“Bandavezér” aggódik a biztonságérzetért

Csepel.info

Deme Gábor frakciótag a vádlottak padján: a következő perekben már Szenteczky János helyi pártelnök lesz a vádlott

Nyílt levelet írt Szenteczky János MSZP-s frakcióvezető Németh Szilárd polgármesterhez, melyben a biztonságérzet javítását szorgalmazza. Szenteczky ellen eddig három, a csepeli MSZP-frakció ellen összesen négy vádemelést nyújtott be az ügyészség különböző bűncselekmények gyanújában.

Ábel Attila alpolgármester szerint az elmúlt években a rendőrség létszámának növelésével, a közterület-felügyelet háromszorosára növelésével, új kamerarendszer, rendszámfelismerő rendszer kiépítésével, 25 önkormányzati lakás rendőröknek való kiadásával, a közvilágítás kiterjesztésével többet tettek a közbiztonságért, mint az MSZP 16 év alatt. Az alpolgármester kiemelte: az MSZP ellenzékben is sokat tehet a közbiztonság javításáért, amennyiben őszinte és feltáró rendőrségi vallomást tesznek a cselekményeikről, és lemond az egész bűnbanda.

“Mint talán Ön is tudja, az utóbbi években és a közelmúltban is számos bűncselekmény borzolta Csepel lakóinak idegeit. Gondolok itt elsősorban az egész országot megrázó eperföldi mészárlásokra vagy a hárosi városrészen történtekre, de említhetem a néhány hete történt brutális soroksári gyilkosságot is.” Ezzel az erős felütéssel nyitott az MSZP elnöke nyílt levelében, noha a csepeli hajléktalan-gyilkosságok 2008-ban, az MSZP-s önkormányzati vezetésű  időszakban kezdődtek, a mindenhol letáborozó hajléktalanokkal szembeni fellépést pedig most is az MSZP ellenzi a legjobban. Mint ismert, a Hároson kamubűncselekmény történt a közelmúltban, Soroksár pedig nem Csepelen van. A politikus szerint ennek ellenére egy “Rendőrség” feliratú mobil konténerrel lehetne a legjobban fellépni a bűnözés ellen, amelyet Csepel bármely területére el lehet szállítani, és amely rendőrörsként működhet.

“Bízom benne, hogy abban is egyetértünk, hogy a lakosság biztonságérzetének növelése elsősorban a rendőri jelenlét erősítésével érhető el. A rendőri jelenlét fokozásának gyors és hatékony megoldása pedig egy olyan mobil rendőrségi konténer lehet, amelyet például a napokban Zuglóban helyeztek ki az utcára.” – emelte ki nyílt levelében a politikus.

“Rendőri jelenlét nem akkor van, ha irodában ül a rendőr

Lapunk Ábel Attila alpolgármestert kereste meg a nyílt levél ügyében, aki hangsúlyozta: az elmúlt években sokat tett az önkormányzat a közbiztonság javításáért.

– A rendőrség létszámát a második Orbán kormány idején kezdték el jelentősen növelni. A büntetési tételek szigorítását, a büntethetőség kiterjesztését szintén a Fidesz-KDNP érte el, amit az MSZP ellenzett. Csepelen 25 önkormányzati lakást biztosítunk az itt szolgáló rendőröknek, hogy lehetőleg ne csak itt dolgozzanak, hanem itt is éljenek a kerületben. Ez 14 lakással több, mint korábban, az MSZP-s vezetésű önkormányzat idején. Emellett az MSZP-s vezetésű időszakhoz képest a háromszorosára növeltük a közterület-felügyelet létszámát, amely új telephelyet is kapott. Új térfigyelő kamerarendszer épült ki, amely működni is fog, ellentétben az elődjével, ahol a legtöbb kamera rossz volt. Új rendszámfigyelő kamerarendszer kiépítését is támogatja az önkormányzat, melyhez hasonló egyáltalán nem volt. Csepel közterületeiről a hajléktalan-szállásokra irányítjuk a fedél nélkülieket, hogy ellátásban részesüljenek, mosakodni tudjanak, munkahelyet keresni: legyen esélyük az újrakezdéshez. Az MSZP ezt is bírálja. Aki azt állítja, hogy a jelenlegi önkormányzat nem foglalkozik lényegesen többet a közbiztonság javításával, mint a korábbi MSZP-s, az hazugságot állít – mondta lapunknak Ábel Attila.

– A rendőröktől azt várják el az emberek, hogy járőrözzenek, az utcákon, tereken legyenek, és közbe tudjanak lépni bármilyen bűncselekmény esetén. Minden rendőrörs csökkenti a járőröző rendőrök számát, mert senki nem lehet egyszerre két helyen. Ezért vannak ilyen örsök csak a nehezebben megközelíthető helyeken. Ilyen helyszín nincs Csepelen, így kimondottan a rendőri munka rovására menne, ha mégis kivonnának rendőröket a járőrözésből, és irodába kényszerítenék őket. A mobil rendőrörs ilyen formán tehát csak egy értelmetlen és drága kiadás volna, ami még csökkentené is a rendőrség hatékonyságát – emelte ki az alpolgármester.

– Minősített emberölésben való bűnsegédség, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett sikkasztás, magánokirat-hamisítás, közpénz magánügyvédre költése – ilyen cselekményekben van eddig jogerős ítélet, amely a csepeli MSZP-frakció előző és jelenlegi tagjait sújtotta. Sikkasztás, hűtlen kezelés, rágalmazás – ezekben a bűncselekményekben emelt négyszeresen vádat az ügyészség a négy fős csepeli MSZP-frakció több tagja ellen. Még ezeken kívül is több  bűncselekmény gyanújában nyomoz a rendőrség és az ügyészség. Több mint kétmilliárd forintot tud megtakarítani a csepeli önkormányzat azzal, hogy megszüntettük a korrupciógyanús szerződéseket, rendbe tettük a pénzügyeket. A korrupció megfékezésének köszönhető, hogy a kerület adóssága nem nőtt tovább, sőt egyre kisebb lett és az is, hogy számos, 16 évig csak ígérgetett fejlesztés kezdődhetett meg Csepelen. Szenteczky János és bandája tehát azzal szolgálná a legjobban a közbiztonságot, ha lemondanának a képviselőségről, valamint őszinte és feltáró jellegű vallomást tennének a rendőrségen vagy az ügyészségen – hangsúlyozta Ábel Attila alpolgármester.

Csepel.info

Témához kapcsolódó cikkek:

Kimeríti-e a Btk-t a csepeli MSZP?

Újabb vádemelés Szenteczky János ellen

Takács Krisztián: színlelt szerződés volt

Lopás miatt állt le a szocialista blogoldal

Szenteczky János nyílt levele

A csepeli lakosság általános biztonságérzetén javítani kell! – Nyílt levél Németh Szilárdhoz

Tisztelt Németh Szilárd Polgármester Úr!

Mint talán Ön is tudja, az utóbbi években és a közelmúltban is számos bűncselekmény borzolta Csepel lakóinak idegeit. Gondolok itt elsősorban az egész országot megrázó eperföldi mészárlásokra vagy a hárosi városrészen történtekre, de említhetem a néhány hete történt brutális soroksári gyilkosságot is.

Ezek az országos médiában is nagy visszhangot kiváltó esetek okkal rázták meg kerületünk közvéleményét. Nem szabad azonban megfeledkezünk arról sem, hogy -bár a csepeli rendőrök megfeszített munkájának vannak már látható jelei-, a csepeliek biztonságérzete az elmúlt években nem nőtt, hanem csökkent. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Csepelen a mai napig nem állt fel a térfigyelő kamerarendszer, holott ennek technikai, személyi akadálya nincs.

Polgármester Úr!

Az Ön közelmúltban tett nyilatkozatai alapján arra lehet következtetni, hogy a helyi közbiztonság problémái Ön előtt sem ismeretlenek. Azonban úgy tapasztalom, hogy a felmerülő problémákra Ön gyakran rendészeti szempontból szakmaiatlan, kapkodásra utaló válaszokat ad. Ezt láttam például a legutóbbi hárosi „erőszak” kapcsán is, amikor Ön a polgármesteri hatáskörét durván átlépve, nagy nyilvánosság előtt igyekezett nyomást gyakorolni a hatóságokra.

Tisztelt Németh Szilárd!

Ön a minap nyilvánvalóvá tette, hogy 2014-ben elhagyja a csepeli polgármesteri hivatalt, hogy a továbbiakban immár minden figyelmét az országos politikára fordíthassa. Felhívom azonban a figyelmét arra, hogy az Ön személyes politikai ambícióitól függetlenül Csepelen a romló közbiztonság olyan probléma, amelynek kezelése nem várhat a jövő tavaszi országgyűlési választásig, még kevésbé várhat az egy év múlva esedékes önkormányzati választásig.

Remélem, Ön is egyetért velem abban, hogy a csepeli emberek nyugodt hétköznapjainak ügye előbbre való, mint az, hogy a képviseletükre felesküdött választott tisztségviselő a nagypolitika színpadán a jelenleginél is nagyobb szerepet tudjon játszani. Bízom benne, hogy abban is egyetértünk, hogy a lakosság biztonságérzetének növelése elsősorban a rendőri jelenlét erősítésével érhető el. A rendőri jelenlét fokozásának gyors és hatékony megoldása pedig egy olyan mobil rendőrségi konténer lehet, amelyet például a napokban Zuglóban helyeztek ki az utcára.

A mobil rendőrségi konténer kialakítása lényegében egy mobil rendőrőrs kialakítását jelenti, amelynek az alapja egy, az építkezéseknél irodahelyiségnek használt konténer, és amely – mint azt a zuglói példa is mutatja – teljes egészében alkalmassá tehető a rendőri szolgálatra, a rendőri egység kiszolgálására.

A konténer előnye, hogy tetszőlegesen mozgatható, ugyanakkor minden olyan kritériumnak megfelel, amely egy modern, XXI. századi rendőrségtől elvárható. Nem elhanyagolható, hogy a tapasztalatok szerint a bűnügyi szempontból kritikus pontokra kihelyezett mobilrendőrőrsökkel éppen azoknak a társadalmi csoportoknak a biztonságérzetét lehet növelni, akik kriminológiai szempontból a legkiszolgáltatottabbak.

Polgármester Úr!

A kerület közbiztonsága mellett elkötelezett képviselőként felhívom a figyelmét arra, hogy egy ilyen mobil rendőrségi konténerrel szinte azonnal érzékelhető javulást lehetne elérni gyakorlatilag egész Csepelen, hiszen az ilyen egységek évente akár 6-8 alkalommal is néhány óra alatt áthelyezhetők.

Remélem Ön is egyetért velem abban, hogy a csepeli lakosság általános biztonságérzetén javítani kell. Nyugodtan állíthatom, hogy egy ilyen a projekttel gyorsan és költséghatékonyan lehetne e területeken eredményt elérni.

Kérem ezért, hogy a csepeli közbiztonság javítása érdekében haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a mobil rendőrségi konténer a lehető leghamarabb kikerülhessen, és a lépéseiről minél előbb tájékoztasson engem.

Budapest, 2013. november 27.

Üdvözlettel:

Szenteczky János,
az MSZP csepeli elnöke

61 hozzászólás ““Bandavezér” aggódik a biztonságérzetért” bejegyzésre

  1. Királyerdei szerint:

    Folytassa Attila! 🙂

  2. Zulu szerint:

    Arról nem írt Szenteczky, hogy szerinte hová kéne kihelyezni a mobil rendőrséget: az eperföld közepére vagy Soroksárra? 🙂

  3. Ábel Attila szerint:

    Elnézést kell kérnem, egy kicsit még le vagyok maradva. Már négyszer annyian dolgoznak a közterület-felügyeletnél, mint korábban. Tehát a hármas szám nem jó. Zulu: szerintem a csepeli MSZP bejáratához akarja ő azt a mobil rendőrőrsöt tetetni, hogy ne kelljen messzire mennie tanúskodni. Elég sokat jár, igaz, tudtommal eddig nem mondott semmit.

  4. Gordon szerint:

    Bajban van az mszp, mert nincsenek hiteles politikusaik.
    Csak az acsarkodás marad nekik.

  5. felix szerint:

    Gordon. A fidesznek vannak hiteles politikusai, ezért oldották meg először nekik a hitelproblémáikat.
    A többiek talán most kaphatnak valamit.

  6. Gordon szerint:

    Emlékeztetőül, 2002-2003:

    Én úgy emlékszem, hogy a kedvezményes otthonteremtési hitelek (amit az első Orbán-kormány vezetett be) megszüntetése előtt pár nappal/ héttel a ballib politikusok és pereputtyaik előszeretettel vették fel a kedvező kamatozású hiteleket.

    Ezután pedig devizacsapdába lökték a magyar embereket.

    Ennyit a hitelességről és a hitelproblémák megoldásáról.

  7. Nagy József szerint:

    Szentecki elvti nem élt Csepelen,mikor Tóth elvti volt a polgármester?Ha itt élt volna élvezhette volna a közbiztonság teljes hiányát.Most dumál,mikor végre a többszörösére nőtt a rendőrök,rendőrautók száma?Olyan kussban van a kisebbség,hogy öröm nézni.

  8. ebihal szerint:

    Gordon!
    Ne keverd a szart! Az, hogy valaki él a mindenki számára adott lehetőséggel, nem
    ugyanaz mint, amit csináltak a devizahitelesek megsegítése címén! Ezek a patkányok
    először azokon segítettek, akik egyébként is tudtak törleszteni, s most csak hitegetik
    azokat a szerencsétleneket , akiknek a feje fölül már a tetőt is vinnék:

  9. Gordon szerint:

    “Az, hogy valaki él a mindenki számára adott lehetőséggel, nem ugyanaz mint, amit csináltak a devizahitelesek megsegítése címén!” – írja bébibéka.

    Az etánsak úgy szaladtak el hitelért, hogy tudták (?): megszüntetésre kerülnek a kedvező konstrukciók (ők szüntették meg).
    Az etánsak úgy szaladtak el hitelért, hogy közben szidták ugyanazt a kedvezményes és családbarát hitellehetőséget, amit ők is felvettek.
    Az etánsak úgy szaladtak el hitelért, hogy tudták: devizacsapdába lökhetik majd a magyar embereket.

    A Fidesz ezzel szemben segített a hiteleseken és lehetőséget adott arra, hogy akinek van némi forrása az szabaduljon a problémás konstrukciótól – ezzel csökkentve a problémás devizahitelesek potenciális számát.

    Továbbá:
    – kilakoltatási moratóriumot vezettek be,
    – kiterjesztett árfolyamgátat vezettek be, és
    – felállt az állami eszközkezelő.

    +1:
    – végre a bakoknak is ki kell venniük a részüket a nyereségük terhére a válság finanszírozásából (mely válságot részben ők – az etánsakkal kéz a kézben – idéztek elő).

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    Tisztelt Ábel úr!
    A Királymajorba miért nem jön ki a közterületes és a rendőr, járőrözni?

  11. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon, ne keverd a szart. Elbaltázták a kedvező hitelekre a pénzt, így a fidesz vezette be 2001-ben a devizahitel lehetőségét. Felesleges hülyeséget írni.

  12. Gordon szerint:

    De ki szüntette meg a kedvezményes otthonteremtési lehetőségeket?

    Erre válaszolj fghfjhgkjh!

    Amit tény:

    “Az etánsak úgy szaladtak el hitelért, hogy tudták (?): megszüntetésre kerülnek a kedvező konstrukciók (ők szüntették meg).
    Az etánsak úgy szaladtak el hitelért, hogy közben szidták ugyanazt a kedvezményes és családbarát hitellehetőséget, amit ők is felvettek.
    Az etánsak úgy szaladtak el hitelért, hogy tudták: devizacsapdába lökhetik majd a magyar embereket.”

  13. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon! Nem a “ki”, hanem a “mi”, mint kiváltó ok. A tér-idő itt nem számít!

  14. felix szerint:

    Gordonka!
    Csak süketelj.
    Mennyivel terhel meg a költségvetés az a hülye konstrukció?
    Még azért is kaptak max 250 000 forintot a felvevők, hogy fizették a kedvezményes hiteleket.
    Igen a szocik az utolsó pillanatban a fideszesek meg rögtön az elején vettek bérbeadásra építendő 50 millás házakra fel hitelt.
    Amit csak tudtam azonnal eladtam és a gyermekeimmel vetettem fel hitelt, mert tudtam, hogy ez nem tarthat sokáig.
    Azt a terhelést amit ez az eszement konstrukció jelentett az állami büdzsé nem sokáig lett volna képes elviselni.

  15. fghfjhgkjhk szerint:

    Királyerdei, maga meg minek jött ide vissza? Többet ér a nyugdíj itt, mint ott? 😉

  16. Királyerdei szerint:

    Közöd?
    Pofa be hülye akasztófáról menekült komcsi!

  17. felix szerint:

    eghfjhgkjhk
    Azért jött haza mert ilyen hülyét máshol nem tűrnek meg.

  18. fghfjhgkjhk szerint:

    Önnek kellene lapítania, hazaáruló, disszidens, beszari alak.

  19. Királyerdei szerint:

    A pofádat befogod szemét komcsi!
    A Hazát ti árultátok tetves komcsik a “szovjet elvtársaknak”.
    Loptatok,gyilkoltatok.
    “Disszidens” az a k….va anyád mocskos komcsi!

  20. grün szerint:

    Mért bántjátok a szegény visszidens-t?!
    A hazának most a tékozló fiúk jól jönnek! 😛 😛

  21. fghfjhgkjhk szerint:

    Az anyját maga hagyta itt a komcsiknak, mialatt maga meg szarházi módon lelépett a szabad világba? Ez aztán erkölcs, maga semmirekellő.

  22. felix szerint:

    Ja a komcsik leváltották a nyilas királyerdeit.
    Szar ügy.

  23. Királyerdei szerint:

    Senkikkel nem vitatkozom!

  24. Királyerdei szerint:

    “Nyilas”?
    Te akkora bunko vagy,hogy szeget lehetne verni veled a falba hülyegyerek.

  25. felix szerint:

    Ami nem megy azt hagyd abba.
    Igazad van.

  26. felix szerint:

    Királyerdei.
    Te még mindig bunkóval vered a szeget?
    Hova disszidáltál te szerencsétlen?

  27. Gordon szerint:

    Deme Gábor már bemelegítette a padot Szenteczky Jánosnak és Takács Krisztiánnak. Szinte “otthon érezhetik magukat” az etánsak. Csak győzze a bíróság a sok feltárnivaló feltárását.

  28. felix szerint:

    Már “nemesi” kiváltságok is vannak.
    Mi lesz még itt, ha engedjük?
    http://nol.hu/belfold/20131129-mar_az_orban-kormany_a_rekorder?ref=sso

  29. Gordon szerint:

    Ez az a Nol mely hamisított interjút közölt Teller Edével a tudós halála után?

    Látható, hogy csepeli ügyekben teljesen impotensek az etánsak. Nincs érdemi válaszuk.
    Nehezen is tudnák megmagyarázni a csepeli Deme Gábor és a csepeli kettős gyilkossági ügyet, valamint a csepeli Szenteczky és Takács urak gyanús ügyeit.

    A választ a csepeli választópolgárok adták meg 2010-ben.

  30. felix szerint:

    Gordon.
    Csepel nem az ország, de nem is a közepe.
    Próbálj egy kicsit messzebb látni az orrodnál. mert kilopják a szemedet is.
    A jelenlegi csepeli vezetés perei majd a hatalmuk elvesztése után jönnek.

  31. ebihal szerint:

    A lófaszt lopják ki a szemét! Ő maga lop! Egy szaros ingyenélő.

  32. realista szerint:

    Gordon szerint:
    2013. november 28., csütörtök – 20:07

    Emlékeztetőül, !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Persze gondolom gordonyka s felmenői is a dicső mszmp szekértolói voltak anno, de sajna ő oly kicsi porszem, hogy erre a listára egyszerűen nem fért fel. (itt nem biztos, hogy a méret számít, seggdugesz orbán is felkerült.)

    Balogh Gyula MSZMP tag

    Orbán Győző (Viki apuci) MSZMP párttitkár volt
    Stumpf István – MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
    Járai Zsigmond – MSZMP tag, kommunista kormánytag
    Matolcsy György – MSZMP tag
    Martonyi János – MSZMP tag, kommunista kormánytag
    Chikán Attila – MSZMP tag
    Pintér Sándor – MSZMP titkár
    Kövér László – KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
    Pozsgai Imre – MSZMP KB tag
    Szűrös Mátyás – MSZMP KB tag

    Harrach Péter – MSZMP tag
    Hoffmann Rózsa- MSZMP tag
    Boross Péter – MSZMP tag
    Ligetvári Ferenc – MSZMP tag

    Boros Imre – MSZMP-titkár
    Balogh Gyula – MSZMP tag

    Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
    Mikola István – Hazafias Népfront, elnök
    Fónagy János – MSZMP tag
    Vonza András – MSZMP tag

    Rogán Antal – KISZ titkár

    Szabadi Béla – MSZMP tag, munkásőr
    Varga Mihály – KISZ titkár
    Deutsch Tamás – KISZ titkár
    Orbán Viktor – Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár

    Schmit Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár, majd a Grósz Kormányban.

    Túri-Kovács Béla MSZMP tag

    Vonza András – MSZMP tag

    Ligetvári Ferenc – MSZMP tag

    Varga Mihály – KISZ titkár

  33. grün szerint:

    “Az aránytalan forgalomkülönbségekkel indokolta a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás szabályairól szóló kormányrendelet módosítását a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken, az MTI-nek nyilatkozva.
    Gyulay Zsolt közölte: kimutatásaik szerint a 6300 dohányboltból, a hipermarketekben, plázákban, benzinkutakon működő 200 dohánybolt a piaci forgalom 17 százalékát lefölözte. Ezzel szemben 2500 trafik a megélhetés határán van.”
    .
    Nocsak, nocsak!
    Minden trafikos egyenlő, de vannak köztük fityeszek is! 😛 😛
    .
    http://www.stop.hu/belfold/trafikzurok-a-dontes-utan-jon-az-ideologia-is/1197286/

  34. robi szerint:

    Túl sok cég nőtt ki a semmiből a kormányoldalon, kőkemény harcok folynak egymás között a zsíros falatokért.

    Elfog a a röhögés, amikor szűkebb pátriámban nekem panaszkodnak egymásra a tolvajkomcsizásból kinőtt vállalkozások. Az a bajuk, hogy nem kapnak elég kincstári megrendelést, mert mindig új kedvenc bukkan fel.

    A trafikügyben is megindult egy újraelosztási küzdelem a piacokért. Hatalmi harc a javából.

  35. nagyapó szerint:

    Nem értem, hogy az MSZP miért aggódik a biztonságérzetért? Az ő biztonságukat a börtönőrök ellenőrzik az ország több helyén. Másokét bízzák a rendőrségre.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. grün szerint:

    Öreg pöcs!
    “Nem értem, hogy az MSZP miért aggódik a biztonságérzetért?”

    Valami alapja kell legyen az aggódásnak, mert alig telt el pár nap a Csepel közbiztonságáért aggódó levél nyilvánosságra kerülése óta és máris van eredménye!
    .
    http://csepel.info/?p=30639#comments
    .
    Büszke lehetsz magadra Szenteczky!
    Csak így tovább! 😛 😀

  37. Bugi szerint:

    Csentecki addig-addig aggódik, míg maga is be nem jut a börtönbe. 🙂

  38. realista szerint:

    bigyit-gornyonkát-nagyapót kérdezném:

    a 2013. november 29., péntek – 17:40

    hszben jelzett kommunista gennyládákkal miként tudnak azonosulni?

    ti is ilyen “muszály-kommancsok” voltatok?
    Miért nem bántja lelkiismereteteket, hogy ilyen komcsi senkiháziaknak toljátok a szekerét??????

  39. Bugi szerint:

    Realista, te minden hazugságot bekajálsz? Higgy a tényeknek!

  40. lolka szerint:

    “Miért nem akarja megkeresni a Fidesz az eltűnt 1000 milliárdot?
    tegnap, 06:45 propeller.hu 31 hozzászólás nav-botrány

    Úgy tűnik, csak Orbán Viktor kormányának nem hiányzik a költségvetésből évente 1000 milliárdnál is több általános forgalmi adó bevétel […….]Ha nem kapkodtak volna ennyire, kevesebb idő is elegendőnek bizonyult volna, hogy kiderüljön: valami tényleg nem stimmel. Az Európai Unió idén nyáron hozta nyilvánosságra azt a tanulmányát, amely az egyes tagállamok adóbeszedési hatékonyságát vizsgálta. Ebben Magyarországra nézve kísértetiesen hasonló következtetésekre jutnak, mint amiket Horváth András állít. Brüsszel szerint Magyarország 2011-ben 8,5 milliárd euró (2550 milliárd forint) áfabevételhez jutott, miközben elméletileg 12,2 milliárd euró (3660 milliárd forint) áfabevételre lett volna jogosult. A kettő közötti különbség 1110 milliárd forintnak megfelelő 3,7 milliárd euró, a magyar GDP 3,7 százaléka. Az adatok tanúsága szerint Magyarország 2000 és 2011 között ilyen módon minden évben a GDP 3 százalékának megfelelő forgalmiadó-bevételtől esett el. [……]Mindezen nyilvános adatok ellenére a Fidesz képviselői nem érezték fontosnak, hogy meghallgassák Horváth Andrást a parlament költségvetési bizottságában, miként azt sem, hogy vizsgálóbizottságot hozzanak létre állításai górcső alá vételére. Pedig ha ennek az összegnek csak a nagyobb része is befolyna a jövő évi költségvetésbe, a büdzsé akár szuficitbe, vagyis többletbe is fordulhatna.”
    http://www.stop.hu/belfold/miert-nem-akarja-megkeresni-a-fidesz-az-eltunt-1000-milliardot/1197052/

  41. Bugi szerint:

    Az eltűnt ezer milliárd az elveszett Atlantisz. Annyival valóságosabb, hogy nemcsak mindenki tudott arról, hogy van adócsalás de a NAV pont ezért működik. A sértett ember hülyeségét senki nem verte volna nagy dobra, ha nem jönnének a választások.

  42. grün szerint:

    Bugi!
    “Magyarország 2000 és 2011 között ilyen módon minden évben a GDP 3 százalékának megfelelő forgalmiadó-bevételtől esett el”
    .
    ÉVENTE kb. 1000 milliárd! Ezért nem értem a fityesz passzivitását!
    Most itt az alkalom megszorongatni a “zemútnyócév”-ert a cocik tökeit!
    Ja, hogy esetleg a fityesz is sikított valamennyit három és fél év alatt?!
    Eegen, van úgy hogy a fagylalt visszanyal! 😛 😛

  43. realista szerint:

    Bugyika!
    látom te voltál tegnap este az ügyeletes semmitmondó, –fateroddal nagyapóval kézen fogva–

    továbbra is az a kérdésem:

    ti is ilyen “muszály-kommancsok” voltatok?
    Miért nem bántja lelkiismereteteket, hogy ilyen komcsi senkiháziaknak toljátok a szekerét??????

    ——————————————–
    /sze a választ is tudom.

    Itt néha olvasgatva titeket, komcsi bagázs vagytok; főleg a fidesznyik beírógatok.
    Felmenőitek között valszeg mindenki kommancs, neadj’Isten ávos volt /a grossfaterok:) / s itt teli pofával komcsiztok, hazudoztok….szemrebbenésmentesen…,.seggdugesz cigányka gondolom büszke rátok!!! 🙂 én, s velem együtt sokan– hányunk tőletek….de gondolom ez nem baj…..:)

  44. nagyapó szerint:

    Eetásak! Nem lehet egy szájból hideget-meleget fújni. Sok a kivitt pénz, azonban a zördög a részletekben van. Az 1000 MFt összeget vezető közgazdáink Bogár László, Kovács Árpád, Róna Péter, Csath Magdolna, már többször közölték a zelmult nyóc évben. Sajnos Horváth András eddig csak egy dossziét mutatott.
    A zeetásak visítottak, mint a fába szorult féreg, amikor Orbán a bankokat, a multikat adóztatta, ahelyett, hogy a nyugdíjakat csökkentette volna.
    De mondok egy egyszerű példát. Egy belga cég bakancsokat gyárt. A bakancsot itt készítik, az összeszerelés, a fűző befűzése, otthon történik. A cég “kreatív könyveléssel” (M.O.-nak nincs köze hozzá) kimutatja, hogy a magyar gyártás veszteséges, így itt csak a bérjárulékot fizeti, otthon adózik.
    Ezt tették a szocik által oly szeretett Strabag, Siemens, Swietelsky, stb., ellentétben a Közgéppel. amelyik magyar munkásokkal, Magyarországon adózik.
    Így már érthető, miért kötött a kormány szerződéseket a nálunk dolgozó, itt befektető cégekkel és az is miért szidja a maffiabaloldal a Közgépet.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  45. realista szerint:

    🙂
    🙂
    🙂

    nagyapó ismét mesét mond !
    Vén g@ci kommancs, bizonyítékok nélkül a pártdirektivát másolja be!!! 🙁

    Ceterum censeo… A kommunista, főleg a FIDESZES ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  46. realista szerint:

    …majd elfeledtem, a közgép! 🙂

    Ritka Európában is az ennyire kormány által saját zsebre dolgoztató cég, mint ez a gusztustalanul működtetett zs förmedvény.

    Ceterum censeo… A kommunista, főleg a FIDESZES ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  47. felix szerint:

    Szemétláda!
    A Közgép a neki juttatott adóforintjainknak csupán a töredékét fizeti vissza a költségvetésbe. Vén pöcs többet kap mint amennyit ad.

  48. robi szerint:

    Hány fizikai dolgozó állhat a KÖZGÉP alkalmazásában?
    Van-e akár egy melós is a csapatban, vagy kiadják a kivitelezéseket másod-harmadkézbe, ahol az alvállalkozó minimálbérért jelenti be a munkavállalókat?

    Amíg a fenti részletek nem ismertek, addig várjunk a mennybe emeléssel.
    Nehogy nagyapó professzor úgy járjon vele mint a Kerékpárgyárral, ahol szerinte magyar munkáskezek gyártják a Távol-Keleti importot.

  49. Gladiátor szerint:

    Valóban ez a vezérhír Advent első vasárnapján? Itt már semmi sem szent?

  50. grün szerint:

    Gladiátor!
    Kampányban nincs se Isten, se ember! 😛 😀

  51. Bugi szerint:

    Nyüszítsetek csak. A komcsiknak mindig rosszul esik, ha szembesülnek azzal, hogy milyenek valójában.

  52. Gladiátor szerint:

    Leszerelést és békét sürgetett a világban Ferenc pápa advent első vasárnapján a római Szent Péter téren mondott beszédében.

    A kardokból ekevas, a lándzsákból kasza legyen! – idézte a Bibliát Ferenc pápa a déli Úrangyala (Angelus) imádság előtt mondott beszédében.
    Milyen szép nap lesz az, amikor a fegyvereket szétszerelik és munkaeszközzé változtatják őket.

    Ez lehetne e nap vezércikke!

  53. realista szerint:

    valóban így lehet bugyika!!!

    anyád is elbujdokol mióta felnőttél!!!

    fogadja még a köszönésedet, vagy ő is egy komcsi-senki????

  54. grün szerint:

    “A kardokból ekevas, a lándzsákból kasza legyen! – idézte a Bibliát Ferenc pápa”
    .
    Az ekevasból és csoroszlyából pedig legyen fehér paripa és királyi korona szólott Csepel önkorijának verdiktje!
    És lőn! 😛 😀
    http://csepel.info/wp-content/uploads/cimer_1.jpg
    http://csepel.info/wp-content/uploads/cimer_2.jpg

  55. Tarjányi László szerint:

    ““Bandavezér” aggódik a biztonságérzetért” – így szól cím. Helyesen:
    A BANDAVEZÉR AGGÓDIK HOGY NEM NYERI MEG A KÉPVISELŐI HELYET! 😉

Itt lehet hozzászólni !