‘Történelem’ kategória archívum

Csepeli emlékezések a Holokauszt áldozataira

2010. január 27. szerda

Csepel.hu, Csepel.info

A Csepeli Önkormányzat a Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapján, január 27-én, szerdán délután 3 órától koszorúzással egybekötött megemlékezést tart a Petőfi tér 1. szám alatt, az egykori csepeli gettó színhelyén, a mai Vendéglátóipari Szakközépiskolánál. A rendezvényre mindenkit tisztelettel meghív az önkormányzat vezetése.

A Csepel.info értesülései szerint a csepeli Fidesz-KDNP este 19 órakor a Nefelejcs utcai zsidó temetőnél tart megemlékezést.

Hatvanöt éve, 1945-ben ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui haláltábor.

Már ötszáz éve sztrájkolunk

2010. január 14. csütörtök

Fn.hu

Megint sztrájk lesz

Időnként elkél a csigavér: a sztrájk a munkavállalók törvényes nyomásgyakorlása

A világon az első ismert sztrájkot háromezer éve, Magyarországon pedig közel fél évezrede tartották a munkások. A leghosszabb tömegközlekedési sztrájk majdnem két hónapig tartott, és egyes régi törvények alapján börtönbe küldhették a szervezkedő munkásokat.

Az fn.hu a legszokatlanabb támogatókat és a legfurcsább felhívásokat is csokorba gyűjtötte. (tovább…)

Elsőként Cristiano Ronaldo nyerte a Puskás Ferenc-díjat

2009. december 22. kedd

MTI, Kossuth Rádió, Nemzeti Sport, YouTube

Fotó: MTI, Ilyés Tibor

Első alkalommal a portugál Cristiano Ronaldo nyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi éves gáláján adtak át hétfőn.

Az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat idén adták át először a FIFA éves, zürichi gáláján. Az elismerést a portugál Cristiano Ronaldo kapta.

A Real Madrid aranylabdás futballistája 2009. április 15-én – még a Manchester United színeiben -, az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján átvett egy labdát a felezővonalnál, majd egy igazítás után több mint 30 méterről, hatalmas erővel lőtt a kapu jobb oldalába. (tovább…)

Csepel, Szent Imre tér, 1951

2009. december 18. péntek

Csepel.info, Magyar Rendőr

Szép, napsütéses szeptember 15. volt, amikor Ruttkay Pál a Szent Imre téren készített fényképeket a Magyar Rendőrnek.

Ki tudja, talán éppen az a HÉV szerelvény érkezett be a térre, melynek motorkocsija ma is a HÉV-végállomáson pihen. Ott áll már jól megszokott helyén “Az óra” is, amely évtizedek óta a csepeliek találkozóhelye.  A gyár bejáratánál pedig alig olvashatóan, de ott virít a felirat, amely jól jelzi a napsütés mögötti súlyos történelmi időket: Rákosi Mátyás Vas és Fémművek.

(tovább…)

Elhunyt Pongrátz Ödön

2009. december 17. csütörtök

Inforádió

Pongrácz Gergely és Ödön

Életének 87. évében szerdán elhunyt Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcos, a Corvin közi fegyveres ellenállás egyik szervezője, az ’56-os Történelmi Alapítvány elnöke – közölte Lezsák Sándor, az alapítvány kurátora, az Országgyűlés alelnöke.

Pongrátz Ödön 1922. november 6-án született Szamosújváron. 1956-ban hat Pongrátz fiú vett részt a forradalomban, Pongrátz Ödön egyike volt a “Corvin köz” megszervezőinek, öccsét Gergelyt főparancsnoknak választották a corvinista szabadságharcosok, és küldöttként tárgyalt a Parlamentben a Nagy Imre vezette kormánnyal – olvasható a közleményében. (tovább…)

Műsoros est a csepeli rendőrkapitányságon

2009. december 16. szerda

Magyar Rendőr, Wikipedia, Csepel.info

Műsoros estet adott az ÁVH a csepeli rendőr-kapitányságon – számolt be a Magyar Rendőr 1951. április 6-án.

A fantasztikus képekkel teli fotóarchívum sajnálatosan rövid magyarázó szövegéből mindössze annyi derül ki, hogy a rendezvény célja a testületek közötti feszültségek csökkentése, belső propaganda volt. Ez a rövid magyarázó szöveg is teret enged azonban a fantáziának, hiszen ki ne tudna a sorok között olvasni, aki a Rákosi vagy a Kádár-korszakban nőtt fel. Ha tehát a rendezvény célja a feszültségek csökkentése volt, akkor feszültségek is kellettek. (tovább…)

Vöröscsillag az ország karácsonyfája alatt

2009. december 15. kedd

Kupper.hu

Húsz éve nem látta senki. Legalább is annyian biztos nem, mint ahányan évtizedeken keresztül. A Parlament csúcsán éktelenkedő vöröscsillagot a rendszerváltáskor száműzték az ország házáról. A millenium évében egykori helye alatt, a kupolaterem közepén új otthonra lelt a szent korona. No, de mi is lett a vöröscsillaggal?

A minap parlamenti látogatásra vittem hetvenegynehány újbudai gyereket és felnőttet. Kifelé megálltunk az ország háza elé felállított ország karácsonyfája előtt. És lássatok csudát! A tiltott kommunista jelkép szolgál talpfául az ország karácsonyfájának. Micsoda karrier! (tovább…)

Beállították a Csepel húszéves rekordját

2009. december 10. csütörtök

Kosárinfo

Bajnokcsapatunk már nincs, hamarosan sporttelepünk se?

Évad eleji nagy száguldásokat szép számmal feljegyezhetünk a magyar férfibajnokságban, ám olyan menetelésre, mint amit a Zalakerámia-ZTE KK bemutatott, húsz éve nem volt példa. A zalai sereg tíz győztes meccsen van túl, erre legutóbb a Csepel SC volt képes az 1989-90-es bajnoki idényben.

Kilenc találkozón keresztül tartotta a tempót a zalaegerszegiekkel, vagyis őrizte veretlenségét a címvédő Atomerőmű is, ám az Albacomp múlt szombaton felmutatta a stoptáblát, így egyetlen hibátlan társaság maradt a magyar férfi kosárlabda-bajnokságban: a Zalakerámia-ZTE KK. (tovább…)

Stirlitz meghalt

2009. december 4. péntek

Népszabadság

81 éves korában Moszkvában meghalt Vjacseszlav Tyihonov, a szovjet mesterkém, Stirlitz megformálója – az orosz színész halálhíréről pénteken számoltak be az orosz hírügynökségek.

Az Oroszországban máig rendkívül népszerű színész pályafutását az ötvenes években kezdte, több tucatnyi szovjet, később orosz filmben szerepelt. Gyakran formált meg olyan szovjet hősöket, akik a kommunista eszmék győzelméért küzdenek. Egyik leghíresebb szerepét A tavasz 17 pillanata című 12 részes orosz tévéfilmsorozatban játszotta el. (tovább…)

Tisztelet és köszönet Csepel védelmezőinek – 65 éve történt

2009. december 3. csütörtök

Megemlékezés és koszorúzás a Szent Imre téren pénteken 13 óra 30 perckor

Csepel.hu

Csepel lakói, a Weiss Manfréd Művek üzemeinek munkásai, alkalmazottai a község közigazgatási vezetőinek támogatásával 65 évvel ezelőtt, a II. világháború, a nyilas rémuralom idején, 1944 decemberének első napjaiban hősies elszántsággal, összefogással, a fegyverek árnyékában, életük kockáztatásával a Szent Imre téri tüntetésen megtagadták a visszavonuló náci és nyilas haderő kiürítési parancsát.

Nem hagyták el otthonaikat, hűségesek maradtak hazájukhoz, megvédték Csepelt, győztek: a kiürítési parancsot végül visszavonták. (tovább…)