Több változás is életbe lép Csepelen január elsején
Csepel.info
A december 31-én megszűnő honlap nem volt a Csepeli Önkormányzat tulajdona
2010. december 31-én jár le az a szerződés, amely alapján az elmúlt években a Csepeli Önkormányzat honlapja működött. A szerződéssel együtt a portál ideje is “lejár”, az új honlap azonban már készül, és előreláthatóan január közepétől érhetik el a csepeliek – ígérik a fejlesztők.
Eddig éves szinten jóval több, mint kétmillió forintba került az önkormányzati portál fenntartása és működtetése, amely a szerződés alapján azonban nem az önkormányzat, hanem a honlap fenntartójának tulajdona maradt. Az új portál már az önkormányzat tulajdona lesz, fenntartása pedig az eddigi költség tizedébe kerül majd – mondta el erről lapunknak Ábel Attila alpolgármester. (tovább…)