Elkapták a Csepelen is áldozatot szedő trükkös tolvajokat

Police.hu

Az elkövetők más-más ürüggyel jutottak be idős emberek lakásába Budapesten, ahonnan több millió forintot és arany ékszereket loptak el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága egy 2022 márciusában történt kifosztás miatt indított nyomozást ismeretlen elkövetők ellen, akik a gyanú szerint becsöngettek egy idős asszonyhoz papírgyűjtés ürügyén, majd papír mellett vizet is kértek. Mialatt az idős asszony vizet töltött nekik, másik két nő átkutatta a lakást, ahonnan három millió forinttal távoztak.

Ezután más-más történettel július 13-án egy XIV. kerületi, majd szeptember 15-én és október 5-én másik két VIII. kerületi nő lakásába jutottak be. Ezekből a lakásokból sem távoztak üres kézzel; több millió forintot, valamint arany ékszereket loptak el.

A fővárosi nyomozók a feltételezett elkövetőket azonosították, majd közülük hármat 2022. október 5-én 9 óra 38 perckor Budapesten, a Nagyvárad téren elfogtak. Negyedik társukat a rendőrség jelenleg is keresi.

A XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a 24 éves L. Máriát és a 49 éves R. Margitot négyrendbeli, míg a 32 éves R. Elvirát háromrendbeli kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az elkövetőket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

3 hozzászólás “Elkapták a Csepelen is áldozatot szedő trükkös tolvajokat” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    És miért takarjátok ki a fejüket? A bűnelkövető csak tán nem rokon/családtag?

  2. Gyula ↸⨌🚽🧻 szerint:

    …mert ebben az idiótisztánban “jogaik” vannak.

  3. Konrád szerint:

    Holnap már hazaengedik és jót röhögnek.

Itt lehet hozzászólni !