Csepel.info
Deme Gábor frakciótag a vádlottak padján: a következő perekben már Szenteczky János helyi pártelnök lesz a vádlott
Nyílt levelet írt Szenteczky János MSZP-s frakcióvezető Németh Szilárd polgármesterhez, melyben a biztonságérzet javítását szorgalmazza. Szenteczky ellen eddig három, a csepeli MSZP-frakció ellen összesen négy vádemelést nyújtott be az ügyészség különböző bűncselekmények gyanújában.
Ábel Attila alpolgármester szerint az elmúlt években a rendőrség létszámának növelésével, a közterület-felügyelet háromszorosára növelésével, új kamerarendszer, rendszámfelismerő rendszer kiépítésével, 25 önkormányzati lakás rendőröknek való kiadásával, a közvilágítás kiterjesztésével többet tettek a közbiztonságért, mint az MSZP 16 év alatt. Az alpolgármester kiemelte: az MSZP ellenzékben is sokat tehet a közbiztonság javításáért, amennyiben őszinte és feltáró rendőrségi vallomást tesznek a cselekményeikről, és lemond az egész bűnbanda. (tovább…)