‘Csepel’ kategória archívum

Ma 73 éves Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós

2022. augusztus 2. kedd

Csepel.hu

Farkas Bertalan az Interkozmosz program keretében vált űrhajóssá és űrkutatóvá. Az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének alapító tagja, az MTA Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának munkatársa, a Space for Earth Alapítvány alapító tagja. Leghíresebb kísérleti programja az űrutazás során az Interferon volt, de a Dóza kísérletben részt vevő, a KFKI által gyártott Pille sugárdózismérő is rendkívül sok eredményt hozott a későbbi kutatások számára országunknak.

Tevékenységével nemzetközi elismerést vívott ki Magyarországnak és mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében. (tovább…)

Továbbra is emelkednek az ingatlanárak Budapesten

2022. augusztus 2. kedd

Oc.hu

A megváltozott gazdasági környezetben továbbra is az ingatlan az egyik legbiztonságosabb befektetés, ezért döntöttek sokan a vásárlás mellett, a felpörgött kereslet pedig áremelkedéssel járt – írja az Otthoncentrum egy elemzésben. Budapesten az iroda első féléves adatai szerint az átlagos négyzetméterár 882 ezer forint, de Budán az átlagérték már átlépte az egymilliós határt is. Félév alatt 12,5 százalékkal nőttek az árak, de vannak olyan kerületek, ahol ennél markánsan nagyobb az áremelkedés.

Az Otthon Centrum közreműködésével a fővárosban az év első hat hónapjában értékesített ingatlanok átlagos négyzetméterára minden lakástípus és az összes városrész esetében emelkedett – ismertette a cég tanulmányát Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, az idei árak alakulását jelentősen befolyásolta a háború és a romló gazdasági környezet. Ennek tudható be, hogy az érdeklődőknek sietős lett a vásárlás, ami fokozta a keresletet, melynek hatására csökkent az értékesítési idő, az eladók pedig a helyzetet kihasználva magasabb áron tudták ingatlanjaikat értékesíteni. (tovább…)

Vakvezető labrador kölykök születtek Csepelen: így kezdődik a kiképzésük

2022. augusztus 1. hétfő

M1

Labrador kölykök születtek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Vakvezetőkutya Kiképző központjában. Az M1 Esély magazin stábja felkereste a csepeli kutyaiskolában a kölyköket.

„ A kiskutyák már nyolchetesek, hamarosan nevelőszülőkhöz fognak költözni. Nálunk születtek, születésük pillanatától nyomon követjük a fejlődésüket” – mondta Rózsa Kata vakvezetőkutya-kiképző. Elmondta: az első időszakban még a mama az, aki leginkább gondoskodik róluk, ők három hónaposan tesztelik le a kicsiket. Ezek a tesztek az indulóképességeiket mutatják meg: azt, hogy mennyire aktív egy kiskutya, mennyire önálló, mennyire segítségkérő.

(tovább…)

Videó: két liter bor után gyújtogatott a csepeli Mónika

2022. július 31. vasárnap

Police, Csepel.info

Jó ötletnek gondolta, hogy az udvarán felhalmozott szemetet meggyújtja. Kamera vette, ahogy minden lángba borul.

A police.hu híre szerint csütörtökön a 47 éves csepeli S. Mónika 2-3 liter bor elfogyasztása után döntött úgy, hogy a szeméttől, amelyet – állítása szerint – a szomszédja hordott a háza mellé, úgy szabadul meg, hogy elégeti. (tovább…)

Orbán Viktor: Európa háborús stratégiája nem működik

2022. július 29. péntek

Magyarnemzet.hu

– Az új építésű lakások áfája a következő két évben is ötszázalékos lesz – jelentette be ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, hogy Európának új háborús stratégia kell, Magyarország viszont csak magára számíthat, itthon lesz is elég gáz télire. A földgázár ingadozása miatt a kormány előkészíti azt is, hogy ki a háztartások ki tudják váltani azt. A jövőben miniszteri biztos felel a Mátrai Erőmű nem működő blokkjainak újraindításáért, és a barnaszénbányászat újranyitásáért. – A magyar aszálykárok jelentősek, de a hazai ellátást nem veszélyeztetik – jelentette ki a témában a kormányfő.

– A magyar ember úgy gondolkodik, hogy ha a baj van, akkor leginkább magára számíthat – közölte Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ma reggel az Európai Unió gázspórolási terveiről. A miniszterelnök hozzátette: nem tartja életszerűnek, hogy majd Brüsszelben megoldják a magyar energiaellátás problémáit.  (tovább…)

A csepeli strandon jártunk

2022. július 28. csütörtök

csepel.hu

Sok nehézséggel indult az idei szezon a Csepeli Strandfürdőben, először az élménymedence burkolatát kellett javítani, majd egy elromlott szűrő okozott gondot. Úgy tűnik, a hibákat sikerült orvosolni, a strand valamennyi medencéje most gond nélkül üzemel. A fürdő nyitása óta csaknem két hónap telt el, az elmúlt időszak tapasztalatairól kérdeztük Kovács Lajost, a Csepeli Strandfürdő vezetőjét. (tovább…)

Halálos baleset Csepelen

2022. július 28. csütörtök
Police.hu
A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. július 28-án 07 óra 41 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között egy kerékpáros és egy autóbusz ütközött a XXI. kerületi Csepeli út és Lámpás utca kereszteződésében.
A balesetben a 21 éves kerékpáros férfi a helyszínen meghalt.

(tovább…)

Elhunyt Kardos József

2022. július 28. csütörtök

Csepel.hu

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 63. évében elhunyt Kardos József, korábbi válogatott labdarúgó, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület utánpótlás edzője.

1960. március 29-én született Nagybátonyban, ahonnan játékosként a Salgótarjáni Bányászon keresztül került 1979-ben az Újpesti Dózsához, ahol egyből bajnoki címet (1978-79), később két bajnoki ezüstérmet szerzett, valamint háromszor nyert MNK-t az egyesülettel. (tovább…)

Nyári koncert a Szent Imre téren

2022. július 28. csütörtök

Csepel.hu

Nagysikerű nyári hangversennyel lepte meg az érdeklődőket a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar ma a Szent Imre téren.

A koncerten Péntek János, Artisjus-díjas és Csepel Örökség Díjas karmester és Nagy Zsolt karmester vezényeltek. (tovább…)

Egyre nagyobb arányban nő a fertőzöttek száma

2022. július 27. szerda

Csepel.hu

Itthon is megjelentek a koronavírus BA4, a BA5 és X variánsai, melyek Európában már uralkodóvá váltak, fertőzőképességük pedig magas. Ahogy Európában, úgy Magyarországon is hétről hétre nő a megbetegedések száma. Sajnos egyre több a fertőzött, a tüntetek hasonlóak a korábbi omikron variánshoz.

A betegek főként lázat, száraz köhögést, torokfájást, fejfájást, levertséget tapasztalhatnak. A szakemberek azt javasolják, aki beteg, ne menjen közösségbe, mert a korábbi variánsoknál könnyebben terjed a fertőzés. (tovább…)