‘Vélemény’ kategória archívum

Közvélemény-kutatás: kioltja egymást a csepeli ellenzék

2018. március 18. vasárnap

TK

Megszületett a Soros György hálózatához kötődő, a kormány megbuktatására ellenzéki pártokat összefogó „Közös Ország Mozgalom” csepeli-soroksári közvélemény-kutatása. Az ellenzéki szervezet szerint nem lehet pontosan megállapítani, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ha jelöltjeik nem lépnek vissza valaki javára, akkor a fideszes Németh Szilárd az abszolút esélyes. Ha visszalépnek, akkor is Németh az esélyesebb, de az ellenzék így már reménykedhet a győzelemben.

Soros György hálózata a nemzetállamok és a zsidó-keresztény kultúra felszámolását tekinti céljának. Ennek egyik eszközét látják az illegális muszlim bevándorlók tömeges betelepítésében. Ehhez azonban előbb meg kell dönteni a jelenlegi kormányt, mert nem hajlandó beleegyezni a kötelező betelepítési kvótába. Ebben próbál segíteni a „Közös Ország Mozgalom”, melyet Gulyás Márton vezet. Gulyás nagy fegyverténye, hogy a Jobbikot is be tudta húzni a kormányellenes szövetségbe, melynek végső célja így az illegális bevándorlók kötelező betelepítése. (tovább…)

Karácsony Gergely megszüntetné a jogállamot – és erre még büszke is

2018. március 17. szombat

888

Döbbenetes nyilatkozatot tett március 15-én Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy ha megszerzi a parlamenti többséget, akkor azonnal felfüggeszti a demokráciát.

Karácsony 16 és fél perces interjújának első 12 perce a megszokott mederben csordogált: választások, összefogás, Jobbik-kérdés. A balliberális miniszterelnök-jelöltnél ezután viszont elpattant valami és megmutatta valódi arcát.

(tovább…)

Orbán Viktor: El akarják venni az országunkat

2018. március 16. péntek

Origo

El akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban. Most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országház előtti díszünnepségen.

Orbán Viktor azt mondta: alig több mint három hét múlva ismét Magyarország sorsáról döntünk. És ezen a választáson nem négy év lesz a tét – hangsúlyozta.

(tovább…)

Ellenzéki visítófrász Csepelen

2018. március 12. hétfő

Vélemény – Jurák Kata

Néha tényleg nem értem, hogy egyes ellenzékiek mi a túróért nem húznak el ebből a „k…rva országból”, ha itt ilyen rossz, ahol elnyomják őket, ahol nincs szólásszabadság, sőt diktatúra van, na és persze elnémítják az ellenzéki sajtót, megbélyegzik a másságot.

Természetesen azonnal visítófrászt kapnak, ha ezt – Gyurcsány után szabadon – az ember megkérdezi tőlük, mert amúgy milyen kirekesztő, nacionalista, fasiszta vagyok, és miért nekik kellene elmenniük, amikor ők „a nép”. Ez az a pont, amikor tényleg értelmetlen folytatni velük bármilyen diskurzust, mert ők a nép és pont. (tovább…)

Morvai: szemkilövetőkkel egyezkedik a Jobbik

2018. március 6. kedd

888

Morvai Krisztina nyílt levelet írt Varga-Damm Andreának és a jobbikosoknak, akik mostanra már elbagatellizálják a Gyurcsány-éra rendőrterrorjának időszakát.

A Jobbik egykori államfőjelöltjével, Morvai Krisztinával hétfőn közölt interjút a Magyar Idők, melyben az EP-képviselő azt mondta a március 15-ére meghirdetett Békemenet kapcsán, hogy ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne. Emiatt ő is ott lesz a Békemeneten.

(tovább…)

Két választás Magyarországon

2018. február 26. hétfő

Vélemény – Ábel Attila

Vasárnap Kiskunhalason a Fidesz, Hódmezővásárhelyen a független jelölt nyert. Utóbbit – de csak az utóbbit – azonnal a magukénak tudták az ellenzéki pártok, pedig egy sem indult el azon a választáson.

Magyarország számára a vasárnapi választások mégis két különböző jövőképet mutattak. Két nagyon eltérőt, amik körül léteznek variációk, de nincs köztes út. A kiskunhalasi egy világos jövőkép. Ha nyer a Fidesz, sok tekintetben az folytatódik, ami most van. Kiegyensúlyozott és növekvő gazdaság, növekvő bérek, egymással kardoskodó ellenzék. A dilettáns, kiégett ellenzéket pedig talán leváltja pár éven belül egy új, fiatal, kormányzóképes ellenzéki erő. Hozzáteszem, a vásárhelyi pofont ekkor sem szabad elfelejteni, hiszen erősen 2002-es utánérzés a történet. (tovább…)

Bangóné: ki az a Juhász Péter?

2018. január 29. hétfő

Pesti Srácok, Csepel.info

Ki az a Juhász Péter – tette fel a kérdést Bangóné Borbély Ildikó az ATV-ben, amikor a műsorvezető közölte vele: Juhász Péter szerint az MSZP arra törekszik a közelgő országgyűlési választásokon, hogy más ellenzéki pártok jelöltjeit lehetetlenítsék el.

A történet előzménye, hogy Juhász Péter szombaton bunkózott egy kicsit Bangónéval az Együtt csepeli kampánynyitó rendezvényén. Ő ezt mondta: (tovább…)

Baloldali “öngyilkos kommandók” a budapesti választókerületekben

2018. január 8. hétfő

Vélemény – Pindroch Tamás

Fotó: Mno.hu

Tegnap Újpest, ma Csepel, holnap a Belváros, Zugló és Óbuda – ez csak néhány budapesti választókerület, ahol a balos jelöltek összecsaphatnak a választásokon. Ez tiszta Monthy Python.

“Mi vagyunk a Júdeai Nemzeti Front elit öngyilkos alakulata. Öngyilkos alakulat, támadás!” A keresztre feszített Brian megmentésére érkező elit csapat tagjai aztán annak rendje és módja szerint mellbe is döfik magukat a kardjukkal – ez a jelenet ugrik be a zseniális Brian élete című filmből a hazai baloldal újabb akcióiról. (tovább…)

Újév Nyugaton

2018. január 4. csütörtök

Vélemény – Bayer Zsolt

Csak Franciaországban 650 gépjárművet gyújtottak fel szilveszter éjjelén

Persze, tehetünk úgy, mintha ez lenne a normális. Mintha az új évnek éppen így kellene beköszönnie. Brüsszel hírhedett negyedében, a Molenbeek-Saint-Jeanben autókat gyújtottak fel, majd a kiérkező rendőröket kőzáporral és Molotov-koktélokkal fogadták. (Brüsszel és a világ már csak Molenbeeknek nevezi ezt a no-go zónát, a Saint Jean lemaradt, ami tökéletesen illik az összképbe, mit is keresne Szent János arrafelé…)

Németországban „védett zónákat” alakítottak ki a nőknek szilveszterre, arra az esetre, ha megtámadnák őket. Aztán szinte győzedelmesen jelentették, hogy „idén sokkal kevesebb nőt ért erőszak, mint tavaly”; kicsit ront az összképen, hogy ezzel szemben rendőröket, tűzoltókat, mentősöket támadtak meg. (tovább…)

Szabó Szabolcs is tudja, ki Karácsony Gergely árulója?

2017. december 11. hétfő

Csepel.info

szabó-szabolcs-juhász-péter

„A fasznak hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre”- mondta egy hangfelvétel szerint az Együtt-PM volt kormányfő-jelöltje egy zárt ülésen. Karácsonyt azóta az MSZP kiáltotta ki miniszterelnök-jelöltjének, az Együtt pedig emiatt “kitagadta” őt.

De nem ám akárhogy: a már idézett hangfelvételt kiszivárogtatták. Karácsony Gergely a Klub Rádiónak beszélt arról, hogy árulója az Együtt egyik elnökségi tagja lehetett. Tipikus balliberális magatartás a diktafonozás, és a felvétel nyilvánosságra hozatala. Na de ki volt az áruló? (tovább…)