
    Megírja valaki? 😁

  6. pl szerint:

    Hogy milyen szerződést írattak alá velünk?
    SEMMILYET…
    Erről a mázolásról csak a sajtóból szereztem tudomást, pedig a közös képviselői iroda a házban van. 🙂

  7. pl szerint:

    LHT társasházak KFT. (Csepel)

  8. Nagyapó szerint:

    Gratulálok beírásáról Margaret Thatcher híres mondása jut eszébe, miszerint:
    a szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Gary Ridgway szerint:

    …írja a nyugger? 😁👏👍

  10. Gratulálok szerint:

    Nagyapó, Rizmayer József szocialista? Ha Ön szerint igaz, legyen szíves szóljon az ismerősének, Noénak, ne járjon a Kisboldogasszony templomba! Tudja, Márki-Zay is az egyik hódmezővásárhelyi katolikus egyházközség világi elnöke! Ezek a Krisztus-hívők komolyan veszik az egyenlőséget! Nem úgy mint a reformátusok, élén Baloggal.

    Én eddig is tiszteltem Rizmayer Józsefet, mostantól még jobban tisztelem!

  11. pl szerint:

    Nagyapó=Noé=Salabakter=Demens

  12. Nagyapó szerint:

    Gratulálok! A kitüntetett Rizmayer József úriember. A saját jutalmát ajánlotta fel. Gratulálok viszont nem a saját, hanem mások pénzével akar jótékonykodni, ezért jellemző rá Thatcher asszony mondása!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Gratulálok szerint:

    Nagyapó, szólt Noénak? Én nem akartam más pénzével jótékonykodni, hanem tisztelettel kértem, hogy a köszönő falfestésre szánt állami/önkormányzati pénzt adják inkább a két csepeli covid-árvának! Szerintem az egészségügyiek is egyet értenének ezzel a megoldással! Nem kell hátsó szándékot keresni ott, ahol nincs! Nagyapó akármit gondolhat, viszont a KDNP-es Noé bizonyára keresztény módra gondolkodik! Beszélgethetne vele erről a témáról!

    “Ideje lenne mindenkinek ennek szellemében cselekedni! A falfestésre szánt összeget szíveskedjenek inkább a covid-árváknak adni! Tisztelettel kérem!”

  14. pl szerint:

    Ma elkezdték a mázolást… Eddig semmi válasz!

  15. Egyik lakó szerint:

    1. NAP:
    Festegetés közben a szélben össze fröcskölték a környéken álló autókat, járdát, játszóteret és növényzetet is. Ki jöttek a közteresek 3-an és ki tessékelték az autósokat a környékről, majd körbe szalagozták a környéket. Később volt még 2 rendőrt is, mert páran felháborodtak.

  16. Gyula szerint:

    Láttam ma “A FALAT”!
    Elgondolkodtam, hogy az állványbérlés, anyag és munkadíj mennyi fog fájni?
    Mint írtam, nem a lényegi mondanivalójával van bajom, hanem a beleszőtt agitproppal, valamint arról, hogy ezt a pénzt bárki érintett és rászorulónak oda kellett volna adni.

Itt lehet hozzászólni !