Ezért nem viszik el a szemetet – a szakszervezet kirúgná a sztrájkolókat

Blikk, Bors, Csepel.info

Az FKF Ecseri úti telephelyén kedden reggel rengeteg dolgozó gyűlt össze, a biztonsági őrök pedig megpróbálták megakadályozni, hogy a Blikk tudósítója dolgozzon: megütötték az újságíró kameráját is. Kora délelőtt egy FKF-es vezető lement a dolgozókhoz, közölte, hogy nincs tárgyalás, és amíg sztrájkolnak, a katasztrófavédelem segítségével oldják meg a szemétszállítást.

A tiltakozást azonban nem tudták leállítani, és nem tett jót, hogy a cégvezető milliárdos kétmillió forintos karórában oltotta le a dolgozókat. Így csütörtökön már Karácsony Gergely főpolgármester is kénytelen volt szóba állni velük. 

A szemétszállítókat – mivel a fővárosi vezetés balliberális – a Blikk szerint először nem más, mint a szakszervezet vezetője fenyegette meg kirúgással. Őt az egyik dolgozó küldte el, felhívva a figyelmét, hogy a szakszervezet dolga a dolgozók képviselete lenne, nem pedig a munkáltató érdekeinek a képviselete a dolgozókkal szemben.

Miután két napig senki nem állt szóba az FKF dolgozóival, és Budapestet elöntötte a szemét, váratlanul előkerült Mártha Imre, a milliárdos közműcégvezér. Egy kukásautót vezetett be a telephelyre, majd néhány óra múlva természetesen egy luxusautóval távozott, elmenekülve a kérdések elől. A karján egy kétmillió forintos Breitling luxusórát viselt, ezzel is megalázva a munkásokat.

Karácsony Gergely – aki a tanárok esetében nem fogadja el, hogy most nincs pénz a béremelésre – csütörtökön azzal utasította el a kukások követelését, hogy most nincs pénz a béremelésre.

Az Index birtokába került a főpolgármester szerdai keltezésű levele, amelyben Budapest vezetője Varga Ferenc  tűzoltó dandártábornokhoz, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósága vezetőjéhez fordul segítségért. Karácsony Gergely ebben egyebek mellett azt írja:

A munkáltató képviselői a munkavállalók által választott küldöttekkel egyeztetéseket folytatnak, de jelen pillanatban a holnapi napon sem látom garantáltnak azt, hogy a közszolgáltatás részét képező hulladékgyűjtés érdekében a hulladékszállító célgépek kifutnak a BKM FKF telephelyeiről, ami pedig már olyan mértékű hulladékfelhalmozódást eredményez, ami álláspontom szerint súlyos közegészségügyi kockázat kialakulását jelenti.

Blikk, Bors, Index, Csepel.info

39 hozzászólás “Ezért nem viszik el a szemetet – a szakszervezet kirúgná a sztrájkolókat” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Telexen a videó. Valaki tegye már ki ezeknek. Nem menekült el a kérdések elől. Beszélgetett a kukásokkal. “Ha a hulladékgazdálkodási díjakat közvetlenül a lakosság és a cégek befizetnék az FKF-nek, semmi probléma nem lenne” – közölte Mártha Imre

  2. kormánypárti szerint:

    Az a kép jutott eszembe, amikor Frei Tomi patyolattiszta kukás felsőben és hófehér kesztyűkben vigyorogva szemetet pakolt egy csepeli hulladékgyűjtő szigetnél. 2008-2010 között az FKF tanácsadójaként 30 milka+ÁFA összegért annyit csinált, hogy írt hat vékonyka angol nyelvű tanulmányt meg részt vett pár rendezvényen. Nincsen kétségem, hogy jelenleg is százféle módon talicskázzák ki a köszpént az FKF-től gyurcsányi emberei. Azt javaslom a fővárosi lakosoknak, hogy cserébe a gyurcsányi-villa elé talicskázzák a szemetüket.

  3. László szerint:

    Azóta már teljesen más világ van! A rend országában élünk. Csak ez a Gyurcsány gyerek ne tenne keresztbe nekünk 12éve napi szinten. Romba dönti az országot.

  4. Zsivány szerint:

    A szemétszállítás közszolgáltatás jellege miatt a sztrájk időtartama alatt biztosítani kell az elégséges szolgáltatást, ami azt jelenti, hogy ritkábban ürítik a kukákat.

  5. László szerint:

    Majd a Katasztrófavédelem megoldja. A Telexes videón a szakszervezetük azt mondta, szó nincs sztrájkról mindenki bement dolgozni de azért nem hagyják el a telephelyet mert a sok autó javításon esik keresztül, nincs mivel kimenni.

  6. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    RT-nek adott interjút, a faxt kell a csillagot is lehazudni az égről?
    Az értékes órás maszlagot meg ejtsük gyerekek, felesleges.

    Katasztrófavédelemnél van valakinek típusvizsgája és gépkezelői vizsgája adott járműre?
    Komoly lenne, ha így lenne. 😛

  7. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    *RTL, nem a Russia Today!!! 😀

  8. PáLoS TReND szerint:

    A hírhedt és kétes libsi-bibsi kapcsolatairól híres kurafi (Mártha Imre!!!), aki 4 milliót keres és 20-at költ havonta úgy, hogy alig eszi be a fene naponta 2 órára a munkahelyére…- szóval miként lehet még mindig szabadlábon egy olyan országban ahol állítólag a nép akarata érvényesül!?
    Téve mindezt úgy, hogy az olajszőkítő gazember házát szerezhette meg a fő maffiózó Pintér Sándor jóvoltából…
    Nem beszélve arról, hogy főállásban a szemünk előtt rabolja ki a saját maga által vezetett fővárosi céget úgy, hogy fiktív számlák tömkelegét fogadja be és fizetteti ki a Bajnai és Draskovics érdekeltségeknek soha el nem végzett szolgáltatásokról és “szakértésekről”!!!
    Mi a lófaszt csinál ilyenkor a pedofilok védőszentje Orbán véglénye (Polt Péter!!!), mint legfőbb ügyész, ha ezt a nyálas meztelen csigát sem képes rács mögé juttatni és totális a rothadt korrupt családjára is kiterjedő vagyonelkobzásra ítélni!?
    Államadósság most 94%!!!…- de kinek tartozik az “állam” és mit jelentene a “csőd”, vagy mi van!?

  9. László szerint:

    10 milliárd forinttal tartozik a kukaholding az FKF-nek. Pécsen is elkezdtek sztrájkolni ott, 400 millióval tartozik a kukaholding az ottani cégnek. Hová lett a pénz? Megnézhetjük a XII.Széchényi Emlékút 16 szám alatt.

  10. Janipapa szerint:

    FKF szakszervezet vezetőjét zavarják el a dolgozkók! A kuka holdingot mi a jó istennek hozták létre ? Sok lóvét lehet talán kimenteni innen is rajtuk keresztül ! Meg kell szüntetni és a szemét szállítás dijat közvetlen az FKF – kellene beszedni , oszt jónapot. Ennyire egyszerú a megoldás !

  11. kormánypárti szerint:

    Gyurcsányiék lopják el a köszpénzt, náluk kell keresni. Hazug szemétládák!
    https://nhkv.hu/hirek/2022/10/nhkv-kozlemenye-a-fovarosi-helyzettel-kapcsolatban/

  12. László szerint:

    “Az NHKV jogszabályok szerint jár el”. A jogszabályokat meg Gyurcsányiék írják ugye?. A befizetendő számlán milyen cégnév van? Gyurcsányiék? FKF? Nem biztos. “Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. jogosult a hulladékgazdálkodási számlákat kiállítani és a szemétszállítási díjakat beszedni.” – van még kérdés?

  13. kormánypárti szerint:

    Van! Létezik az FKF által kiállított kiegyenlítetlen számlája az NHKV-nek avagy sem? Létezik pénzügyi, elszámolási vita a két társaság között? Kért többletpénzt az FKF az NHKV-tól?

  14. László szerint:

    Lett mutatva olyan papír amin “létezik”. Egymásra mutogatnak, egymást cáfolják. De már nincs vész. Kukások újra munkában, 2db egyszeri bruttó juttatás meg az újabb igéretek megtették hatását.

  15. kormánypárti szerint:

    A bérszínvonal alapvetően a munkaerőpiacon alakul ki. A munkavállalók részben azért mentek bele az alkuba, mert úgy gondolják, hogy az év hátralévő részében képesek lesznek új munkahelyet találni maguknak anélkül, hogy a megélhetésük veszélybe kerülne. Ezzel szemben a munkáltató arra spekulál, hogy pár hónap alatt annyit romlik gazdasági helyzet és nő a munkanélküliek száma, hogy a távozók helyére képes lesz elegendő új munkaerőt felszívni a munkaerőpiacról. Míg a szakszervezet arra számít, ha nem jelentkeznek elegen a betöltetlen álláshelyekre, és utánpótláshiány miatt növekszik a létszámhiány, a bérfeszültség elkerülése érdekében az FKF rákényszerül egy általános béremelésre. Azaz az új dolgozókat csak akkor lehet magasabb bérrel felvenni, ha mindenkinek emelnek.

  16. pl szerint:

    Tisztára az a tévképzetem h a Fidesz átalakította a szemétszállítást a szokásos idióta tehetségtelen módján… Jé! Nem műxik… A pénz beszedésével egy jöttmentet bízott meg, akinek a cége egy falusi omladozó vályogházba van bejelentve… Az is izgalmas, h a tanárokat nem engedi sztrájkolni, a szemeteseket meg ugyebár (Karácsony) igen. Pont így csinálták a Gyurcsány korszakban is… Hol vannak már az orvosok, a tanárok, vasutasok állandósul, (gördülő) sztrájkjai? Ugye azt nem hiszi senki, h elégedettebbek lettek?!

  17. pl szerint:

    …vakisláthatjahgyurcsánymegsorosmegeu…
    (segítettem a hülyéknek…)

  18. pl szerint:

    “Gyurcsányiék lopják el a köszpénzt” LOL
    KÖSZ hülye!

  19. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    Kiganézták a Majort. 👍

    Kormányos! Feri megint? 😁😂🤣 Te tényleg egy idióta barom vagy. ✔

  20. Nagyapó szerint:

    László még mindig hisz a mesékben, különösen ha Vigyori adja elő. A Világgazdaság arról ír: a főpolgármester által emlegetett 15 milliárd forintról a budapesti közműcég mostanáig nem adott be semmilyen írásos megkeresést, s nem kezdeményezett jogi eljárást sem. A portál az idei finanszírozási adatokra hivatkozva hangsúlyozza: eddig a befolyt díjak nagysága meghaladta a 18,2 milliárd forintot. Ezzel szemben az állami holding 19,6 milliárd forintot fizetett ki a fővárosi közműszolgáltató cégnek, a többlet tehát 1,4 milliárd forint.
    Tehát a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. nem hátrányban, hanem fórban van. Erre mit tett Vigyori? Kiadatott egy számlát aminek teljesítés dátuma 11.06. a kiállítás dátuma 10.06 fizetés dátuma11.06. Erre próbál Vigyori hivatkozni miközben a tejesítés november.
    Vigyori nem tud semmiről. nem ért semmit és nem tesz semmit. Ahhoz viszont van pofája, hogy a tűzoltókkal próbáljon szemetet szedetni!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. László szerint:

    A szemétszállítás díjak még mindig a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-hez folynak be. Ha már Világgazdaság, Mediaworks. Orbán kifütyülésérő kerestem a videót. Meg is találtam. Szép zenei aláfestés van a fütyülés helyett. Origo 2.0 Be is állítom kezdőlapnak. Ki írta az adott cikket, minek feltüntetni. De ne aggódjon Győzike Orbánnal van, meg is halna érte. Nem tart vele?

  22. robi szerint:

    A szokásos magyar gyűlölködés, hazudozás és egymásra mutogatás után péntek óta szerencsére elviszik a szemetet.
    Szórakozás gyanánt vissza lehet térni a gyurcsányozáshoz és a pénzért való könyörgés mellett lehet szidni újra Brüsszelt is.

  23. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    Fater!
    Te meg a propagandában. Gondolom, hogy a számlát te sem láttad? 🤣😎

    László!
    A fütty és ordibálás sztoriban az a borzasztó, hogy nem gondolnak arra, aki nem kő primitív néz-lát-hall-olvas külföldi forrásokat is? 🤣😂😁✔

  24. László szerint:

    Le kell kapcsolni azt az internetet, csak kárt okoz nekik. Dolgoznak az ügyön: “Egy izraeli technológiai cég arra készül, hogy a közösségi médiás tevékenységek feltérképezésére és nyomon követésére szolgáló szoftvert adjon el Magyarországnak – mondta a The Times of Israel testvéroldalának, a Zman Yisraelnek a cég egyik munkatársa. A munkatárs szerint olyan technológiát fognak a magyar kormánynak eladni, amelynek segítségével nyomon tudják majd követni az online tevékenységeket a közösségi médiában (pl. posztokat, a kommenteket), valamint erről elemzéseket is tudnak készíteni – mondta a tisztviselő. – ezt az állítást a kormányinfón Gulyás Gergely tagadta, szóval igaz 🤣

  25. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    Itt is van valami az internettel, nem tudok melyik időzónában van az oldal. 🤣😂👍

    Nyomonkövetés? Mindenki saját maga megteszi, aki okos szarral rohangál. Miért nem lehet egy retekből kivenni az akkut? Igen, ehhez nem kell más, csak aki összefésüli, hogy ki, hol és mikor, persze nem kormányember, mert ezek egy honlapot nem tudnak összerakni. 😂🤣👍

  26. László szerint:

    Kikapcsolt állapotban a telefon 10 percenként küldi a jelet éppen merre van. Nehogy már ezt megakadályozd azzal hogy kiveszed az aksit. Még ki tudja mit művelnek még vele. A nagyvezírnek nem véletlen 100 éves a telefonja.

  27. kormánypárti szerint:

    Arra azért kíváncsi lennék, honnan van fedezet az egyszeri juttatásokra. Vajon KariGeri szólt az elképesztő luxusban élő, munkaidejében nyaralgató multimilliárdos fővárosi közművezérének, hogy a profitjából/magánvagyonából szíveskedjen beletenni az FKF kasszájába a szükséges összeget? Mert ha nem így cselekszik, tesz róla, hogy a pestiek meggyűlöljék?

  28. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    László!
    Mind tartja a “kapcsolatot” az adott bázisállomás(okkal), csak a “tartalom” nem mindegy. El kell vágni a GPS antennát és bent máris baxhatják. Attól kint még vidáman működik. Nekem is egy régi lom van, mert kibír 1 hetet az akku. A háromszögelés meg a filmekben létezik.

  29. László szerint:

    Postánál belépéskor le kellet írni a telefonom IMEI számát. Túl hosszú, volt el kellett tévesztenem.

  30. László szerint:

    Kormányos! Mártha Imre meg a karigeri legalább bement a dolgozók közé. Ez esetben a nagyon egyszerű kukások közé. Magyar Nemzet oldalán “Elképesztő stílusban tárgyalt a kukásokkal Mártha Imre + videó” a kukás szóvá teszi neki hogy drága albérlet meg a benzin. Hát arról ki tehet?

  31. kormánypárti szerint:

    Na ki? Tudom, hogy szerinted kizárólag Orbán tehet a világ összes bajáról. Ne érdekeljen, hogy a 93 ezer négyzetkilométeres országunk egy picike folt a világtérképen!
    Érdekes módon amikor Máthra úr elment szemetet gyűjteni, épp a Rózsadombra vezetett az útja. Kiürítette a saját szemetesét és a haverjai (pl. gyurcsányi, KariGeri) kukáját. Ezeket csak az érdekli, hogy náluk zavartalanul működjenek a közszolgáltatások, a többit lesz@rják.

  32. László szerint:

    “Egy célgép biztosan kiment. Mártha Imre vezette, mellette ült az üzemvezető és egy szemétrakodó is. A jármű a Mélyfúró utcai hulladékégetőhöz ment” – ezek szerint Gyurcsány ott lakik. A “világ összes bajáért” nem, de a világ élvonalába tartozó árakért miért hibáztassam a holland, a nicaraguai, vagy a palesztin elnököt? Orbán Viktor a felelős. Ja ilyenkor nincs felelős. Ez csak a kezdet kormányos. Egymás után lesznek ilyen sztrájkok, természetesen csak a fővárosi vezetésű cégeknél. Continentál gumigyárban garantáltan nem lesz sztrájk, magyarok kirúgva, az indonéz testvéreink csendben vannak netto 220-ért…👍

  33. kormánypárti szerint:

    Igen, ott van a hulladékhasznosító mű. Az összes, fővárosban begyűjtött kommunális hulladékot oda viszik elégetni, Pusztazámorra lerakni viszik a szemetet. A balti államokban a legmagasabb a drágulás az EU-n belül. Ha pedig a világot nézzük, akkor a törököknél 80% felett van az infláció. Nem igaz, hogy a Conti gyár külföldieket vesz fel, ő mindössze kölcsönzi a dolgozókat, nem nála állnak alkalmazásban. Jogilag minden tiszta.

  34. László szerint:

    Kölcsönzi, milyen jól hangzik. Addig a magyar hol van, szabadságon? Persze hogy tiszta jogilag. Törvényt ülnek ezek egy éjszaka alatt. Kölcsönöztek nyáron engem is a postánál. Én nem tudtam mi ez az egész. Próbaidő alatt úgy kivágtak imélben mint a taknyot. Pedig mentem mikor kellett, senki nem szólt hozzám. Magyarul sem beszélő ukrán katonaszökevény jobb munkaerő, tele van velük logisztikai központ. Az állam dehogy van rászállva az olyan aranytojást tojó tyúkra mint a hulladék. Rendesek, meghagyják Gyurcsányiéknak. Nekik dőljön a bevétel. El tudjuk ezt képzelni?

  35. László szerint:

    A Volánbusz székházánál demonstráltak a dolgozók, sztrájkot is kilátásba helyeztek. Dobi István, a szakszervezet elnöke a tüntetésen közölte: 20 éve várnak arra, hogy ők is annyit keressenek, mint az Európai Unióban dolgozó kollégáik.
    “Nézzétek meg, a kukások is kiálltak magukért, és eredményt értek el” – mondta a szakszervezeti elnök.

  36. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    A mai újabb forint “rekord” mellé, már mindenkinek zsíros emelés, vagy adócsökkentés dukálna.

  37. kormánypárti szerint:

    Az FKF közölte az elmúlt 5 éves bevételei adatait. Ez alapján több milliárddal, kb. 15%-kal csökkent a cég finanszírozása 2019 óta. Na most szerintem nekik pontosan tudniuk kell, hogy mely címeken mekkora űrtartalmú kukákat ürítenek és az egyéb tevékenységek bevételéről (zsákértékesítés, piaci tevékenység, stb.) is kell legyen nyilvántartásuk. Vagyis elég nagy pontossággal meg kell tudják mondani, hogy a kukaholding mennyi díjat szedett be az ügyfelektől. Én úgy gondolom azért csökkent a társaság bevétele, mert
    – a szelektív hulladékgyűjtés már minden fővárosi számára elérhető (házhoz menő és gyűjtőszigetek formájában is),
    – a számos helyen (hulladékgyűjtő udvarok, áruházak parkolói, stb.) kihelyezett használtruha gyűjtőkonténereknek köszönhetően az emberek általában nem a kukába dobják az elhasznált ruhaneműiket,
    – a PET-palackokat és italosdobozokat sokan az áruházak automatáiba dobálják be, aminek a visszaváltási díját levásárolhatják,
    – a hulladékgyűjtő udvarok a lakosságtól ingyenesen átveszik a kiszolgált műszaki cikkeket (mosógép, hűtő, stb.) és veszélyes hulladékot (akku, fénycső, stb.).
    – a zöldhulladék elszállítását külön járatok végzik alacsony díjazásért (~300 forint egy száz literes zöldhulladékgyűjtő zsák, ágakat ingyen viszik)
    Vagyis az FKF ügyfelei kevesebb kommunális szemetet termelnek, így kisebb űrtartalmú kukákra váltottak, a társasházak ritkább ürítési gyakorisággal vitetik el a hulladékot, és általában kevesebben fizetnek azért, hogy megszabaduljanak egyes hulladékaiktól, ha ingyen is meg tudnak tőlük válni.

  38. László szerint:

    Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes elmondta hogy a kukaholding Tarlós István főpolgármestersége idején még a teljes összeget utalta tovább, a csökkenés csak a 2019-es ellenzéki győzelem után következett be. – a kormány kivérezteti, utána meg átveszi mint megmentő aztán elcsendesülnek az emberek.

  39. László szerint:

    “Jogi eljárást indít a Kukaholding ellen a szemétszállítási pénzért a Budapesti Közművek…”

    Szerintük egyértelmű, hogy az önkormányzati választásokat követően az állam évente mintegy 3-5 milliárd forinttal kevesebb finanszírozást juttat az FKF-nek.
    Az FKF bevételeinek mértékét a Kukaholding szabályozza.

Itt lehet hozzászólni !