Új vízitelep épülhet Csepelen

Nemzeti Sport, Csepel.info

A Magyar Kajak-kenu Szövetség székházában lévő márványtáblára kedd délben felkerült Benedek Dalma neve, aki idén az ötödik világbajnoki címét nyerte meg, megfelelve így a vonatkozó kritériumoknak. A sajtótájékoztatón Baráth Etele elnök beszámolt a szövetség nagy beruházásáról, a 190 millió forintból épülő csepeli vízitelepről, amelyhez EU-s pályázati pénzt is sikerült lehívniuk.

A csepeli oldalon lévő sporttelep használati jogát ötven évre kapta meg a szövetség. A létesítmény a válogatottnak lesz központi edzőhelye Budapesten, illetve emellett a fővárosban központi szerepet kaphat általa a szabadidősport és a turizmus.

A Gubacsi híd mellett épülő új vízitelepen szállás és egyéb kiszolgálóhelyiségek is találhatók lesznek, ami világviszonylatban is versenyképessé teszi. A december 31-i átadás jövő év elejére, januárra-februárra csúszik át, de mivel igazából csak tavasszal indulhat be az élet, az idő nem sürget. A beruházás áfával együtt 190 millió forintba kerül, amelyhez 43 millió forintos EU-támogatást is elnyert a szövetség.

Benedek Dalma nyilatkozatát és a Nemzeti Sport teljes cikkét itt olvahatja el.

Egy hozzászólás “Új vízitelep épülhet Csepelen” bejegyzésre

  1. […] más híradásokban is – hogy végre épül valami a Kis Duna partján – írta a Csepel.info-nak november 4-i hírünkre reagálva Vezér Endre, akinek már olyan sok régi csepeli fényképet köszönhet […]

Itt lehet hozzászólni !